Veres János
Feltámadás

 

Isten vagy sors - én nem tudom már -

azt akarja, hogy mégis győzzek,

s visszavarázsol mester-kézzel

megvert futóból dacos hősnek.

 

Keményen álljak? Állok is, lám,

szétvetett lábbal, csorba karddal;

jöhet a sárkány, jégverés is,

nem kell már pingált mentőangyal.

 

Koponyám kemény - bogár, virág,

madarak, bokrok, Gömör dombja!

Növeszti már a cserfa ága

leveleit a homlokomra.

 

Szólít a mező, hív az erdő,

párducvér cseppje kering bennem,

aranysörényű, izmos pejló

feszül futásnak szép szívemben.

 

Erős vagyok, mint soha eddig,

már ne reszkessen értem senki.

Bár elmegy erőm ébresztője,

varázskorsaját itt felejti.

 

Madárrá válik, kék madárrá,

mese-leánnyá, s messze röpül.

De visszajön! S e gyönyörű hit

egy percre sem hagy már egyedül.