Sáfrány Attila
A vers és a költő

 

A szavakból szőtt kábulat:

a szívből kihányt hangulat;

a kútban zeng-és hallgat-ás

vagy csendességben kutat-ás

 

a pokoljárta kincsekért.

A túlcsordultat ki-osztja,

mint szenvedésért fölvett bért?

Hal(l)jál test-vér! -súgja. Ostya

 

vagyok, hangok nyája a testem,

pásztorom ott függ a kereszten!

Könyv az én karámom, vegyétek,

mi fogyasztható is, egyétek!

 

És lepel kerül szemedre,

hogy velem lehess magaddá.

És szavam lesz a szavaddá,

ha nyelvem ül a nyelvedre.

 

Fizetség

 

A titkon kérdezők,

s a választ harsogók,

a szájon csókolók,

s a lelket elrablók,

a károgó varjak,

a nyisszantó ollók,

s a csomót eloldók,

kik ismerni sem akarnak,

s mégis érted kaparnak,

eljönnek egyszer,

ha megöregszel,

s miután az énedbe hatoltak,

eldobnak, mint a nőt

a kielégült kéjelgők.

Nem kellesz többé senkinek

titkon kikérdezett,

s fennen kihirdetett,

kit szájon csókoltak,

gubbasztó varjú,

a kettészelt én, a boldogtalan és a boldog,

s az, akit valami az élettől eloldott,

ki már élni sem akar,

mégis maradék lelkéért kapar,

a fizetségért, amiért az életből ide áthoz:

az obulusért Kháron ladikjához.