Hagymás István
Magkor

(Ezredkezdő töprengések magunkról)

"...Energia és művészet lappang a magban, amelyben él a virág, a gyümölcs, a fa koronája s a jövendő fának a magja: Lappang a petében, melyben él a hernyó, a pille s a pille petéje: Lappang a fehérnyében, amelyben él az embrió, az embriónak fehernyéje és a fehérnyében az embrió..." (Energia és művészet. A kultúrember tévedése. Részlet. Írta és felolvasta Csontváry Kosztka Tivadar festőművész, 1912. május hó l9-én a Lágymányosi Kelenföldi polgári kör nagyteremben a jövő nemzedéknek ajánlja a szerző.)

Mit jelent töprengeni?

Kik azok a mink?

Mi az, hogy magkor?

Mit jelent a Magna Hungária s mit a Millennium?

Töprengeni, azt jelenteni töpöríteni, tömöríteni a gondolatokat, egyre töményebb, koncentráltabb tudattartamokig eljutni, megismerni a dolgok tövét, ahonnan azok sarjadnak...

Töprengeni, azt is jelentheti: a nyelv révén társítani gondolatainkat, egymás mellé illeszteni szóképeinket, miáltal aszociációink (Quinta) eszenciává "aszusodnak"...

Töprengeni azt jelenti vélekedni; eljutni a dolgok velejéig, magjáig...

Ha azt mondom "magunkról", akkor ránk élőlényekre gondolok, (mint Csontváry a fenti idézetben), vagyis növényekre, állatokra, emberekre, az emberiségre, de egyszersmind magunkra magyarokra is, rokonnépeinkre, őseinkre és utódainkra, saját magamra (magomra) egészen az őssejtig...

"...mert az őssejtig vagyok minden ős-
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám -s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!..."

(József Attila: A Dunánál -részlet-)

Magkor alatt szűkebb értelemban az elmúlt évszázadot értem, azt az időszakát az emberiségnek amikor (elsősorban a tudomány révén) sikerült "magközelbe" jutni (lásd: magfizika, genetika, "szelf-pszichológia"), tágabb értelemben viszont, azt a több ezer éves időszakot próbálom ebbe a szóba sűríteni, amelynek folyamán népünk élte-éli-élni fogja mindenkori életét... Hiszem, hogy nyelvében- nevében él a nemzet, tetszik- nem tetszik: magnemzet vagyunk, magnyelvet beszelünk, magul érzünk és gondolkodunk, ébredünk és álmodunk, élünk és halunk...

Ha azt hallom: Magna Hungária akkor nem elsősorban Nagy Magyarországra gondolok (a magma szó latinul nagyot jelent), hanem Juliánusz - barát eredeti megfogalmazására (tőle származik ez a megfogalmazás) nála ui. a jelző régi, ősi jelentésű. Nemcsak helyet (teret) definiál tehát Juliánusz (ez a mai Baskíria területe, az Ural-hegység dél-nyugati lejtőin), a "második Őshaza" helyét, de időt is, amely úgy tűnik nem akkor és ott kezdődött népünk számára, keletebbre és mélyebbre kell ásnunk a múltba ha eleinket keressük...

Végül, de nem utolsósorban a millennium sem egyszerűen egy kerek ezeréves évforduló, de egyben rajtkép is..... A múlt jövője A jövő múltja

Induljunk!

Induljunk ki magunkból, legyen szerünk a magyar nyelv... Induljunk ki nyelvünkből, legyünk mi magunk a szer...

Igen: Magóg fiai, Magor leszármazottai vagyunk mai magyarok, nemzet és nyelvnevünk a mag többől ered, s mint minden igazi név, ez is beszélő-név a javából, jellemzi a nemzetet s a nyelvet. A lehető legkevesebbel a lehető legtöbbet üzeni, mint ahogy a mag is az élő minőségnek az a legkisebb egysége, eleme, amely az egészre, az élő(lény)re vonatkozó összes információt mag(á)ban hordozza. Mag szavunk olyan, mint maga az őssejt (amelyet a köldökzsinórvérben lelhetünk fel a legnagyobb mennyiségben): omnipotens, minden irányba ragozható, képezhető, differenciálható hasonlóképpen, mint őssejttestvére, amely sejtcsoportokká, szövetekké, szervekké, szervrendszerekké szerveződik...

Magozzunk hát: mag, makk, mák, meggy, megy, mén, mogyoró, magyaró, magyal, maga, magas, magos, magvas, mágus, mágnes, mágnás, magna, magzat, Magóg, Magor, Magyar, Makovecz, magaszt, magam, magad, magán, Magda, magonc, magatartás, magától, magaviselet, magiszter, magló, magoz, magzik, máglya, magma, magtár, magáz, magtalan, magyarán, magyaráz, maghasadás, magfúzió, magömlés, maghajtás...

Talán az sem véletlen, hogy legmagvasabb szavaink igazi mágikus varázsszavak, amelyeket kimondva, leírva, innen nézve is, onnan nézve is, egyszeri mindenkor: önmagukat jelentik, s az emberélet fordulóinál (születés, szerelem, halál) jutnak igazán szerephez: anya, apa, magam, csecs, atya, pap, ara, vív, bab, báb, jaj, sebes, szösz, uccu, tát, sas, olló,... Hasonlóképpen a csodaszavak világába vezetnek azok a kifejezések, amelyeket "oda-vissza" is értelmezhetünk, s esetleg éppen ellentétes jelentést hordoznak, amellyel mintegy önmagukat egészítik ki, teszik teljessé. Lássunk ezekből is egy csokorravalót; öl-lő, szív-visz (víz), vér-rév, néz-zen, nap-pán, tág-gát, szik-kis, él-lé, élet-tele, merev-verem, ír-rí ól-ló, szem-mes(s)ze, árpa-apró, ív-ví(v),... a sort ki-ki folytassa maga.

De térjünk vissza a maghoz, bővítsük a kört, vegyük számba azokat a kifejezéseket, amelyek szervesen kapcsolódnak alapszavunkhoz, asszociáljunk szabadon: él, élet, elme, elem, elő, ellik, elv, élmény ér, érik, ért, érez, ered, erő, erdő, érosz, Erdély, érték sejt, sejtés, Selye

Szik, szék, Székely, Szicília, zigóta

Mandula, mandarin, mandolin, mandorla, mandala, Mendelejev, Mendel, Mendelssohn Szem, méz, messze, néz, zen, árpa, Árpád, apró velő, vél, vélemény

ok, okos, okoz, okozat, oktat, oktondi ész, eszes, eszik, eszme, eszmény, esik, lel, lélek, lelemény, leleddzik

agg, agancs, aggancs, ág, aggódik, agy, agyar, ágy, ágyú, ágyék, ős, őz, össz, ősz, ösvény, oson, őr, öreg, örül, őrül, őröl gond, gondolat,

kel, kell, kelet, kél, költ, költemény, kelt, kelés, keletkezés, köldök, kéz, kezd, haj, hajt, hajtás, bölcs, bölcső, bölcsöde

kör, kert, keret, kerül, kerület, kerge, kerék, kerepel, ír, iram, irdatlan, irtás, irt, kő, könny, könnyű, könyv, ív, ivás, ívás, ivar, ivadék, Ikra, iker

ál, áll, álom, Álmos, állam

Ezt a sort is lehetne természetesen tovább folytatni... Rendre olyan fogalmakat jelölnek magra-rímelő szavaink, amelyek magához az élethez, a legmagasabb rendű életminőségekhez, a szellemiséghez, lelkiséghez köthetők. Nyelvünk igazi organikus-szerves- szerkezet, a szó legszorosabb, legszűkebb, de egyben legtágabb értelmében is, amely a nyelvet beszélőket, vagyis bennünket magyarokat (és nem magyarokat, akik ezen a nyelven gondolkodnak, éreznek, álmodnak, fajra, bőrszínre, vallásra, nemzetiségre, vagy bármely más hovatartozásra való tekintet nélkül) éltet, folyamatosan megújít...

Folytatva a magunkról való elmélkedést nem hagyhatjuk szó nélkül népünk, nemzetünk magos, magvas voltát sem, hiszen a párhuzamok, az analógiák e tekintetben is igen szembeötlők.

Az őstörténettel, népünk eredetével foglalkozó kutatások korántsem teljesek, befejezettek, annyit azonban bizton állíthatunk, hogy nem Magna Hungária a legősibb lakhelye elődeinknek, egyes szálak délnyugat-Szibériába, az Ob folyó völgyébe vezetnek, egy másik szálon közép és közel- keletre jutunk (Mezpopotámia), egy további vonal belső - Ázsiába vezet, a Tárim folyó medencéjébe, ismét más vonalak egészen távol keletre mutatnak, egészen a Kínai nagyfalig...

Bárhogy legyen is, nem úgy tűnik-e, mintha népünket, mint megannyi magot a keleti szelek kapnak szárnyukra, s általuk kerülnénk egyre nyugatabbra követve egyben a Nap járását is évezredeken át?

Kevés olyan nációt lehetne felsorolni, amelynek annyi őshazája volna, mint nekünk magyaroknak, hiszen Magna Hungária, Levédia, Etelköz, Pannónia nem más a számunkra, mint egy-egy gyökeretvert mag, amely életfává terebélyesedik, és ötödikként kiteljesíti a négyelemű halott világot. (A nyugati kultúrák négy ún. őselemmel operálnak; a tűzzel, a vízzel a levegővel és a földdel, a keleti világ viszont a fa révén válik élővé és ezáltal teljessé. Ez tehát az a bizonyos kvint eszencia (-az ötödik elem), amelyre már Hamvas Béla is felhívta a figyelmet az "Öt géniusz" c. munkájában, s nála is magától értetődik, hogy az ötödik géniusz: Erdély. Erdély szavunkban - mint már láttuk - ott a fa is (erdő) és az élet is (ély), a kört tehát bezárhatjuk)

Az alkalmazkodás, a túlélés feltétele a változva - megmaradás szintén igazi mag tulajdonság. A lényünk, a lényegünk, önmagunk, magyarságunk, magságunk tehát marad, míg küllemünk, "megnyilvánulási formáink", változhatnak, így voltunk talán valamikor a kezdetekben az ún. ázsiai-amerikai mongoloid sárga rassz tagjai s válltunk eurázsiaikká, europeoiddá, vagyis fehérré, az évezredek során. Nem hiszem hogy sok nép dicsekedhetne efféle színváltó, színjátszó képességgel. Érdemes viszont Csontváry Kosztka Tivadar "Pillangók" c. festményén a kitüntetett helyzetű (ti. kétszer megjelenő) színjátszó lepkét, a Magyar Boglárkát összevetni magunkkal magyarok-kal. (Csontvárynál a lepke töbszörösen összetett archetípus, egyszerre jeleníti meg a napot, a fényt, a világot, de ezekkel együtt magot, magát Csontváryt és nem utolsósorban bennünket magyarokat is megelevenít...) Évezredes útjaink során több tízezer kilométert megtettünk, sok földet bejártunk. Nem hasonlítunk vajon ebben is jobban valamely költözőmadárhoz, mint más nemzetekhez? Újfent Csontváry képei kínálják a megfelelő párhuzamot ebben a tekintetben is. Figyelemreméltóak korai madaras tanulmányai, de ezen belül is talán a legtanulságosabb a mi szempontunkból a "Tövisszúró gébicsek" c. 1893-ban festett munkája, amely, a közfelfogással ellentétben, nincs híján mítikus-szimbolikus töltéseknek, ugyanis jó tudni ezekről a furcsa nevű és karakterű színes madarakról, hogy azok eurázsia vonuló ragadozó énekesmadarai, vagyis: magyar-madár egyre megy... A változva-megmaradás egy másik, mind világosabban körvonalazódni látszó ténye a Szkíta-Hun-Avar-Magyar folytonossági sor, mint ahogy a Székelyek (szik szavunknak mag jelentése is van), Csángók, Kunok, Jászok, Palócok, Matyók is magmegnyilvánulások a maguk nemében...

László Gyula így ír a vérszerződésről:

"A honfoglalást megelőzően döntő esemény történt, s ez formálta végül is egyetlen nemzetté a magyar törzseket. A döntő esemény a vérszerződés volt, amelyben a "hét fejedelmi személy (a hét törzs feje) szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának sőt fiai fiainak és azok utódainak a végső nemzedékig Álmost"... Kiszely István megfogalmazásában: "A vérszerződés a törzsi főhatalom feladását jelentette, s így a magyar nép "anyakönyvi kivonata lett "... ..." a szövetséget nem egy nép hét törzse kötötte, hanem hét rokon, csatlakozott, szövetséges törzs vagy néprész kötötte. Talán ezzel is kapcsolatos, hogy a magyaroknak több nevük van a forrásokban (Magyar, türk-baskír, szavárd, onogur, hungar)"...

Maga az aktus abból állt, hogy valamennyi férfiú sebet ejtett magán, a kifolyóvért egy kehelybe csurgatták, s kehelyben összevegyült vérből mindenki ivott egy kortyot. Mit jelent ez egy más megközelítésben?

Akkor és ott, Etelközben a hét magyarok közös kehelybe engedték (vörös) vértestjeiket ami által test-vér lett valamennyi, testvérekké váltak: véreik-sejtjeik - magjáig egyesítése révén, s a "magfúzióból" felszabaduló energiával birtokba vették a Pannon medencét, a világ egyik (ha nem a) legtermékenyebb magtermő vidékét, s Álmos álma Árpád és utódai révén állammá kerekedett... Lássuk ezek után szűkebb-tágabb ős-újhazánkat a Pannon-medencét, vajon tartogat-e magvas meglepetéseket a számunkra. Tudnivaló, hogy eleink Napimádók voltak, ilyetén keresve sem találtak volna maguknak Naposabb helyet, mint az egykori ősvíz, a Pannon-tenger medrét. (Emlékezzünk vissza, hogy a Nap szavunkat visszafele olvasva Pan-t kapunk ennek jelentése viszont: minden, teljes). Érdekes módon a Duna-Tisza völgyében, medrében lefolyó egykori nagyvíz (de mondhatnék akár magvizet, vagy még inkább magzatvizet is) maradványait (nem más ez mint maga a két párhuzamosan folyó folyó), vagyis a Kárpát -medence Jellegzetes arcát-arculatát, a Holdon, mint egy tükörben is viszontláthatjuk. Ez (ti. a Kárpátmedence) a Földgolyó egyetlen ilyen kitüntetett helye, amelynek hasonmása más égitesten is megtalálható. Napos-Holdas-Életfás helyre vezetett bennünket mag ősünk Arpád (árpa-mag), termékeny földbe vetette magát, s maga által bennünket is elültetett, mint József Attila kertésze:

"Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal,..."

majd később:

"...Nem ér engem veszedelem
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon
napkeleten, napnyugaton
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág."

Talajt fogtunk tehát a tengerfenéken...

Nézzük hogyan rímel rá a fentiekre korunk ismert tudósának Paul Davies-nek az élet eredetéről (biogenesis) alkotott tézise. Nézete szerint a hőkedvelő, mélységkedvelő (100-150°C, 1000 m. mélység) mikróbák hasonlítanak leginkább az egyetemes ősszervezetre, amelyek minden valószínűség szerint a tengerfenék alatt található porózus kőzetekben laktak, pontosabban ezekben a forró mélységekben, a meder sötét bemélyedéseiben történt valami rendkívüli, itt született meg az élet, (nota bene) az ötödik elem, (a teremtés 5. napján teszem hozzá én). De emelkedjünk a táj fölé, (mely nekünk nem lehet térkép...) Többen észrevették már, hogy a Kárpát-medence felülnézeti képe emberi agyra (annak ún. nyílirányú metszetére) emlékeztet, míg mások szív alakú formációt vélnek (bele) látni tágabb honunkba,... Vajon a történelmi Magyarországot megtestesítő Magyar Szent Korona nem e felett a "legszellemibb test", az agyvelő felett lebeg-e valamennyiünk képzetében? S nem pulzáló, hol kiteljesedő, hol összehúzódó, lüktető élő minőségként dobog-e Napos-Holdas-Életfás "Sámándob-szív" Kárpát-medencénk a térségben aszerint, hogy az aktuális történelmi események milyen mozgást, ritmust, szisztolés vagy diasztolés pillanatnyi helyzetet tesznek lehetővé?

Talán (a történelmi) Magyarország a világ "legkerekebb" országa, mint ahogy az agy, a szív vagy éppen a sámándob is a kör alapképletére vezethetők vissza, lévén maga a Kárpát- medence is körkörös. Ez az alapforma viszont újra csak a teljességhez (Pan-Nap), tökéletességhez (tök szavunk és a tökéletesség egy tőről fakadnak, és a szó szoros értelmében is a velejéig magos-magvas karakterűek...) köthető, és újra ott vagyunk ahonnan elindultunk, kezdjük hát elölről ezt a körtáncot, az övest, haladjunk ezúttal befelé is...

A legkisebb élő test a sejt is: kerek-egész,... mint a mag... Sejtmagjai vagyunk tehát magházunknak, magyarjai a hazának, mely bennünket befogad:

"Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar.
Bölcsőd az, s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar"...

Vegyük most górcső alá a sejthártyát, amely összeköti és egyben el is választja a sejtet a külvilágtól, vagy más sejtektől. Ez a félig-áteresztő membrán működteti valójában a sejtet, ez teszi élővé, azáltal, hogy sajátos módon érzékeli a kül- és belvilág egyes jegyeit, s szabályozza ennek megfelelően a "ki és a bemenő forgalmat"...

Lévén a mai Magyarország önmagával határos, nyilvánvaló, hogy mi, ún. kisebbségi magyarok látjuk el ezt a sejthártya szerepet. Nekünk kell saját bőrünkön megtapasztalni a "kinn a farkas benn a bárány, benn a farkas kinn a bárány" játék minden kínját, s időnként igencsak megfeszíttetünk, mint egy "sámánsejt dobhártya", s ha dobolnak rajtunk, mi szólunk kívülről-belülről...

Végül, de nem utolsósorban, ha már minden irányból megközelítettük magunkat, illő volna ha kijelölnénk a centrumot is, a magyar világközepét, amely ugyan mindenkinek ott van ahová a botját leszúrja, mégis van egy hely ebben az őstengermederben, ahol minden leszúrt botvég összeér, és ez Szarvas városa, azon belül is a szárazmalom, annak is a tengelye, amikor a molnár a tengely mellé áll, s akkor is az övcsatján a világ közepe, vagyis a kö1dök tájékán ahol (mint korábban láttuk) a legtöbb őssejt lappang

S vajon Szarvas (csak így: Szarvas) nem a magyarok állatőseként jelent-e meg ősikreinknek (ikráinknak), s nem ő jelölte-e ki számukra-számunkra ezt a szent helyet?

A szarv, az agancs, koronaekvivalens...

Amióta a Magyar Szent Korona hazakerült úgy tűnik itthon is, a világban is, felgyorsultak a történések, beindult egy "helyrekerülési" folyamat... Ez a történet egészen pontosan 1987 január 6-án, vízkereszt napján kezdődött, (koronavisszaadás napja). Jó tudni, hogy vízkereszt napját a régiek az Úr megjelenés napjaként tartották számon és ünnepelték, a pogány korokban viszont a visszatérő napfényt köszöntötték e napon. Érdemes megjegyezni, hogy abban az időben a Magyar Országgyűlés elnöke egy Apró vezetéknevű elvtárs volt, ő vette át hivatalosan az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterétől a koronát, míg az USA-ban egy Jimi Carter nevű jóember töltötte be az elnöki posztot, aki civilben földimogyoró termeléssel foglalkozott. Mi is történ valójában: egy szív küldi szívnek szívesen gesztus, azzal a módosítással, hogy egy magos ember (ti. földimogyoró termelő) küldött egy másik magos embernek (Apró visszafelé olvasva lehetne a(o)rpa is ez meg mint láttuk maga a mag, csak "negatívban") egy "velős" ajándékot: Mag küldte, magnak magasan...

A korona tehát akkor és ott valamiképpen mégis mag(á)ra talált... A következő "életbe vágó metszést" (lehet szószerint is értelmezni) szintén egy "szarvas-elvtárs" ejtette a dél-nyugati határunkon 1989 szeptember 11-én. Horn (ez annyit tesz szarv) Gyulának hívták, és az akkori Magyarország külügyminisztere volt. (Néhány évvel később, mint miniszterelnök akaratlanul is beteljesedett szarvassága: szabályos vas koronával a fején hangoztatta, hogy a kormány a bal oldalon van). A harmadik (három a magyar igazság) helyrekerülési mozzanat (ismét magközelbe kerültünk) 199o augusztusában történt, amikor Gönc Árpád lett Magyarország elnöke...

De keringjünk még egy kicsit a magunk körül:

1989 augusztusában (ezt az évet tartja úgy számon a magyar köztudat, mint a rendszerváltás évét), a Budapesten megrendezett öttusa világbajnokságon fényes hazai siker született. Az öttusáról tudni kell, hogy a legsokoldalúbb felkészültséget igénylő, összetett verseny, amely akadálylovaglásból, párbajtőrvívásból, pisztolylövésből, úszásból és terepfutásból áll. Ha őselemek tekintetében szeretnénk képet kapni magunkról (Magyarország öttusa nagyhatalom), akkor elmondhatjuk, hogy mind az öt elemben elemünkben vagyunk: a futás révén a föld elemben, az úszás révén a víz elemben, a céllövés révén a tűz elemben, a vívás réven a levegő elemben és ötödikként a lovaglás révén az élet minőségében is lovon vagyunk (mén szavunk török eredetű és spermát, magot, ondót jelent, ill. hím lovat).

Úgy tűnik tehát, hogy a mag kicsírázása, fejlődése a forradalmak és rendszerváltozások révén Magyarországon indult meg és terjedt ki az egész Kárpát-medence térségére. A mag szemszögéből nézve, nem lehet számunkra közömbös, hogy Romániában (Erély) Tőkés László neve fémjelzi a maghasadást-magfúziót...

(Korábban utaltam a tő-tök-tőke-tökéletes-tökös- szavaink egymásból való levezethetőségére, itt viszont a tőkét mint maghajtást emelném ki...)

Az elmúlt évezredekben a magyarság, (távol) keletről a Kárpát-medencébe, majd az elmúlt egy-két száz évben százas, ezres, százezres, milliós nagyságrendben, lökésszerűen "közel" és "távol-nyugatra" (nyugateurópa, Amerikai földrész-Ausztrália) vetődött, vert gyökeret s mindenütt megalapította a maga "Arpádhonát" (Árpádhon, valójában az USA Luisiana államában, a Missisipi deltája közelében elterülő magyar település, amelyet az 1910-20-as években alapítottak a kivándorló magyarok, s fő tevékenységük a szamócatermesztés volt. Olyan termést takaríthattak be tehát, amely ugyan szív alakú a magjait viszont a szívén viseli, kint hordja. Dalban-versben is hagytak üzenetet az utókornak: "Szép Louisiana virágos ölében Boldog magyar farmer dolgozik serényen Árpádhoni magyar veteményes földje Szép Louisiana legszebb ékessége...")

A kör ismét bezárult, hiszen távol-kelet és "távol-nyugat" majdnem ugyanott van...

Körbeértük, körbeéltük, körbelaktuk a világot keletről nyugatra s nyugatról keletre, n(N)aposak, n(N)apkorúak lettünk, de maradtunk magunknak magyarok...

Múltunk, jelenünk, jövőnk mind magkor, hiszen amíg magyar van, addig mag is van, s amíg mag van, addig élet is van...

A "szűkebb" értelemben számontartott magkor, az 18oo-as évek derekán kezdődött, először a biológiában majd alig pár évvel később a kémiában. Mindkét esetben igazi áttörés született az illető tudományos diszciplina területén, s talán mondanom sem kell, ezúttal is igazi magvas nevek fémjelzik tudósainkat.

Mendel (újra egy mag archetipus, 1865-ben fektette le a genetika alap-kövét, azzal, hogy megjelentette első összefoglaló örökléstani közleményét, amelyben növényekkel folytatott keresztezési kísérleteit és azok statisztikai feldolgozását ismertette. Az osztrák genetikus történetesen borsókkal (ez a növény ugyan hüvelyes, de senki sem vitathatja magvas voltát sem) ill. borsókon végzett kísérletei révén vált ismerté, és írta be nevét egy az új tudomány, a genetika szülőatyjaként a tudomány nagykönyvébe. Azt talán hangsúlyoznom sem kell, hogy a genetika, a biológiának a legmagvasabb ágává nőtte ki magát s az emberiség éppen a genetikusoknak köszönve napjainkban (lehet hogy ezekben a percekben) jut el a szó szoros értelmében saját magához (ti. saját magjaihoz) azzal, hogy az ember géntérképe dekódoltatott. Nyilvánvaló, hogy maga az orvostudomány is teljesen át fog ennek következtében alakulni, s a kulcsszerepet éppen a köldökzsinórvér őssejtjei fogják játszani. (Amerikában kb. l0 éve gyűjtik és tárolják az újszülöttek köldökzsinórvérét ún. őssejtbankokban. Tekintve, hogy a köldökzsinórvérben nincsenek sejtpusztító sejtek ill. ún. "naiv immunsejtek" vannak, őssejtjeink viszonylag veszélymentesen várják (lefagyasztva), hogy ha szükség van rájuk "bevessék" őket, a génsebészet révén a megfelelő helyre, s új, immár differenciált sejtekké, szövetekké szervekké váljanak ekként biztosítva "gazdájuk" egészségét). Ismét bezárult egy kör, a legősibb s a legújabb összeért... Magára talált a mag...

1869-ben egy Mengyelejev nevű Orosz kémikus (Mengyelejev oroszul ugyanazt jelenti, mint Mendel németül, vagyis mandulát, s ez mint olyan a mag, a magság egyik legszebb archetipusa) gondolt egy jónagyot és felfedezte a kémiai elemek periódusos rendszerét, amely a modern anyagelmélet egyik (ha nem a legfontosabb) alappillére.

Hasonlóképpen, mint az élő minőségben a sejtek, az élettelen, fizikai világban az ún. elemek az építőkövek, s ahogy az őssejtek képesek differenciálódni egyre összetettebb kvalitásokká, úgy a hidrogén is, mint a legegyszerűbb (ős)elem (vigyázat itt nem a korábban emlegetett archaikus világ elemeiről van szó, ez már a specializált tudományos szféra eleme, amely egy protont és egy elektront tartalmaz) egyre komplexebb nagyobb rendszáma elemmé alakulhat. Két archaizáló megjegyzés kívánkozik ide: az egyik, hogy illő volna nevén neveznünk a legmagosabb-magvasabb elemet is, -hogy hűek maradjunk magunkhoz -, s ha rátekintünk a Mengyelejev féle periódusos rendszer táblázatára, akkor a 12. rendszámú elemnél dobban meg jobban a szívünk, a Magnéziumnál. A tizenkettes szám viszont a világmindenséget jelképezi, amely az idő három síkjának és a tér négy égtájának a szorzata, de a körre is "maradék nélkül íródik", tehát így is teljes (gondoljunk az állatövre). A másik kulcsszám a hetes, tekintve, hogy az összes elem hét ún. periódusba sorolható - ezt még Mengyelejevtől tudjuk-. Természetesen ez is szent szám, a világban megnyilvánuló Isten szent száma, az isteni három és a földi négy tökéletességnek az összege, de jelzi az archaikus világ hét bolygóját, a hét napjait, a, zenei hangsort, a szivárvány színeit, s nem utolsó sorban a magyarság hét vezére és hét törzse ugyancsak a teljesség, a szakrális szám általi Isteni küldöttségképére vezethető vissza...

Ahogy a biológiát (saját tudta és akarata nélkül) Mendel forradalmasította a genetika révén (a genetika felfogható úgy is, mint "magbiológia"), úgy a kémiában Mengyelejev tette meg azt a bizonyos kis lépest, amely végül nagy ugrásnak bizonyult a saját tudományában is, de egyszersmind új tudományágak kezdetét is jelentette: fizikai -kémia, magfizika. A genetika ma már a mag magjában operál s a kromoszómák, gének, mint magalkotóelemek ugyanúgy beivódtak mindennapjainkba, mint a maghasadás, magfúzió (ez is egyfajta operáció az élettelen magban) révén az ún. elemi részecskék (nukleonok, pionok, fotonok, pozitronok stb. több száz), amelyek a maguk nemében szintén mag alkotóelemek. (És még mondja valaki, hogy nem magkor a magkor).

Az eddigiek során megszokhattuk, hogy nincsenek véletlenek, sem ha archaizálva, sem ha tudományosan próbálunk a dolgok után eredni. Ezúttal sincs másképp A "Marslakók"-ként elhíresült magyar származású "négyesfogat" (Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő és Neumman János) ott bábáskodott a vajúdó atom mellet, magjai (magzatjai) születésénél, mago(u)kat és egymást gerjesztve lepték meg a világot magvas gondolataikkal, szavaikkal, cselekedeteikkel... "A ragyogó elméknek az a galaxisa, amely az atomenergia felszabadításán dolgozott, valójában a Marsról érkezett látogatókból tevődik össze. De nehéz volt számukra, hogy idegen akcentus nélkül beszéljenek angolul, ezért álcázásként magyarnak mondták magukat. Hiszen köztudott, hogy a magyarok semilyen nyelvet sem képesek idegen akcentus nélkül használni, a magyart kivéve..." (Fritz Houtermans).

Ha már megint a nyelvhez jutottunk (valójában végig a "nyelv hegyén" voltunk) érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon a magyar nyelv logikus felépítése, rendkívül árnyalt kifejezésmódja és annak a gondolkodásra visszacsatoló hatása nincs-e közvetlen összefüggésben azzal, hogy a magyarság annyi tehetséget adott a világnak. Azt hiszem a válasz egyértelmű... Miről is van szó valójában?

Arról, hogy néhány a híres budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumból kikerült magyar (nem tehetek mást, mint újra felhívni a figyelmet a fasorra) az égből lehozta a Napot. (Ha két könnyű atommag egyesül egy nagyobb atommaggá, nagy mennyiségű energia szabadul fel. Az ún. magfúzió természetesen nem emberi találmány: hosszú milliárd évek óta a világegyetem legfőbb energiaforrása. A csillagok, így a Nap központjában adottak azok a feltételek (nagy nyomás, hőmérséklet), amelyek között az ilyen típusú magreakciók végbemennek és energiát termelnek.) Napjainkban intenzív kutatások folynak a világ legfejlettebb országaiban a termonukleáris fúzió szelídített változatának hőerőművekben történő fenntartására. Általa az energiatermelés igen jelentős, fűtőanyagból szinte kifogyhatatlan a Föld, ugyanakkor a magfúzió során nem keletkezik káros sugárzás, így, radioaktív hulladék sem. A tudósok 20l0-re jósolják az első ilyen reaktor beindulását (Bödök Zsigmond: Nobel-díjas magyarok 36. old. Nap Kiadó, Dunaszerdahely 1999)

Hans Bethe, Nobel-díjas fizikus egy alkalommal így vélekedett Neuman Jánosról: "Neuman agyát ismerve elgondolkodik az ember, hogy nem valamilyen magasabb rendű faj egyik egyedével áll-e szemben, akik nem is emberek, hanem félistenek, de olyan alaposan kiismerték az embert, hogy tökéletesen utánozni tudják"...

A fizikusok sem tekintik minden alap nélkül a modern fizika legnagyobb alakjának, mégis a gépek gondolkodásra való tanításával szerzett magának elévülhetetlen érdemeket, ő dolgozta ki ugyanis a ma ismert számítógépeknek a működési elvét, s a szakmai közvélemény még ma is az e tárgyban megjelent írásait tartja a számítógépekről valaha is megjelent legfontosabb dokumentumoknak.

Ami tehát a biológiában a genetika, fizikában a magfizika, az a matematikában a kibernetika, ("agymatematika" vagy "magmatematika"), s a számítógépek (a kibernetika tárgyiasult termékei) egyre fontosabb részeit képezik életünknek. ...

Nemcsak a Nap került korunkban Földközelbe, agyaink is hatványozódtak a számítógépek ill. az azokat összekötő világháló révén... Az agy és a mag analóg képletek:

Egyik is, másik is információkat tárol és hasznosít. Agyunk a nem genetikai úton terjedő információknak a magja (nevezik a nem genetikai úton terjedő információt kultúrának is), a mag viszont az összes örökölt genetikai üzenetet az "agyába vési". Vagyis agy-mag egyre megy... Úgy tűnik, hogy a világ egyre jobban "elagyasodik", (de mondhatnék magzást is) mások mellett, de elsősorban a számítógépek és az internet révén. Csányi Vilmos így ír erről a "Az evolúció általános elmélete" c. 1979-ben megjelent kitűnő munkájában:

"A földi evolúciónak abban a szakában vagyunk, amikor már felismerhetők egy végső globális konvergencia jelei, felmerül a kérdés, hogy vajon az evolúció a Földre, vagy legalábbis csak a bolygókra korlátozódó jelenség-e, vagy pedig része van az egész Univerzum sorsának alakításában?..." majd később így folytatja: "Ha a globális rendszer eljut az evolúciós egyensúly állapotába, maga is replikatív egységgé válik"... A replíkatív egység kifejezés mögött az a mag rejlik, amelynek kedvéért ezt az írást is elkezdtem, ill. címbefoglaltam... Archaizáljunk tovább:

Nem lenne teljes az ötelemű magyar világ képe, ha csak a "marslakók négyesénél" maradnánk. Hol rejtőzik vajon az ötödik elem, a quinta esentia? Természetesen Erdélyben, és Bólyaiaknak hívják...

Az Appendixben Bólyai János a geometria mintegy kétezer éves problémáját fejtette meg, melynek megoldásán megannyi ragyogó elme mindaddig hiába fáradozott. A földi viszonyokra kifejlődött agy számára az euklideszi geometria a természetes. Annál csodálatosabb, hogy az emberi agy képes volt saját magán túltenni, és új, kozmikus mértékben reális gondolatvilágot teremteni. Kortársai szerint Bolyai űrtana Kopernikusznál is nagyobb forradalmat jelent az egyetemes gondolkodásban. A matematika és fizika kapcsolatát is mélyrehatóan kutatta. Felismerte a geometriai térszerkezet és a gravitációs erőtér szoros összefüggését. Ezt a kapcsolatot konkrétan Einstein mutatta ki 1916-ban híres egyenletében, s ez az általa kidolgozott általános relativitáselmélet egyik alapösszefüggése... Bolyai úttörő jelentőségű elméleti munkássága meghatározónak bizonyult a bölcselet, matematikai logika, nyelvfilozófia, jeltan és az információelmélet területén.

Úgy tűnik tehát, mintha ez az ötödik, élő (fa) minőség igencsak meghatározó, ha nem a legfontosabb feltétele volna a teljességnek... Első alkalommal 19ol-ben osztották ki a Nobel- díjakat, tehát a díj a millennium évében kereken 100 esztendős. Az elmúlt egy tized ezer évben se több se kevesebb mint 12 magyar Nobel-díjas tudóst tarthat számon a világ. És itt újra egy kört zárhatunk be, anélkül, hogy az ígéretesnek látszó asztrálmítoszi besorolást elvégeznénk, másra bízván azt...

(Minden magára adó, csillagmitológiával foglalkozó ember számara kihívás, ha valamiből egy tucat van,: arra ösztökéli az illetőt, hogy beillessze pl. ezt a tizenkettességet is, az állatöv 12 elemű rendszerébe.)

Adósak maradtunk még egy olyan tudományterülettel, ahol az ember a szó legszorosabb értelmében magával foglalkozik. Nem más ez mint a korszerű pszichológiának az az ága, amely az ún. "self" körül forog. A self angol kifejezés és azt jelenti: magam (így oda vissza is olvasva). A megfigyelő és a megfigyelt, az alany és a tárgy egy és ugyanaz, úgy tűnik, mintha a tudat is önmagába fordult volna az elmúlt néhány évtizedben, mintha ezen a szinten is záródna a kör az ezredvégre...

Meghaladná írásunk kereteit ha "végigzongoráznánk azon a klaviatúrán", amely elvezetett eddig a "magam" pszichológiájáig, annyit viszont mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a magyar pszichoanalitikus iskola a maga korában legalább olyan meghatározó volt a saját területén, mint a korábban már említett fizikus- matematikus mag a sajátján, itt is, ott is korszakalkotó, tények kerültek napvilágra, olyan tudás amely lényegileg változtatta és folyamatosan változtatja életünket, annak minden szintjén, és akkor is ha nem akarjuk...

Nem térhetünk viszont ki a "kollektív self", vagyis az alól amit legegyszerűbben nemzetléleknek, nemzeti kollektív tudattalannak, nemzeti össz-lélekmagnak nevezhetnénk...

Ez a princípium mindenekelőtt a magyar népművészetben ölt testet a legpregnánsabban. Így az ezredelőn nem kis megelégedéssel és büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy az 1970-es évektől kezdődően lassan a harmadik generációja nől fel a táncházmozgalomnak, Liszt Ferenc óta ki tudja hányszor újította meg a magyar népzene a várost és a világot... s maradt (jóesetben) mindvégig önmaga.

A magfestészetről, Csontváry Kosztka Tivadar kapcsán már ejtettem szót (Lásd: A Napútfestő pillangói - magfestészet c. írást, Muratáj 99/1) Egyre világosabb, hogy legnagyobb festőnk szükségszerűen járta be a maga festői és életútját: Magút a Napúton...

Más kor és más műfaj, stílusirányzat, de mindennképpen magvas művészként kell számontartanunk a szobrászt Haraszty Istvánt, aki "Fügemagozó" ill. "Agyágyú" c. alkotásaival szerzett magának és hazájának rangot a kortárs szobrászat mezőnyében.

Makovecz Imre neve, élete és munkássága magáért beszél... Geszti Péter nevét sem hagyhatjuk ki ebből a magvas mezőnyből, noha ez, amit a zenében tesz egy más súlycsoportot képvisel. A "Mit tehet a sejk, aki mit se' sejt" kezdetű dal igen figyelemreméltó, s talán megérdemelne egy önálló elemzést is...

S végül, hogy hazai berkek medrébe tereljük az írást, nem feledkezhetünk meg a kortárs grafika legnagyobb alakjáról Gálics Istvánról, aki ugyan elsősorban a miénk, Muravidékieké, hiszen valamennyien személyesen is ismertük, amíg közöttünk élt, de grafikai lapjai fa és vér sejteket sejtetnek monumentális méretű lenyomatain. Az alany és a tárgy maga az ötödik elem a kvinta eszenca, az élő minőség, a lehető legkonkrétabban és a lehető legelvontabban kifejezve, vagyis a mag, mindenki magja...

(Magától értetődő, hogy születőfélben van az az írás, amelyben bővebben kifejtem Gálics István művészetéről alkotott véleményemet.)

Hogy így a végefelé vagyok ennek az esszéfélének azon gondolkodom milyen magvas gondoláttal lehetne befejezni a töprengést?

Az egyre divatosabb ún. pánspermia elmélet (pánspermia=mindenütt magok) amely szerint a Földet (mint petesejtet) egy Marsról származó ősi meteorit "termékenyítette meg", - azzal hogy belécsapódott (mint egy fűrge spermium szerintem mindenképpen figyelemreméltó). Egyszerre van benne a mitologizáló analógiákra épülő archaikus prélogika, fel van vértezve megfelelő mennyiségű és minőségű tudományos berkekben elfogadott tényanyaggal is, és végül, de nem utolsósorban volt már szó ebben az írásban Marslakókról, akikről kiderítettük, hogy magyarul tudnak a legjobban...

Úgy legyen!

(Lendva 200l december - 2002 január.)