Tomán László
Adalék a szerb-magyar kapcsolatok történetéhez

Balázs G. Árpád belgrádi íróportréi

Balázs G. Árpád (1887-1981) - mint Bori Imre megállapította - "Ezerkilencszázhuszonhét első heteiben költözhetett - valójában most másodszor - Belgrádba..." Negyvenéves volt tehát akkor, s 1941-ig, a Jugoszláv Királyság elleni német támadásig élt a fővárosban. Ekkoriban a Vreme c. belgrádi napilap rajzolója volt, de dolgozott a Beogradske opštinske novine c. lapnak is. Néhány kiállítást rendezett. 1927 márciusában a Jugoszláv Újságírók Szövetségének klubjában nyílt kiállítása, 1940 decemberében a Cvijeta Zuzorić Galériában Petar Lubarda neves festővel együtt állít ki. Több mappája is készül ebben az időben (Jatagan mala), s a városról is sok képet fest.

Ez idő tájt ismerkedhetett meg Branimir Čosić szerb íróval (1903-1934), a Pokošeno polje (1934; magyarul: Szedett fa, 1957) és több más könyv szerzőjével. čosić újságíró volt, s számos interjút készített a belgrádi írókkal. Ezeket jelentette meg Deset pisaca deset razgovora (Tíz író, tíz beszélgetés) címmel a híres Geca Kon könyvkereskedő és kiadó gondozásában 1931-ben. A kötet érdekessége, hogy a tíz író - kilenc szerb és egy Belrádban élő horvát - portréját Balázs G. Árpád rajzolta meg (Crteži A. G. Balaža - mondja a kötet címoldala). A tíz író: Borisav Stanković, a Nečista krv (Gúzsba kötött élet) szerzője, a zombori származású Veljko Petrović, Sibe Miličić, Dušan S. Nikolajević, Miloš Crnjanski, az Örökös vándorlás, a London regénye stb. írója, Gligorije Božović, akit 1945-ben a partizánok "a megszállókkal való együttműködés miatt" kivégeztek, az akkortájt a jugoszláv fővárosban élő Gustav Krklec horvát író, Milan Rakić és Stanislav Vinaver. A kötet előszavában, mely az 1931-es keltezést viseli, čosić nem említi Balázst, s így nem tudjuk, hogyan került sor az együttműködésre, sem azt, hogy amikor ezek az interjúk - feltételezhetően a Vremében - megjelentek, közölték-e Balázs rajzait mint illusztrációt. Mivel nincs mindegyik portré aláírva, arra következtethetünk, hogy az interjúkkal együtt jelentek meg, s alá is voltak írva (szedéssel). Balázs nem is mindegyik arcképet szignálta, csupán a Veljko Petrovićét (mégpedig cirill betűkkel), Crnjanskiét (így: Balaž), Krklecét (szintén latin betűkkel) és Vinaverét (Balaž). Az interjúk egyébként 1926 és 1929 között készültek Belgrádban, csupán a Rakićtyal folytatott beszélgetés kelte 1928, Genf, a Vinaver-interjú pedig Lausanne-ban született 1929-ben.

Közismert, hogy Balázs belgrádi tartózkodása alatt részt vett az ottani művészeti életben, s ennek eredménye lehetett együttműködése is čosićtyal.

Végül meg kell állapítanom: kár, hogy eddig nem sikerült semmi nyomát találni annak, hogy Balázs ismerte-e Kázmér Ernőt, a Kalangya kritikusát, aki abban az időben szintén Belgrádban élt.

(Száz éve, 1903. szept. 13-án született Branimir Čosić)