Didier Domestique Agricole
Hogyan kell helyesen fejni?

Münchausen báró emlékére

A cím nem kell, hogy föltétlenül megfeleljen a tartalomnak. A cím legyen felhívó, kirívó, érdekfeszítő, a lényeg, hogy csigázzon fel mindenkit, mint ama középkori beszélgetésre bíró szerszám. Az sem baj, ha hazudik, vagy valótlan bűnöket vall magáénak. Mármint a cím. A cím mindig fiktív - mondaná Vulpes mester, a ki tudja, hányadik óráján az újságírók oskolájában. Egyébként ez a sokkal többre érdemes egyetemi docens, tanársegéd, segédtanár, kandidálatlan kandidátus, tanszékvezető, pedellus, és egyéb más, amúgy Ady kortársa, azt is tanította, hogy a legtehetségesebb újságírók, meg más egyéb írók soha nem írnak semmit, s mivel nem írnak, nem is tévedhetnek, ezért zseniálisak. A Mester mellé sorolhatnám Kurt Vonnegutot, vagy Abe Kóbót. Most kérdezhetné bárki, hogy ha magyarnak tartom magam, akkor miért nem Mikszáth, Jókai, netán-tán Móra, esetleg Eötvös József a példaképem. Megmondom, de csak most, és utoljára, senki másnak, megmondom nektek, földi halandók: ezek, az utóbb felsorolt jóemberek soha nem beszélnek mellé, szemben a két kapitalista úgy beszél mellé, hogy közben kiírja az igazat. Csak ember legyen, aki kihámozza az igazságot. Az a két félfeudális, antikommunista, szószátyárnak nem nevezhető, leírja három mondatban azt, amihez mások szonett-koszorú használatát vélik szükségeltetni, természetesen oda biggyesztve a király-szonettet is. A mű nem attól mű, hogy hömpölyög, mint a Don (ej, Kanyar, Te csúnya!), a Duna, netán-tán az Amazonas, esetleg csúcsosodik, mint a Himalája, vagy a Teleki-vulkán, az Etnáról, meg a zEtnáról ne is beszéljek. Az igazság az, hogy ami jó, arról nem beszélünk, elintézzük egy vállrándítással, ami rossz, nos, arról bezzeg esszét írunk. Lehetőleg úgy, hogy a mű szerzője ne sértődjön meg, sőt, mennyben érezze magát, és a legközelebbi találkozáskor fizesse ki a korcsmában a fröccsöt, esetleg váltsa ki a patikában a gyógyszeradagot, amit felírt az éppen aktuális pszichiáter. Arról sincs szó, hogy beszámolási kötelezettségem lenne bárki felé is, mert Zynthanováról történt távozásom alig okozott pánikot, két episztola és egy prózavers búcsúztatott mindösszesen, pedig mily szép lett volna, ha a Városi Fúvószenekar muzsikájára miniszoknyás majorett-lányok, pomponokat, ezüstös botokat lóbálva búcsúztatnak, nem sírt volna senki távozásom miatt, mert mindenki tisztában lett volna azzal, hogy én tulajdonképpen most diadalútra indulok. Célom volt megtapasztalni néhány fontosnak tartott dolgot vélt nemzőatyám sötét elő-, utó- és nemi életéből, különös tekintettel a Hódsárréthez közeli M. városka klinikájának ideg-elme osztályára, ahol atyám gyakran, nagy szeretettel időzött, négy-öt hetet is olykor, nos, ez az épület volt számomra érdekes, mely hiába hatalmas, két emeletes, akkora erdő közepén áll, hogy tetőgerince sem látszik ki, a svarcvald-klinik pedig elsárgulhat mellette, az irígységtől. Ahhoz, hogy ide kerülhessek, fogalmat alkotni ilyes intézmények belső életéből, erőt kellett gyűjtenem. Ehhez visszautaztam Franciaországba, mert ott ismerem az erőforrásokat, erőviszonyokat egyaránt. Elkezdtem aknákat telepíteni, hogy kiaknázhassam a lehetőségeket. Négy lelőhelyet tártam fel, ezek egyikében biztosan megtalálható voltam, szigorúan csak munkaidőben. Ismeri a mondást, ugye, nyájas olvasó? Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra ethylizálás. Miután gyűjtöttem annyi erőt, hogy az M.-i klinika befogadjon, be is fogadott. Elébb már tettem említést az épület körüli viszonyokról, ezt láthatja a kívülről szemlélődő is, ehhez nem kell beutaló, kár is több szót vesztegetni rá. Magáról az épületről, atyám itt-tartózkodásairól pedig - miután bévül kerültem - magából a Historia Hospitalusból szereztem ismeretanyagaimat. Ezt az emlékkönyvet egy lelkes, beutalt levéltáros kezdte el írni, egy másik folytatta, a harmadik. az mit csinált? Szerintem az is folytatta, s hogy mindig voltak ilyen ápolt beutaltak, ez garancia a mű koontinuitására.

Nos, ezt az épületet 1893-ban kezdték építeni, de árvaháznak, neve szerint pedig Csanád vármegye Erzsébet Árvaháza. Az elnevezés Erzsébet királynénkra, a legendás Sziszire utal, ezért van az is, hogy az épület alaprajza E betűt formáz. Ám vélhetőleg kevés volt az árva gyermek egy ekkora épülethez, mert hamarosan szeretetház lett belőle, valószínű, hogy több volt az elaggott, magányos ember, mint az árva gyerek. 1919-ben, a dicsőséges Tanácsköztársaság ideje alatt a vörös hősök laktanyája lett, el is nevezték (Kohn) Kun Béla Laktanyának. Ebből meg az következik, ugyebár, hogy a kommunizmusban nincsenek magányos öregek, a bőség kosarából mindenkinek jut egy család, viszont a bőség kosarát őrizni kell, tehát laktanyára van szükség, mert gyarlóak vagyunk, van, aki mohó, van aki mohóbb, azaz Orwell után szabadon: mindenki mohó, de vannak mohóbbak (minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek), tehát kell a laktanya. Mert egy katona soha nem mohó. A kisgyermekeket, főleg az árvákat, pedig kempingezni vitték a Balaton mellé, ingyen és bérmentve, tehát árvaházra sincs szükség. Ez a fene nagy jólét tartott mindaddig (133 napig), míg vissza nem jöttek ezek a csúnya burzsoá-kapitalisták, és némi idegen segédlettel gyönyörű vörös Budapestünket is kihypózták. A hős, önfeláldozó román csapatok közreműködésével így váltotta fel a vörös terrort a fehér terror. A román hadsereg segítségére azért volt szükség, mert legfőbb hadurunk még egy tisztességes verekedésre sem tudott kiállni a kommunistákkal, ugyanis nem volt hadserege. Viszont volt fehér lova, fürdették is rendesen, naponta kétszer, fehérítő oldatban. Amúgy Horthy tisztálkodási szokásairól még nem olvastam sehol semmi szakdolgozatot. Trianonban nem engedte meg a Népszövetség Magyarország számára a haderő fejlesztését, viszont nem tiltotta a csendőrség, a rendőrség fejlesztését, épültek is rendesen a laktanyák, erre is volt egy korrupciós ügy, de erről majd máskor, lényeg az, hogy szeretett bolondokházámból egy 1924-ben született belügyminiszteri rendelet csendőrlaktanyát csinált. Hogy ez alatt az idő alatt ki törődött az elaggott, magányos emberekkel, az árvákkal, esetleg hadiárvákkal, mert ilyen is volt, jócskán, erre vonatkozóan semmi féle diáriumban nem találtam utalást. Talán Móricznál, az Árvácskában. De az meg nem diárium. Végül csak lett valami kórház-jellege, tüdőkórházként funkcionált, utoljára pedig bolondok háza lett belőle. Na halld, nyájas olvasó! Ne csodálkozz! Ilyen múlttal? Én nem csodálom. Amúgy a körtvélyesi csárda is csendőrlaktanya lett, ott sem siratja már babája hűtlenségét a derék betyárlegény, a csendnek, a rendnek, a hatalomnak kakastollas, derűs őrei tanyáztak s virrasztottak, s virrasztásuk nem rém, hanem rém-megnyugtató volt, szebb is talán így, még ha el is pattant a múltnak hangszerén egy megrozsdásodott húr. A korabeli Szabadkai Hírlap meg azt írja, 1923 tavaszán, hogy elárverezték Rózsa Sándor csárdáját, 700 dinárért, azt, amelyben múlatta az időt Sobri Jóska, meg Dobos Gábor is, míg meg nem ugratták őket Ráday vagy Simonyi pandúrjai, azt a csárdát, mely ott állott Ókanizsa közelibe. De sem a körtvélyesi, sem az ókanizsai csárdából nem lett bolondokháza.

Szóval, elérkezett az ideje, hogy beköltözzem, rövid idő múlva pedig a világ minden tájáról cserkészlégiók indultak oda, be is népesült ez a klinika körüli őserdő, szimbolizálva a világbékét, a cserkész-testvériséget, amely meg tudja találni az egymásra úszított népek gyermekei között a szolidaritást. Ennek az őserdőnek shakespeare-i rejtekében, ebben az álomerdőben maga a föltámadt tavasz ütött tanyát, a népek ébredező tavaszi lelke dalolt hajnali éneket együtt a lombokkal, hajladozó virágokkal, együtt a madarakkal. A diadalmas tavasz zsendült e jamboreen, hogy elűzze a meggyötört lelkekből a gyűlölet zimankóját és felébressze a dermedt világot a gonoszság jégpáncélja alól. Szentivánéji álom volt ez, erdei manókkal, Puck volt az osztályvezető főorvos. Aztán egyszer előfordult, hogy ez az orvos magára maradt egy ifjú cserkésszel a rendelőben, közelben sem volt betegápoló, és a cserkész váratlanul bezárta az ajtót, magához vette a kulcsot, majd felszólította Puckot, hogy ugorjon ki az ablakon. Puck kinézett a harmadik emeletről, megcsóválta a fejét, mint doktor Bubó, s csak ennyit mondott: ez semmi. Innét kiugrani nem kunszt. - Hát mi a kunszt? - érdeklődött az ifjú titán gyanútlanul. - Lentről felugrani ide! Melyikőnk tudja megcsinálni? - És szépen leballagtak, ott pedig két izomagyú betegápolóra bízta, hogy várják meg a kísérlet végét, neki most nagyvizitet kell tartani.

Volt ott egy helyiség, amit úgy neveztek nagyképűen, hogy betegfoglalkoztató. Hát én ezt átrendeztem, berendeztem, teljesen úgy nézett ki, mint a Weser-völgyi Bodenwerder városkában a világ leghíresebb hazudozójának emlékszobája, abban a szülői házban, melyet polgármesteri hivatalnak alakítottak át, szóval, hogy így sikerült átalakítanom a betegfoglalkoztatót, Karl-Friedric Hieronymus Freiherr von Münchausen báróra emlékezve elneveztük Münchausen emlékszobának, a klinika parkjában pedig kialakítottuk a Hazugság-pavilont, olyat, amilyenben a báró barátait szórakoztatta a történeteivel. Azután irányításommal megalakítottuk a Whopper Club helyi szervezetét, elnöknek választottunk egy hajdanvolt szenátort és áruházlánc-tulajdonost. Azért kapta ő e megtiszteltető feladatot, mert odahaza szentjánosbogarakkal etette a tyúkjait, s most a tojásokat használja villanyizzó helyett. Alelnök lett az a személy, aki meg a méheit keresztezte a szentjánosbogarakkal, így most a méhei már éjszaka is tudják gyűjteni a méznek való nektárt. Jegyzőnek meg egy Nógrádi István nevű cserkészt választottunk, mert neki meg a kisfia belefulladt a kacsaúsztató gödröcskébe, miután vonatra ült.

Ezek után talán lapozzunk bele a Historia Hospitalusba, azaz a Kórház Története című albumocskába. Ezek a leírások valójában a mindenkor ügyeletes ápolók szóbeli, a főnővér írásbeli jelentései alapján készültek. Már egy egészen korai bejegyzés tanúsítja, hogy komoly politikai élet folyt ott akkoriban is. Egy alkalommal is gyűlés volt, a szónok rögtön rátért a lényegre: ismertette a nemzetközi helyzetet, mert az, mint tudjuk, mindig csak fokozódik. Majd egy ügyes fordulattal áttért a hőlégballonos magas légköri kutatások eredményeire, a Graf Zeppelin óceánt átrepülő teljesítményeire, amikor kitört a tettlegességig elfajuló vita. A hatóságilag engedélyezett ellenzék soraiból valaki háromszor orcáján illette a kormánypárti szónokot, kitört a tömegverekedés, poharakat dobáltak egymáshoz, széklábakkal püfölködtek, folyt is a vér rendesen. A terem- és koronaőrök (az ápolószemélyzet) csak nagy nehezen tudott rendet teremteni. Ezek után teljes egyetértésben, szépen kézen fogva egymást, elvonultak, mert kezdődött a színielőadás, amit vélt atyám rendezett. Kékszakáll nyolcadik felesége - ez volt a címe, de hogy miről szólt, azt meg ne kérdezze senki. Azt sem, hogy mekkora volt a siker, de az biztos, hogy Völgyi Nusika ajándékot kapott, a színtársulat ünnepelt primadonnájának egy szépen fölhasadt kenyeret, egy tál túrós rétest és egy pár galambfiókot adományozott az osztály. A kenyeret és a rétest a konyháról lopták, a galambokat pedig az intézmény padlásáról.

Közben egy könyvügynök is megjelent, de nem talált magának üzletfelet, hát gondolta: ne távozzék üres kézzel, besurrant Bory Benő szigorló boncnok szobájába, magához véve annak pénztárcáját, távozni akart, de lefülelték, így pénz és fülek nélkül vitték el a csendőrök az osztályról. A bírósági tárgyaláson védőügyvédje azzal érvelt, hogy a lopást nem ügyfele, annak csupán egyik keze hajtotta végre. - Rendben. - bólintott a bíró - akkor csak az egyik kezét ítélem hat havi dologházra. A pénztelen, fületlen és ügyetlen könyvügynök beleegyezett az ítéletbe és lecsatolta - a bal karját. Végül is az ítélet végrehajtását az 1421-es Budai Törvénykönyvre hivatkozva az utolsó ítélet napjára tolták ki.

Ott volt abban az időben, mikor nemző atyám is, bizonyos Harczos Hégel József mesterlövő, aki a hospitályban is produkálni akarta tudományát. Róla kiderült, hogy kém, Debrecenben bukott le, kivégezték és megszökött, s míg ő a meneküléssel foglalkozott, addig lelőtték. Tehát ez a háborús bűneiért kivégzett, majd menekülés közben agyonlőtt mesterlövő ide menekült az ódon, vastag falak biztonságába. Harctéri sebesüléseitől meg a gránát okozta légnyomástól eltekintve kitűnő egészségnek örvend, s hallani sem akar arról, hogy ő többszörösen halott. Bizonyságul hajlandó lenne néhány kávéért meg pár szál cigarettáért tehetségét megmutatni. Cigit is kapott, meg ebédet is, mondván a produkcióra majd akkor kerüljön sor, ha levizitelt állítólagos kivégzőinél, akik bizonyára boldogok lesznek majd a nem várt föltámadástól. És így is lőn, a mesterlövő nem tért vissza, mert kiderült, hogy szélhámossága nem hogy nem indokolja az elmeosztályon való tartózkodását, ellenkezőleg: azt bizonyítja, hogy nagyon is ép elméjű.

Aztán itt lakott John Wasser is. Ő volt az utolsó, akit rablógyilkosságért akasztással végeztek ki az Egyesült Unióban. Utána került át, az Óceánon túlról, ide, e kies környezetbe. Arra volt büszke, hogy fiát hasonló bűnökért már a modern villamosszékkel végezték ki a Sin-Sing halálkamrájában. Ő volt az első, akin vagy fertályórát gyakorolta Williem Patterson, szintén elsőként, ezt a fajta módszert. Egyébként lapok adták hírül, hogy történetünk idején, azaz 1926-ban, az Idaho állambéli Hamerben (USA) levő otthonában (ide vonult vissza, miután nyugdíjaztatta magát), 84 évesen elhunyt. És nem villamosszék - a szíve végzett vele, végelgyengülés okozta halálát.

A napló szerint az egyik szobában lakott két ápolt, az egyik lehetett atyám, hogy melyik, soha nem derült ki. Ha az egyik volt, akkor ő volt a meztelen igazság, aki ennek megfelelően ruhátlanul járkált és folyton kalapált, hogy megtörje a csöndet. Ha a másik volt, akkor viszont száz lyukkal áldott ruhában ült lótuszülésben, és azért volt ilyen lyukas a ruhája, mert ő volt az ementáli sajt. Ritkán tudták rávenni őket arra, hogy a szobát elhagyják, mert attól féltek, hogy a sajtot megeszik, a meztelen igazságot pedig úgy felöltöztetik, hogy anyja sem ismer rá, különben is, akkor ki fog zörögni? Még kitör a csönd.

Az intézetben lakott még Spiesberger Mici hímzőnő, aki a 12. magnézium-oldatos, vénás injukció után azt vallotta, hogy ő ölte meg Schafranek szőnyegnagykereskedőt. Dortmundba utazott, ott elzálogosított két gyémántköves aranygyűrűt, egyet pedig átalakíttatott egyéni céljainak megfelelően. Azt mondta, hogy ő nem rablógyilkos, mert a gyűrűket ajándékba kapta, mikor Schafranek felhívta a lakására, és magáévá akarta tenni. Különben is, amikor önvédelemből rálőtt Schafranekre, az már más által le volt lőve. Micinek ezek a tévképzetei a 13. injekció után elmúltak, mert többet már nem akart kapni.

Bakos Pál a 8. szobából arról panaszkodott, hogy békát nyelt az ivóvízzel, érzi is a békát ide-oda mozogni a gyomrában, sőt, hallja a kuruttyolását is. Előadta, hogy a bent lévő béka időjóslással is foglalkozik, mert mikor zellefellés idő közeledik, előre jelzi. Bakos elmondása szerint a béka nagyon szereti a hasát, mert ebéd után kifejezetten elégedetten kuruttyol. Ő maga próbálkozott már többféle népies gyógymóddal, úgy mint fokhagymák tucatjainak elfogyasztása, rendszeres, mondhatni permanens berúgások, a szinte ki sem józanodás fokáig, de nem használt semmi. A béka szemmel láthatóan elégedett volt az ajándékba kapott bélcsatorna-partokkal. A harmadik gyomormosás után megszűnt a béka létezni, valószínű, valamelyik mosólével távozott.

Sok mindenkiről mesélhetnék, a beteglétszám állandó 40-50 fő, és folyamatosan cserélődik. Igazi regényfolyamot lehetne írni, erre most nincs mód. Itt van pl. Süli néni, aki önmagában megérne egy fejezetet, ő távgyalogló és papucsgyűjtő, egyik edzését, a gyaloglást, délutánonként tartja az osztály folyosóján, van az vagy hatvan méter, kettő órától vacsora osztásig nagy sebességgel gyalogol föl- s alá, ezért emelt fejadagot kap, hisz kell a kalória ekkora teljesítményhez. A papucsokat éjszakánként gyűjtögeti, úgyhogy ha valaki reggel nem találja a sajátját, bizalommal nézhet bele Süli néni szekrényébe. Vagy teszem azt Szabó bácsi, ő meg maga a megtestesült 424-es gőzmozdony, szintén délutánonként közlekedik, néha épp, hogy el tudják kerülni egymást Süli nénivel. A mozdony természetesen pöfög, meg fütyöl, meg kiereszti a gőzt, szóval, ezeket a hangokat kiválóan utánozza Szabó bácsi, vannak megállói is, ám hogy sem marhavagonokat, sem pulmann-kocsikat nem vontat, így nem is vesz fel utasokat. Egyszer nyilván pirosat jelzett neki a szemafor, mert az ötös szoba előtt hosszasan időzött. Sőt, egyszer vizet is cserélt az osztály árnyékszékén, hogy friss legyen a gőz. Aztán mesélhetnék Bökönyi úrról is, akit következetesen Bökényinek szólít mindenki, rajta is maradt hamarosan: miniszterúr, kéhlek alássan - csak így lehetett megszólítani, neki meg állandóan fázik a füle, nyári, rekkenő hőségben is.

Végezetül atyámra hadd vesztegessek még szót. A Historia Hospitalusban feljegyeztetett, hogy egy Richárd nevű ápolt J. Balog Szilveszter - azaz: atyám? - számára megkérte Stupicza Bendegúz gyámolítottjának, Dorottyának a kezét. Stupicza odaadta a 37 éves bakfist, ezt a níluslakó állatfajjal formai rokonságban álló fizimiskájú nőt, aki ment is volna mindkét kezével, örömest. A cél érdekében az egyenletesen gyorsuló esés szabályosságával napról napra közeledett egy közigazgatási gyakornok-helyettes álomszerű karcsúságához, szeme körül megjelentek a Bicsérdy-féle mars-csatornák, ám fogyókúra ide, fogyókúra oda, atyám, ez a meggyőződéses független legitimista kisgazda-iparos, egységes ellenzéki szabad királyválasztó, a liberális fajvédelem demokratikus szóvivője, akinek kedvenc olvasmánya a lakodalmi meghívó, a sajtót is csak lamentáli stílusban kedveli, elszelelt, s mikor Stupicza felelősségre vonta, csak annyit felelt: ő igazán nem finnyás, de azt a leányt, aki még hozzá is hozzá megy feleségül, nos azt mégsem veszi el! A hajadon bánatában horgoló- és kötőszó szaktanfolyamot szervezett, az engedélyt a Népművelési Bizottságtól a foglalkoztató nővér szerezte be. A Bizottság lehetővé tette a résztvevők számára minden szó kötését, fonását, szövését, horgolását, hurkolását, horkolását stb. elsajátítani. Ehhez még egy elavult, bár használható szószéket és nyersanyagot is biztosított. Végül megállapíttatást nyert a tény, hogy a bicsérdyzmus, mint fogyókúra és egészséges életmód, azt jelenti, hogy nem eszik az ember húst - mert nincs miből beszereznie. Amint ez lehetséges, a fogyókúra eme gyakorlata felfüggesztést nyer, az újabb nincstelenségig.

Sok mindenről nem szóltam még, ígértem, hogy beszámolok a tégla-panamáról, panama volt a bicsérdyzmus is. Ja, és azt sem árultam el, hogyan kell helyesen fejni. Szóval, három témával tartozom. Azért vigasztalásul idekaristolom J. Balog egyik versét, amit az ápolók loptak el tőle, így került az emlékiratok közé. Állítólag énekelhető, és az egész osztály himnuszként énekelte. Íme a költemény:

A kis lak

 

Kis lak áll a nagy Tisza mentében,

Sokba került e lak ( de nem nékem).

Füstbe úszik szivarom szalagja,

Ha mélázva gondolkodom rajta.

 

Bár maradtam volna benne végig.

Ám az embert link vágyak vezérlik.

Csekkjeimnek sólyomszárnya támadt,

Oda hagyták a Wertheim-kasszákat.

 

Kínok égtek sok-sok kis kebelben,

Hogy a búcsú csókját ráleheltem.

Kínja lángi el nem aluvának,

Dacára, hogy engem most szanálnak.

 

Ne szóljatok földik, hogy ha lészen

Utatok a kis lak közelében.

Mert ha tudná, hogy én most hol élek,

Ő búcsúzna tőlem el de végleg.

Pá.