Nagy Farkas Dudás Erika
Hogyan tud megnyilatkozni a kompakt szellemiség?

Beszélgetés Sáfrány Attilával

"Számomra mindig alapvető fontosságú volt, s remélem mindig is az lesz, a gondolati szabadsághoz való ragaszkodás. Ennek megvan az előnye és a hátránya is: az előnye, hogy az ember szabadon kimondhatja a gondolatait, a hátránya, hogy igazából sehova sem tartozik: nincs meg az a csoportháttere, ami a materiális és a szellemi támogatás terén is alapvető fontosságú lehet. Az individuális kiállásoknak a történelmi korszakokban és a különféle kultúrkörökben más és más elfogadottságuk volt az idők folyamán: a mai magyar kultúrközösség egy olyan világ, ahol rendkívül nehéz, majdhogynem lehetetlen a csoporthoz tartozás háttere nélkül érvényesülni. Csak egy olyan ember próbálkozzék ilyesmivel, aki kész mindenre. Persze ne fanatizmusból tegye ezt, hanem a szabadsághoz való ragaszkodása miatt." - mondta Sáfrány Attila, aki jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Vallástudományi Tanszékén másodéves hallgató. Az utóbbi időben a határon túl három esszépályázaton is díjazták munkáit. Ezekről, és a magányos utas szerepéről kérdeztem.

- Ha indoklás kell arra, hogy miért nem sikerült egyik csoportosulásba sem beilleszkednem, akkor a visszahúzódó természetem mellett azt is megemlíteném, hogy már a KMV-n első díjas, korai verseimben is benne volt az egyedi út vonzása. Érdeklődési területem, tárgyköröm elütött másokétól. Sokan úgy gondolják, hogy a kilencvenes évek a vallások föltörekvésének a korszaka volt, én nem így látom. Ha gondolkodásomnak van is köze a vallási gondolatkonstrukciókhoz, nem egyházi elkötelezettségű. Ez fontos. Szabadkára, teológiára azért iratkoztam, mert akkor a tanulásvágyam kielégítésére más lehetőségem nem volt. Ott azonban beláttam, egyhamar reményem sem lehet a magaméhoz hasonló gondolkodású közeg megtalálására. Jelenleg Szegeden, a Vallástudományi Tanszéken végre, tizenöt év önképzés után intézményes formában is pontosan azt tanulhatom, ami egész életemben érdekelt. Az utóbbi három díjnyertes esszémben kifejtett gondolatokat az itteni tanulmányaim is inspirálták, de a díjak inkább a tanulmányaimra hatottak közvetlenül: a velük járó pénzjutalmak tették lehetővé az egyetem folytatását. De a "külön utas" élet gyakorlati nehézségeit inkább hagyjuk... - mondta Sáfrány Attila.

Annak ellenére, hogy 1988 óta rendszeresen publikál, lapot is alapított, számos esszé- és egyéb pályázat díjazottja, közös esszékötetekben jelentek meg írásai, novellái is, de önállóan kiadott könyve még nincs. Miért?

- Háromszor futottam neki, a vajdasági lehetőségeket figyelembe véve. Az első két - korai - próbálkozás sikertelenségét nem is bánom, hiszen az akkori gondoltaimat már messze túlhaladtam. Ezzel nem lekicsinyelni akarom azt a könyvet, hiszen minden fontos alapgondolat benne volt, amire azóta is építkezem. Úgy gondolom, számomra most jött el a könyvkiadás ideje. Ezt igazolja egyik kéziratomra épp a napokban kapott pozitív visszajelzés is. Dosztojevszkij szelleme a kézirat címe.

Az első két pályázatban közös, hogy mindkettő vallási indíttatású volt. Az egyiket a budapesti Barankovics Akadémia írta ki, témája egy volt kereszténydemokrata politikus, Giesswein Sándor volt...

- Giesswein Sándor a magyar kereszténydemokrácia atyja. Személye nekem nagy fölfedezés volt. Egyrészt, mert olyan utat mutatott, amellyel ha mélyebb hatást tudott volna gyakorolni a korabeli magyar politikai gondolkodásra, akkor valószínűleg egészen másként alakult volna a huszadik század magyar történelme. Ez természetesen csak föltételezés. Másrészt, mert egy hozzám hasonló gondolkodóra leltem a személyében. Igencsak megörvendeztetett a történelemről alkotott ciklikus elképzeléseinek rokonsága a saját elképzeléseimmel.

Miféle előzetes elvárások alapján íródott ez az esszé, vagy volt-e egyáltalán valamilyen elvárás?

- Giesswein Sándor aktualitására is rá kellett mutatni. Én, viszonylag szabadon, ezzel kapcsolatban a mai megosztott magyar politikai valóságot próbáltam elemezni a giessweini dualista gondolkodás és a giessweini politikai minta alapján. Egy régen kialakult nézetemet fogalmaztam újra, miszerint a magyar társadalom mai kettéosztottsága nem egy múló korszakjelenség, hanem a Kárpát-medencében való letelepedés óta adott helyzet. Abból adódik, hogy a Kárpát-medence régtől fogva, már a római korban is a Kelet és a Nyugat elképzelt metszéspontjában feküdt, s ez a tény a lakosait is törvényszerűen a kettősség személyi integrálására készteti, akarják ezt vagy sem, de ha ez nem sikerül, akkor a kudarc szintén törvényszerűen egyéni és nemzeti skizofréniához vezet. Ez a kettéhasadás a társadalom minden alrendszerére kivetül, a politikára is. Hamvas az Öt géniuszban hasonló gondolatokat fejt ki. Az írás második részében azt próbáltam bemutatni, hogy a mai politikai életre hogyan vetül ki ez a megosztottság, figyelembe véve, hogy a politikai pártok közti különbségek jórészt már csak retorikai természetűek.

Giesswein Sándorral, az aktívan politizáló pappal kapcsolatban a legfontosabb megállapításom arról szólt, hogy példamutatónak volt tekinthető a hozzáállása. Ő ugyanis, annak ellenére, hogy emiatt a jobboldalról és az egyház részéről is éles kritika érte, az ügy érdekében egyaránt együtt tudott működni a jobboldali és a baloldali politikai erőkkel. Véleményem szerint ez lehet az egyedüli elfogadható álláspontja a vallási elveknek magát valóban elkötelezett értelmiséginek. Az írásban, jobb kifejezés híján, felülemelkedettségnek neveztem ezt az attitűdöt. Egyszer és mindenkorra le kellene számolni azokkal a sztereotípiákkal, hogy a vallás, vagy éppen a nemzeti kérdés eleve a jobboldal kérdésköre lenne. Mert sajnos, tapasztalatom szerint, ilyen sztereotípiákban gondolkodunk, ami szintén a tradicionális és a modern összemosásával magyarázható.

Saját maga számára is követendőnek tartja ezt a hozzáállást?

- Igen, teljes mértékben. Ezt támasztják alá a pályaművekkel szerzett díjak is. Az egyik a mai fogalmaink szerint a jobboldalon számon tartott politikusról szólt, a harmadik esszémet pedig egy új baloldali folyóirat, az Egyenlítő díjazta. A toleráns ember című írásomban azt jártam körül, hogy mit kell hogy jelentsen a letisztult, a tradicionális elemektől, a múlt hordalékától megszabadított modern nyugati demokrácia fogalma. Mert sajnos a demokráciáról alkotott fogalmunkat is rendkívül zavarossá teszi a tradicionális és a modern egybemosása. Ennek az írásnak is volt egy aktualizáló része. Ebben a határon túli magyar pártok politikai szerepvállalásával kapcsolatban fejtettem ki egy bennem megfogalmazódó gondolatot.

Az Ön politikai szerepvállalása?

- Úgy érzem, összhangban van az előbb elmondottakkal. Az aktív politizálás sohasem érdekelt, az elkötelezettség sem valamelyik irányba. Akkor, amikor személyes indíttatást éreztem, mégis vállaltam olyasmiket, amit a modern fogalomtár polgári öntudatnak nevez, többek között volt bátorságom nem eleget tenni a jugoszláv hadsereg többszöri behívójának, amely mindenáron a "felszabadítói" között akart látni. Nem mentem el kényszerből tartalékosnak, de nem menekültem el külföldre sem.

Ez akkor egy hősi kiállás volt?

- Vesszőparipám, hogy az ilyesmit véletlenül sem kell annak neveznünk. Személyes döntés volt, amit mindenkinek magának kellett meghoznia, s ez az esetleges következmények vállalását is jelentette. Ha hősies kiállásként mutatjuk be az elmúlt dolgokat, amit a visszaemlékezésekben lépten-nyomon tapasztalni, akkor ismét összekeverjük a mitikus-tradicionálist a modernnel. Akkor irritál az ilyesmi, amikor a külföldre távozottak beszélnek így a menekülésről. Mintha azok, akik lehetőségek híján, vagy a családjuk miatt vállalták a katonaságot, velük szemben gyávák lennének!

A nagyváradi Posticum - Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület által meghirdetett Isteni és emberi teremtés - A kibervilág benépesítése című pályázatra küldött Isten teremt, az ember alkot című munkája első díjat nyert.

- Az első részében sikerült mérvadó osztályozását leírnom az emberi teremtéssel kapcsolatos elképzeléseknek. A második részében

arról volt szó, hogy az ember által megalkotott dolgok miként tudják hatalmukba keríteni alkotójukat, vagyis, egy szójátékkal mondva, a teremtő miként válhat az általa megteremtett teremtményévé. E témával kapcsolatban Nagyváradon konferencia is lesz április végén, ahol egyik előadó leszek.

Ezek az írások is világosan mutatják, hogy vallási érdeklődése mely gondolatkör felé irányul tartósan.

- Ez a gondolatkör a vallás és a társadalom kapcsolata. Az élet minden területét átszövi. A mai szekularizálódott világban a vallást leginkább már csak mint egyházat, mint vallási szervezetet és annak egyházi kereteken belüli tevékenységét értelmezik. Nem tekintik már többnek egy nem is túl jelentős társadalmi alrendszernél. Ezt a mai vallási szerepkört nem szabad összekeverni a vallás múltbeli szerepével. Az archaikus korszakban, egészen a modernitás jelentkezéséig egy kompakt, mindent átfogó szellemiség volt, amely a társadalom minden egyes alrendszerét meghatározta. Egy mindent átfogó kiindulási alapja és mércéje volt a társadalomnak. A visszavetítés miatt hajlamosak vagyunk úgy látni a vallást, mintha az valamikor egy totalitárius, társadalomra hatalmilag rátelepedő radikális szervezet lett volna. És akkor az inkvizíció máglyái ugranak be első képként, ha a vallás szót meghalljuk. Véleményem szerint ez manapság egy tipikus anakronizmus. Az írásaim azt próbálják megvilágítani, hogy mit jelent a vallásnak ez az archaikus korban játszott kompakt, mindent átfogó szerepe, és ebből kifolyólag az egyik legizgalmasabb kérdésük, hogy ez a kompakt szellemiség hogyan tud megnyilatkozni a mai részekre szakadozott társadalomban. Mint valláspótlék a vallásnak ez az archaikus szerepköre az élet minden területén fölfedezhető, a tudománytól kezdve a művészeten át a politikáig. Az emberek e tekintetben a modernitás-posztmodernitás korában is nagyon nehezen tudnak lemondani a tradicionalista gondolkodásról. És ez korántsem egy ártatlan megállapítás, hiszen a tradicionális és a modern összekeveredése mindig romlott gyümölcsöket terem. Ezeket kellene kiküszöbölni, világosan színt kellene vallanunk, hogy modernek vagy tradicionalisták akarunk-e lenni.

Dosztojevszkij is így került terítékre.

- Dosztojevszkij is választ keresett a szekularizáció-modernizáció által napvilágra került emberi problémákra, megoldást keresve, közben fölvázolva egyfajta modern kereszténységet. Ma már elsősorban csak mint regényírót tárgyalják. Nem is vitás, hogy a világ egyik legjelentősebb regényírója, de szerintem keresztény gondolkodóként is a legnagyobbak közt a helye. Személyében a keresztény gondolkodó és a regényíró nem választható el egymástól, és szerintem a regényeit sajátos keresztény gondolatvilága nélkül értelmezni félrevezető próbálkozás. A Bibliát is lehet kizárólag irodalmi szövegként vizsgálni, de ez sohasem vezethet el a Bibliáról mint szent könyvről alkotott teljes képhez.

Végül a délvidéki irodalomról is néhány szót, mit gondol róla?

- Mi lesz a sorsa a délvidéki irodalomnak? Még a nevét sem lehet pontosan tudni: vajdasági, szerbiai vagy délvidéki magyar irodalom-e? Esetleg csak emléke annak? Meg vagyok győződve arról, hogy a kilencvenes évek nagy értelmiségi menekülthulláma esetleg színvonalesést okozott, de nem végső csapást, mint ahogy előszeretettel hangoztatják egyesek. Ez a vidék az elmúlt században már kétszer volt hasonló helyzetben, amiből szellemileg mégis talpra állt. A szellemi megújulás lehetősége benne volt a kilencvenes években is, hogy nem lett belőle sok, annak nem kizárólag a menekülthullám az oka. Nem az a kérdés itt, hogy mi lesz a vajdasági irodalommal, hanem inkább az, hogy a vajdasági magyarsággal mi lesz?