Varga István
A kiemelt hajó

Günter Grass: Ráklépésben. Európa Könyvkiadó, Budapest. 2002

Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy egy Günter Grass-mű megjelenése valóságos esemény, amelyet a kiadó és a médiumok gerjesztenek. Günter Grass maga a német lelkiismeret, hirdetik a hírközlő eszközök lépten-nyomon, ha ő megszólal, az rendkívül fontos üzenet a nemzet számára. Úgy tűnik, az író jól érzi magát ebben a szerepkörben, és magatartásával, kijelentéseivel és műveivel mintegy bizonyítani igyekszik azt, hogy ő valójában a német tudat letéteményese. Így volt ez 2002 elején is, amikor megjelent Ráklépésben című, novellának minősített könyve, bár terjedelme alapján (magyar fordításban 284 oldal) inkább regénynek tekinthető. Úgy tűnik azonban, nemcsak Németországban van sikere a könyvnek, mivel a kiadónak nem kevesebb, mint harminchárom országban sikerült eladnia, és igen hamar megindult a fordítói munka harmincegy nyelven. Többek között nemcsak oroszra, lengyelre és törökre ültetik át a Ráklépésbent, hanem arabra, kínaira és koreaira is. Múlt év márciusában huszonkét fordító egy héten át tanácskozott az íróval és a Steidl Kiadó két lektorával Lübeckben, a téma: a fordítás nehézségei. A sietség érthető, mert addig már 350 000 példányt adtak el a könyvből német nyelven. A Ráklépésben egyértelműen sikerkönyv lett.

A könyvet olvasva talán arra a megállapításra juthatunk, hogy sikerét két körülménynek köszönheti: témájának és esztétikai érékeinek. Ez alkalommal Günter Grass tabutémához nyúlt: a németek háborús szenvedéséről írt. Tudniillik eddig a közvélemény úgy tartotta, hogy "illetlen", sőt: erkölcstelen, írni a német áldozatokról szem előtt tartva a más népeknek okozott felmérhetetlen szenvedéseket. Így például Drezda bombázásáról eddig egy amerikai írt könyvet: Az ötös számú vágóhíd szerzője Kurt Vonnegut. A Ráklépésben megjelenése alkalmából szerzője több nyilatkozatot adott, és az egyikben kijelentette, hogy a téma elhallgatása a háború utáni német irodalom nagy mulasztása volt. Tudniillik Günter Grass könyvének témája a Wilhelm Gustloff nevű hajó elsüllyesztése. Erre 1945. január 30-án került sor a Balti-tengeren. A szovjet tengeralattjáró támadása eredményeképpen mintegy kilencezer ember fulladt a tengerbe, elsősorban menekültek, közöttük négyezer gyerek. Egyébként a Nobel-díjas német író már korábban is érintette egyes műveiben az elüldözés és menekülés problémáját, de ilyen részletességgel, mint most, még sohasem. A hajó utasainak tragédiájáról ismerősei meséltek neki, többek között az is írásra késztette. Korábbi regényfigurái közül néhány felbukkan a könyvben.

Tehát a könyv sikerét Németországban elsősorban témájával magyarázhatjuk. De milyenek vajon művészi értékei? Nos, véleményem szerint a Ráklépésben Günter Grass legértékesebb művei közé sorolható. Néhány kevésbé sikeres előzte meg, de az idős mesternek most újra sikerült bebizonyítania: korunk egyik legjobb regényírója. Érdekes a regény szerkezete. A narrátor egy közepes képességű újságíró, akit a nagy Öreg (Günter Grass?) nógat állandóan az írásra: írja meg a Wilhelm Gustloff és a maga történetét. Kezdetben Paul Pokriefke dadogva keresi a szavakat, a feladat túl nagy számára, de aztán valahogy belelendül, és lassanként láthatatlanul Günter Grass veszi át az elbeszélést. Paul Pokriefkét az hatalmazza fel az írásra, hogy a katasztrófa óráiban született a hajón, és még élő anyja is az írásra buzdítja. Jó újságíróhoz híven Paul dokumentumok ismertetésével kezdi, hiszen nem regényt ír. Épp ez a viszonyulás miatt adta az író a Ráklépésben címet könyvének. Tehát a könyvet olvasva megismerhetjük a Wilhelm Gustloff és gyilkosának, a hajót elsüllyesztő orosz tisztnek és magának a hajónak a történetét azzal, hogy, érezzük, már nemcsak hiteles dokumentumokkal, hanem a fikcióval állunk szemben. Ez elsősorban a részletek felidézésében nyilatkozik meg. Ennek megfelelően Paul nyelvezete riportszerű, de becsúsznak ironikus és nosztalgikus megjegyzések is, úgyhogy az elbeszélés nem egyéb, mint utánozhatatlan grassi csevegés: szellemes, de ugyanakkor szókimondó, sőt kíméletlen.

A múltkutatás és -idézés azonban csak egy eleme a könyvnek. Mert a novellának jelen ideje is van, amely nem helyben topog, hanem a maga kiszámíthatatlan ütemében hol vontatottan, hol egyes időszakokat egyszerűen átugorva halad a kifejlet felé. Tudniillik Paul az interneten (ez utóbbi olyan fontos szerepet kap, amelyet kortárs regényben még nem tapasztaltam, csak Bozsik Péter Csantavéri Orlando című remekül szórakoztató és értékes könyvében) felfedez egy kíméletlen vitát a Gustloff-témával kapcsolatban két fiatalember között. A hajó névadójának védelmezőjében és egyenesen istenítőjében Paul felismeri fiát, Konradot, aki találkozik vitatársával, és azt lelövi. A fiatalkorúak börtönébe kerül, ahol apja hasztalan kísérel meg kapcsolatot kialakítani vele. Közben Konrad körül a jobboldal az interneten kezdi kialakítani a maga mítoszát: hisznek benne, várnak rá, követni fogják, ". és így tovább, és így tovább. Ennek nincs vége. Nem lesz vége sohasem". A novella ezekkel a borúlátó szavakkal zárul. Günter Grass a maga ismerten lebilincselő írásmódjában egy nagyon időszerű, tárgyilagos könyvet írt meg, amely olvasmányos és tanulságos. Bebizonyította, hogy a történelemről igenis lehet gyűlölet nélkül írni és nincsenek tabutémák. Egy nyilatkozatában az író így vall könyvéről: "A múlt egy anyagáról van szó, de köze van a jelenhez is. Egy fiatalról szól, aki jobbra tolódott és álláspontját a világhálón keresztül hirdeti. Regényemben igyekeztem differenciálni a jobboldal elemeit. Közben természetesen pedagógiai kérdésekre bukkantam, de könyvem korántsem pedagógiai rendeltetésű". A német kritika egyes művelői eltérnek egymástól a könyvről szólva. Egyesek szerint irodalmi-esztétikai értékei alacsonyak, mások, és ezek véleményét osztja e sorok írója is, értékesnek találják. Végeredményben érték az, ha egy szerző történelmileg kényes problémáról az említett hangnemben, hitelesen és tárgyilagosan, és nem utolsósorban ilyen remekül tömörítve ír. Tudniillik Günter Grass legutóbbi műveiben "túlírta" magát, ez alkalommal azonban sikerült "visszafognia" mesélő kedvét, és úgy érezzük, pont annyit írt, amennyit kellett. Egy szóval sem többet.

Végezetül ki kell emelni a fordító Magyar István teljesítményét. Günter Grass szövegei nehezen fordíthatóak, egy-egy művén belül (akár csak ebben is) több fajta nyelvet vet be, úgyhogy a fordítónak kaméleonként kell változtatnia "színét", azaz a fordítás nyelvezetét. Ennek a kívánalomnak Magyar István kiválóan eleget tesz. Ugyanakkor a Ráklépésben igazi német könyv, teli utalásokkal a német múltra és jelenre. Az olvasó tájékozódásának megkönnyítése érdekében a fordító jegyzetekkel egészítette ki fordítását. Így válik az értékes irodalmi mű igazán élvezetes olvasmánnyá, mintegy igazolva: a fordító fáradozásai nem voltak hasztalanok.