Balogh István
Kettépattant dióbél

Béres Dezsőnek, szeretettel, Zynthanovába

Elszökött egy holló, idomított corvinus, igazságos Mátyás kolozsvári madara, az állatkerti bemutatóról. Az állatkert előtt forgalmas út húzódik, amelyen troli is jár, évtizedek óta zsurmog, pattog, szikrázik, e jármű volt a szökés kiváltója, megrettent a kőszénmadár, felröppent, el-el, messzire, s elfelejtett mindent, amit éveken át beleidomítottak.

Kettéhasadt a tudata. Így az idomár.

Lassan helyezik darálóba a dióbelet.

Porrá lesz az elme, töltelékké az agy tekervényes gyümölcse.

Majd, ha visszacikkan hollóagyba az idomítás minden mozzanata.

Minden szenvedése.

Hajnal utcai Szömbeszomszédom átkiált, azt sem tudom, ki vagyok? Trombitás, kurkászó borostömlő, apró Mikulás, gyarló bűnös Odüsszeusz mellett a nyolcadik körben? Hallom jégbefagyott Lucifer ordítását, Brútusz és Júdás nyüszítését, bukott angyalszárnyak csapkodásait!

Szökött holló szárnya az, mondanám.

Kicsit távolabb, térben és időben, Weiss bácsi mesél tóparti hallgatóságának. Hja bizony, az régen volt, még a Ferencjóska alatt, hogy a szabadkai búcsún a Jókl Grosshüpper a nagy szobahiány miatt együtt lakott egy hotelszobában egy főtisztelendő franciskánus baráttal. A Jókl korán, pokolbéli sötétségben kelt, a zentai vonathoz. Világot nem gyújtott, ne zavarja meg a főtisztelendő fráter franciskánus gyönyörűséges fűrészelését. Odanyúlt a ruhájához, itt van, felveszem szépen, s rohant is az indóházba, nehogy elmulassza a vonatot. Az állomásperonon már reávirradt a szépséges hajnal, s ekkor vette észre, hogy kaftánja helyett a franciskánus kámzsáját húzta magára. Így kiabált föl: - Mi ez? Fráter elutazta, én meg hotelban maradtam?

Kering a holló, címerből kiugrott, szomorú szemében bánatos Hajnal utcánk. Csőrében aranygyűrű fényleni restell.

Mindenfelé vastag ködvarangyok gomolyognak, hasuk alatt meredt cobblerek.

Merre van a hazavezető út? - kérdi egy madár helyettem. Ó, én is hallom már a baljós bukottak szárnysuhogását! Széttört koponyám dióbele.

Kár, harsogja corvinus.

S indulunk mi, örökre elveszettek. Neki a vakvilágnak.

Holló szárnyából kiperdül egy szépséges toll. Lassan kering lefelé.

Nemsokára gomolygó ködökbe fullad.

Szömbeszomszéd trombitája takarodót álmodik.