Didier Domestique Agricole
A lustaságról és más szemérmetlen dolgokról

A lustaság, kérem szépen, valami teljesen hihetetlen, elképesztő dolog, szóalakjában sok változatban előfordulhat, pl. lehet főnév, tulajdonnév, melléknév, lehet ige, itt is főnévi, melléknévi egyaránt. Mondatszerkezetben játszhat alá-, fölé-, és mellérendelő szerepet, ez ugye olyan, mintha háromdimenziós lenne, tehát van szélessége, hosszúsága és mélysége. Megtapasztalásom szerint van időkiterjedése is, tehát véleményem az, hogy a lustaság négydimenziós, ám a szakirodalom ezt nem említi. A lustaság leggyakrabban tulajdonságként játszik szerepet életünkben. Példának hadd említsem meg - az Új Magyar Tájszótárra hivatkozva - a lusta asszony főztjét, ami nem más, mint a lebbencsleves, annyi idő alatt készül el, amíg a víz eléri forrásfokát, s ebben megfő a tészta, s ezt secperc alatt berántják. Ehhez hasonlatos a Hódsárréten emlegetett lusta asszony hamargya, itt lebbencs tészta helyett reszelt tésztát hajítanak a zubogó, nem lusta vízbe. Itt a víz nem lehet lusta, mert a lusta víz az állott víz, az ereszről lecsöpögő, hordókban gyűjtött esővíz, s azért már ne légyen lusta annyira az asszony, hogy főztje ilyes vízből készüljön. A lustaság lehet fölháborító, annak, aki ezt nem tűri, de eme nem tűrés is fölháborító annak, aki lusta. Ebből következik, hogy lustaság és fölháborodás testvérek, egy fa törzsén nevelkedő vastag ágak, lásd pl.: van, aki már fölháborodni is lusta. E két szó vastag ágain megszámlálhatatlan vékonyabb mellékágak, gallyak, azokon pedig levelek növekednek. Ékes bizonyság erre bankom, a Magyar Szókincstár, ahol mindkét szó esetében a rokon jelentésű szavak összeszámlálásakor, elérvén a negyven-negyven lexémát, egyszerűen ellustultam.

Ám parancsoljak némi szigort csikógondolataimnak, mert ideje megmagyaráznom, hogy miért dörömbölt hiába az összes díjbeszedő (víz, villany, gáz, szemét, újság, tévé stb.) és zynthanovai barátom kapum oroszlánfejes kopogtatójával. Egyszerűen vidéken fájt a torkom. Nagyon hangulatos város ez az Újzenta. A Hajnal utca különösen tetszik, bár még nem ösmerkedtem meg Balog szömbeszomszédon kívül a többiekkel. Azám, Hajnal utca. Őseim városának, Hódsárrétnek Hajnal utcájáról mondok én még valamit.

Szóval, nyílott a Kanális utcájából. Ebben az utcában máig áll egy elemi oskola, úgyis csúfolják, hogy Kanális-parti oskola. Oda járt okulni ez az apámnak tartott J. Balog. Mára eltűntek a vad olajbogyóbokrok, melyek takarták a csatornát, és befödték a Kanálist is, pedig vadregényes, kalandos volt, monumentálisan vonult a Szentesi úttól a Kenyere-érig. Ha a kölök vízre bocsátotta dédnagyanyja fateknőjét, és végig evezett rajta, tisztára úgy érezhette, mint aki a kambodzsai dzsungel valamelyik folyóján hajókázik. Csak visszahozni volt nehéz a teknőt, mert azt már gyalogosan, kézben kellett cipelni, árral szemben nem haladt a "csolnak". Ott hagyni nem lehetett a Kenyere-parton, dédike így is osztott az embör gyerökinek ülepire, ha észrevette, hogy a teknő nem rendeltetésszerűen volt használva, ráadásul házon kívül. J. Balog is végig hajókázta néhányszor, kapott is érte rendesen "Mamám"-tól - így szólította áldott dédnagyanyját. De az a kevés, egyáltalán nem erőteljes ütleg az alsó fertályra a támaszkodóbottal, megérte, mert micsoda izgalmas dolog lehetett az átereszek alatt átbújni a teknőben, persze, csak megfelelő szennyvízállásnál, mert természetesen, ha kiöntött a Kanális, annyira, hogy még a pallójárdákat is elsodorta, akkor várni kellett. Alacsony vízállásnál sem lehetett ilyen kalandokba bocsátkozni, mert akkor hajózó útszűkület volt. A vad olajbogyóbokrok alatt pedig valóságos bunkereket alakítottak ki azok a fránya kölkök. Oda ugyan be nem tehette lábát olyan, aki nőbül van. Férfidolgokról, haditervekről esett ott a szó.

Ebből az utcából nyílt tehát Hódsárrét Hajnal utcája, melynek 10. számú portáján, a sarkon állott a mi ősi Kúriánk, azon a sarkon, ahol a Pál utca keresztezi a miénket. Az utca legelején lakott a libatömők vezére, szellemi felvilágosítója, akit baleset ért - amint ezt a Kurkász naplójában már rögzítette -, mikor ünnepelték a HTE footbal csapatának diadalmas, idegenbeli győzelmét. Szintén az utca elején lakott egy ács mester, szorgos volt, iparkodó, de nem József, és nem bibliai alak, egyebet nem tudok róla.

Mellette lakott Csizmadia bácsi, nevéhez méltóan, kapuja fölött zászlóként ingó-bingó-nyikorgó bádoglemezre mázolva egy csizma, és a szöveg: Csizma- és cipőkészítő mester. Javítást is vállalok. Konyhájukban volt a műhelye, az udvarra nyíló ablak mellett, a sarokban állott a munkaasztal, mindenféle bűvös dolgokkal. J. Balog soha meg nem értette, hogy olyan görbe fejű kalapáccsal miként lehet faszögeket verni a cipő talpába. Ráadásul a feje törött: egyik végétől, a nyél irányába, hosszantin be volt hasadva, és kétfelé ágazott. J. Balog sokat ücsörgött az asztal előtt, míg várt a javításra szoruló cipőkre. Egyáltalán nem zárható ki, hogy József Attila is ide hozta talpalni valóit, és Csoszogi, az öreg suszter igazándiból Csizmadia bácsi volt.

Csoszogival, illetve Csizmadia bácsival szemben lakott Virrasztó Mihály, míg le nem tartóztatták. Egy liter borért adta el a feleségét, egy vályogvető cigánynak, aki a Cigányérben lakott. De a Cigányérnél még nem tartok, az az utca vége, ez meg csak az eleje. "Eb aki bánja!" - csaptak egymás tenyerébe, és az asszony egyáltalán nem volt eb, aki bánta volna. Nem ezért, hanem azért tartóztatták le, mert a turáni egyistenhívők táltosaként röpcédulákat és szamizdat kiadványokat terjesztett. Mikor a csend őrségére - mely intézmény a városházán működött - beszállították, és egyeztették adatait, azt vallotta, hogy ő Koppány, foglalkozását tekintve pedig főtáltos. Röttönügyész emelt vádat, röttönbíró ítélte el. Tudjuk, kik ezek: a rögtönítélő bíróság, kulturáltabban statáriális bíróság, vagy vésztörvényszék, századokkal korábban: iudicium delegatum. Ilyen volt a pozsonyi is, 1674-ben. Ehhez kapcsolódóan kell megjegyezni, hogy Moldova professzor - nyilván szépírói szerénységétől indíttatva - mindössze negyven prédikátorról beszél, holott 61 magyar protestánst küldtek izzó vassal megbillogozva gályarabnak olasz vizekre. Közöttük volt a hódsárréti költő, monsieur Rouge legkorábbról ismert őse is. Hogy az 1676-os esztendőben Ruyter holland tengernagy irányítása alatt kiszabadított harminckettő között ott volt-e, nos, erről a krónikák nem számolnak be. Ám a mi táltosunknak mindehhez semmi köze. A mi táltosunk a röttönbíróságtól röttönhős lett. Ítélethírdetés után az időközben összesereglett nyájához fordult, és íly szépen szólott: "csigalom, nyugavér" - és altájával akkorát poszogott, hogy a városháza tornyában, a harang mellé frissen fölszerelt légoltalmi sziréna szégyenében elpirult. "Robbantani mindenki tud. De van, aki többször is" - és posszintott még egyet, kevésbé diszkrétet, mint az előző.

A táltossal szemközti házban akkor egy részeges fuvaros lakott. Az ő háza mind a mai napig áll, ez Hódsárrét Hajnal utcájának 6. számú háza. Most még szó ne essék róla, híressé akkor lett ez a kis ház, mikor a nagy sömmi festőjének hajdani házvezetőnője, modellje, mindenese, aki később maga is festővé lett, ide költözött élete utolsó néhány esztendejére. Tornyairól és Kovács Máriról külön kell szólni, nem illenek eme illusztris társaságba. Ez a fuvaros arról volt nevezetes, hogy ha munka közben megállt egy kocsmánál, előbb szolgálta ki a lovát, mintsem magának kért volna sört. A lovat egy nagy pléhvödörből itatta. A ló föl sem vetette a fejét, míg ki nem itta a vödörből a - sört. A fuvaros mellett egy szintén szorgalmas, iparos ember élt a családjával, aki nevével ellentétben nem szűcs, hanem pallér volt. Hétköznapi figura, nem sokat tudni róla, az is jelentéktelen.

Szűcs kőműves mellett állott az ősi J. Balog kúria, erről is volt már szó. Ez egy sarkon épült, agrárproletár palota, volt is dolguk rendesen telente a béreseknek a hólapátolással. A Kúriával átellenben, a srégvizavi sarkon a Kanális-parti oskola Kiscserkészek Napközi Otthona, itt jamboreeztek minden nap, tanítás után.

A cserkésztábor mellett lakott a jó családból származó birkózóbajnok és dalárdatag, Kitlinger Ferenc tartalékos gyalogos, aki a belügyminiszter engedélyével Küzdőre magyarosította nevét. Ezzel egyidőben édestestvére, aki szintén tagja volt a dalárdának, a modern, magyar kórusmuzsika iránti tiszteletből, szintén belügyminiszteri engedéllyel, nevét Kot-kodályra magyarosította. Itt lakott a közelben Kanalai Borsos, aki teknővájó cigányként küzdötte föl magát az utca végéből - a Cigányérből - annak első harmadába. Ha berúgott, úgy ment haza, hogy ezt ordibálta egyfolytában: "Az asszony kötelessége törődni azzal, hogy bélműködése rendben legyen. Ezt pedig csak úgy érheti el, ha reggelenként éhgyomorra egy fél pohár természetes Ferenc József keserűvizet iszik, mely enyhén kellemes, biztosan szabályozza az emésztés folyamatát, megszünteti a bélrenyheséget, és fokozza a szexuális vágyat." Amúgy rendes ember volt.

A teknővájó mellett lakott József Pál, ő meg időnként József főhercegnek képzelte magát. Igaziból Bontovics Ferenc a rendes neve, csak szégyelli, mert többször volt büntetve, az utóbbi idők kerékpárleszerelési, -bontási munkálatait kizárólagos joggal végző műszerészsegéd, akinek főbb működési területe plébániák, parókiák kerékpártárolói, a Nemzeti Hitelintézet előtti tér és dr. Vetró György ügyvédi irodájának előkertje. Leginkább lámpákat és dinamókat szerelt le. Utoljára azért vitték be, mert feladott egy hirdetést, miszerint egy öreg perzsa eladó. Hát erreföl nem elterjedt, országszerte, hogy Hódsárréten fellángolt az emberkereskedelem, megújult a rabszolgatartás, felizzott a fajgyűlölet. De gyorsan elengedték, mikor kiderült: szőnyegről van szó, ócskáról. Hogy honnét lopta, nem árulta el. Igaz, nem is kérdezték tőle.

Élt, míg meg nem halt, szintén közel a Kúriához, Csurai János honvédtizedes, civilben kardnyelő artista, de mikor elhalálozott, honvédtizedes volt. Egyszer, és utoljára, a kaszárnyában, ebéd után, leeresztett a torkán egy bajonettet. Ekkor tudtam meg, bár francia lennék, hogy a bajonett Bayonne francia város nevéből ered. Leeresztette a borotvaéles bajonettet, de kihúzni csak a legszörnyűbb kínok között tudta. Arca elkékült, ajakán buggyana ki az vér, szeme düllede ki - hát persze, majd bedülled, mi? - majd véres szájjal terült el a földön. A felcser mit sem tehetett. A kaszárnya gyengélkedőjében, egy szanitéc karjai között, másfél óra múlva kiszenvedett. Felesége, illetve most már özvegye Sófalvy Izabella iparostanonciskolai főhívatású tanítónő a múlt év szeptemberétől a következő kitüntetéseket nyerte el időrendben: A Verőfény országos pályázatán Elismerő oklevelet, a Fővárosi Napló Utry Anna pályázatán Díszoklevelet, a Muzsikus irodalmi, zenei pályázatán költeményeivel, zeneszerzeményeivel Aranyoklevelet, az Országos Tehetségkutató Bizottság irodalmi, zenei pályázatán költeményeivel, zeneszerzeményeivel Díszoklevelet, a Verőfény irodalmi, zenei folyóirat, mint társszerkesztőjét odaadó, értékes, lelkes munkásságáért Emlékoklevéllel, ezüst plakettel tüntette ki. A Tinódi Lantos Sebestyén művésztársaság országos versenyén Aranyoklevelet nyert, és tagjai sorába iktatta. A Magyar Művészeti Lexikon méltatja irodalmi és zenei munkásságát. A Tanügyi népbiztos "Örökségem" című pályadíjnyertes szöveg- és dalszerzeményét a bemutatandó művészi szemelvények közé emelete. A Fővárosi Napló magyar nóta pályázatán "Messze ment az én galambom" című dalával ez év júniusában Díszoklevelet nyert. Dalszövegei, zeneszerzeményei két újabb pályázaton ismét szerepelnek. A Tinódi Művésztársaság évkönyvében mely most van sajtó(prés) alatt, arcképe, életrajzi adatai, műveinek méltatása, "Tinódi Lantos Sebestyén álma" című drámai erejű, hazafias költeménye fognak szerepelni.

Többet nem tudott elmondani adatközlőm, Szój Mánmi Hály, aki még diákja is volt az itt emlegetett költőnőnek. Nevét akkoriban kapta, az igazira senki sem emlékszik. Ő sem. Lelencházban nőtt fel, lakatosinas lett, és igen gyakran elvétett dolgokat, ilyenkor csak hallgatott, hallgatott, ha szépen kérdezték, ha kiabáltak vele. Végül addig ordibálták neki, hogy szójj má' Mihály (hódsárréti tájszólás, szépen írva: szólj már, Mihály), míg végül névként ráragadt, mint bogáncsra a kutya. Vagy fordítva. Nekem mindegy, egyetlen élő tanúm, adatközlőm, aki szintén ott lakott a Kúria közelében, így tud ennyi mindent a környékről. Az utca közepéről viszont semmit, így másnap találkoztunk a Pörnyegödör nevű fogadóban, és elindultunk gyalogosan a Cigányérbe. Búzamezőnyi kenyeret cipelt a hóna alatt: tudta, ilyen helyre hogyan illik menni.

Egész más a zsánere itt az utcának. Divat lett az ócskaságokat gyönyörű kúpalakban a házak elé felhalmozni. Kiteszik dísznek, talán a kánikulára való tekintettel hegynek képzelik, ami tagadhatatlan nyaralás lenne - némelyik tetején már növényzetet is találunk, igaz, nem sudárfenyőt, de élénk elképzeléssel még annak is lehet tekinteni. Ezek a kis halmocskák szerényen meghúzódnak az árokpartokon. De nem mindegyik tartja formáját, egy-egy vigyázatlan lovas kocsi némelyikből levág belőle egy darabot, felszeli, mint Máté a kalácsot. A másik lónak már könnyebb dolga van, neki csak bele kell taposni e lemetélt részt az út porába. A domb sem marad ez idő alatt tétlen: az éles vonalban levágott rész kiszabályozására legörget föntről sok-sok apró szemetet, hogy ismét kúpalakú lehessen. És ez így folytatódik. A halom apad, görögnek az ócskaságok a maguk kocsiútján, míg végül arra pöfög egy traktor, és végképp elrendezi a terepet. Csak nehogy a Tour de France egyik pályaszakaszát jelöljék itt ki.

A kenyeret átadtuk a vajdának, s én közöltem vele a hírt, amit a napokban hallottam:

a varsói görögkeleti püspök Kwiek János Rudolfot a cigányok királyává koronázta. Európa legfrissebb királya a III. János nevet vette fel és a világ különböző tájairól összesereglett cigányküldöttekhez beszédet intézett. Az ember azt gondolná, hogy szerte a világon, ahol cigányok élnek, nagy hejehuját csapnak, dínomdánomot, annak örömére, hogy királyt választottak. A hódsárréti cigány negyedben mit mondanak a cigánypolgárok? Szégyen, vagy nem szégyen, de bizony a helyzet az, hogy a legtöbb azt sem tudja, hogy megválasztották a királyukat. - Már többen kérdezték tőlünk, hogy királyunk-e nekünk III. János. Hát nekünk nem királyunk, és azt hisszük, egy magyar cigányzenésznek sem. Mi nem ismerünk el semmiféle idegen királyt. Mi magyarok és elsősorban is magyarok vagyunk. Nekünk nem kell idegen király. Ki az a Kwiek János Rudolf? Más kóbor cigányok hajtsanak térdet neki, ha úgy tetszik, mi nem is törődünk vele. A magyar cigányzenész egészen más, mint ezek, semmi közünk hozzájuk. - Persze, nem mindenki ilyen választékosan mondja el véleményét. Egy szép cigánylány például így fejezte ki gondolatait: - Hát, ha megválasztották a cigánykirályt, nőjjön nagyra a koronája és a füle. - Egy közismert, vén cigányhoz éppen akkor állítottunk be, amikor a feleségével volt némi nézeteltérése. Az öreg egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy most már cigánykirály is van, de hamar feltalálta magát, és így fejezte be vitáját feleségével:. - Ne lármázzs te, megírom őfelségének, hogy irccsa ki azs assonyokat, mert csak akkor les boldog a more élete. - Hegedű szól az egyik udvaron. Fiatal ember gyakorol, mert ne higgye senki, hogy a cigányzenészek nem gyakorolnak. Mondom neki, hogy vidámabban húzza a nótát, mert most már királyuk is van. - Ki az a király? - kérdezi meglepetten. - Egy lengyel cigány. - Nekem nem királyom. Mit tud az a király? Hegedülni? - Erre bizony nem tudtam határozott választ adni. Egy másik cigány hevesen tiltakozott: - Á, azs csak olyan csóró lehet. Micsoda jogon kiáltanak ki valakit királynak? Ki bizsta meg azst a bibast, hogy uralkodjon? Samarak királya azs csak, nem azs enyim. - Végig a cigánysoron. Azért a hír, ha csak egy-két órára, vagy napra is, mégis eseményt jelent itt, Hódsárréten is. Az a lány, aki azt kívánta, hogy nőjjön meg a koronája és a füle, huncut jókedvében elkiáltja magát, hogy éljen a cigánykirály! Egy-két rajkó átveszi a szót, és játékból szintén éltetni kezdi III. Jánost. Néhányan kinéznek az utcára, összeállnak, és beszélgetnek III. János őfelségéről, szokott hevességükkel, élénken. Egy öreg cigány viszi főleg a szót, erősen királyellenes. Gúnyos megjegyzéseit nagy hahota kíséri. Joka, Puka, Tena, Dundel, Brindzás, Toszok, Cinóri Ratata, Dörgőliba, Genova, a ferdefejű Cakó - ők a Hódsárréti Kisebbségi Önkormányzat football-válogatottja - egy emberként tiltakoznak. Egy rajkó minden célzatosság nélkül tovább óbégatja, hogy éljen a cigánykirály! - Elhallgass te, mert elnadrágollak. - A rajkó nem respektálja az öreget, mert csak azért is tovább élteti a cigánykirályt. Vesztére, mert anyja - úgy látszik, szintén királyellenes - azon melegében elnadrágolja. A gyermek sírva fakad, sőt, sivalkodik. És mindennek az új cigánykirály az oka, III. János őfelsége, aki íme, megválasztása után már az első nap ilyen galibát okoz itt, Hódsárréten, ahol pedig nincsenek is alattvalói. A kenyérért és a hírért cserébe jósnőjük - aki javasasszonyuk is - az alábbi tanácsokkal látott el: a spenót becsvágyat, a krumpli hallgatagságot okoz, a bab emeli a művészi teljesítőképességet, a zöldborsó könnyelműséget idéz elő, a sóska melankóliára késztet, a saláta a zeneiség adományát emeli. Ezért a kevesebbértékűségi komplexus ellen legjobb, ha naponta háromszor spenótot eszünk, a házi békét pedig úgy őrizhetjük meg, ha az asszonyt krumplival tömjük, fösvény rokonainkat pedig zöldborsóval traktáljuk.