Klamár Zoltán
Interetnikus kutatások a vajdasági Szerémségben

Egy többnemzetiségű kontaktzóna magyarságának vizsgálata
(Néprajzi kutatótábor 2001. július 9-15.)

A kutatás célja, hogy Maradék falu népi kultúráját és kapcsolatrendszerét egy multikultúrális környezetben feltérképezze. Az interetnikus vizsgálat a népi kultúrában lezajló változásokat célozza meg, a vajdasági Szerémségben, a Tarcal hegy (Fruška Gora) déli oldalán elterülő, három nemzeti közösséget magába foglaló településen. Esetünkben is szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy Közép-Kelet Európában a nyelvi határ nem szükségszerűen jelent kulturális határt is, és vannak olyan kontakt zónák, melyek területén a kulturális jelenségek oda-vissza hatnak, alakítva ezzel nem csak a vidék, hanem távoli tájak arculatát is.2

A célfalu magyar közösségének nagyobbik fele református, kb. 450 fő, a kisebbik fele katolikus kb. 180 fő. Szerbekkel, horvátokkal, szlovákokkal (korábban németekkel) élnek együtt, akik 1500-an vannak.3 A három vallási felekezetnek külön temploma van. A magyar elemi iskola igen régen - még az 1970-es évek közepén - megszűnt, a diákoknak csak anyanyelv ápolási óráik vannak.

A három, egymás szomszédságában élő etnikumból a magyarok tehát lassan a nyelvcsere állapotába kerülnek.

Ezért fontos és rendkívül tanulságos lehet megvizsgálni a faluközösség népi kultúrájában lezajló folyamatokat. A vizsgálat a lakosok közötti érintkezések kapcsolatrendszerén keresztül a kultúra átjárhatóságát, a nemzeti közösségek hagyományainak egymásra épülését vizsgálja.

Ebben a térségben ilyen fajta kutatások eddig nem zajlottak - itt jegyezzük meg, hogy kisebb közlemények a vidék magyarságának népi kultúrájáról Gunda Béla, Égető Melinda és Kósa László tollából olvashatók, ám ezeknek a tanulmányoknak közös jellemvonása, hogy szerzőik szerint is inkább híradások4- , igaz ugyan, hogy az újvidéki Magyar Tanszék nyelvészei végeztek felméréseket, de ezek a nyelvi jelenségeket célozták meg, és csak utalásszerű adatok láttak napvilágot a kutatás homlokterébe állított kérdésekben. Kivételt képez Penavin Olga összefoglaló tanulmánya.5

A kutatás témakörei:

01.) Táji munkamegosztás a falu kapcsolatrendszerében

- kistáj és nagytáj szerepe a munkamegosztásban (a szőlész-földművelő közösség belső kapcsolatai; a faluközösség kistáji kapcsolatai a hegy déli lejtőjén lévő falvakkal; nagytáji kapcsolatok termelést szabályozó szerepe)

- vásárok, piacozás (vonzáskörzetek és piaci kapcsolatok; a nagyvárosok felvevőpiacainak szerepe a gazdálkodásban; a piaci mobilitás életmód szabályozó szerepe)

- az ipar szerepe a falu munkamegosztásában (ingázás; kétlakiság; a családi munkaszervezési modell változása)

02.) A falu társadalmának rétegződése

- termelési struktúrák, üzemtípusok, vállalkozások (gépesítéssel kapcsolatos termelési struktúraváltozások; munkaszervezésbeli szemléletváltás; a vállalkozások megjelenése és formái)

- termelés és fogyasztás (a termelés összetevői: szőlő és borkultúra, gyümölcskultúra, a fogyasztás szabályozó szerepe)

- státusszimbólumok, értékrend (ezek külső megjelenési formái: ház, birtok, gépi felszereltség, gépkocsi, parabola antenna; mindennek a közösség értékrendjében betöltött helye)

03.) Az egyház szerepe a falu társadalmában

- a faluközösség etnikai csoportjainak viszonya egyházaikhoz (a korcsoportok vallásossági foka; az egyház közösségszervező szerepe; identitástudat őrzésének mechanizmusai)

- szakrális tér, templomhasználat, temetők (szakrális terek a falun belül: ortodox, katolikus, református)

04.) Társas élet

- egyházi év, ünnepi szokások (a nyelvileg és vallásilag elkülönülő közösségek ünnepeinek megülése; az ünnepek átjárhatósága faluközösségi szinten)

- az átmenet rítusai, az emberélet fordulói (születés, házasság, halál - a szokásrend szabályozó szerepének változása)

- állami ünnepek közösségformáló szerepe (az ünnepek, mint munkaszüneti napok mit jelentenek az ezredfordulón, tud-e közösen ünnepelni a falu)

05.) Rokonsági kapcsolatok

- a házasság intézménye (a vegyes házasságok hatása a rokoni kapcsolatokra; a hagyományok okozta különbségek hatása az új családban; nyelvhasználat; hierarchia)

- a rokoni kapcsolatok szerepe a párválasztásban (a nagy sorsfordulók, 1918, 1941 és napjaink történéseinek lecsapódása a szokások mechanizmusában)

06.) Az idő sodrában - egyének, életutak

- életpálya kutatás

- a termelő és fogyasztó háztartások dinamikája (az egyén meghatározó szerepe)

- tér és idő kezelése, rangviszonyok

07.) Migráció

- népmozgás és néphagyomány a 20. században (a közösségbe jövők és az onnan távozók; a messziről jött ember újításai)

- a '90-es évek mozgásai (menekültek és menekülők; befogadó és elbocsátó közösségek)

A kutatás egy hosszú távú, 3 éves program része, monografikus igényű. Kettős célzatú, a tudományos kutató és feltáró munka mellett, a doktorandusok számára lehetővé válik egy terepi műhelymunka, ugyanakkor az egyetemi hallgatók terepgyakorlatát is segíti a fiatalok kutatói közösségbe fogadása.

A tájékozódó jellegű kutatást a tereptapasztalatok alapján kiterjesztettük még két, többségében magyarlakta falura, Satrincára és Dobrodóra.

Résztvevők: Ambrus Vilmos, Brauer-Benke József, Fodor Ferenc, Mód László, Raffai Judit, Simon András, PhD hallgatók és Ablonczy Bálint, Klamár Sára és Mészáros Csaba egyetemi hallgatók.

A kutatást anyagilag a Pro Renovanda Cultura Hungariae alapítvány és az Európai Ethnológia Doktori Iskola támogatta.

Kulturális határok és térbeliség kérdése

A vizsgált terület, melynek három falujában elkezdődött a kutatás, egy sajátos térség, mely évszázadok óta kulturális kontakt zóna.6 Voltaképpen ez az a terület - a Duna és a Száva által határolt -, mely a legdélebbi magyar megtelepedés vidéke, ugyanakkor azt is el kell mondani vele kapcsolatban, hogy a magyarság az elmúlt évszázadok folyamán nem tudta a vidék etnikai térszerkezetét kizárólagosan a maga javára átalakítani. Így a Szerémség a magyar etnikum szempontjából megmaradt etnikai kontaktzónának, ahol meglehetősen tarka néprajzi és vallási együttélés színezi a kulturális javak cseréjét. A vidék ugyanis az ortodoxia törésvonalán fekszik. Ennek köszönhetően nem csak különböző nyelvű, hanem más-más vallási hagyományú az itt élő lakosság. Az etnoszféra térbelisége lényegében csak a szerb népelem tekintetében mondható homogénnek, míg a horvát, szlovák és a magyar népelem esetében szétszórt, vagy inkább sporadikus.7

Érdekes módon a vallás integráló ereje nem jutott kifejezésre a vizsgált térségben - itt most nem elsősorban az ortodoxia jelenlétére gondolunk -, sokkal inkább az egyes felekezetek differenciáló hatásának kifejeződésére.8 Ékes példája ennek a folyamatnak a katolikus egyházon belüli horvát papság szerepvállalásának kérdése, ugyanis a katolikusok erőszakos horvátosítása miatt tiltakozó Maradéki magyarság a 19. század végén anyanyelve és kultúrája védelmében áttért a református vallásra, hogy templomában megmaradjon a magyar szó. Ebben az esetben a vallási-szellemi közösség szakítópróbája a nyelv volt,9 ami miatt a falu magyar etnikumán belül egy újabb törésvonal keletkezett. Ennek máig érezhető közösségszervező hatása van, ugyanis a reformátusok irányítják a magyarság kulturális életét, egyesületeket hoznak létre, melyeken keresztül folyik a hagyományok ápolása, visszaplántálása. Ugyanakkor még ma is élő gyakorlat katolikusok körében lévén, hogy papjaik horvátok, akik nem tudnak magyarul, hogy a liturgia nyelve a horvát. A keresztneveket is horvátra fordítják és ezek így jelennek meg a temetői sírjeleken is. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy a sírfeliratok is horvát nyelvűvé váltak.

A felekezeti-vallási határok hosszú évszázadokon keresztül fennmaradtak, csak a 20. század második felében változott meg e tekintetben a helyzet, ugyanis a szocializmus évei alatt a vallási befolyást háttérbe szorították, az egyházi fenntartású tanintézményeket államosították, ugyanakkor a hitoktatást száműzték az iskolákból.10 Ezzel az intézkedéssel a hivatalos politika célja a vallási-nyelvi alapú társadalmi elkülönülés felszámolása volt. Ugyanakkor egy olyan jövőképet vázoltak fel, mely azt sugallta, hogy a társadalmi érvényesülés legfőbb gátló tényezője a nyelvi elkülönülés.

A magyar oktatást fenntartotta a hatalom, de különböző csatornákon keresztül olyan információkkal bombázta a magyar közösséget, ami az asszimilációs folyamatokat erősítette.

A nyelvi asszimilácó folyamatát valamelyest lassította a magyar nyelvű oktatás megléte, ám a '70-es években már nem volt elegendő gyermek a magyar tannyelvű iskola fenntartásához. A állam által kifejtett propaganda végül is elérte a célját, a maradéki magyar szülők többsége - a magyar középiskolai és egyetemi szintű oktatás hiányában - úgy döntött, hogy a szerb tannyelvű oktatást választja a későbbi könnyebb érvényesülés reményében. Ennek a döntésnek a hatása napjainkban mind kifejezettebben van jelen a falu magyar közösségében, és döntően megváltoztatta a nyelvhasználati szokásokat. A 45 évesek többsége még magyar tannyelvű általános iskolában végzett, sőt az esetek többségében még a középiskolát is (részben) magyarul fejezte be. (Esetenként, szaktanár hiányában, egyes tantárgyakat már szerb nyelven oktattak.) Ők és szüleik magyar nyelvtudása aktív, közöttük a kommunikáció magyar nyelven folyik. A generációk közötti nyelvváltás állapotába a mai 30 évesek és ennek a korcsoportnak a gyermekei kerültek. Ez a fiatal generáció még érti és alkalomszerűen beszéli a magyart, ám gyermekeik, a legjobb esetben is már csak értik, de nem beszélik, vagyis nem tekinthetők magyar anyanyelvűeknek.

Mindebből következik, hogy a falvakban egymás mellett élő etnikumok között - a maradékihoz hasonló folyamatok játszódnak le más szerémségi magyar közösségekben is - a nyelvi különbségekből adódó kommunikációs nehézségek eltűnőben vannak és ez által a kultúra átjárhatósága még inkább kifejezettebbé válik. Érdekes tereptapasztalat, hogy a törzsökös szerbek nagy többsége érti és beszéli is a magyart, de csak abban az esetben használja a nyelvet, ha az egymásközti kontaktusban nyelvi nehézségek adódnak. Rövid ottlétünk alatt különböző kizárási és bekebelezési technikákat ismerhettünk meg.11 A maradéki példánál maradva, érdekes volt megfigyelni, hogy a kis számú horvát közösség teljes mértékben kirekesztően viselkedett a faluközösségen belül, az általános gyanakvás jellemezte a családokat. Ugyancsak kizárási technikát alkalmazott a magyarság és a törzsökös szerbség a legutóbbi délszláv háború idején betelepültekkel szemben. Véleményüket nem rejtették véka alá, még a kutatóval történt beszélgetéskor sem. Ezek az interjúk támasztják alá leginkább a megállapítást, mi szerint az etnicitás nem eleve adott elemek tárháza, hanem egy hosszabb együttélési folyamat során jön létre, a kölcsönös megismerés függvényében.12

A vidék etnikai térszerkezetéről

A történelmi Szerémség térbeli határai többször változtak a századok folyamán, a Duna és a Száva folyók határolta táj magyar lakosságát a török hódoltság alatt veszítette el, ám hozzá kell tenni, hogy a szájhagyományban megmaradt a hódoltságot túlélő lakosság emléke,13 ami arra enged következtetni, hogy a magyar etnikum, ha nem is tömegesen, de elemeiben túlélte a hódoltság korát.

A magyar etnikum túlélési esélyeit kutatva, vissza kell utalnunk a múló időben a 18. század közepén történtekre, ugyanis ekkor cserélték el a magyar rendek e területet a Muraközért és Fiume városáért.14 Így azután a hódoltságot túlélő erdővégi, bingulai, ürögi, maradéki magyarság horvát impérium alá került. Az új földesurak, a rumai járásban Pejacsevich György, az ürögi, sidi és újlaki járásban Odeschalchi Liviusz, a vukovári és tovarniki járásban Eltz gróf alakította saját telepítéspolitikával az etnikai viszonyokat.15 A fentiek ismeretében nem kell csodálkozni azon, hogy a vidékre nagy tömegben érkeztek szerbek, horvátok, németek és inkább szórványosan magyarok, szlovákok. Fényes Elek szerint 1830-ban a Szerémségben 61695 szerb/rác, 30170 sokác/horvát, 2000 magyar, 1600 német/sváb, 400 orosz/rutén, 500 tót/szlovák és 78 zsidó élt.16

A magyarság tömeges bevándorlása a határőrvidék kései, 1868-as feloszlatása után indult meg, ugyanis az előjogaikat elvesztett szerb határőrök, birtokaikat eladva igyekeztek Szerbiába költözni. Így a jó minőségű szerémségi termőföldeket igen olcsón adták el. Ennek a folyamatnak köszönhetően keletkeztek a Száva mentén a ma is meglévő zöldségtermesztő falvak: Herkóca, Nyékinca, Platics, Vogány. A Fruška Gora déli oldalán, a filoxéra kipusztította szőlők helyén lévő egyházi birtokokat kisebb parcellákra bontva adták el a hegyvidék kolostorai. Így gyarapodhatott Satrinca és maradék határa.17 A gyarapodó magyarság harmadik vonulatát a nagybirtokokra érkező cselédség adta, később pedig a tőkét gyűjtött cselédség a magyar falvakat erősítette a lassú beköltözéssel. A Szerémség déli peremvidékére zalai, somogyi, baranyai, vagyis dunántúli magyarság érkezett. A vidék északi részére a Bácskából, Topolyáról, Kishegyesről, Temerinből, Moholról, Kúláról, Cservenkáról, Bácsföldvárról, Madarasról, Vaskútról, Bácsalmásról, Kiskúnhalasról érkeztek tömegesen, de jöttek Csongrád megyéből és a Dunántúlról is.18

A Szerémség területén az 1991-es népszámlálási adatok szerint19 a magyarság hét faluban él nagyobb számú közösségben: Erdővégen (Erdevik) 3427 lakosból 123 a magyar ez 3,59%. A falu Sid község területén fekszik és a Fruška Gora déli lejtőjének legnyugatibb pontját képezi. Vogány (Voganj) 1628 lakosából 103 magyar ez 6,33%. A falu Ruma község területén fekszik csak úgy mint, Nyékinca (Nikinci) 2266 lakosából 369 magyar ez 16,28%, és Herkóca (Hrtkovci) 1684 lakosból 515 magyar ez 19,19%. Ez a terület közel esik a Száva folyóhoz, a Fruška Gorától délre terül el. Ürög (Irig) község területén található két falu Satrinca (Šatrinca) 400 lakosából 217 magyar, ez 54,25% és Dobrodó (Dobrodol) 126 lakosából 110 magyar, ez 87,30%. Ingyija (Inđija) község a legkeletebbi közigazgatási egység, ahol Maradék (Maradik) faluban él a legnagyobb magyar közösség, a falu 2120 lakosából 630 a magyar, ez 29,72%.

Itt kell elmondanunk, hogy sporadikusan mind a 7 szerémségi községben élnek magyarok, vagyis a 93 lakott településből mindössze 17-nek nincs magyar lakossága. Péterváradon (Petrovaradin) 11258 lakosból 431 magyar, ez 3,82%, Beocsin (Beočin) 7873 lakosából 209 magyar, ez 2,65%, Kamanc (Sremska Kamenica) 7955 lakosából 287 magyar, ez 3,61%, Karlóca (Sremski Karlovci) 7534 lakosából 224 magyar 2,97%, Ürög (Irig) 4414 lakosából 429 magyar, ez 9,72%, Ruma 28582 lakosából 377 magyar, ez 1,32%.

A magyar közösségek általános demográfiai jellemzői

A lakosság korcsoportjainak struktúrája aggodalomra ad okot, ugyanis a korcsoportok aránya bizonyos előnytelen tendenciákat jelez. A fiatalok 0-19 évesek (27%) kevesebben vannak, mint a 45-59 évesek (28,4%), ami jelzi, hogy ezek a közösségek fokozatosan elöregszenek.

Maradékon20 1961-1970 közötti összeírási periódusban a természetes szaporulat mértéke pozitív volt és 2,0 ezreléket tett ki ( natalitás 12,8 ezrelék, mortalitás 10,8 ezrelék). Ebben az időszakban 50 személlyel több született, mint amennyi meghalt (320 születés és 270 elhalálozás). A következő tíz éves periódusban a természetes szaporulat negatív karakterűvé vált, -1,4 ezrelék. Ebben az időszakban a natalitás 11,4 ezrelék, a mortalitás 12,8 ezrelék, ekkor 32 személlyel több halt meg, mint ahány született ( 263 született és 295 halt meg). Az eltelt tíz évből hét évben többen haltak meg a településen, mint ahányan születtek. Csak három évben (1972, 1977 és 1979) született több személy, mint amennyi meghalt. A természetes fogyás a szerémségi magyarok körében igazodik a jugoszláviai magyarság átlagához, ugyanis ebben az időszakban indult meg az ekkor még négyszáz ezres magyarság mind kifejezettebb fogyása.

Etnikai összetételét tekintve a falvak szerb-magyar települések - tudjuk, hogy a második világháborút követően eltűnt a zsidóság és a németség -, kivéve Dobrodót ahol a magyarok számaránya 80% fölött van. Iskolai végzettség tekintetében legtöbb az általános iskolát végzett, de sokan vannak, akik nem fejezték be az általános iskolát sem, elenyésző a közép- és főiskolát, illetve egyetemet végzettek száma.

Munkalehetőség alig akad a falvakban, a mezőgazdaságból élő lakosok döntő többsége csak vegetál.

Migráció a 20. század második felében és az ezredvégen

A második világháború alatt és után jelentős népmozgás indult meg a vidéken, ám számarányát tekintve korántsem olyan méretű, mint ami a Bácskában és a Bánságban zajlott. A Szerémségben jóval kevesebb német élt, mint a Dunán túli területeken, vagyis a Bácskában és a Bánságban.

A második világháború alatt Horvátország igyekezett számára kedvező módon megváltoztatni az etnikai viszonyokat, amit elsősorban a szerbség kárára óhajtott megvalósítani. Ezért 1942-43-ban Hercegovinából horvát telepesek érkeznek Maradékra. A háború után az új hatalom Boszniából, Zvornik és Šehović környékéről szerbeket telepít a faluba. Ezek a telepítések azonban döntően nem strukturálják át a falu etnikai arányait.

Az 1961 (ekkor 2651 lakosa van) és 1971 (ekkor 2350 lakosa van) közötti összeírások azt mutatják, hogy Maradékra 323 lakos költözött és 648 hagyta el. Ez a kiköltözés elsősorban egyénekre vonatkozik és nem családokra. Sajnos nincs adatunk a telepített lakosság mozgására vonatkozóan. A kérdéses időszak migrációs mozgását megélhetési okokra lehet visszavezetni. A közösségből távozók munkahelyet keresve mennek a vidékhez közeli ipari központokba. Újvidéken, Ingyián (Inđija), Ópazován (Stara Pazova) keresik a boldogulás lehetőségét. A folyamat azt eredményezi, hogy az ott dolgozó egyének ezeken a településeken alapítanak családot is.

Az elvándorlás és a folyamatos fogyás következtében 1981-ben 2255 a lakosok száma.21 1991-re ez a szám tovább csökken, ekkor már 2120-an éltek a faluban.

Ezredvég: a '90-es évek közepén újból boszniai szerbek telepednek a faluba és felépül egy utca, melyben ők laknak. Ugyanekkor a helybeli horvátok - nem belső indíttatásból, hanem politikai nyomásra - horvátországi szerbekkel cserélnek házat, birtokot. A beköltözők egy része a faluban lévő lakatlan házakat veszi meg a magyar és a szerb tulajdonosoktól. A lakosságcsere folyamatának voltak meglehetősen szélsőséges megnyilvánulásai is. A törzsökös magyarságot zaklatták, ugyanis szerették volna, ha ez az etnikum is a horvátok többségéhez hasonlóan kiköltözik a faluból. Szerencsére a politikai helyzet átrendeződése ezt már nem tette lehetővé. A faluközösségen belüli etnikai arányok azonban ismét megváltoztak, hogy milyen mértékben, arra a 2001-ik évi népszámlálási adatok ismeretében tudunk majd válaszolni. A 20. század folyamán, bármennyire furcsa is, de a Szerémség demográfiai tényezői között a magyar etnikum tekinthető a legstabilabbnak.

Összegzés

A szerémségi magyarság kutatása több szempontból is igen érdekes eredményekkel járhat, egyrészt egy újabb fehér folt tűnhet el a kárpát-medencei magyarság néprajzi térképéről, másrészt a kapcsolatrendszerek feltárásával közelebb kerülhet a néprajztudomány a kontakt zónák működésének árnyaltabb értelmezéséhez, hiszen ez a terület többszörösen terhelt kulturális térség nyelvi, vallási, műveltségi és társadalmi szempontból is. Elég a délszláv-magyar kapcsolatokra utalni, vagy a fentebb felvázolt vallási törésvonal kulturális vonatkozásaira gondolni, és ekkor még nem beszéltünk a térség ugyancsak sajátos földrajzi helyzetéről.

A táji munkamegosztás, a települések kereskedelmi és kulturális kapcsolatrendszerei, kötődéseik a nagy kultúrtájakhoz és kultúrkörökhöz, dél felé a Balkán és Szerbia, észak felé Bácska és Magyarország, illetve keleti irányba Horvátország közelsége teszi igazán izgalmassá a vidék népi kulturájának vizsgálatát.

Irodalom

BIACSI Antal

1998 Vajdaság helységnévtára és a lakosok száma. Biacsi Antal (szerk.): Vajdasági Magyar Kalendárium. 102-115.

BODÓ Julianna

1996 Kizárási és bekebelezési technikák interetnikus környezetben. Katona Judit-

Viga Gyula (szerk.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Miskolc. 31-39.

BARNA Gábor

1996 Vallás - identitás - asszimiláció. Katona Judit-Viga Gyula (szerk.):

Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Miskolc. 209-217.

BARTHA Elek

1984 Etnikai különbségek és a vallások integráló ereje. Kunt Ernő-Szabadfalvi József-Viga Gyula. (szerk.): Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Miskolc. 97-103.

DAVIDOVIĆ, Rade

1981 Opština Inđija. Monografije Vojvođanskih opština. Novi Sad.

ÉGETŐ Melinda

1990 A szerémségi szórványmagyarok kultúrájáról. Népi Kultúra - Népi Társadalom. 89-125.

GUNDA Béla

1974 Folklore-gyűjtés a Szerémségben. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei. 53-67.

1982 Hagyományos teherhordó eszközök és tartóedények a szerémségi magyaroknál. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei. 1-32.

KÓSA László

1972 Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei. 5-23.

LISZKA József

1996 Etnikai és kulturális folyamatok a Pannon térség északi határvidékén (Problémafölvetés és előzetes megjegyzések). Katona Judit-Viga Gyula (szerk.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Miskolc. 201-209.

PALÁDI-KOVÁCS Attila

1984 Kulturális határok és kontaktzónák Észak-Magyarországon.

Kunt Ernő-

Szabadfalvi József-Viga Gyula. (szerk.): Interetnikus kapcsolatok

Északkelet-Magyarországon. Miskolc. 61-75.

PENAVIN Olga

1970 A szerémségi magyarok nyelve. Godišnjak Filozofskog Fakulteta u Novom Sadu. Novi Sad. 769-781.

VOIGT Vilmos

1984 Van-e határa egy népi kultúrának? Kunt Ernő-Szabadfalvi József-Viga Gyula.

(szerk.): Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Miskolc. 75-89.