Ninkovné K. Olga Mária
Adalékok Kosztolányi Dezső képzőművészeti kapcsolataihoz

E szöveget ajánlom a szabadkai Városi Múzeum állandó képtárának visszaállítására

A Szőnyi-kör tagjai elsősorban családtagokat, illetve közelebbi barátokat festettek meg portréikon. Meglehetősen ritka, amikor megbízásra készítettek arcképet. Ezek közé tartozik a Kosztolányi Dezső feleségét és fiát ábrázoló festmény. A család elmondása szerint Aba-Novák az általa szintén portretírozott Dr. Kovács János révén került kapcsolatba Kosztolányiékkal. A megrendelés új feladatott jelentett a művésznek, a korábbi portrékkal, önarcképekkel összevetve feltűnik, hogy a portré - noha stílusával beleillik az ekkoriban készült művek sorába - összhatásában visszafogottabb és konvencionálisabb azoknál. A kompozíciót továbbra is az erőteljes fény-árnyék kontrasztok tagolják, a plasztikusan modellált formákat halvány színek lazítják. Kosztolányinét - aki Görög Ilona néven maga is író volt - Márffy Ödön is megfestette a tízes években. Aba-Novák képén anyaként, fiával, Ádámmal látható, a kezében nyitott könyvet tartó, gondosan elrendezett ruhájú asszony méltóságteljes tartásával szemben kissé komikusan hat a karfára ültetett, ünnepélyesen felöltöztetett gyerek, pisze profiljával és sematikusan megfestett merev végtagjaival.

* * *

Az embernek és a természetnek, a múltnak és a jelennek, az élőnek és az élettelennek a kölcsönhatása, eggyé válása különleges szépséggel jelenik meg Gulácsy Lajos (1882-1932) Elmúlás c. festményén. Reszkető gyengédsége olyan lírai, mintha Kosztolányi Dezső képzelete volna el valamelyik versében. Gulácsy a fiatal leány mulandó lényét, jelenségét a maradandóságot hirdető antik szoborral köti össze, s a művészet fényét árasztja rá. A rokokó időkre emlékeztet az az idős és púpos nő, aki egy 20. század eleji, megkésett biedermeier polgári szobában ül, és régi emlékeit meséli el barátjának.

* * *

A Székely Aladár (1870-1940) féle emberábrázoló művészethez közelállót alkotott Rónai Dénes - mellesleg kiváló fotószakíró és az első magyar nagyjátékfilm társszerzője Korda Sándorral együtt - aki, ugyancsak íróinkat és művészeinket örökíti meg: Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Rippl-Rónai, Beck Ö. Fülöp, Vaszary, Kmetty, Uitz, stb.

* * *

A Nyolcak 1911-es kiállításán két irodalmi estet rendeztek, amelyeken Ady, Kosztolányi, Ignotus szerepelt, és Jászi Oszkár tartott előadást. A tárlat - annak ellenére, hogy csak négy művész mutatkozott be - stilárisan nem volt egységes. Czigány Dezső Nagy csendéletének hangsúlyozott cézanne-i tömbszerűsége meglehetősen eltérő Orbán Dezső Dekoratív kompozíciójának szecessziós-matisse-os linearitásától. A Nyolcak eredeti konstruktív szándékától eltérő expresszionista ihletettségű műveket mutatott be Berény. Golgota című festményén a szenvedéstől, szenvedélytől elkínzott figurák elvesztik körvonalaikat, egyéni létük karakterisztikumait, hogy ködös, atmoszférikus kavargásba olvadjanak bele. Pór Bertalan a Népoperához készített kartonvázlatokat mutatott be. Tihanyi merész, diagonális beállítású akttanulmányán kívül egyik remekművét, az 1912-es Önarcképével szerepelt.

* * *

Az új iránt mindig fogékony Tihanyi nem rekedt meg a Nyolcak korszakánál, hanem nevét ott találjuk a Nyolcakat felváltó és radikalizmusában túlhaladó csoportosulás, az aktivizmus körében is. 1918 októberében az aktivizmus szervezője, a Ma rendezte meg Tihanyi első gyűjteményes kiállítását is. Ez annál is inkább lehetséges volt, mert míg a Nyolcak néhány tagja 1912 után nem lépett előre, sőt például maga Kernstok is mindinkább a szelídebb vizekre evezett, Tihanyi főműveit a Nyolcak mozgalmának megszűnte után alkotta. Ebben az időben bontakozott ki igazán portréfestészete. Bölöni Györgyről festett képe különösen zseniális. Fülep Lajos portré mellett Révész Béla, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Ady Endre, Tersánszky Józsi Jenő, Szamuely Tibor, majd 1918-ban Kassák Lajos, 1919-ben Pátzay Pál megfestett, rajzolt vagy linóba metszett portréja mutatja, hogy Tihanyi ezekben az években a haladó értelmiségiek úgyszólván enciklopédikus rajzát adta.

***

Karl Kraus, a ,,mérgezett tollú szerkesztő", Bécsben 1899-ben indítja el a Die Fackel című lapot, amely 1936-ig 922 számot ér meg. Eleinte többekkel szerkeszti, majd 1911-től egyedül, s a lap ugyanúgy személyes orgánummá válik, mint ugyanebben az időben Berlinben Walden számára a Der Sturm, vagy Kassák számára 1916-batól a MA. Kraus az osztrák politikát és közéletet támadja, célpontjai az osztrák militarizmus, a spekulánsok, a rendőri államvesztés. Már 1913-ban ellátogat Magyarországra, ahol Kosztolányival, Adyval és Ignotussal is találkozik. 1919-ben magyarul is megjelenik a Búcsúztató - Halotti ének az Osztrák-Magyar Monarchia fölött, amit Kassák még Budapesten olvashatott.

* * *

Nagy Balogh János (1874-1919) festő, a legmélyebb rétegekből jött, egész életében kétkezi munkás maradt, szobafestésből és mázolásból tartotta el magát és öreg mosónő édesanyját. Kispesten proletár-környezetben élte az alkalmi proletár-iparosok életét, festményei nem szerepeltek kiállításokon - be se küldte őket -, hogy majd halála után hagyatéka mindenestül a Szépművészeti Múzeumba kerüljön. Élete utolsó éveiben, frontot megjárt sebesült katonaként kezdték felfedezni, a véletlen folytán a harctéren haditudósítóként megforduló Pór Bertalan bukkant rá, ő hívta fel rá barátai figyelmét. Füst Milán, Elek Artúr, Kosztolányi Dezső - tehát íróemberek, akik elsősorban az emberi tisztaságra és állhatatosságra figyeltek fel - voltak első szószólói.

***

A Kosztolányi kedvelők igazi ínyenc falata a ,,Pacsirta" 1954-es újvidéki kiadása lehet. Miért? Mert azt Oláh Sándor (1886-1966) szabadkai festőművész rajzai illusztrálják. Kosztolányi egy évvel volt idősebb a művésztől, aki szinte egész életét a városban töltötte. Bizonyára ismerték is egymást, mivel 1907-ben a Bácsmegyei Napló Oláh Kosztolányi Dezsőről készült illusztrációját közöli. Ha közvetlenül nem is találkoztak sokat, közvetetten biztos. Szabadka sohasem volt akkora, hogy két hasonló formátumú művész ne hallotta, látta volna egymás munkáit. Igaz, a kilencszázas években, amikor az író kötődése Szabadkához az utolsó legerősebb hullámcsúcsán volt, Oláh kiállító-tevékenységének még csak az elején állt: Budapesten, a Műcsarnokban, az 1907/08-as és az 1909/10-es Téli tárlatokon mutatkozott be, Szabadkán pedig szintén 1907-től állított ki csoportos tárlatokon. Képzőművészeti tanulmányait Szabadka ösztöndíjasaként, 1905-től, három évet a budapesti Mintarajziskolában tanult. 1908-ban Budapestről Bécsen át kijutott a müncheni akadémiára, ahol 1911-ig Angelo Jank növendéke volt, ezzel egy időben Hollósy Simon rajziskoláját is látogatta. München után, Iványi Grünwald Béla meghívására a kecskeméti művésztelepen töltött egy évet. Nyaranta Nagybányát látogatta. Eleinte a müncheni realista festészet, majd a szecesszió és szimbolizmus vívmányai nyertek teret képein. Oláh tökéletesen uralta a festői technikákat, s kiváló rajzoló volt - mondja egyik monográfusa. A rajzot mindvégig fontosnak tartotta, ám azok nála nem annyira grafikus, mint inkább festői hatásúak. Eddig ismert rajzai többnyire festményinek előkészítő vázlatai - illusztációiról eddig a szakirodalomban csak esetlegesen esett szó. Pedig, mint az kiderül, sokat illusztált, és még többet olvasott. Tette ezt azért is, mert korai és fokozódó süketsége miatt beszélgetni kevésbé tudott Nevelt lánya, Kudlik Aranka elmondásából tudjuk, hogy ebédkor az asztalhoz mindig könyvvel a kezében ült le.

Oláh minden eddig ismert illusztrációs munkája Szabadkához kötődik. Első ismert ilyen műve Csáth Géza, Havas Emil és Munk Artúr A repülő Vucsidol című közös szatirikus regényéhez készült 1907-ban, tehát pályájának kezdetén. További két, eddig regisztrált könyvillusztrációja Fülöp Ilona ,,Kacag a sátán" 1913-ban, és Arányi Jenő ,,Ilyeneket álmodunk" 1923-ban megjelenő könyvének fedőlapja. Mindkettőt a szabadkai Fischer és Krausz könyvnyomdája nyomtatta. Kosztolányi ,,Pacsirta" című regényét 1924-ben írta - abban az évben tehát, amikor Oláh a szabadkai, becskereki és újverbászi Kaszinók termeiben állította ki műveit és már három könyvillusztrációs közreműködésen volt túl. Sőt! Mint említettük, a Bácsmegyei Napló 1907. évfolyamában Kosztolányi Dezsőről, Csáth Gézáról és Somlyó Zoltánról készült illusztrációit közölték. A ,,Pacsirta" Szabadka korábbi dzsentri életének, az ,,Aranysárkány" (1925) pedig a polgári élet helyi mozzanataival van teli. Tehát mindkét mű híven illusztrálja Oláh életkörülményeinek, környezetének egy szakaszát. Mindazonáltal Oláhnak nem kellett túlzottan saját képzeletére támaszkodnia, amikor a ,,Pacsirtát" illusztrálta. Megélte, ismerte annak szinte minden sorát, hasonló élményanyaggal rendelkezett, mint a regény írója. Hát ezért érdemes a ,,Pacsirta" azon kiadását kézbe venni, amely Oláh illusztrációkkal van teletűzdelve! Mai szóhasználattal élve, ez a könyv kompatibilis élményt tud nyújtani Kosztolányi, Oláh, Szabadka, valamint az irodalom és a képzőművészet rajongóinak is. A szabadkai Városi Könyvtár honi gyűjteményének osztályán egy példányban, Z. I. 143. leltári szám alatt található. Sajnos, a szabadkai Városi Múzeum impozáns Oláh-gyűjteménye 1987 óta nem látható. Legyen ez a szöveg felhívás ezen egyre nehezebb seb helyrehozatalára.

***

A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum művészettörténésze, Nyerges Gabriella följegyzése szerint a gyűjteményben Kosztolányi műveinek következő illusztrációi találhatók meg: Balla Margit, Csak azt tudom.(ceruzarajz), Engel Tevan István, Csoda (tusrajz), Gaál József, Kisgyermek panaszai (tusrajz), Hajnal Gabriella, Hajnali részegség (színes rézkarc), Julius Gyula, Kosztolányi III. (tusrajz), El Kazovszkij, Boldog a táncos (ceruzarajz), Kondor Lajos, Hajnali részegség (akvarell), Kótai Tamás, Kosztolányi emlékére (vegyes technika), Kovács Johanna, A szegény kisgyermek panaszai (tusrajz), László Bandy, Egy másik bús férfi panaszai II. (tusrajz), Maracskó Gabriella, Törzsasztal (tollrajz), Impressziók I. (akvarell), Orosz István, Kosztolányi emléklap I. (vegyes technika), Roskó Gábor, A boldog szivar (tusrajz), Stefanovits Péter, Kosztolányi Dezső verseihez (vegyes technika), Sulyok Gabriella, Negyvenedik pillanatkép (színes ceruzarajz), Szabados Árpád, Száz sor a testi szenvedésről, (ceruzarajz), Szántó Piroska, Esti Kornél éneke (akvarell), Szikora Tamás, Üzenetfüzetek I., (vegyes technika), Szirányi István, Naplóoldalak III. (szitanyomat), Szirtes János, A költő hangja III. (szitanyomat), Tandori Dezső, Futók között (indigórajz), M. Techert Anna, Én látom őt, a kisdedet (tusrajz), Kisleányok bús körében (tusrajz).

Ugyanitt, a következő alkotók Kosztolányi-portréit őrzik: Buday György (fametszet), Hajós Ágoston (gouach), Pérely Imre (tusrajz), Sajdik Ferenc (vegyes technika), Szigeti István (két karikatúra, tus), Véssey Gábor (Képzelt portré, vegyes technika), Vörös Béla (pasztell), Zádor István (ceruzarajz), Fekete Tamás (vörösréz-plakett), Kalmár János, (bronz, érem), Kiss Nagy András (gipsz, fejszobor), Varga Éva (A gyermek Kosztolányi II. bronz, érem).

***

Vajdaságban az egyetlen Kosztolányi Dezső köztéri emlékmű Kosztolányi szülővárosában, Szabadkán áll. A mellszobor a Gimnázium melletti parkban található, tehát az író édesapjának, Kosztolányi Árpádnak néhai munkahelye mellett. A szobor Almási Gábor (1911-1994) szabadkai szobrászművész alkotása, mint ahogy a Gimnázium falán levő Kosztolányi-emléktábla bronz portréja is az ő műve. Kosztolányi mellszobrának felállítását Szabadkán Dévavári Zoltán - írói nevén Dér Zoltán -, a szenvedélyes Kosztolányi- és Csáth-hagyatékgyűjtő és -kutató kezdeményezte 1966-ban. Objektív körülmények miatt az elkészült alkotás felállítására akkor nem került sor. Lakatos Gizella tanár élesztette fel az ötletet, és 1985-ben, egy újabb Almási-szobor került leleplezésre. A Gimnázium falán 1993-tól látható a szintén Almási készítette ifjúkori Kosztolányi-porté. Megjegyzendő, hogy 1969-ben Csáth mellszobrának elkészítésére is Dévavári Zoltán kérte fel Almási Gábort, ezzel is segítve hazatérését Németországból. Ennek a mellszobornak szerencsésebb volt a sorsa, mert elkészülése után az író szülővárosában, a városháza melletti Szabadság térén állították fel, s azóta is ott van. Mindkét mű Almási, aki egyébként kiváló portrészobrászatáról ismert alkotó, érett alkotásai közé sorolható. Almásit önéletrajzának megírására szintén Dévavári Zoltán ösztönözte. A könyv az Életjel Miniatűrök sorozatban jelent meg 1981-ben.