Mészáros Zoltán
Az ősz

Az ősz a legmarkánsabb évszak, maga alá gyűri a nyarat, a telet és még a tavaszt is. A nyár úgy mozdul tovább, hogy azon csak sírni lehet. Minden nappal kijjebb vagyunk belőle. Az ősz búcsúzás. És persze az ősz az életünk is, búcsúzkodás. Azt írják, az öregedés nem más, mint folyamatos veszteségek elviselése. Az ősz is ez. Amikor az ember élete tavaszán van, erre nem is gondol, de mire élete delére jut, már az őszt is látja. Az ősz ciklikus megjelenése életünk nem ciklikus valóságára emlékeztet.

Az ősz depresszió, nemcsak a fényviszonyok miatt és nem a nappalok hossza miatt, hanem amiatt, amerre visz. Félelem és rettegés, szorongás. Egy műfaj-meghatározás szerint az ősz a tragédiának felel meg. Nietzsche szerint, amíg még a görögök erősek voltak, el tudták viselni a tragédia botrányát. Ami azt illeti, a görög ősz nem is lehet olyan tragikus. De valójában a világirodalom érdemesebb művei közül a többség tragédia vagy tragédiát is magában hordozó mű. Még a "gagyi" akciófilmek cselekményének indításában is jelen van általában a tragédia. A tragédia kikerülhetetlen. A tragédia jelen van az év perspektívájában és az élet perspektívájában is. Hiába hiteget bennünket az irodalom azzal, hogy a tragédia a bonyodalom kezdetén van, hogy abból a bonyodalmak után valami örömteli következik. Az emberi élet tragédiáját általában nem lehet kihagyni, mint ahogy az év folyamából az őszt sem. Az ősz minden szépséget az elmúlás fájdalmával köt össze. Az érő szőlő, a dió csak édes borítéka a fájdalomnak. A befőtt, a bor, a méz viszont támasztéka a reménynek a sötét napokban. Ha igazán belegondolunk, el sem lehet viselni az ősz fájdalmát. Az ősz, a természet fájdalmánál csak az emberek által okozott fájdalom lehet a nagyobb, hiszen az ősz kiszámítható, már tavasszal is tudjuk, hogy eljön. Mégis csak a racionális ész és a moralitás tudja elfogadni, hogy a búzamag a földbe kerül, hogy elenyészve az új élet magva legyen. Könnyű ez, hiszen az új életet látva senki sem kíváncsi az elenyészésre, sőt nem is gondol rá. A tavasz öröme azért jó, mert nem is kell gondolkodni róla, habár életem tavaszain a gondtalanságomba is kérlelhetetlenül belerontott az ősz, hiszen az esőt ugyanúgy, mint az iskolát elhozta, tetézvén az ősz fájdalmát. Én lennék a nyárral is úgy, hogy gondtalan legyek, ha a nyári napforduló nem figyelmeztetne: a térítő pofán csapta a naponként lépegető napszekér igásait, és nap mint nap lép egyet az ősz, a tél, a tragédia, a halál felé, és december végéig nap mint nap szorít egyet a lelkünkön. Nos, ez a tragédia.

Elmúlik a nyár, egyre jobban érezzük. Egy ideig marasztalnánk, én legalábbis, de azok is, akik egyébként haragszanak rá, megérzik azt, amikor az első őszi nap eljön, és egészen bizonyosan eljön az a nap, amikor kéretlenül beborul és esni kezd. Már augusztusban "beoson az ősz" a szívekbe. És ekkor törik el bennünk valami, mint amikor kiadják a szerető útját, és már nem éltet bennünket többé a nyár heve, nem enyhíti fájdalmunkat már csak az, hogy majd lesz tavasz ismét.