Molnár Katalin
Védőbeszéd Mezopotámiáért

 

Látjátok-e a tengerből tajtékzó

kobalt-égbe tartó vaslovak sörényét?

A homokpuszták mézes táltosait,

lovakból szivárványt láttatok-e?

És az Öbölben nevető halálnak-szánt

Tommykat látjátok-e, az ifjú, virgonc,

kalandvágyó keresztes-vitézeket?

És a rejtett-szemű, sötétsuhanású

asszonyok opálos gyöngyeit arcukon?

A lobogó olajkutak még idevilágolnak...

 

Marad-e majd valami hattyúi dalnak?

Századok hegedűszólói, színben és

kőben a poézis megmarad-e?

Nomád lovacskák boldog futása hová

lesz a vérbarna homok hullámaiban,

Mezopotámia nagy folyói partján?

 

Látjátok a tengerből tajtékzó

kobalt-égbe tartó vaslovak sörényét,

patáik vészes dobolását halljátok-e?

S lovakból szivárványt láttatok-e?