Kovács Zita
Csernik Attila illusztrációihoz

A könyv, a nyomtatott, sokszorosított papír az emberek közötti érintkezés, a gondolatcsere egyik - remélem, sokunknak még mindig - legfontosabb eszköze. A könyv lehetővé teszi, hogy eljussunk idegen tájakra, letűnt korokba, hogy több életet éljünk egyetlen életünknél. A könyv teszi lehetővé azt is, hogy mélyebben, gazdagabban éljük egyetlen életünket. S a könyv teszi lehetővé azt is, hogy ma itt Csernik Attila gyermekkönyvekhez, gyermeklapokhoz készült illusztrációiban gyönyörködhessünk. A könyv teszi lehetővé, hiszen Csernik Attila képzőművészeti munkásságának igen nagy része: gyermekillusztrációi a könyvhöz kapcsolódnak.

Csernik Attila egy bácskai kisvárosban, Topolyán született 1941-ben. Tanulmányait Topolyán és Újvidéken folytatta, a diploma megszerzése után kezdetben pedagógusként dolgozott, majd művészeti szerkesztője lett a Magyar Szó, a Képes Ifjúság, a Családi Kör, a Jó Pajtás napi- és hetilapoknak, a Mézeskalács irodalmi gyermekfolyóirat illusztrátora. Jelenleg a Jó Pajtás című hetilap grafikai szerkesztője. Képzőművészeti munkásságának másik ágát alkotja az ún. tipovizuális képvers, melynek ugyancsak rendkívül izgalmas látványvilágát, reméljük, egy másik alkalommal szintén megcsodálhatjuk majd.

De most beszéljünk arról, amit Csernik Attila most, 2003-ban hozott nekünk: gyermekkönyvekhez, gyermekirodalomhoz készült illusztrációiról.

Az illusztráció két művészet, az irodalom és a képzőművészet találkozásából születik. Irodalomnak nem tisztáén irodalom, mert anyaga nem a szó, hanem a vonal, a szín, s képzőművészetnek sem egészen önálló művészet, mert mindig valamilyen nyelvi, irodalmi műhöz kapcsolódik.

Már az írásbeliség kezdeti fokán kép kísérte a szöveget (gondoljunk csak a miniatúrákra). A könyvnek ma is elválaszthatatlan része az illusztráció. Segíti a könyvben kifejezett gondolat megértését, amellett a képzőművészet örömébe avat. A képekkel díszített könyvet mindig szívesebben forgatjuk. Persze nem az alapmű szorul a rajzos kíséretre. A képre az olvasónak van szüksége. Nem az irodalomnak kell a rajz, hanem az emberi szemnek.

Amikor ezeket a gondolatokat papírra vetettem, eszembe jutott, hogy Babits Mihály is írt valamely tanulmányában az illusztrátor munkájáról. Miután megkerestem és elolvastam, úgy döntöttem, megosztom Önökkel is ezeket az éppen ide - alkotóhoz és alkotásokhoz egyaránt - illő gondolatokat.

Babits Mihály író volt és költő, nem pedig festőművész vagy grafikus, mégis érzékenyen és árnyaltan szólt az illusztrátor munkájáról: ¨Aki egy könyvhöz a képeket rajzolja, nem akarja éppen ugyanazt mondani, mint az, aki megírta: ugyanazt a képpel, amit az író mondott a szavakkal. Mert kép és szó között nincs meg az a párhuzamosság, ami például a különböző nyelvek között mégis megvan. A kép nemcsak más módon fejezi ki mondanivalóját, hanem egészen mást tud kifejezni a valóságból, mint a szavak. Az író elmondja alakjainak érzéseit, gondolatait, beszédét. A rajzolóra most már az maradna, hogy ezeknek az alakoknak arckifejezését, mozdulatait, testi attitűdjét mutassa meg."

¨Kell lennie lehetőségnek - írja a továbbiakban Babits -, hogy az illusztrátor (...) egy magasabb egységbe olvaszthassa azt, amit kapott, azt, amit ő ád. Igaz, hogy amit kapott, az maga egy tökéletes mű, kész és hiánytalan egész. De a világon mindenütt azt látjuk, hogy kész és tökéletes egységek is továbbépülhetnek és kiegészülhetnek még nagobb egységekké... Minden sejt magában egy kész és egész szervezet: mégis kiegészülhet tovább, nagyobb szervezetté. Így az illusztrátor azt a kész és szerves műalkotást, amit az írótól kapott, úgy egészíti ki képeivel, hogy avval együtt, amit ő ad hozzá, egy másik kész és szerves művet alkosson. Persze ez az új mű más természetű lesz, mint a régi volt: nem is tisztán irodalmi mű és nem is egészen és csupán az író intenciói szerint."

Babits gondolatait olvasva és Csernik Attila alkotásait nézve milyen tehát a jó illusztráció?

Először is megállapíthatjuk, hogy a jó illusztrációt nagyon nehéz meghatározni. Ami rajznak kiváló, művészileg kifogástalan, nem biztos, hogy jó illusztráció is egyben. Sőt: a képnek tökéletes, de a szövegtől független alkotások illusztrációként fölhasználva gyakran félrevezetik a nézőt, az irodalmi mű és a kép alapgondolatát összekuszálják. Egyvalami azonban biztos: a rossz rajz sosem lehet jó illusztráció. Ami képnek csapnivaló, illusztrációként sem állja meg a helyét.

Nézzünk tehát jól körül, és a szemünk válaszol az előbb feltett kérdésre. Milyen a jó illusztráció? Amely megvilágít, világosabbá teszi a művet. Olyan, mint a röntgenlámpa: átvilágítja a szöveget, föltárja mélyebb rétegeit. Nem éri be a díszítgetéssel, a puszta helykitöltéssel. Tartósabb és tartalmasabb élvezetet ad, emlékedésre sarkall. Nem mást mutat, mint a szöveg, de világosabbá teszi az írásban kifejezett gondolatot. És milyen a jó illusztráció? Nem ¨műfordító", aki csupán egy másik nyelvre teszi át az író gondolatait. Az illusztrátor a szöveget a maga egyéniségének és művészetének színeivel, hangulataival is kiegészíti. Azt mondja el, amit az író elhallgat. Azt közli, amit a költő a nyelvi anyaggal nem képes kifejezni. Olvasással, megértésselé s megérzéssel Csernik Attila azírások társává szegődik. Semmiféle technikai trükköt, artisztikus megoldást nem keres. Képei színes zsírkrétával formált természetutánzó foltokból épülnek, melyeket visszakaparásos technikával tesz igazán izgalmassá. A színek közt sok a zöld, barna, a kék és a lila. A nagy foltokat hagyó kréta mellett a művész gyakran veszi kezébe a formák határait kirajzoló, tusba mártott tollat. Képei nem akarnak az eredeti gyerekjrazokhoz hasonlítani, mégis gyermekien kedvesek, néhol még bájosan esetlenek is.

Csernik Attila nem elégszik meg annyival, hogy egy másik művészet - a grafika, a festészet - nyelvén tolmácsolja az irodalmat. Csernik Attila illusztrációi azért nagyon megkapók, azért nagyon jók, mert velük nem képi nyersfordítást ad, nem csak díszít és szemléletessé tesz, hanem hozzá is ad valamit az alapműhöz, ki is egészíti azt. Ezek az illusztrációk akkor születnek, amikor az alkotó az íróval rokon érzékenységgel merül el a műben, amikor ugyanolyan minőségű ihlet serkenti alkotásra, mint az írót. Csernik Attila illuzstrációiban az irodalmi mű kiváltotta élmény festői visszaadása valósul meg. Az illusztráció tovább építi az író gondolatát, s maradandó képi élménnyel gazdagítja az olvasó gyerekeket és felnőtteket egyaránt.