Varga István
A bölcsész novellát ír

Lars Gustafsson: A megfoghatatlan közelében. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2002.

Lars Gustafsson közismert svéd író, akinek több művét különböző nyelvekre lefordították. Egyes kritikusok szerint korunk egyik legjelentősebb írója, nevét már az irodalmi Nobel-díjjal kapcsolatban is emlegették. Ennek ismeretében némileg érthetetlen, hogy, tudtommal, magyarul eddig csak egyetlen műve, a még 1986-ban kiadott Egy méhész halála című olvasható. Ezen a téren tehát van pótolnivaló, és épp ezért üdvözölhetjük novelláskötetének, A megfoghatatlan közelébennek mostani kiadását, bár ez nagy késéssel történt meg, hiszen Lars Gustafsson ezen könyve még 1981-ben került kiadásra svéd nyelven. Eddigi életműve gazdag, mivel termékeny író. Vagy tizenhat évvel ezelőtt az Egy méhész haláláról szólva e sorok írója kifejezte örömét, hogy egy értékes alkotással ismerkedhetett meg, amelynek szerzője feltétlenül figyelmet érdemel. Az egyszerű "emberi" történet mélyrehatóan elemzi az emberi lét számos aspektusát, elsősorban viszonyulását az elmúláshoz. A megfoghatatlan közelében-ben Lars Gustaffson hű maradt önmagához: újra "alapkérdésekkel" foglalkozik, újra A méhész halálában alkalmazott sajátos írásmódot alkalmazva. Az utóbbi könyvet e sorok írója a modern világirodalom gyöngyszemének találta. Vajon elmondható-e ez a most magyarul olvasható novelláskötetéről is?

A megfoghatatlan közelében karcsú kötet, amely tíz novellát tartalmaz. Ahogyan szerzőjük mondja: "Az egyetlen, ami összefűzi őket: a Keresés". A hősök legkülönbözőbb emberek, akik sorsuk alakulását elemzik, és választ keresnek a lét, az élet értelmezésére. Lars Gustafsson elsősorban filozófus, tehát nem kell csodálkoznunk, hogy prózájának témái a filozófia területéről származnak. Lássuk tehát Lars Gustafsson témáit novelláiban! A tényeket nem lehet megkerülni, makacsul jelen vannak, de azért vannak kihasználatlan lehetőségek, és a narrátor nagybátyja (Nagybátyám és a kultúrforradalom) rájön, az őrültség (a tények tagadása) néha a lehetetlen megvalósításához vezet. Egy másik novellában (Iserlohn négy vasútja) a magányos emberek közös vonásait fedezi fel: a valós valóság elől egy pótvalóságba menekülnek, amely csak az övéké és áttekinthető. Mert a valós élet bonyolultsága irányíthatatlannak bizonyul, a játékvasút pedig irányítható. Lars Gustafsson az emberi lélek titkait akarja megfejteni történeteiben, mert ezzel mintegy válaszol Pascal többször idézett megállapítására, miszerint az ember titka megfejthetetlen. Pedig a feladat korántsem könnyű, mert, mint Novembert túlélni című novellájában kimondja, "mind több tény igazolta, hogy önismeretünk felettébb fogyatékos". Az ember gyakran menekül novelláiban, de valójában nem is tudja, mi elől, míg egy másik hőse (A kék sapkás lány) úgy érezte, hogy egy "nagy mű egyik szereplője csak, bár nem tudta, hogyan is kezdődött, s mikor megy le a függöny". A címadó A megfoghatatlan közelében hőse úgy érezte, mintha "álomvilágban járna", és amikor néhány napos görögországi együttlét után elválik szeretőjétől, rájön, hogy szereti, de ugyanakkor "mindketten úgy érezték, hogy a Nagy megfoghatatlan közelében jártak. Ott volt előttük, s nem tudták, mit kezdjenek vele". Egy magába forduló, végül megháborodó hőse (Bárkivel megeshet) arra a megállapításra jut tépelődései folyamán, hogy az "idő meg az élet hétpecsétes, nagy titok. Akár ő maga". Ezzel szemben a Vízi történet középponti alakja úgy véli, hogy a "Lét délibábja mögött nincs semmilyen titok", számára céltalan üresség a világ rendje. Ez lenne Lars Gustafsson szerint a nagy Keresés vége: az élet értelmét felesleges keresni, nincs titka, egyszerűen élni kell. Az elfekvőben haldokló Fredrika (A madár ott belül) szerint ezzel szemben minden dolognak van valamilyen mélyebb értelme, az a benyomása, hogy a "megfogható csak látszat, lázálom, semmi más". Az utolsó novella hőse Nietzsche, aki a Lago Maggiore melletti kis szobájában rájön, hogy egész élete az álom és az ébrenlét között mozgott, végül már nem tudott kép és valóság között eligazodni, másik világa tükörképében élt. Nietzsche tépelődési folyamán eljutott saját jelentéktelenségének felismeréséhez, a világ megvolt az ő világfájdalma nélkül is.

Lars Gustafsson tehát novelláiban általános emberi problémákkal foglalkozik. A problémák körbejárása, novellabeli megjelenítése azonban igen gyakran nem hat hitelesen. Ez az író eszköztárának elégtelenségével magyarázható. Eljárása: az egyedi esettől az általános emberiig. Alapjában véve írásmódja mélyen hagyományos, személyében realista íróval van dolgunk azzal, hogy, mint már említettem, a látszat mögött mindig valamilyen titkot sejt, és azt igyekszik megközelíteni. Dicséretére váljék, és ez teszi írásait olvasmányossá, hogy a cselekményt rendkívül tömören, közérthető nyelvezeten beszéli el. Jellemző rá a rövid mondatok alkalmazása, néha azokat tőmondatokra redukálja. Kerüli a hangzatos jelzők használatát, épp ezért szövege csendes, körülzümmögi az olvasót, és rabul ejti. Mindezek (tartalmi mélység, kidolgozott és azonnal befogadható írásmód) ellenére a novellák legtöbbször nem hatnak hitelesnek. S bár alkalmazza néha a fantasztikus egyes elemeit (a megmagyarázhatatlan váratlan betörése a hősök életébe) is, a novellák csináltaknak hatnak. Az az érzésünk, hogy ezen szépprózai írásai tulajdonképpen filozófiai nézetek szemléltetésére szolgálnak, hősei szerkesztett papírfigurák. Akárcsak az Egy méhész halálában, a szereplők helyett és nevében Lars Gustafsson, a filozófus szól hozzánk. Gyakran a dolgok sejtetése és a túltömörítés miatt jelentkező kihagyások nemhogy többértelművé tennék az írói "üzenetet", hanem egyszerűen értelmezhetetlenné. Mi a Nagy Megfoghatatlan, a Rab, Fredrika mellében a madár? Az író adós maradt az egyértelmű válasszal.

Ezek nemcsak azén észrevételeim. A kilencvenes évek végén jelent meg Windy elbeszél című könyve, amelynek hőse, immár másodszor, egy texasi egyetemi városkában szorgoskodó fodrásznő, aki hajvágás közben történeteket mond el, közben a történetekből bölcselkedő módjára "nagy igazságokat" szűr le, ami egyszerűen hihetetlen. Helmut Frielinghaus a Frankfurter Rundschauban azonban épp a fodrásznő által elbeszélt történeteket találja izgalmasnak. Legújabb könyvében, címe Blom és a második Magenta, Lars Gustafsson egy újabb műfajjal kísérletezik: az ifjúsági bűnügyi regénnyel. A vérmentes krimi nagyjából elnyerte a kritikusok tetszését. A svéd író további műveinek magyarra való fordítása és kiadása mindenesetre kívánatos lenne.