Beke Ottó
Bogárünnep

...a négy fal, ketrecablakon piszkos fény mászik be, csápjaival a könyöklőbe kapaszkodik, majd mozdulatlanná dermed, halkan szuszog, a fejét tört időközönként jobbra-balra mozgatva, szemügyre veszi a mezítelen asztalt és engem, mereven rám tekint, majd tüntetően fordítja el a fejét; a füstcigaretta, beborítva a hajszálak sűrű szövedékét, átjárja a készülő vasárnapi ebéd illatformáit, és valótlanul keringve, forogva emelkedik az ernyedten lecsüngő csillár magasságába; a piszkos fénybogár a padlóra ugrik, amikor leér, nagyot koppan, majd körülnéz, torz fejéből tapogató csápok meredeznek elő, kidudorodnak a pofacsontjai, a homlokcsont ellenzőként emelkedik szürkészöld szeme fölé; a szobafélhomály és a füstcigaretta irritálja a légzőszerveit: az orra fintorba rándul, a feje hátrahanyatlik, a szája lassú rándulással tágra nyílik, majd egy pillanatnyi dermedtséget követően nagyot tüsszent, megkönnyebbül; a vaksi villanykörték erőteljes duzzadtságot mutatnak, a burák szintén teltek és duzzadók, minden, minden (az asztal, a csillár, a lábak) kellemesen gömbölyded formába hajlik; a duzzadó gömbölyűség adakozó kedvvel kínálgatja telt idomait, formáit; hogy nehogy szem elől tévesszem a feltáruló látomás kincseit, orromra helyezem a szemüvegem, és feszült figyelmet erőltetetek magamra; a homlokomat mély ráncok keresztezik, a jobb szemöldökszélem fölfelé ível; miközben őszinte hódolatomat fejezem ki a feltárulkozó lábak, idomok és elsősorban a barnás-bársonyos bőr irányában, a fénybogár, az egyetlen szeplő a tökéletesen szép női kép felületén, megmozdítja tagjait és vánszorgó léptekkel megindul az asztal felé; ragadós csápjait kéjenc módjára mozgatja, billegteti, a megtett utat csillogó nedvvel vonja be; igyekszem nem észrevenni, nem ráfigyelni; a bársonyos lábak tulajdonosai borotvát, krémeket, olajakat és fényező kenőcsöket kapnak kézbe, hogy a már bársonyos és hamvas és kívánatos és selymes hajlatokat méginkább hamvas és bársonyos és kívánatos és selymes hajlatokká varázsolják; a krémek, a borotvák, a pengék, az depilációs módszerek széles skálája buzgón dolgozva segít eltüntetni a természetadta hiányosságokat, hibákat, szőrszálakat; sebesen dolgoznak a kezek: a kezek sebesen dolgoznak; kápráznak a szemeim; a sebesen dolgozó kezek, miután kentek, kenegettek, habzó krémmel vontak, vonogattak, elhagynak mindenféle fém segédeszközt, és puszta kézzel, kiterült tenyérrel folytatják munkájukat; egymás bársonyos és selymes bőrét kenik, kenegetik; a karcsú ujjak nedvesen csillognak és ez a kellemes csillogás átterjed a körmökre, körömházakra is; a bőr bőrrel, a kezek lábakkal, a fejek vállakkal, a vállak csókokkal érintkeznek; az ajkak szintén nedvesek és csillognak; a nedvesen csillogó ajkak és a csillogóan nedves mellek, nyakak, csípők egyre gyakrabban érnek egymáshoz, hogy társmeleget érezzenek; a kígyózó kezek a testek rejtett tájait járják be (...); miközben a szem elől tévesztett piszkos fénybogár ismételten néhány lépést tesz az asztal irányában, az egymás testmelegét élvező tagok szemei lázasan csillognak, leeresztik, majd felhúzzák kéjredőiket; körhintát látok, vásári körhintát, forgatagot, fel szeretnék ülni a keringő lovak valamelyikére, érezni szeretném a kancák szőrének érintését, testüknek melegét, hallani a lihegésüket, fogni a kantárszáraikat; miközben a vásári forgatag zajai elhalkulnak és a díszletjellegű népsereg homályba vész, a nedvesen csillogó és csillogóan nedves ajkú (testű) nők a keringő állatok hátára pattannak és a sörényükbe kapaszkodnak; a kitárult térben féktelen vihogás áramlik szét; a vonagló testek a lóhát-szőrhöz simulnak, kezeikkel a lobogó sörényeket simogatják, pödrik; az egyre gyorsuló körforgásban a szőke, vörös, barna hajkoronák kibomlanak és bohémül zilálódnak széjjel; megérintem egy előttem elrobogó ló hátát és a rajta ülő fiatal nő felé kapok, amikor érzem, hogy a szemüvegem kezd leereszkedni az orromról; nem szeretem ezt az érzést; az orrom felé nyúlok és megigazítom a szemüvegemet; mialatt ezt a reflexszerű és megszokott mozdulatot végzem, a fényrovar, amely immár az asztal lábához ért, megcsillantva a szemüveglencséimet, néhány pillanat erejéig káprázatos vakságba taszít; semmit sem látok, egyetlen merev vonalat sem; nincs előttem tárgy (ágy, asztal, tévé), csak szerteszálló fénysugarak rebegnek tobzódó alaktalanságban a szemeim előtt; már-már azt hiszem, valami baj történt a látásommal s futó ijedelem borzongat meg, amikor néhány fokkal elfordítom a fejemet és a szemüvegem kikerül a vakító tünemény hatósugarából; fokozatosan visszanyerem a látásomat; a piszkos fénybogár az asztal lábánál áll; a padlócsík, amelyen át az ablaktól idáig elvánszorgott, ragacsos (és csillog) a csigaszerűen maga után húzott váladéktól; a fejét felém fordítja és egyenesen a szemembe néz; a tekintete ravaszkás; a tekintete ravaszkás és sunyi annak a szürkészöld szemű, piszkos bogárnak, amely az ablaktól kezdve ragacsos váladékkal vonta be a padlót és rám tekintett; hosszú időközönként pislog; a lecsukódó szemhéjai és a fülei denevérre emlékeztetnek; miközben nyel, a nyakizmai erőteljesen megrándulnak; úgy tetszik, mindig a pislantást követően nyel (ám nem tudom: lehet, hogy tévedek); furcsa: nem érzek semmiféle belső késztetést, hogy agyontapossam, megsemmisítsem ezt az előttem kuksoló állatot, amely nagy és undorító egyben; sőt, már nem is találom ellenszenvesnek: csupán ronda, más semmi; mielőtt elnyomnám, egy utolsót szívok a füstcigarettából (szív, sűrít, lenn tart, kipufog); a fém hamutartóban a parázskör szikrázva rebben széjjel; az izzó tűzfoltok koncentrikus körökbe rendeződnek, melyeket szabálytalan formák bomlasztanak széjjel, rákényszerítve a szikrapontokat, hogy elhagyják a pillanatnyi beállítás által rájuk kényszerített helyzetüket; a tűzfoltok kialszanak, az előbbi világosság vékony hamurétegként terül szét a fém hamutartóban; a fénybogár pislant, majd nyel egyet, közben a nyakizmai erőteljesen kidudorodnak; (a lecsukódó szemhéjai és a fülei denevérre emlékeztetnek); a hátsó lábait maga mögé veti, a tagjai pattanásig feszülnek, és szöcskeugrást produkálva a levegőbe lendül; denevérfülei a fejéhez simulnak; repülés közben meredten szemléli a landolásra alkalmas terepet, nem pislant; a lábait egyenes tartásban húzza maga mögött a levegőben; egy csillogóan nedves testű nőre veti magát, megkapaszkodik a barnás bőrben, szilárdan megveti a lábait; a nő ügyet sem vet rá, továbbra is a keringő ló szőréhez simulva követi a szőke, barna és vörös hajú társait, akiknek ajkai szintén csillogók és nedvesek; a fénybogár, tagjait szorgosan mozgatva, magasabbra kúszik a felkar bársonyos bőrén, eléri a váll tájékát, s megpihen; úgy tűnik, kimerülten liheg, majd a nő hívogató nyakára ugrik; itt úgy érzi, elérte célját, pislant, majd nyel egyet (a nyakizmok ismételt játéka); nem kúszik tovább, megelégszik az érzékien ívelt nyak érintésével, a sima bőrbe kapaszkodik; torz látványt nyújt a lovagló (meztelen) nő nyakába kapaszkodó piszkos fénybogár; a csillogóan nedves test a ló hátszőrzetébe kapaszkodik, a rovar pedig a nő nyakán üldögél; egymás hegyén-hátán ló, nő, bogár; a szemüvegem ismét lecsúszik az orromról, a lencsék hátrányos szögbe állnak a szemeim előtt; megigazítom a szemüvegem; a füstcigaretta valótlanul emelkedik a mereven lecsüngő csillár magasságába (keringve, forogva) és átjárja a készülő vasárnapi ebéd illatformáit; a vaksi villanykörték erőteljes duzzadtságot mutatnak, a burák szintén teltek és duzzadók, minden, minden kellemes gömbölydedségben vibrál; hogy nehogy szem elől tévesszem a feltárulkozó látomás kincseit, feszült figyelmet erőltetek magamra és halk koppanás hallok, amikor újabb piszkos fénybogár mászik be a négy fal, ketrecablakon...