Sáfrány Attila
Teremtés

 

Osztogatom önnönmagam,

amióta szertefolytam.

Neked adom saját lelkem,

semmiből ha megteremtem!

 

Ma még nincsen, sebaj, majd lesz,

hisz örökre úgysem tart ez!

Előbb-utóbb eljön értem,

akitől a lelkem kértem.

 

Kölcsönömet visszaadom,

van belőle egész halom:

eszem, lelkem, szívem, lábam,

hozzád mikkel el-eljártam.

 

Lelkem hitted a testemben,

nem ismertél, én sem engem.

Gazdájának a halálnak,

ezek most már visszajárnak!

 

Ezért ma már nincsen lelkem,

hiába is van még testem.

Ám az míg van, megteremtem,

tiéd legyen saját lelkem!