Mihályi Katalin
Saját hangunkon

Az esszékötetéért Híd-díjjal kitüntetett Mészáros Zoltán szerint az esszé egy kísérlet, mint ahogyan embernek lenni a legigazibb kísérlet. - Úgy gondolja, a legfontosabb: megtalálni saját hangunkat

Mészáros Zoltán történészt, Híd-díjas esszéírónkat - elsősorban az ideológiák foglalkoztatják, amelyek közegként szolgálják valamilyen áttételes módon a politikai szándék megvalósulását a tömegben, esetleg a tömeggel szemben. Ilyen értelemben az ideológiák nagyon veszélyesek is lehetnek, mint ahogyan láthattuk, megtapasztalhattuk, mit jelent az, amikor egyik veszélyes ideológiát felváltja a másik, még károsabb ideológia - s ez nemcsak az elmúlt időszakot, a jelenünket rontotta el, hanem a jövőnket is elvette. Mostanság a doktori címet szeretné megszerezni a Pécsi Tudmányegyetemen, s tanulmányokat ír, bár olvasói szerint ezek is inkább esszék.

A kérdésre, hogy milyen a jó esszé, Mészáros Zoltán válasza az, hogy érdekes, olyan gondolatokat tartalmaz, olyan összefüggéseket ragad meg, amely másnak esetleg nem jut eszébe. De amit talán még fontosabbnak tart, azt szeretné, ha időt kerítenénk arra, hogy egymásra odafigyeljünk, egymást meghallgassuk, egymás munkáit elolvassuk, s ezáltal legyen egy kritikai közeg, ahol valamilyen módon megmérhetők lennének a teljesítmények. Szerinte - figyelembe véve, hogy Vajdaságban még ki mindenki ír és írt esszéket - még mindig fellengzősnek, hihetetlennek hangzik számára, amikor díjat kap, és amikor azt mondják, hogy ő esszéíró.

Megjegyzésünkre, hogy nem is beszélünk igazán a dolgokról, csak egy-két ügy vált ki valamilyen vitát, egyébként párhuzamos monológok sora jut be a közbeszédünkbe, Mészáros válasza az, hogy nem kell ezen csodálkozni, nem tanultuk meg azokban az évtizedekben, amikor ugyan lehetett az Adriára menni nyaralni, bizonyos határok között megvolt az anyagi biztonság, tellett szórakozásra, de nem lehetett őszintén beszélni, érdekeket megfogalmazni. Ezt meg kell tanulnunk. Sajnálatosnak tartja, hogy az új módi szerint is lehetőleg szebbnek és okosabbnak kell mutatni magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk - ez olyan, mint az amerikai örökös mosolygásra buzdítás. Magyarországon sem folyik a közéletben egymás meggyőzése, sokkal inkább egymás legyőzésére törekszenek. S ugyanez mondható el például a Dinkić bankkormányzó leváltási ügyével kapcsolatban is, amelyről szintén semmi lényegeset nem tud a közvélemény, de akár brit példa is felhozható lenne.

Mint tudjuk, az elvek és az érdekek örök idők óta disszonanciában vannak egymással. Az egyes emberek érdekeiről is ugyanez a disszonancia mondható el - de ezen lehetne valamelyest segíteni, ha meg lehetne ezeket az érdekeket nyíltan fogalmazni és ha meglenne az a jóindulat, hogy a matematikában használatos játékelmélet szerint legalább a pozitív minimum elérésének lehetőségét meghagynánk minden fél számára. Ez már eljutott bizonyos, nagyon értelmes és nagyon magas körökbe, de nálunk a mi életünkben már nem fog meghonosodni.

- Nem vagyok annyira botor, hogy azt higgyem, nálam van a bölcsesség köve, de ha leírok valamit, akkor mégis az a célom, hogy meggyőzzem az olvasómat. Nem muszáj, hogy teljes egészében egyezzen azzal, amit én állítok, ő is pontosan úgy gondolkodjon a dolgokról, mint én, de azért be próbálom bizonyítani az igazam, ha meg ez nem jön össze, akkor jó, ha van véleménycsere, vita. Ennek alapvető követelménye, hogy minden fél a vita idejére adja fel az addigi elképzeléseibe vetett feltétlen hitét, hogy egy nyílt vitában esetleg egy pontosabb, egy újabb igazsághoz jussanak el - mondja.

Mészáros Zoltán most Híd-díjban részesült kötetének nem volt könyvbemutatója. Ez nem olyan nagy baj, állítja, hisz ő rengeteget babusgatta, alaposan átgondolta ezeket az esszéket, de már két éve, amióta megjelentek, nem foglalkozik velük, mert úgy gondolja, azáltal, hogy megjelentek, úgymond lezáródtak a szövegek, tengerre bocsátotta a hajót, sőt inkább a palackpostát, és hogy az eljut-e valahova, az már a széljárás, a jó áramlatok dolga.