Mérey Katalin
Féltenivalóm

"Őrizlek kérő tenyerekkel"

Kicsikém, drágaságom, szentem; kincsem, violám, rubintom; csillagom, bogaram, virágom; lelkem, angyalom, galambom; napsugaram, mókuskám, nyulacskám; szívem csücske, pici kismadaram!

Megszülettél, itt vagy, és ez végtelenül jó. Igaz, hogy mi ketten ellenkező irányban haladunk, te jössz, én megyek, de nem baj. Mialatt te befelé igyekszel, én meg kifelé tartok, van egy része az életünknek, ami közös.

Nem tudom, hogy ez, ami közös, hosszú lesz-e vagy rövid, borús lesz-e vagy derűs, zavartalan lesz-e a kapcsolatunk vagy zűrös, vagy semmilyen, de azt tudom, hogy napról napra rövidül. Ahogy növekszel, erősödsz, okosodsz, szépülsz, úgy csökken az az idő, amit együtt fogunk tölteni. Minden újonnan megtanult szavaddal, minden egyes mosolyoddal rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja, és hosszúkat alszik rá, amidőn megfutja.

Ez a világ rendje.

Az újszülött csak azért mosolyog, mert angyalkákkal játszik, de a te szemedben már itt az értelem szikrája. Okosodj, tanulj és tudj; épülj, szépülj és szeress; sírj és nevess; érts és változtass; remélj, higgy és bízz vagy akár tétovázz, de ne tudd...

Azt akarom, hogy ne tudd.

Lehet, hogy nem kerülünk közel egymáshoz. Lehet, hogy nem lesz időm elmondani, lehet, hogy nem lesz rá sem alkalmunk, sem kedvünk, sem erőnk. Aztán pedig, úgy istenigazában, nem is lehet elmondani. Ahogy múlnak a napok, az évek, egyre jobban érzem, hogy egyre kevésbé lehet. Hatalmas orvos az idő.

Azt akarom, hogy ne tudd, mi a maradványfaj. Példa, amire hivatkoznak, esetleg példány, netalán egyed. Halódó kultúra kihaló képviselője. Sírkövekre szorult nevünk hangjait a saját édes gyerekünk sem tudja tisztességesen kiejteni.

Azt akarom, hogy ne tudd meg, milyen hosszú az árnyékod. Mi a sajátunkat átléptük, azért tudjuk. Végetted tettük, aki még nem is voltál. Téged akartunk átmenteni anyanyelved ölébe, pedig még nem is tudtuk, hogy leszel. Azt akarom, hogy sose kelljen féltened valakit, aki még nincs, és sose félj attól, hogy kiábrándulsz, ha hazamész.

Azt akarom, hogy egy hazád legyen, ne kettő.

Ne tudd, hogy jártunk vonaton, amikor nem jártak vonatok; mentünk buszon, amikor nem mentek buszok; indultunk és nem volt csatlakozás. Rostokoltunk peronon órák hosszat, utaztunk vaksötét tájban tapogatózó vaksötét vagonban időtlen időkig, és láthatatlan, vaksötét állomásra futottunk be. Hurcoltuk kis és nagy kincseinket, vonszoltuk könnyű és súlyos terhünket, mentettük kihunyó álmainkat és fakuló emlékeinket, kapaszkodtunk szalmaszálba, görgettünk lejtőn fölfelé követ. Világot, hazát, otthont vittünk görnyedt háttal, nehéz szívvel, lehajtott fejjel. Alázkodtunk, megalázkodtunk és megaláztattunk. Piszkos kezek matattak a gondosan összekészített hazai között, mi meg csak álltunk a határon... álltunk leszállítva, fölsorakoztatva, előre kinyitott táskával, kicipzározott csomaggal, arcképre tárt útlevéllel a kézben (így, személyrag nélkül). Ha esett, ha fújt. Sohasem esett és sohasem fújt olyan sokat, olyan vadul és olyan hidegen, mint akkor!

Ne tudd, hogy a HATÁR érzékelhető, anyagi és valóság.

Nő vezeti a vonatot.

A vonatvezetőnő fékez. Állunk. Szemben, a TÚLOLDALON a másik vonat. Másik illetőségű, államiságú, hovatartozású, nemzetiségű, nemháborúsországú vonat. Alig pár lépésnyire.

Határon innen és határon túl az utasok le, és gyalog. Innen oda és onnan ide a vágányokon, a talpfákon. Kicserélődnek, a két szerelvény megint megtelik, a vagonok sarkon fordulnak, és a vonatok szó nélkül visszamennek. Néma színjáték néma bábokkal.

A határ szent, a tehén legel. A fű nő, vagy nem nő, a virágok nyílnak, vagy nem nyílnak, az almafák... az almafák pedig vagy lombosak, vagy hullatják perzselt, férges gyümölcsüket.

Ne tudd, hogy mi volt a zöldhatáron, ne tudd, hogy mi volt a menekültstátus. Piros, kék meg ki tudja, milyen színű útlevél, pecsétkényszer, bevándorlás, állampolgársági vizsga, magyarigazolvány, vízumkényszer, Schengen, Európa, Balkán.

Tudd, hogy az anyanyelv melegébe születni nem adatott meg mindenkinek. Takarjon be, és védjen anyanyelved. Óvjon, ringasson és melengessen. Világítson utadon, vigyázzon rád, adjon biztonságot és bizonyosságot. Öleljen magához, és nyissa föl szemed az élet sok színes csodájára, mert általa beláthatod a földet, és hozzád jöhetnek a világ minden népének szavai. Fedezd föl, zárd szívedbe, ismerd és érezd. Kényeztesd, és kényeztetni fog, törődj vele, és gazdaggá fog tenni, őrizd, és őrizni fog, beszéld, és beszélni fogsz más nyelveket is.

Pici lány, élvezd anyanyelved isteni adományát, fogadd el áldását, fölemelő, ragyogó csodáját, és légy benne szabad.