Haraszti Ágnes versei

Holdhalás

 

annyira annyira sír a függöny

vaksötét van és beteg a hold is

nagy kanalakkal zöld mérget szürcsöl

bronzesőt szór szét kormos és hamis

legutolsó villanása

 

aztán eltűnik körben matt lombok

forgácstestéből szivárog lassan

nedves csillogása bent a földben

mélyre ásva sárrá torzul a fény

zuhan a hold szeme zárva

 

szétcsattant darabjaira titkon

sorsot vetnek vérbarna pocsolyák

de aztán minden leülepszik és

begyógyul kék helye is fent haját

én fonom fává temetem

 

körbejárom a megrajzolt képet

zsugorodnak a végtelenben a

formák is én is a függöny alszik

holdat festenék - hiába nyoma

foszló hímzés csak zsebemen