Sáfrány Attila: A megteremtett alkotása és a megalkotott teremtése III.
Az információcsere

A teremtéssel a Teremtő a Létbe hív. Nem véletlenül hangoztatjuk unos-untalan ezt az alaptételt. Benne van ugyanis az a gondolat, hogy a megteremtett a lét-teljesség birtokosa mindaddig, míg el nem szakad a Teremtőjétől. A teremtéssel tehát a Lét birtokosainak a száma megnövekszik, s így a létbe hívni tudók száma is megsokszorozódik. Ez azt jelenti, hogy a Logoszban, a Logosz által az ember is képes lehet a teremtésre. Emiatt a teremtés folyamatossága nemcsak úgy értendő, hogy Isten szándéka szerint továbbteremti a világot, hanem úgy is, hogy a Logoszban lévő ember is továbbteremti azt. Amit a Fiúban és a Fiú által az ember létbe hív, azt az Atya is létbe hívottnak tekinti. János teológiájának ez az egyik központi gondolata. A szinoptikusok teológiája is erre az alapgondolatra épül: a csodatevés, az Apostolok Cselekedeteinek legitimációs gyakorlata, enélkül a teológia nélkül mágiának vagy szemfényvesztésnek minősülne.

Mondanom sem kell, hogy semmi hasonlót nem találunk az emberi "teremtő" és a kibervilág kapcsolatában. A kibervilágba behelyezett virtuális létező nemcsak hogy képtelen a további létbehívásra, hanem ráadásul maga sem mondható valós, önmagában fennálló létezőnek. Mégis van egy terepe a kibervilágnak, ahol valami ehhez hasonlót tesz az ember: ez az internet kibervilága. (A létezés ontológiai fogalmát itt természetesen egy tudás-alapú tartalom, az információ váltja fel.) Mi történik ugyanis az interneten belül? Az emberi tevékenység folytán, legyen ennek forrása egy webgazda vagy csupán egy levelező egyén, információkat rakunk fel az infosztrádára, ahol azok a hatalmas, egységes információs adatbázis részelemévé válnak. Az isteni teremtés végtelen továbbburjánzásának nem teljesen felel meg ez az információnövelési technika, hiszen ott a Létnek, aminek netes analógiája az egységes adatbázis, mindenki korlátlan birtokosa, aki meg tud nyílni a számára, az infosztrádán viszont az adatokat titkosítások kísérik, ami nem minden adatot tesz hozzáférhetővé. Ez a különbség a kétfajta forrás, a Lét és az Adatbázis különbségéből adódik. Az utóbbi tudás-alapú, s a tudáshoz mindig is hozzátartozott a titkosítás révén történő korlátozás. Ennek ellenére a véges befogadóképességű emberi agy számára az internet, mint gigászi adatbázis, az információk végtelen áradásának tűnik. Épp olyannak tehát, mint ontológiai szempontból a Lét a létezőnek.

A játékkal kapcsolatos viszony az internet esetén is érvényesnek mondható. Az információ az ember közvetlen beavatkozása nélkül nem tud létezni, az adatok képtelenek önmagukat csak úgy önmaguktól megsokszorozni, ugyanakkor az ember pusztán felhasználóként tudja az adatbázist működtetni. Ez az információt felrakó emberre is érvényes, amíg ugyanis nem rakja fel az információt az infosztrádára, addig az "élettelenül hever", mindössze a saját fejében vagy a papíron létezik. A felrakó így rá van utalva a potenciális felhasználóra. Ha viszont ez a tényállás, tehát ha az internet felhasználófüggő jelenség, akkor hasonló helyzet jön létre, mint amit a játékkal kapcsolatban már elmondtunk. Az ember két szempontból is függőségbe kerülhet: az információ felrakójaként azzal, hogy felhasználókat, potenciális olvasókat vagy szemlélőket igényel, míg internetezőként az információgazdagság bűvkörébe kerülhet. Az okok itt is világosak. Az információt felrakó vagy bocsánatos hiúsága miatt, vagy ha abból él, akkor a pénztárcája miatt függ a potenciális felhasználóktól. A kettő között lényegi különbség van, abban azonban mindketten megegyeznek, hogy a számlálót tekintik az infosztráda legfontosabb elemének. Az internetező hasonlóképp juthat függőségbe, mint a televíziót néző: az információgazdagság és a képvilág bűvöletében felejtődhet. Ennek végeredménye pedig ugyanaz lesz, mint az előbbiekben elmondottaknak: az ember létrehozóból az általa létrehozott teremtményévé válik, egy a valóságtól elidegenedett, képernyőt bálványozó, ámuló valakivé.

A VIRTUÁLIS VALÓSÁG

A másik unos-untalan hangoztatott tételünk, hogy a Teremtő önmagában való és önmagáért való létezést ajándékoz teremtményeinek. Az önmagában való létezésről az előbbiekben már szó esett, most az önmagáért való létezés van soron. E fogalom alatt voltaképpen a teremtmény boldogságra való teremtettségét értjük. Minden teremtmény önmagáért létezik, s csakis akkor tud boldog lenni, ha így létezhet. Ez természetesen minden egyes lénynél mást jelent. Az ember akkor igazán boldog, ha emberségéért élhet, vagyis ha emberhez méltóan élheti meg emberségét, mint életküldetését. A kutyát minden bizonnyal kutyaságának megélése teszi boldoggá, és így tovább.

Azt már az előbbiekben elmondtuk, hogy az emberi "teremtő" képtelen önmagában való és önmagáért való létezést ajándékozni. Az ember teremtőt játszó tevékenysége a virtuális valóság esetén egészen más formában jelentkezik, mint amiről szó volt az előbbi két esetben, s ez az a terep, ahol ténylegesen is, s nemcsak áttételesen elmondható, hogy az ember teremtőt játszik. Mit tesz ugyanis a virtuális valóság megalkotásával? Mivel elégedetlen a valós lét nyújtotta örömökkel, de főként az abból elkerülhetetlenül származó szenvedésekkel, ezért létrehoz maga számára egy olyan látszat-világot, amelyben felhőtlenül boldognak érezheti magát. A virtuális valóságot hasznosan is föl lehet használni, tanulás céljából például valós élethelyzetek szimulálására, a játékiparnak is rendkívüli lehetőségeket jelenthet, virtuális valóság alatt én azonban elsősorban ezt az előbbit értem: egy felhőtlen boldogsággal kecsegtető látszatvilág megteremtését a számítógép segítségével a valóságtól menekülők részére. Eddig ezt a szerepet az álmodozás töltötte be az embernél, ami pszichológiai értelemben nem egy veszélyes jelenség, hiszen mindenki tudja, hogy az álmodozás az álmodozás. A virtuális valóság lényege viszont éppen az, hogy az álmodozást a lehető legvalóságosabban ábrázolja. A virtuális valóság tehát leginkább az álomra hasonlít. Az álomból, azonban minden ember fölébred, a virtuális valóság viszont az embert örökre bezárhatja egy álomvilágba. Ennek megvalósítása természetesen még a jövő kérdése, de reális célkitűzésnek tűnik, ami felé a fogyasztói társadalom profitéhségének a hatalmába került tudomány részéről tudatos törekvés irányul.

A virtuális valóság látszatvilágában az öröm biztosítottnak tűnik, hiszen ott lehetünk, ahol csak akarunk, azzal szeretkezhetünk, akivel csak akarunk, annak élhetjük meg magunkat, akinek csak akarjuk, s a sikertelenség messziről el fog kerülni bennünket. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen virtuális valósággal érintkezve az ember narkotikus függőségbe kerül. Már a virtuális valóság nyújtotta lehetőség igénybe vétele is eleve gyengeségről tanúskodik: arról, hogy az ember képtelen szembenézni a valós élet problémáival. Az önmagáért való lét boldogsága nem azt jelenti, hogy embersége megélésében például az embernek ne kellene szenvedésekkel szembenéznie. Éppenséggel ellenkezőleg: részint a szenvedések révén válhat igazán emberré. Ha pedig az igazi boldogság forrása az emberség megélése és kiteljesítése, akkor ennek az igazi boldogságnak részint a szenvedés is az előfeltétele! Amikor a szenvedések elől egy virtuális valóságba menekül az ember a boldogság reményében, akkor tulajdonképpen boldoggá válásának a lehetőségétől menekül el. Éppen ezért kizártnak tartom, hogy a jövő virtuális valóságába menekülő emberek boldogok fognak lenni: ellenkezőleg, végtelen csömör, tompaság és zavarodottság fogja hatalmukba keríteni őket, ami elől a még nagyobb örömökkel kecsegtető virtuális valóságba menekülnek, onnan pedig sokkal nagyobb csömörbe zuhannak majd. Ugyanabba az ördögi körbe fognak kerülni, mint amibe a drogfüggő emberek.

ALKOTNI INKÁBB

Amint a föntiekből kiderült, a teremtői szerepet felvállaló ember könnyen függő viszonyba kerülhet az általa létrehozottal szemben: a teremtett alkotó könnyedén a megalkotott teremtményévé válhat. Nem vagyunk végtelen hatalmú, feltétlen lény, mint az Isten, s ezért a függőségünk bármivel szemben kialakulhat, amit létrehozunk, minek következtében átvitt és valós értelemben is az általunk létrehozott teremtményévé válhatunk. Erre a veszélyre szerettem volna rámutatni a kibervilággal való kapcsolatunkban. Természetesen ezzel nem egy számítógép ellenes hitvallást szerettem volna megfogalmazni. Végtére ez az írás is azzal készült. A lehetségesen kialakuló függőséget nem a számítógéptől való tartózkodással kerülhetjük el, ez a mai világban a lehető legrosszabb döntés volna. Úgy őrizhetjük meg szabadságunkat, ha megmaradunk annak a szabad, öntudatos lénynek, amilyenek természetünktől fogva lennünk kell. Ha megmaradunk embernek. A megoldás ilyen egyszerű, a megvalósítása viszont közel sem ennyire.