Czirok Ferenc

Horgászás közben

 

Már majdnem őshüllőként ülök
a nád között a csatorna partján,
szákom s zsebem akár használt ingek
a lyukak alig különböző ikrek.
Nem tudom mi vagyok, költő-festő
egzisztencia nélkül,
de életem mint a mutatóujj
a kalapács ütéstől, vészjóslóan kékül.
Halért imádkozom, szemem az égre bök,
s vonítanék akár megsebzett kutya,
de mert nem teszem,
azt gondoljátok nádsíp sír a szikes
bánáti föld felett.

(2000 december)

 

amikor nagyon szerettelek

 

elnyúltam melletted édesem
kihűltem kertemben érdesen
mennyországban éltem pár napot
csak az ég volt felettünk pokol

 

szegénységi lelet 2001-ből

 

halálom után ötven évvel
ha még lesz emberi arc
és nem fröcsköl vért
nemzeti hit és tudat
internetbe sorozzák
és kopaszra nyírják
a könyveket mint egykor a katonát

 

rácsodálkozik majd a kutató
szellem hogy volt költő 2001-ben
szerbiában
akinek torkán sokszor megakadt
a divatjamúlt
mindennapi betevő falat

 

Lelőhely

 

2001-ben is vinnyog a gond
még feketébb gennyet ont
idegeink túlfeszítve
szívünk kihagyva dobog
az lenne a nagy dolog
ha találnánk a világban
túl az alkotáson lelőhelyet
kapaszkodót lelkünkhöz közelebb

 

Moholon sem küszöb sem ajtó

 

Meghúzódni és megpihenni jöttek mint révbe a hajó,
s az elmenők... akár a fehér holló,
se jámborok se kőkemény dühöngők.
Valamennyi hírét formába zárták az öntők.
Talán mert Moholon sem küszöb sem ajtó.

 

Indulhatsz keletnek a faluszoknya-szegélyig,
hol Petőfi őrültje fejét veri agyagos falba.
Faluszoknya szélét mossa szóbeszéd is,
hogy a Tisza sárga nyelve
ártatlanok csontját az agyagból kinyalja.

 

Át a vasúton nyugatra hív a Nagyút.
Kényelmet ígér akár lustán hömpölygő folyó.
A Vágy villamosából nem szól rád a kalauz: beszálló...
Nézz vissza bátran nem vagy te Lót,
amott a torony, s lépésnyire az ártézi kút.

 

Ha indulsz más irányba fiatalon még,
Újvidék hív vagy a tenger a Dél.
Ott is jártál. Miért?
Hogy elmondd egy olasz lánynak,
a Tisza mentén hol születtél valószínű várnak
és egykor talán sírt is ásnak.

 

Na és hogy magyar vagy számít-e másnak?
Észak irányába elment már egy egész sereg.
Fogadnak félrevont ajakkal testvéri képmásnak,
s esetleg enyeleg balsorsodon az egyveleg.

 

Nem féltékenység láza, amely leforráz,
ott is, itt is Balkán nyers kutyabőrén jársz.

 

(2000 december)

 

Találkozunk-e?...

 

Mint ferences barát az imakönyvvel,
úgy jártál-keltél az Áprily kötettel,
s egy gesztussal akár elgyengült vándor
tőled ajándékul
kaptam a könyvet, Kelemen Nándor.

 

Rég volt, valamikor kilencszáz hetvenhétben,
s neked egyedül kellet gondolni a kenyérre!
Miből tellett hat ecsetre, vászonra, festékre?
Évek mosléka árnyékolja léted,
akár ajtód kilincsét, a gyatra emlékezet.

 

Földből vert falak, rongypokróc takar
kivájt odú ablakot, hol reggeli fény
váltja mégis a mámoros éjszaka titkát.
Akkor még szerettük a romantikát.

 

Megbecsült költő és orvos fogta pártod.
Emlékeimből az idő oly sokat elvámolt,
de nem kérek igazolást sem erre sem másra.
Élsz-e, alkotsz-e Kelemen Nándor,
találkozunk-e még otthon, festő-vándor.

 

Muzslán ólat építs...

 

Állj meg itt, ne menj tovább gyalog.
Telkeden ólat építs, ne könyvtárszobát!
Írj hömpölygő falusi elégiát
és bár látszatra légy vidám,
amíg vakbélfaluban az érték felragyog.

 

Mert csak ősi reménnyel bírod és győzheted,
nyár melegében is, hogy véred szikes földbe száll.
Muzslán ólat építs, ne könyvtárszobát!
Jövőre újra éled a sás, a nád:
amíg jószágod szép nagyra hízlalod,
vakbél létből kiszárad a tartalom.

 

Elmenni vajon hova tudsz már?
Európa, Ausztrália és az Anyaország, -
szórvány-vitézekkel tele mindegyik vár.
Nádfalú vakbél, otthonod-hazád,
s ha tagadod is háromszor mint Péter,
minden bensőséged emészti hiány-féreg.

 

(2000. december)

 

Ezredvég gyertyafénnyel

 

Lépkedem a tér-időben. Bolyongok.
Túl lennék rajta rég, ám elszámolták
Krisztus születését, s a bábeli harangok
most hirdetik, jön, kopogtat az ezredvég.
Sebein nincs még kötés, hadd bámulják a délvidéken
(áramszünetben) amíg a gyertya csonkig ég.

 

Délvidék: Bácska, Bánát és Szerémség,
oly jó okunk lenne hinni másban,
ám az igazság láthatatlan e sanyargásban,
akár az isten, de hit és gyertya ég,
halott és élő igazi boldog fényt remél,
és tíz százados végre pihenni tér.

 

Az óceán felől, hol hajója földet ért,
jön feszesen a huszonegyedik százados.
Új magot hoz, a megértés gyümölcsét,
de lesz-e alázatos vezér vagy közlegény,
ki becsületet nem sért és nem tapos.
Ki nem feled s tudni fogja az új századvég,
hogy szegénységben és háborúban
a gyertya csonkig és csontig ég.

 

tolnait olvasva ismét

 

elmorzsálódott húsz év
akár a sütőipari kenyér
hiába olvasom orgona hangon
újra dalaid vidéki orfeusz
többletet nem ad
lelkemnek perverzitásod
bocsáss meg nekem
mondanám öreg cimbora
(akinek mindig volt jó bora)
de megöregedtem én is hajnalra
apró kéj-vágyaid formába öntött
angyalhaj-karfiol tököd
hogy eltakard talán mégis
lopni kellett volna az újvidék áruházból
egy úri kalapot
most nem lenne lelkemben
ekkora kirakodó káosz