Lovas Ildikó
Manju kisasszony Győrben

Mediawave 2003. április 25 - május 4. avagy a nő váratlan ünnepe

Amikor a tavalyi fesztivál utolsó előtti estéjén összeült mindkét zsűri, nem vettem komolyan Durszt György (a Mediawave Alapítvány elnöke) és Hartyándi Jenő (főszervező) kijelentését, miszerint jövőre csakis nőkből fog állni a zsűri. És hogy akkor micsoda viták lesznek, vagy éppen ellenkezőleg - ki tudja, mire lehet számítani annyi nő között -, minden esetre, izgalmas vállalkozás lesz. A nőkre építeni a 2003-as Mediawavet. A nők jegyében megszervezni.

Hm, hm. Biztató, kicsit kételkedő, a témától ellépő hümmögés. Mert nem gondoltam arra, hogy ez a nő-dolog ennyire üdítő, felemelő, szép, meghatározó és emberi lehet. A "mit csináljak, hogy el ne menjen (visszajöjjön, egyáltalán: legyen) pasim"-féle erőszakosan zúduló világtól való távolságtartás, a nemesebb, de hasonlóképpen erőteljes "mi nők"-féle alapállástól való idegenkedés eltakarta azt az oldalt, amit a Mediawave szervezőinek sikerült Győrbe koncentrálniuk. Mert az évek alatt szélesedő, az előadók, alkotók körében rendkívül fontosnak tartott fesztivál szervezői nem átfordultak, nem odafordultak a "női szakasz" felé, csak jobban ráirányították a fényt. Úgy volt téma a nő, mint lehetett volna a víz, a fű vagy a férfi. Ez utóbbi esetben talán kevesebb has- és fátyoltáncos szerepelt volna.

A Mediawave szinte két, párhuzamosan futó fesztivál: zene, tánc és mellette a filmek, amiket két zsűri közt osztanak szét. A játék-, kisjáték, animációs, kísérleti és dokumentumfilmeket Kathy Altieri (USA), Enyedi Ildikó, Basak Emre (Törökország), Ladik Katalin és Kinoshita Sayoko (Japán) nézte végig, a magyar és ifjúsági dokumentum-, valamint a nemzetközi videó dokumentumfilmek és a kisebbségi filmek között Rita M. Csapó-Sweet (USA), Samira Sinai (Irán) és én állítottuk fel a fontossági sorrendet.

A felsorolásból látszik, hogy tavaly ilyenkor nem vicceltek: megcsinálták a női zsűrit.

*

Az Avala Belgrád és Bécs közötti útján 17 óra 15-kor áll meg Győrben. Női utazóként elegánsan húztam magam után az utazótáskám, ami a lépcsőknél akadályba ütközik, a kerekek blokkolnak, az elegancia erőkifejtéssé alakul át. Cipekedéssé, no. A lépcsőkön föllihegve egy ugyanolyan táska állta utamat. Sőt kettő, mert az ugyanolyan mellett egy kockás is előttem volt. Tulajdonosuk azon igyekezett, hogy bevegye a kanyart, és megnézze a visszafelé induló vonatokat, ami - állíthatom - nem könnyű, de sokat próbált, sokat utazott asszonyok számára nem nagy ügy. Láttam, hogy az előttem lévő utazó ebbe a kategóriába tartozik, ügyesen manőverezett. A következő pillanatban azt is láttam, hogy a két táska kerekeit bűvölő nő Ladik Kati. Persze, hogy megörültünk egymásnak, együtt húztunk tovább a Fesztivál Központ felé, ami váratlanul nem tavalyi helyén volt, hanem alig néhány percre a vasútállomástól. Nem a női zsűri tiszteletére, hanem mert így jobb a fesztiválnak, szervezőknek, résztvevőknek, újságíróknak, mindenkinek. A főszervező telefonon üzent, hogy az ünnepélyes megnyitón csinosság, pompa és rúzs legyen az, amiről felismerik a zsűrit. Igyekeztünk teljesíteni. A nyitóünnepségen másokkal együtt Ladik Kati is átvehette a fesztivál "Párhuzamos kultúráért 2003" díját.

Másnap dél körül, a vetítések kezdete előtt (a Mediawave részletes programjából) fénykép alapján azonosítottam a másik két zsűritagot, akikkel öt napon keresztül a nap java részét a vetítőteremben töltjük. Mielőtt hozzájuk léptem, gyorsan ellenőriztem, hogy még mindig tudok angolul (Hi!) Este, hogy a zsűri számára kijelölt szobában összevetettük film-élményeinket, megittuk első kávénkat, úgy simult hozzánk a szó magyarul, mint valami régről őrzött kendő selyme.

Ehhez némi magyarázatot fűzök, hogy érthető legyen a beszéd - mint a kommunikáció egyik lehetősége - nyelvhez kötöttségének másodlagossága, noha a hasonlat (kendő selyme) az ellenkezőjét sugallhatja, s az nem lenne igaz.

Rita - aki Saint Louisban az ottani egyetem Kommunikáció és Filmtudományi karának docense - magyar szülők gyermekeként született Amerikában. Samira - aki a Teheráni Egyetem Drámaművészeti karán végzett díszlet- és jelmeztervezőként - magyar édesanyjától tanulta meg a nyelvet.

És ebből semmi más nem következik, mint az, hogy így aztán magyarul beszélgettünk. A kendő selymét inkább írtam a nyelvi közösségből kiszakadt szülők fáradozása iránti tiszteletből, s nem azért, hogy a magyar nyelvű kommunikációt hangsúlyozzam.

Ennek a rövid írásnak nem az a célja, hogy összefoglalót írjon a látott filmekről (azok többsége egyébként felkavaró, kegyetlen, nyugtalanító és szépséges) inkább arról szóló hangulattávirat, hogyan dolgozott együtt (össze) három határozottan eltérő kultúrában, civilizációs szokások közt élő nő. Mi tette lehetővé, hogy ne csak megbeszéljük a filmeket, de beszéljünk is azokról, ne csak megfogalmazzuk közös álláspontunkat, hanem folyamatosan alakítsuk is azt. Bizonyára nem a szervezők praktikája, ők talán csodálkoztak is, de minden megnézett film tekintetében egyezett a véleményünk. Természetesen nem ugyanazok a megoldások, eljárások, eszközök tetszettek mindhármunknak, sokszor nem is azonos okból választottunk ki egy-egy filmet. Ami miatt mégis egyetértettünk, az a színvonal, az esztétikai mérce volt. Ha nem is tehető patikamérlegre, de a színvonal nem ízlés kérdése.

Azon a csodálatos véletlenen kívül, hogy igen hasonló szenzibilitásúak, a témák iránt közeli érzékenységűek voltunk, az együtt múlatott időnket jóérzéssel az töltötte ki, hogy egyetértettünk: az, hogy a megalkotott valami (itt: film) (röviden) jó-e, nem ország, nembeli hovatartozás, irányultság satöbbi kérdése. És ebben saját tapasztalataink is segítettek: többé-kevésbé mindhárman valami ellenére (társadalom, nyelv, szokások) lettünk azzá - Amerikában, Iránban, Szerbiában - ami miatt egy zsűriben ültünk. És nem volt más dolgunk, csak amit megszoktunk, igaz meglehetősen eltérő életkörülmények között: figyelni arra, ami egy műben jó.

Manju kisasszony pedig egy indiai teherautó sofőr. Mit a róla szóló dokumentum filmből kiderült, sikerült megváltoztatnia az őt körülvevő világ beidegződéseit, szokásait, sablonjait. Ezt teszi a Mediawave is. Tán még a zsűrivel is.