Nagy Abonyi Árpád (Zynthanova, Napsugár rakpart 3.)
Elköltözöm

- Elköltözöm - mondtam a barátnőmnek tegnap délután a nappaliban, miközben a kényelmes bőrfotelban hátradőlve rágyújtottam egy könnyu szivarra.

- Rendben, csak előbb porszívózz fel! - válaszolta, s lapozott egyet a vaskos könyvben, amelyet már hetek óta olvasott.

Láttam, nem vesz komolyan. Kinéztem a nyitott ablakon, a koraőszi napsütésbe. Az ablak előtt álló gesztenyafa ágán egy jókora varjú ült.

- Elköltözöm - ismételtem meg határozottan, - kivonulok!

- Igen? És hová, ha szabad érdeklődnöm? - kérdezte enyhe gúnnyal.

- Egy új városba. Ahol még sohasem jártam. Ahol még sohasem jártál.

- Nagyszerű- jegyezte meg, - és hol van az az új város?

- A Zentával szemktözti oldalon, a Tisza bal partján. Zynthanova a neve.

- Ott még valóban nem jártam - mondta, és újra a könyv fölé hajolt.

A fotel melletti kis asztalkáról felemeltem a konyakosüveget, s töltöttem egy keveset a szép ívű talpas pohárba. A fény felé tartottam, s gyönyörködtem az ital aranybarna árnyalataiban. Szép, őszi színe van, gondoltam. Egy ideig forgattam kezemben a poharat, miközben eltűnődtem elhagyni szánt lakóhelyemen. Tekintetem végigfuttattam a polcokon sorakozó könyvek gerincén; képzeletben bejártam a lakás helyiségeit, aztán az utcákat és tereket, melyeket szeretek, s melyek valahogyan a szívemhez nőttek. Sohasem kedveltem a búcsúzásokat, s most furcsamód mégis úgy éreztem, az elválás előre vetített bánatfelhője gyorsan tovaszállt.

- Mikorra tervezed a bevonulásodat? - kérdezte barátnőm felém fordulva.

- Nem tudom pontosan, talán néhány nap múlva... - mondtam tűnodve, s egy füstkarikát fújtam az ablak felé.

- És hol fogsz lakni?

- Ez még bizonytalan - mondtam - Ahol helyet kapok. Jó lenne a Fő utcában vagy a Napsugár rakparton...

- Miért éppen ott?

- A megszokások embere vagyok. A Tisza-parton nőttem fel, ott élnek a szüleim is; a Fő téren pedig évekig laktam. Így az új lakóhelyem egyfajta tükörképe lenne a korábbiaknak, s a folyó bal partjáról nézhetném, hol is éltem egykoron.

Barátnőm felhúzta a szemöldökét, de nem szólt semmit. Láttam, eltunődött ő is.

- És kik laknak majd ott? Kikkel fogsz majd társalogni? - kérdezte egy idő múlva.

- A barátaim. És mások - mondtam.

- A barátaid. És mások - ismételte. - Biztosan hasonszőrűek, mint te - tette hozzá aztán kissé bosszúsan.

- Igen, így is lehet mondani - válaszoltam, és ittam egy kortyot.

- Akkor jó helyen leszel - szögezte le, miközben végigpergette a kezében tartott könyv lapjait . - Jó társaságban - tette hozzá aztán.

A réz hamutálcára helyeztem a csaknem elégett szivart, s kezemben a konyakospohárral az ablakhoz léptem. A varjú éppen felröppent a gesztenyefa ágáról, s egy nagy kört leírva tovaszállt.

Igen, jó helyen leszek, jó társaságban, gondoltam.