Weiner Sennyey Tibor
Nikla

 

Még mindig, ha úton vak embert látsz;
Nem vallod be, nem szólsz senkinek, csak remegsz.
Mégis a kerten át csukott szemmel lépdelsz,
(a taposott fű benned nő tovább).

Mint nyelven át az idegen anyag -
Szemeden, véreden és sejtjeiden át -
Mint tört mezőn zöld fűszálak lágy fonalát
Bejár. Gerincedben nyomatot hagy.

Behúzod jelentéssel terhelt világod,
Még többet mondhatsz! Jobb, ha nem beszélsz:
Nincs poszt-Vergil, nincs digitális Ámor,

Nincs vers, helyette két kérdés kísért:
Mondd, Árkádiában mi lehetett számod,
S melyik füstcsík nyúlna üdvödért?