Balogh István
Az égig érő fa

A Fő utca és a Hajnal utca sarkán lehetne egy jegenyefa.

Ahogy én elképzelem a régvolt Tisza-parti fákat, valahol a gátőrház körül, ott épp egy hatalmas, égig érő fa tenyész.

Azon a jegenyefán lehetne egy varjúfészek.

Lehetnének rajta más fészkek is, de egy varjúfészek biztosan lenne rajta.

Abban költenének a varjak, és abban lakna, ha égig érő kedve lenne, az én Dezső barátom, aki szömbeszomszédom nekem, itt, Zynthanovában, a Hajnal utcában.

Míg fészekben heverészne, regélnék én neki Móra Ferencről meg a Kremenyákról, meg ősemberekről, meg a szögedi múzeum állandó tárlatairól, amelyeknek semmi közük a Délvidékhez, Zynthanovához.

Elképzelt városunk keleti csücskét Kremenyáknak nevezhetnénk. Mert az már tényleg a Kremenyák. Csak már rég elköltözött Szögedébe.

Ó, a Fő utca és a Hajnal utca sarkán van egy jegenyefa!

Gyerekkorom fészkel azon, bozontos ágai között.

Mutogatom én ezt a tájat, lelkemnek, szívemnek legkedvesebbet, az én Szömbeszomszédomnak, Dezső barátomnak, aki lassacskán Svejk barátja, édestestvére lesz, és megerősíti, hogy csak a bolondokházában volt és van legnagyobb szabadság. Akkora, amekkoráról sem az ultraliberálisok, sem a szocialisták, sem a kommunisták nem is álmodoznak. Ott mindenkit elismernek annak, aki, ami.

Lám, de jó, hogy ide, Zynthanovába, vezérelt engem is sorsom.

Lám, milyen jó, hogy őt rendelték szömbeszomszédnak a szerkesztők!

Együtt fészkelünk jegenyefa sudarán!

Mert az a jegenyefa időtlen idők óta ott áll. Sudara meg maga az ég.

A Fő utca és a Hajnal utca sarkán áll egy jegenyefa.

Ott is lesz, míg világ a világ.

Tetején ketten ülünk, Szömbeszomszéd és én.

Így is lesz, míg világ a világ.

Ámen.