Didier Domestique Agricole
Lektorságom története

Balogh Istvánnak őszinte szeretettel Zynthanovára

Elöljáróban meg kellene állapítani, hogy ki is az a lektor. Ugye, nem írhatom, hogy mi az a lektor, mert ez a kérdőszócska, hogy "mi?", tárgyi, vagy fogalmi válogató szempont, a lektor pedig általában élőlény, bár néha okoskodik a számítógép is, de a számítógép inkább nyelvésznek szereti kiadni magát, és beleköt nem csak az élő fába, de a helyesírásba is, azt állítja magáról, hogy jobban tudja, mint az Akadémia tudósai, vagy én. Szóval, ki az a lektor? Tehetsége szerint általában két lábon jár, tud beszélni, kezeit munkára használja, biológiailag szemléleve, ha hiszünk az evolúcióban, a majomtól messze elrugaszkodott, állítólag annál fejlettebb sejtburjánzás, sejtek halmaza. De messzi az út a majomtól a lektorig. Nem is tudom meghatározni jobban, egyszerűbb, ha a saját példámból indulva ki - mert természetesen férfilektorról beszélek, a női lektor az egy másik kategória, nem célja, nem is lehet célja ennek az élőlénynek (?) a bemutatása ezeken az oldalakon - elmondom, milyen a jó lektor.

E szerint a lektor az, aki soha életében nem volt normális, mindig, mindenben elüt faj- és kortársaitól. Mint én. Például, még kicsi koromban, már a bölcsödében is. Itt meg kell jegyeznem: egyik barátom azt a következtetést vonta le abból, hogy kisfia már köpködi a spenótot, hogy valószínű, publicista lesz a kölökből. Ezek szerint aki nem köpködi a spenótot, sóskát, kapormártást, hanem élvezettel tömi magába, és keni össze magát, társait, a bölcsőde bútorzatát meg a dajkát - az meg lektor. Én imádtam, és imádom ezeket a zöldségeket. Ráadásul szemben kortársaimmal, kik előszeretettel csak négykézláb jártak, én már ebben a korban gyakoroltam a toronyugrást; halált megvető bátorsággal vetettem magam a mélybe a pelenkázó asztalról. Igaz, hosszú időre fel kellett függesztenem a tréningeket, mert már az első kísérletnél combcsonttörés lett a szorgalom következménye. De nézzük tovább. Míg mások már négy-öt éves korukban megtanulnak számolni, írni, ebből következően olvasni is, én eme nemes tudományokat első elemistás koromban sajátítottam el, de olyan nagy vehemenciával, hogy míg társaim karácsonyra versenyautót, tankot, műanyag katonát kértek, én kizárólagosan és csakis könyveket. Az igazi lektor jazztrombitás szeretne lenni először, mert nem tudja még, hogy ő lektor. Az utcabéli kölykök kint labdáznak a lószaros, poros úttesten, a jó lektor meg szorgalmasan gyakorol a trombitán, szűkebb környezetének nem kis bánatára, de - dicsőség az Úrnak - hősiesen tűrnek, és csak néha kérik meg arra, hogy "olyan jó idő van, kisfiam, nem gyakorolnál az udvaron?" Ettől viszont sem a tyúkok, sem a galambok nem lesznek boldogabbak, sőt, a tojások száma mintha kevesebb volna az éppen aktuális ötéves terv előirányozta mennyiségnél, a galambok meg messze röpülnek, gondolják, ők is gyakorolnak, repülést gyakorolnak, ha már a kisgazdájuk is gyakorol - véli a jó lektor jóhiszeműen. Az udvaron történő gyakorlástól egyébként néhány szomszéd öregasszony halálra válik, és tényleg, statisztikailag kimutatható, a környékben a halálozások száma megugrik, és nincs egyenes arányban a születések arányával, tehát Hódsárrét Hajnal utcájának azt a részét hosszú távon az elnéptelenedés, a kihalás veszélye fenyegeti, városi térképészek már arra készülnek, hogy újra színezik Hódsárrét atlaszát, és ezt a városrészt fehér folttal fogják feltüntetni. Nem így történt, mert idővel elköltözött kis családom onnét. A jó lektor, ha nem jazztrombitásnak készül éppen, akkor rendelkezésre álló idejét írással tölti. Elmondhatom, hogy már gyermekként regényeket írtam, de egy kudarc jó ideig leállított eme tevékenységemben. Történt ugyanis, hogy egyik művemben azt találtam írni: az indiánok Indiában élnek. Jó barátom, akiből - természetesen - levéltáros és helytörténész lett, mert ilyen ismeretek birtokában, mint az övé, csak az lehet az ember, szóval, ez a tudós barátom gyakorolt mély kritikát eme művemre vonatkozólag - hasát fogta a röhögéstől, úgy hempergett, és az sem zavarta, hogy tyúkszaros a fű az árokparton. Miután döbbent képemet meglátta, erőt vett magán, és felvilágosított, de engem már az sem vigasztalt, hogy tévedésem kolumbuszi volt. Ez jó időre véget vetett mindenféle írói ambíciómnak, maradt a remény, hogy trombitás leszek. Tudjuk, hogy valamire való államelnökök, vagy polgármester-helyettesek mellékfoglalkozásként szintén gyakorló jazz-zenészek, de nekem soha nem voltak politikai ambícióim, tehát ebből következik, hogy nem is lettem jó zenész sohasem. A jó lektor alkotói válságát úgy éli meg és úgy magyarázza: most épp hosszabb szabadságát élvezi, hogy feltöltődjék az újabb feladatokra. A jó lektor a feltöltődés után humoreszkeket kezd el írni, majd szerelmes lesz, és szerelemes verseket kezd el írni, naponta hármat is, az éppen aktuális imádotthoz. Eme nőneműek személye időről időre, néha naponta változhat, sőt, naponta többször is, hasonlatos ez a jelenség az időjáráshoz. A jó lektor tanulmányait befejezi 19 éves korára, és soha nem jár egyetemre, csak akkor, mikor ott forgatják azt a filmet, amelyben ő statisztál. A jó lektor a temetőbe is csak halottak napján megy ki, és ezen kívül csak akkor, ha az említett film jeleneteit ott is forgatják. Ezzel szemben kocsmába nem csak akkor megy, ha ott filmet forgatnak. Bölcseleti stúdiumokat ott végez, a kockás abroszra könyökölve, és figyelmesen hallgatja az egyetemre járó barátainak beszélgetését. A jó lektor ilyenkor hallgatásba burkolódzik, nagyon figyel, csak ritkán mond baromságokat. A jó lektor soha nem fog fegyvert, mert sorkatonai szolgálatra is szinte alkalmatlan, de a katonazenekarban még helyt tud állni, leszerelése után pedig elmegy újságkihordónak, míg ki nem rúgják a pontatlan kézbesítésekért. Nem tehet róla, de körzetében néhányan igen figyelemre méltó irodalmi, művészeti folyóiratra fizetnek elő, a jó lektor ezeket előbb hazaviszi, elolvassa, és néha egy hetes késéssel ugyan, de csak eljuttatja annak, aki ezért pénzt áldozott (csak megjegyzem: az egészen kitűnő lektornak soha eszébe nem jut, hogy ezeket a könyvtárban is el tudná olvasni, és akkor nem szenvedne hátrányt az előfizető. Nem jut eszébe, mert az sem jut eszébe, hogy könyvtár van egyáltalán a világon. És mint látni fogjuk, sok minden nem jut eszébe még.) Ezek után a jó lektor elmegy matróznak, lehetőleg a Folyamszabályozó és Kavicskotró vállalathoz, azért oda, mert ott állandóan part-, kocsma-, és nő-közelben lehet. S miután megunja a csavargást, mert azt hiszi, hogy megtalálta élete párját, és ideje megkomolyodni, elmegy a múzeumhoz segédrégésznek. Itt ugyanazt csinálja, mint a régész, azzal a különbséggel, hogy a jó lektor nem tudja, mit csinál, de jól csinálja, ezzel szemben a régész tudja, hogy milyen feladatot és miért végeztet a segédjével. S miután elfogy az ásatásra szánt állami költségvetési keret, és felfüggesztik az ásatást, munka nélkül marad. Pedig milyen jól érezte magát a szarmata és szkíta csontvázak között! Frenetikus élmény a jó lektor számára csontvázak fogsorai közül a földet eltávolítani. Munkanélküliségében a jó lektor elolvassa az újság apróhirdetéseit, és elszegődik egy színházba díszletmunkásnak. A fölfedezés döbbenetes hatással van rá: a színházba nem csak nézőnek lehet menni. A színházban dolgozni is lehet, a színházban komoly munka folyik. És olyan munka, olyan hatással, hogy élete végéig meghatározó szerepet tölt be. A jó lektor nagyon sok darabban statisztál, a rendező kedvéért még úgy is tud úszni, hogy nincs víz a medencében, a rendező kedvéért még féllábú, félszemű kalóz is lesz, meg Mikulás géppisztollyal, meg egyebek. A jó lektor szemében értelem fénye csillog, és hamarosan díszletmunkásból előadásvezető ügyelő lesz, egészen addig, míg ki nem rúgják, mert alkoholista, kötekedő, hibát hibára halmozó, senkivel nem tud együttműködni, a felesége is elhagyja hasonló okok miatt, de ezek a vádak természetesen nem állják meg a helyüket, bizony mondom: koholtak mind e vádak... A jó lektor ezek után egy hónapig sátorban lakik a Holt-Tisza partján, majd beköltözik egy romos istállóba, ahol se víz, se villany, csak huzat, meg egerek, ilyen körülmények között természetesen elborul az agya, míg végülis állami ösztöndíjas, ultramaratonista sóbálvánnyá nem változik, azaz: idegi alapon leszázalékolják, tehát bolond lesz. De addigra már egy halom verse jelenik meg mindenféle újságokban, készít bibliográfiákat, repertóriumot, szereti a méltatlanul elfeledett, mellőzött költőket újra felfedezni, kötetbe rendezni kiadatlan műveiket. A verseken túl dramaturgi törekvései is vannak, néhány regényt, novellát színpadra alkalmaz, amit be nem mutat soha senki, igaz, ő sem mutatja meg senkinek. A jó lektor nem is tudja, hogy ő lektor, mire egy barátja megkéri, hogy megjelenés előtt álló verseskötetének kéziratát ugyan olvassa már el, s mondjon róla valamit. S mivel a jó barát messze lakik, a jó barát Zynthanovában, magyarul Újzentán lakik, abban a városban, mely csak álmainkban él, de ott nagyon, még a földabroszát is elkészítette egy kartográfus, rajzolt is bele Hajnal utcát, itt lakik a jóbarát, egészen szömbeszomszédom, mert én is ebben a Hajnal utcában lakom, tehát messzire lakik a jó barát, és mégis oly közel, ezért a jó lektor levélben fogalmazza meg véleményét, aminek azután egy bő részletét a könyv hátlapján látja viszont, a könyv elejére meg oda van írva az ő neve, meg az, hogy lektor. A jó lektor így tudja meg, hogy ő tulajdonképpen lektor, mindig is az volt, csak amíg ezt a tudását, önismeretét megszerezte, egyetem helyett ezt a rögös utat kellett végigjárnia. Nos, ilyen egyszerű lektornak lenni. A jó lektor fölösleges tudással nem pusztítja agyának amúgy is gyér szürkeállományát. Mi a fészkes fenének ezért éveken át az egyetem lépcsőit, padjait koptatni? Meg az a rengeteg vizsga. Idegörlő. A jó lektor tudja, hogy mit, hol keressen. Hát így nem egyszerűbb? Lehetőleg ne az anatómiai atlaszt vegye le a polcról, ha arra kíváncsi, melyik város Franciaország fővárosa. Elegendő, ha nem keveri össze a Magyar Nyelv Értelmező Szótárát vagy a Magyar Szókincstárat a biológiai lexikonnal. A lényeg tehát: lektor nem lesz az ember. Lektornak születni kell, egy alkotói munkaközösségbe kell születni, s amilyen öntudatlan állapot születésünk, olyan öntudatlan lektorságunk is. Erről ennyit, uff, én beszéltem.