Haraszti Ágnes versei
Kanál

 

egy lakatlan szigeten hol a madarak

papírból vannak elásom a kanalat

amiben mindig mindent fordítva láttam

ami fordítva volt megfordult a szájban

amivel mértem hányan vagyunk az ágyban

hányan meztelenül és hányan ruhában

mindent láttam és néha a lényeget is

egy kanállal magamban megtaláltam

a fejjel lefelé lógó lényegekkel

eljátszottam mohón hogy mikor ébredek fel

azt sohasem tudtam csak feküdtem keresztben

holdbéli ágyakon vele és néha szerettem

néha meg a kanállal nyelvemre tettem

és vittem mint az állatok a langyos testet

egy gyerekderekat szorítva fémes ínyemhez

vittem át a porhanyós gonosz égitesten

tükör volt vagy térkép vagy angyali gépek

elveszett alkatrésze ezt csak én tudhatom

van hogy magától ráragad egy puha testre

vagy ha megszeret valaki arra rárakom

nem mér semmit csak megmutat ezt azt

mondjuk azt hogy a szívburka lila tulipán

vagy hogy nem mer rád gondolni délután

mert felhasad a kanál helye a homlokán

a lényeget láthattam de nem az igazat

és mikor már minden homlok meghasadt

amire az ujjam rászorítottam egyszer

mikor már minden megfordult a fémen

akkor egy réteggel beljebb néztem

és ott voltál abban az ősi angyali képben

és elmerült minden a híg kép levében

és a szívemben elhajlott az a kanál

lakhattak apró istenek is a kanalamban

én már minden eszközt régen nekedadtam

homokba áshattuk de ugye emlékszel

te voltál a kanál és én voltam az étel