Beke Ottó
Variációk

Nagyra tátja a száját. Mintha egyetlen harapással be akarna kapni.

Tavaszi melegség, könnyű, finom szél lengedez, pásztákban beszüremkedő és a festményeken szétterpeszkedő fény, fényjáték.

A szájából kivillannak a fogai, amint az ablakszárnyak kitárulnak és a fafelületek tompán puffannak egymáshoz, majd miután kimutatja a foga fehérjét, úgy tetszik, mégsem haragszik, nem mérges, nem dühös, csak fáradt és álmos. Ásít.

Kutyaugatás a távolból, a függönyfátyol félrelibben, frissítő fuvallat, az asztalon néhány papírlap időközben megmozdul, megrezzen. Ezüstös fejszesuhanás játszik a függönyön, a papír felületén.

Miközben kitátja a száját, megreccsen a gerinc mozgékony csontozata. A beszüremkedő csöndben ódivatúan hat a szétnyíló test önkéntelen hangzavara. Nincs mit tenni.

A columna vertebralis (a gerinc) megnyugszik, elhallgat. A kíváncsi tekintetnek megmutatja (kibontja) a finom szövetekkel bélelt testbelsőt, és mezítelenül hagyja a fehér bordalapokat. Az egymáshoz tapadó, pihekönnyű, leheletnyi bordalapok széjjelválnak, és különböző élességű szögeket zárnak be a most már csönben lévő, hallgatag gerincoszloppal.

Könnyű fuvallat, szellőcske, szellőcskécske, fuvallatocska (csacsacsa) támad és megbolygatja a lapok egyensúlyi állapotát; megmozdulnak, megmoccannak, egymáshoz érnek, tapadnak, simulnak; mindegyik a maga szomszédját simogatja, tapogatja. A bőr selymes simulása.

Miután a gerinc biztos támasztékul szolgál a lapok vastag kötegének, a nyitott könyv szemérmetlenül tárja fel testének horizontális betűsorait. Nagyra tátja a száját.Mintha egyetlen harapással be akarna kapni. Ajkai barátságos mosolyban nyílnak széjjel, a fogmegmutatás aktusa inkább esztétikus, mintsem gonosz és támadó. A könyv ódivatú reccsenéssel vetkőzi le szemérmes kötéstábláit. Tavaszi melegség, könnyű, finom szél lengedez. A mozgékony kötéstáblák ellentétes irányú, tompa puffanással távolodnak el egymástól. Fehér fogazata csillog a pásztákban beszüremkedő és a festményeken szétterpeszkedő fényben.

A figyelmes tekintet előtt megmutatkozik a papírszövetből szőtt testbelső, az egymáshoz tapadó leheletnyi, pihekönnyű papírlapok széjjelválnak, és különböző élességű szögeket zárnak be a biztos támasztékul szolgáló, hallgatag könyvgerinccel.

A távolból kutyaugatás hallatszik, mely - nem igényel élénk képzelőerőt - felidézi a hangadó (csaholó) állat kontúrjait. Egy kerítés tövében kuksol, hallgat, csöndben van. Majd nagyra tátja a száját.

A függöny félrelibben, s a szobába könnyű fuvallat áramlik. Könnyű fuvallat, szellőcske, szellőcskécske (csacsacsa) kerekedik és megbolygatja a lapok egyensúlyi állapotát; megmozdulnak, megrezzennek, tapadnak, simulnak; mindegyik a maga szomszédját tapogatja, simogatja. A papírlapok érintésjátéka.

A kerítés tövében kuksoló állat gerincének, miközben kitátja a száját, megreccsen a mozgékony csontozata. Sárgás szőrében fénysugarak villódznak, mert hát fény van és tavasz.

A most már csöndben lévő, hallgatag könyv szemérmetlenül

mutogatja testének horizontális betűsorait.

A kerítés tövében kuksoló eb, miközben nagyra tátja pofáját, kimutatja foga fehérjét, mely inkább támadó és gonosz, semmint esztétikus.

* * * *

A kertes ház udvarán, melyet mosolygós pázsit ölel magához, egy hosszan elnyúló árny oson lassú, lassú léptekkel: négy láb, hosszan és karcsún elnyúlva a délelőtti rőt napsütésben, dús szőrzet, ide-oda tekingető fej, rajta két, égnek meredő hegyes fül, az egyik szabályos (egyenes), a másik enyhén lekonyulva, középhosszú farkat húzva maga után.

Tavaszi melegség, könnyű finom szél lengedez, pásztákban szétáramló és a ház falain csordogáló fény, fényjáték. Piroscserepes tető, körben eresz, belül persze száraz: napok óta nem esett eső, bárányfelhők vándorolnak az égen, mert hát fény van és tavasz. Az udvaron két zöldellő fenyőfa érinti egymáshoz lombjait.

A mosolygósan zöld pázsiton puha tappancsléptek vonulnak a kerítés irányában.

A puha léptekkel egyidőben a függönyfátyol félrelibben, frissítő fuvallat kerekedik, az asztalon néhány papírlap megmoccan, megrezzen. Ezüstös fénysuhanás játszik a függönyön, a papíron.

A lassan, kényelmesen lépdelő eb kilép az egymásba karoló fenyőfák árnyékából. A lombok, levelek susogó simulása. Miközben a fenyőfák egymáshoz érintik susogósan simuló lombjaikat, és a sétáló kutya kilép a pázsitra vetett árnyékköreikből, könnyű fuvallat, szellőcske, szellőcskécske, fuvallatocska (csacsacsa) támad, és megbolygatja a szőrcsomók egyensúlyi állapotát, megmozdulnak, megmoccannak, egymáshoz érnek, tapadnak, simulnak a szőrcsomók.

Az ablakok kitárják szárnyaikat, s a fafelületek tompán puffanva távolodnak el egymástól. A festmények élénk színekben mutatkoznak meg a pásztákban beszüremkedő és a vásznakon szétterülő fényben. Ódivatúan hat a vászonlapok szövetszerű árnyjátéka.

A hallgatag kutya - mely lassú, kényelmes (ráérős) mozdulatokkal lép ki a fenyőfák árnyékköreiből, miközben azok egymást simogatják zöldellö, susogó lombjaikkal, s frissítő fuvallat kerekedik, melynek hatására még a függönyfátyol is félrelibben, s fölborzolja a sétáló állat szőrét - , a kerítés tövéhez érkezik. Néhány szempillantásig mozdulatlanul áll, a léceken túl elterülő néptelen utcát figyeli. A lécek között kétujjnyi nyílások tátonganak. Bizalmas kerítés. Nagyra tátja a száját. Mintha egyetlen harapással be akarna kapni. A tavaszi fuvallat, fuvallatocska (csacsacsa) fölborzolja sárgás szőrét. Miközben kitátja a száját, megreccsen a gerinc mozgékony csontozata. A tavaszi délelőttön jóhiszeműnek tetszik a szétnyíló test önkéntelen hangzavara. Nincs mit tenni.

A gerinc (columna vertebralis) megnyugszik, elhallgat. A kíváncsi tekintetnek megmutatja (kibontja) a finom szövetekkel bélelt testbelsőt, és mezítelenül hagyja a szürke hangszálakat. A gége védett hangszere nyugalmasan tapasztja egymáshoz húrjait. Az állat tüdejében könnyű fuvallat , szellő, szellőcskécske (csacsacsa) támad és megbolygatja a hangszálak egyensúlyi állapotát. Az egymáshoz tapadó pihekönnyű, leheletnyi hangszálak széjjelválnak és különböző élességű szögeket zárnak be a gégeporcokkal. Ugat. Csahol.

Miközben ugat, szájából kivillanak a fogai.

Tavaszi melegség, könnyű, finom szél lengedez, pásztákban szétáramló és a ház falain csordogáló fény, fényjáték.

A kerítés tövében kuksoló állat ugat. A frissítő szellő fölborzolja szőrét. A torkából vad csaholás tör elő.

Piros cserepes tető, körben eresz, belül persze száraz: napok óta nem esett. Az égen bárányfelhők vándorolnak. A zölden mosolygó udvarban két fenyőfa érinti egymáshoz lombjait.

A fogmegmutatás aktusát követően, mely inkább támadó és gonosz, semmint esztétikus, az állkapocscsontjai egymáshoz érnek, s az arcnyílása bezárul. Az eb egy kerítés tövében kuksol, hallgat, csöndben van.

Miután szájából kivillannak a fogai, s a pofájának kapui tompán puffanva zárulnak össze, úgy tetszik, mégsem haragszik, nem mérges, nem dühös, csak fáradt és álmos. Ásít.

* * *

A fenyőfák egymás susogósan simulós lombozatába kapaszkodnak (a levelek, lombok susogó simulása, sususuu, sususuu), és árnyékköröket vetnek a kertes ház somolygósan zöld pázsitjára (sususuu, sususuu, suu, suu). Tavaszi melegség, könnyű, finom szél lengedez (leng, leng, sususuu, sususuu, leng, lengedez).

Leng, leng, lengedez

Sususuu, sususuu

Leng, leng, lengedez

Sususuu, sususuu. A mosolygósan zöld pázsit árnyköreiben egy hallgatag eb lépdel, kényelmesen, ráérősen (lép, lépdel, lép, lépdel), miközben pásztákban áramlik szét és csordogál a ház falain a fény. Az állat a susogósan simulós és susogós (sususuu, sususuu) fenyőfák vetette árnyékgödrökből a csordogáló napsütésbe lép (csocsocsooo, csocsocsoo, szuszuszuu, csocsocsoo), s puha tappancsléptekkel a kerítés irányába indul (puha léptek puha szavai, puha szavak puha léptei, puh-puh-puh, puh).

Az égen bárányfelvők vándorolnak (a felhővándorlás némasága).

Piros cserepes tető, körben eresz, belül persze száraz: napok óta nem erett, mert hát fény van és tavasz. Fénytavasz.

A somolygósan zöld pázsiton puha tappancsléptek vonulnak a kerítés irányába (lép, lépdel, csocsocsoo, lép, lépdel, csocso, csocsocsoo): négy láb, hossan s karcsún elnyúlva a rőtt napsütésben, dús szőrzet (melyet felborzol a susogósan sususuu tavaszi szél, sususuu), ide-oda tekingető fej, rajta két, égnek meredő hegyes fül, az egyik szabályos (egyenes), a másik enyhén lekonyulva, középhosszú farkat húzva maga után (lép, lépdel, csocsocsoo, lép, lépdel, csocsocsoo). Ezüstös fejszsuhanás játszik az állat oldalán.

A lassan, kényelmesen lépdelő eb (csocsocsoo, lép, lépdel), kilép a fenyőfák árnyékából, melyek susogósan (sususuu) érintik egymáshoz lombjaikat. Miközben a fenyőfák egymáshoz érintik susogósan simuló lombjaikat, és a sétáló kutya kilép a pázsitra vetett árnyékköreikből, könnyű fuvallat, szellőcske, szellőcskécske, fuvallatocska (csacsacsa) kerekedik, és megbolygatja szőrcsomóinak egyensúlyi állapotát, megmozdulnak, megmoccannak, egymáshoz érnek, tapadnak, simulnak a szőrcsomók (sususuu, sususuu, csocsocsoo, lép, lépdel, sususuu, csacsacsa).

A hallgatag kutya a kertítés tövéhez érkezik (csosz, csosz, lép, lépdel). Néhány szempillantásig mozdulatlanul áll, a léceken túl elterülő néptelen utcát figyeli. A lécek között kétujjnyi nyílások tátonganak. Bizalmas kerítés. Nagyra tátja a száját és ugat. Csahol (vau-vau, vau-vau, va-va-va, vuu, vau-vau).

Ugat. Csahol (vau-vau, vau-vau, va-va-va, vau-va).

* * *

Hangok, zajok, léptek, suhogások, susogások, a bőr selymes simulása, a lombok érintésjátéka, fafelületek tompa puffanása, puha tappancsléptek csoszogása, bárányfelhők hangtalan (néma) vonulása felesel a papírlapok susogásával, árnyékgödrök csöndjével, szikrázó napsütéssel, kutyaugatással (vau-vau), a fény csordogálásával, miegymás.

Hangok, zajok zajonganak, zajongnak (zajongjanak!), zsongnak (zsongjanak!), bongnak (bongjanak!), döngnek, döngicsélnek, fúrnak, furakodnak a csordogáló napsütés neszeivel elkeveredve, karöltve, miközben bárányfelhők vándorolnak hangtalanul a kék égen, s beleszólnak a suhogósan simuló fenyőfák sususuu-susogásába. Fafelületek tompa puffanása vegyül a halk tappancsléptek csoszogásába, s a fényőfák árnyékgödröket vetnek a somolygó pázsitra, terebélyes köröket sötétítenek el, melyekből egy hallgat eb lép elő (lép, lépdel, csocsocsoo, csossz), s ráérős mozdulatokkal indul el a kerítés irányába. Az ablakszárnyak tompa puffanással nyílnak széjjel, s a pásztákban beszüremkedő fény szétterpeszkedik a festményeken; frissítő szellő, szellőcskécske (csacsacsa) támad, s megbolygatja a könyv lapjait, melyeken a szavak, a betűk féktelenül keringnek, köröznek, keletkeznek -- miközben a távolból kutyaugatás hallatszik.

* *

Egy könyv szilárd, magabiztos gerinccel fogja közre vaskos papírkötegét, melyben végtelen, horizontális betűsorok húzódnak oldalról oldalra, lapról lapra. Úgy véli, egy kutyáról, egy házról, egy szobáról, festményekről, miegymásról szól, miközben egy csahos eb az ő történetét ugatja tollba.

*

Egy dús szőrzetű kutya a kerítés végében kuksol, melynek lécei között kétujjnyi nyílások tátonganak, s égtelenül ugat. Csahol. Egy egész könyv szól róla, s ő egy teljes, magabiztos könyv horizontális betűsorait csaholja. Vau.