Szombathy Bálint
Fenyvesi Ottó kollázsaihoz

Fenyvesi Ottót mindenekelőtt költőként ismeri a magyar művésztársadalom, Veszprémtől Újvidékig. Nagyobb lélegzetű poémáiban megrázó érzékenységgel dalol szűkebb hazájáról, illetve szülőföldjéről, a Topolya környéki tanyavilág átkos-sáros ábrázatán vergődő helyi tehetségekről. Az emberi sors legmélyebb rétegeibe lemerülő költő és a bölcsőnek a történelem általi hol kíméletesebb, hol kíméletlenebb ringásait oly hiteles átérzéssel megfogalmazó alkotó azonban már eléggé korán jelét adta a vizuális művészet iránti vonzalmának. Versköteteibe rendszerint beiktatott egy-egy kollázsolt képi ábrázolást, melyeknek szilánkjait, nyelvi fragmentumait a sajtóból merte ki. A jelzésszerűen felbukkanó kollázsok idővel Fenyvesi kedvelt műfajává váltak, és a költeményeiben megragadott konkrét létélményt - időt és helyet - egy általánosabb síkba vetítették.

A szegedi Impala Ház Galériájában ez év áprilisában megtekinthető tárlatán részben korábbi keltezésű, 1997-es Buzz Off! című kötetében megjelent munkáit, részben pedig újabbakat vitt közönség elé. Ez utóbbiak újszerűségét az adja, hogy a hagyományos kollázstechnika mellett festészeti effektusokat is tartalmaznak. A műveken amolyan ikonográfiai felvágottként, szürrealista melanzsként illeszkednek egymás mellé és egymásra a világfalu grafovizuális szecskavágóján átdarált tartalmi vonzatok. Nincsenek kikerekített tematikai egységek, csupán utalások, célzások, visszajelzések és hangulatok. Fenyvesi műhelyében a dadaista poétika egyik technikai bravúrja, a destrukció a rock'n'roll csapkodó pörölyévé, a punk kultúra anarchista sarló-kalapácsává lényegül át. A szubkultúra egy sajátságos szögletében a nyelvtöredékek, a szöveg- és képtörmelékek lávaként fortyognak, szinte egymást nemzik újjá. Sajátos ellentmondás, hogy ezek a szélsőséges állapotok látványként határozottan vonzóak és élvezetesek.

A költeményeiben oly tisztán megvilágított és ezért megfoghatónak mutatkozó emberi tematika Fenyvesi vizuális munkáiban kicsúszik az egyöntetű megítélés kötöttségei alól, globális szintre emelkedik, és természetszerűleg kapcsolódik az avantgárd hagyományhoz. Nem az idealizált világot körvonalazza, ellenkezőleg: a problematikusat, a neurotikusat, az értelmét keresőt, az elbizonytalanodót.

A kollázsok hangulata némiképp összecseng Fenyvesi azon költeményeinek ihletforrásával, melyeket amerikai utazása nyomán írt. Az Újvilág sajátos vizuális kultúrája, amelynek egyik meghatározó tulajdonsága a hétköznapok szakadatlan képi bombázásában merül ki, rendre felbukkan Fenyvesinél. A szó- és képözönben mintha csak a modern civilizáció drágaköveit keresné, valami morzsányi értelem után kutat, atipikus összefüggéseket emel ki a mindennapok kaotikusan pulzáló üzeneteiből. Ollójával ízekre szedi a világot, a papírragasztóval pedig komponál, mint festő az ecsettel.