Varga István
Csodás és fantasztikus, mítosz és kereszténység

Szakonyi Károly: Pál apostol szigetei. Stádium Kiadó, Budapest, 2002

Vannak könyvek, amelyek első olvasásra nem tűnnek rendkívülinek, hajlamosak vagyunk afféle standard alkotásoknak tartani őket, azaz olyan könyveknek, amelyek nem értéktelenek, de ugyanakkor nem is emelkednek ki a nagy átlagból. Ezek közé a könyvek közé tartozik Szakonyi Károly Pál apostol szigetei című elbeszéléskötete is. Ez a szép kiállítású könyv nem annyira esztétikai értékei miatt emelkedik ki a középszerűségből, viszont olyan írásmódbeli ismérvéket mutat fel, amelyekre érdemes felfigyelni, és amelyek a maguk módján könyvét végeredményben megkülönböztetik a többitől, egyedivé teszik.

Nem arra mozzanatra gondolok, amit Szörényi László emel ki az utószóban: a körülményre, hogy a szerző valójában idegen tájakon lejátszódó, idegen hősök sorsával foglalkozó elbeszéléseket írt, vagy ahogyan Szörényi László mondja: "ezek Szakonyi Károly görög elbeszélései". A színhely valójában a görög szigetvilág a maga különös és sajátos varázsával. Itt játszódnak le az elbeszélések. Nem foglalkozom azzal, miért választotta az író ezt a színteret, de minden valószínűség szerint az ott eltöltött időszak vagy időszakok másodlagos élményanyaga bírta rá erre. Az összesen tizennégy írást tartalmazó könyv mottójának nagy fontosságot kell természetesen tulajdonítani, mivel mintegy magyarázatul szolgál ahhoz, hogy miről és hogyan szándékozott írni az író a görög világról. Két idézet vezeti be az elbeszéléseket. Az egyik a címben szereplő Szent Pál egy leveléből idéz miszerint épp akkor amikor az emberek békességben és biztonságban érzik magukat akkor ront rájuk valamilyen veszedelem, amely elől "nem menekednek meg". Ez mintha az elbeszélések vezérmotívumát fejezné ki, míg a másik idézet J. L. Borges tollából a képzelet szabadságát hirdeti szemben a valós valósággal, "az irodalomban a lélektanra és a képzeletre van szükség", ez pedig mintha az író által használt írásmód lényegét igyekezne tömören megfogalmazni.

A kötet első és utolsó írása hasonlatos egymásra: mindkettőt dőlt betűkkel szedték és rendkívül tömör. Az elsőben a tengerbe süllyedő hajó kapitányának utolsó gondolatait közli. Neki a tenger egyszerre szeretője és gyilkosa (".az öli meg, amire mindig is vágyott, amiért mindig is rajongott."), mondhatni a feltétlen odaadás okozza halálát. Az utolsó írás (A régi szerető) hőse egy idős ember, aki előtt látomásszerűen felbukkan egy nő, akiben régi szeretőjét véli felismerni. Az a hegyekbe hívja, szerelmi vallomásra bírja, majd egy szakadékba csábítja. Ebben az írásban is a szerelem, a feltétlen vágyódás okozza a hős halálát.

A kötetben elbeszélt történetekre, s ez alól kettő képez kivételt, talán az a legjellemzőbb, hogy mindegyikükben csoda történik. Sőt: van olyan is (Eufémia), amelyben a csoda kétszer fordul elő. A külső formát illetően is olyan nagy arányú a hasonlatosság, hogy már szinte klisészerű elbeszélésmódról szólhatunk. Az elbeszélések többsége külső kerettel rendelkezik (történet a történetben), a történés két idősíkon, a jelenben és a múltban zajlik, legtöbbször párhuzamosan, egymásba fonódva, de világosan szétválaszthatóan. A hangsúly mindig a múltban történtek elbeszélésén van. A realista írásmód, azaz a valós valósághoz történő tudatos közelítés, főleg a kerettörténetek elbeszélésekor nyer alkalmazást, viszont a múltbéli események felidézése épp a már említett csodák miatt már izgalmakat rejteget magában. Visszatérve a csodás jelenséghez, érdemes részletesen kitérni rá.

Az Isten embere című elbeszélésben környezete Rodiont valójában Isten emberének tekinti, mivel Rodionnal "valami különös csoda történt" és "azóta mindenki tudja róla, hogy kapcsolatba került az Úrral". Egyszer amikor a megáradt patak majdnem elsodorta rokonait, rákiáltott Istenre és az meghallgatta őt, a patak vize megcsappant. "Hiszel bennem, Rodion, és akik hisznek bennem, azok méltóak az én segítségemre", közli vele az Úr. Egy másik elbeszélésben (A kecskesziget) Vaszília "Iliáron szavait véli hallani a szarkofágból", és azokat követve önkéntes remeteségbe vonul. Amikor férje, féltékenységtők kínozva, megátkozza egy falubelijét "morajlás hallatszik a sziget felől, fény lobban sikoly száll a víz felett". Gregori, az öreg aranyműves elkeseredésében el akarja pusztítani műveit-ékszereit, de azokkal a tűz nem végez. Ezt látva, úgy véli, hogy "vétkeztem, mert megrendültem a hitemben, de Isten nem engedi, hogy elveszítsem. Ő tehát úgy ítéli, hogy szükség van arra, amit tudok". Fedor atyával (Fedor atya pénze) egy "különös eset" történt szintén: "csoda folytán vagyonkához jutott. a csoda évekkel ezelőtt történt". Akkor Fedor atya "csaknem a kárhozat útjára tévedt", az ördög megkörnyékezte egy kívánatos asszony képében. Fedor atya a történteket látomásnak vélte és ellenállt a kísértésnek. A bikafej című elbeszélésben egy Mária nevezetű külföldi utazót "megbabonáz" egy szteatitból készült bikafej. "Különös bűvöletbe esett, a szépség és az erő iránti heves vágy fogta el", a bikafej életre kell, megszólítja, Mária hallucinációnak tartja mindezt, de átváltozáson esik át: a mitológiai Pasiphaenek érzi magát, aki szerelmes lett egy bikába. Metamorfózisról szól a Jánisz madara című elbeszélés is. Egy nőbe szerelmes két férfi, "varázslat esett meg velük". Leona a falusiak szerint két alakban van egyszerre jelen: emberként Dimitriosz, pelikánként Jánisz felesége. Jánisz a történtek hatása alatt meghibban, az elbeszélő pedig a hallottak és látottak alapján az írás végén "esküvői ruhás, boldogságra vágyó menyasszonynak" látja a madarat. Az olasz című elbeszélésben Antonio, a festő "kiszámíthatatlan útra indul.valamilyen távoli táj hívogatja.valahova el kell jutnia, azt szüntelenül érzi". Álmában egy fuvolás nő jelenik meg, azt akarja megfesteni. Hajóra száll, majd egy női hang szólítja fel annak elhagyására, amikor kikötnek egy görög szigeten. Aztán Irénében felismeri álmának nőjét, bár előbb csak hallucinációnak tartja, és úgy gondolja, hogy "ide hívta, ide csalogatta az a látomás". Sőt: "érezte, hogy megtörtént vele a csoda, legelőször volt képes a vászonra mentenie életét". Az ereklyében Nikosz betartja a keresztény tanítást miszerint szeretőjével csak esküvőjük után szeretkezhet. Épp ez a magatartása miatt elveszti Petrinát, aki "veszedelmesen gyönyörű" volt, de helyébe egy ereklyéhez jut, amellyel falubelijeit gyógyítja. Eufémiához (Eufémia) egy idős embert "vezetnek az égiek", akivel boldogan élnek. Előtte Eufémia nem volt képes szerelmes lenni, de "egyszer azért mégis megkönyörült rajta az Ég", Jázon felbukkanásakor csoda történik: szeretni képes. Jázon az előtt a Szűzanyáról álmodott, aki a távoli világból hazaküldte Eufémiához. A Háromsziklában egy Meduzafejet ábrázoló műalkotás tesz csodát: kővé változtat, akár a görög mitológiában, két férfit, akik nem vállalják bűnös múltjukat.

Ki kell emelni, hogy a kötetben mindössze két írás (Klara, Gyermeksapkák) nem tartalmaz csodát. Épp ezért elemzésük ez alkalommal elmarad. Mindkettő hagyományos realista elbeszélés. Izgalmas azonban a csodák világának vizsgálata. A csodás fogalmával két modern írásmód elemzésekor találkozhatunk. Az egyik a mágikus realizmus, a másik pedig a fantasztikus irodalom. Mindkét írásmód esetében a csodásat, mint negatív példát említenek, azaz példa arra, hogy mi nem mágikus realizmus, illetve fantasztikus irodalom. Louis Vax szerint a csodás és a fantasztikus rokon, de nem teljesen azonos kategória. Értelmezésében a csodás sajátos, csak rá jellemző időt, teret és szereplőket teremt, amelyek távol esnek a hétköznapi valóságtól. A csodás világában nincs lehetetlen, ezzel tisztában van elbeszélő és olvasó egyaránt. Vagy ahogyan Tzvetanov Todorov fogalmaz: "A csodás akkor jelentkezik, amikor az események csak akkor magyarázhatók, ha a hős és az olvasók olyan törvényeket fogadnak el, amelyek az érvényben lévő szabályokkal nem összeegyeztethetők". A csoda két irodalmi műfajban jelentkezik mindenekelőtt: a mesében és a legendában (ez utóbbi elsődleges jelentése szentek életének elbeszélése). Ezzel szemben Jens Malte Fischer szerint a "fantasztikus az, amikor valami titokzatos, megmagyarázhatatlan hirtelen és váratlanul valamely személy életébe lép, aki addig az időpontig hétköznapi életet élt". Tehát a fantasztikus egyik jellemzője az, hogy a hétköznapi, úgymond realista életbe betör. Pierre-Georges Castex már 1951-ben megfogalmazta ezt az észrevételt: "Valójában a fantasztikum nem tévesztendő össze a mitológikus elbeszélések vagy varázsmesék hagyományos történetével, amely az ember kiszakítását feltételezi megszokott környezetéből. Ellenkezőleg, a fantasztikum jellemzője, hogy a rejtélyesség váratlanul betör a mindennapi élet keretei közé, és ez a titokzatosság általában a lélek beteges állapotaihoz kötődik, s ezek a rémálom vagy a látomás szülte jelenségekben a szorongás vagy a rémület képét vetítik ki." Az utóbbi megállapítást támasztja alá Louis Vax azon észrevétele, hogy a "fantasztikus jelenségek vagy események gyakran az ember víziói, hallucinációi, azaz a lélek, a tudatalatti teremtményei". Szem előtt tartva a fenti műfajelméleti megállapításokat, feltehetjük a kérdést: Szakonyi Károly görög elbeszéléseiben a csodás vagy a fantasztikus van jelen?

Talán azt mondhatnánk, hogy a kettő valamilyenfajta keveredését, együttes jelenlétét tapasztalhatjuk legtöbb elbeszélésen belül azzal, hogy vannak olyanok is, amelyekben a kettő közül csak az egyik dominál. Azonnal ki kell hangsúlyozni, hogy mindegyik elbeszélés a hétköznapi valóság keretei között játszódik le, ez pedig egyértelműen csak a fantasztikus megjelenését teszi lehetővé, de mint kiderül Szakonyi Károly a csodát is ebbe a közegbe igyekszik bevonni.

Az Isten emberében igazi csoda következik be, az ember a csodát kéri, Isten teljesíti. Tehát az elbeszélés inkább meseszerű, csak a leírt környezet realista, ezért bizonyos csináltságot érzünk, az elbeszélés mintha didaktikus szándékkal készült volna (csak az igazi hívő méltó Isten segítségére), olyan mint egy modern legenda. Ez az ambivalencia zavaróan hat. A kecskesziget esetében szintén tanúi lehetünk a csodás felbukkanásának realista közegben azzal, hogy ez alkalommal elmarad valamilyen tanulság kimondása. Az aranyművesben a csodát követő tanulság ("Istennek célja van vele, de nem is értette igazán, hogy ez miféle cél lehet") elmarad, talán azért mert nincs is. A Fedor atya pénzében a fantasztikus írásmód egyes eszközei (csábítás, látomás) keverednek a csodással, amely ez alkalommal talán nem is csoda, inkább véletlen, bár Pál apostol hangján újra elhangzik a tanulság ("jobb házasságban élni, mint égni"). A bikafej című elbeszélésben a fantasztikus dominál. Megbabonázás, bűvölet, élettelen tárgy megszólalása, hallucinációk - mindezek a fantasztikus irodalom eszköztárához tartoznak. Akárcsak a főszereplő átalakulása: a művészetet kedvelőből a szexualitás által megszállt nő lett. Vonatkoztathatjuk rá Maár Judit megállapítását A fantasztikus irodalom című könyvéből: "A fantasztikus hős sorsa a lealacsonyodás, az emberi értékek elvesztése, a morbiddal, gonosszal, állatiassal való találkozás, sőt azonosulás". Eltér viszont az általánosan elfogadott fantasztikus-klisétől az, hogy Mária nem egyetlen, váratlan élmény hatása alatt alakul át ösztönlénnyé, hanem ez a folyamat fokozatosan bontakozik ki. A bikafej a kötet legértékesebb írása, a fantasztikus irodalom remek példája. Többek között azt is bizonyítja, hogy a fantasztikus hatás végeredményben két dolog terméke: egy külsőé - ebben az esetben a bikafej "megelevenedése" --, illetve egy belsőé: a fantasztikus megjelenése elsősorban Mária tudatváltozásának köszönhető, a benne rejlő és minden emberben benne rejlő ösztönvilág elszabadulásának. Annak az ösztönvilágnak, amelynek létünket köszönhetjük, de amely gyakran leírhatatlan pusztítás okozója lehet. A Jánisz madarában a fantasztikus egyik ismert ismérve jelentkezik: valamely hős megkettőződése és metamorfózisa, és mivel "csodamentes" a fantasztikus irodalom kategóriájába sorolható. Az olasz szintén mondhatni "tiszta" fantasztikum, rá vonatkoztatható Roger Caillois megállapítása miszerint a "fantasztikum alapvető megvalósulási módja a jelenés. Ennek hatására minden megváltozik". Valójában Antonio jelenéstől jelenésig mozog, azok irányítják életútját azzal, hogy esetében is a belőle áramló tudatalatti láttatja vele azt, amit mások nem látnak, nem hallanak. Az ereklyében inkább a csodás dominál, akárcsak az Eufémiában. A Háromsziklában keveredik a csodás és a fantasztikus: a mitológiai monda úgymond meseszerűen, csodásan újra megtörténik, de az esemény váratlan felbukkanása, betörése a cselekménysorba a fantasztikus ismérve.

A csodás és a fantasztikuspárhuzamos megjelenése Szakonyi Károly görög elbeszéléseiben sok szempontból azzal a környezettel magyarázható, amelyben a történetek lejátszódnak. Az író értelmezésében ezeken a tájakon tulajdonképpen két eszme- és belőle eredő normarendszer van jelen: az egyik a görög mitológia, a másik pedig a kereszténység. Írásai jelentik a színteret, ahol a két rendszer ütközése lezajlik. A mítosz az ösztönvilág, a kereszténység pedig a megzabolázott ösztönrendszer megtestesítője. Jellemző az is, hogy Szakonyi Károly minden esetben "tanulságot" von le az elbeszélt történetből, és az mindig a keresztény eszmerendszer igazát igyekszik bizonyítani. Az ősi ösztönvilág legpregnánsabb és szinte egyedüli megnyilvánulása ezekben az elbeszélésekben a testi vágy vagy a szerelem. Mindkettő együtt, vagy külön-külön elemi erővel rohanja meg a hőst, aki legtöbbször kétségbeesetten igyekszik elfojtani azt, de sikertelenül. Gyakran bűnhődik tettéért és utólag az Úr megbocsát neki. Fedor atya joggal teszi fel a kérdést önmagának: "Bűn-e a vágy? Hiszen Isten adta, miért kell akkor szenvedni tőle?" Mária kimondja: "A szerelmi vágy a leggyönyörűbb érzés". A Jánisz madara mindhárom hőse azért bűnös, mert szeretett, engedett vágyának. Ami pedig az író által levont tanulságot illeti, az nem más, mint a kereszténység által hirdetett ösztönkorlátozó nézet didaktikus, kissé a szövegre ráerőszakoltan ható egyenes kimondása. Ezek közül néhány ma már üres közhelyként hat. Rodionnak Isten segít, mert hisz benne, Gregori megrendül hitében, "de Isten nem engedi, hogy elveszítse", Fedor atyának Pál apostol azt mondja, hogy "jobb házasságban élni, mint égni". Mária a szerelmi vágyat isteníti, "csakhogy aztán legtöbbször szörnyen megbűnhődik érte az ember", Antonióról kiderül, hogy szintén bűnös volt, mert "hiúságában megkísérelte - ami csak Istené lehet -- a tökéletességet, Az ereklyéből kiderül, hogy. a test a lélek ellen törekszik, a lélek pedig a test ellen.", A Háromsziklában pedig újra Pál apostol mondja ki a tanulságot: "Aki szereti feleségét, önmagát szerei".

Vizsgálódásom célja az volt, hogy kimutassam a fantasztikus és a csodás gyakran szimultán jelenlétét Szakonyi Károly legújabb elbeszéléskötetében. Véleményem szerint a kettő megjelenése két eszmerendszer narratív megnyilvánulásának tekinthető.