Fekete J. József
"A pokol házhoz jön"

Deák Ferenc: Rétegek. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2003

Szöveg születik most, mint általában, ha könyvet olvasok, olvasás közben és olvasás nyomán, de ez a most születő szöveg nehezen bújik elő burkából, már születésénél fegyelmezésre van szüksége, mert ha áradását nem gátolna a folyton újragondoló töprengés, könnyen ujjongó, fölkiáltójeles mondatok kusza fonadékává válna, amit, a szöveg értelmét keresve aligha sikerülne eredményesen szétszálazni, vélhetően csupán az elragadtatás impresszióinak nyoma lenne felfedezhető a szövetté (szöveggé) egyneműsödni képtelen élménybeszámolóból. Az élmény, a könyvvel való találkozás elsődleges benyomása azonban nem maszatolható el valami szövegszerűség irányába utaló igyekezettel, az elsődleges tapasztalás által keltett lelkesedés, ujjongás a művel való találkozás impressziója jóval elemibb, mint maga az írásbeliség, aminek nyűgét éppen az ilyen, születendő szövegek tudatosítják és utasítanak rendre, miszerint metakommunikációs eszközökkel nem ildomos irodalomról beszélni, távol még az irodalomból való kivezetés tapasztalásának általánosulása.

Pedig most valamiféle metakommunikációs diskurzusra lenne szükségem, hogy Deák Ferenc Rétegek című regényéről - csupáncsak az olvasói kedv másokban való fölcsiholása érdekében - áradozzak, parttalanul, csapongva, és csillapíthatatlanul. Valahogy ez a magas intenzitású érzelmi hevület illik ehhez a könyvhöz, amiről persze el lehet vitatkozni olyan irányban, hogy regény-e egyáltalán, vagy sem, ám csupán meddő észjátékként, hiszen aki a keresőkkel egyetemben az irodalomból való kivezetés ösvénye nyomán kutakodik, belátja, hogy már nem csak a költészet esetében követel hitelesítést az a definíció, hogy " vers az, amit a szerzője annak tekint" , hanem az epika kapcsán is megkockáztatható - pláne a regény esetében -, hogy " regény az, amit a szerzője annak tekint" . Ez az egybekezdésnyi kitérő máris félrevezetett, az elragadtatás mezőjéből átbillentett az érvelő gondolkodó pozíciójába, pedig születendő szövegként - igen, én magam vagyok a születendő szöveg - elhatároztam, hogy csupán a rajongás szólal meg általam.

Ha valaki szereti a vastag, testes könyveket, az tudja, miről beszélek. Vastag könyveket csak az szerethet, aki hajlandó vállalni a szellemi kalandot és a könyv szerzőjével mondatról mondatra feleselő párbeszédet folytat. Vannak olyan (vastag) könyvek, (meg vékonyak is persze!), amelyek ezt megengedik, kérik, követelik, provokálják, s vannak olyanok, könyvek, regények, amelyek tulajdonképpen nem kíváncsiak a párbeszédben részt vevő másik szólamára, ömlesztve ontják rá a szavakat, mondatokat, történeteket, elkápráztatják, megidéznek benne átélteket és még nem tapasztalt dolgokat, fölibe kerekednek, s szinte fátyolfelhőként hullámoznak el az olvasó felett, közben pedig egy vulkán kitörését készítik elő benne, úgy, mint amikor a beszélgetőpartner nem hagyja szóhoz jutni a másikat. Ilyen Deák Ferenc könyve is. Az író a művel az irodalmunkból már huzamosabb ideje hiányzó, esetleg csak látensen, jelekben jelen lévő alkotást hozott létre, a családregényt, a Bánság, vagy másként szólva Bánát regényét, számtalan szálra szétfutó, de mindvégig egyetlen mag köré szerveződő családregényt, ami történésében ugyan a második világháború kezdetétől a világégés lezárulását követő hónapokig nyitja meg egy családi album lapjait, amelyeken természetesen olyanok is feltűnnek, akik jóval korábban is éltek már, a regény téridejében ezért meghatározó tájékozódási ponttá lényegülnek, mások, sorsuk kedvező alakulása nyomán egészen Kis-Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázásáig viszik majd tovább a regénybeli Kenedi család életrevalóbb hajtásainak sorsát, erről azonban majd a Rétegek készülő, második részéből értesülhet az első rész által kíváncsivá tett olvasó. A bánsági Kenediekről egy család történetében kurta, négy esztendőt átfogó periódus történései alapján tájékozódhatunk leginkább, ami afelé utal, hogy nem is családregényről van szó, hanem inkább történelmi regényről. Erre mutatnak a szerző által fegyelmezett pontossággal feljegyzett dátumok a mű elején, majd az inkább névnapokkal történő idő-pontosítások a mű derekán, végül pedig, amikor az események kezdtek átláthatatlan ködgomolygás módjára a síkokon és rétegeken áthatolva egymásba átmosódni, már csak főleg az év hónapjaira történő utalásai. Következetlenségnek tűnik ez az eljárás, akárcsak az a megoldás, hogy a történetet bevezető fejezetekben gyakorta él a szerző a történéseket a Biblia soraival párhuzamba állító tükröztetéssel, majd az események elmondásának sodrában elmaradnak a példabeszédekkel folytatott belső dialógusok, az egymásban visszajátszódó tükörképek áttűnései, ám az, hogy a történet lezárásakor az író visszatér ehhez a párhuzamossághoz, éppen azt bizonyítja, hogy nem szerkezeti esetlegességgel szembesülünk, hanem megfontolt, átgondolt történetépítéssel van dolgunk, amelyben a próza ritmusa igazodik a történések ritmusához. A regényben minden ezt az alaposan megfontolt és átgondolt szerzői szándékot tükrözi. Évek alkotómunkája szervesül egységbe ebben a regényben, amiből megjelenéséig - s ez nagyon ritka a szakmai gyakorlatunkban - egyetlen fejezetet se olvashattunk lapokban, folyóiratokban, mintegy annak utólagos bizonyítékául, hogy a műnek igazából egészében van tétje.

Deák Ferenc olyan fegyelmezett egyszerűséggel beszéli el a Kenediek egymásba fonódó történetét, hogy az olvasót egyszeriben magával ragadja a közlés módja és tartalma, a lutheránus és kálvinista nyelvi egyszerűség, a mondatszövés zökkenőmentessége és a történet vonzó előadása. A 333 oldalas könyvben lényegében csak történés van. Rövid, feszes mondatok, leginkább egy-kétmondatos bekezdések, a leghosszabbak is alig néhány sorosak, nincs itt semmi felesleg, semmi sallang, a történet hömpölygését nem akasztja meg részletező leírás, még akkor sem, amikor a család két, látomásokkal megvert vagy megáldott tagja szürrealisztikus víziók terepére téved. Az emberek és az események a fontosak, a helyszínt a szerző már a regény első oldalán behatárolta, " a történet első színhelye a kétezer lelket számláló bánsági Magyartarlós" , amiről, ha másból nem, de az átlőtt szívű Kossuth-szoborról biztosan a legtöbbeknek világossá válik, hogy Magyarittabéről van szó, majd a történet a nagy és " tehetősnek mondható" Kenedi család léttere nyomán kiindázik a bánsági tanyavilágba, a környező településekre, s átível Bácskába, Romániába, Magyarországra. Hiszen népes a Kenedi család, amiről talán nem indokolatlanul feltételezhetjük, hogy modelljét a Deák család adta, szóval népes a család sok helyen gyökeret vert vagy bár igyekezett megkapaszkodni. Ha az első oldalon a szerző nem vezeti le részletesen a családfát, nem sorolja fel a szereplőket, mint ahogy egy drámai szöveg elején szokás, az olvasó aligha követhetné a történések áradása közepette a familiáris szálakat. Vagyis az író pontosan addig fogja az olvasó kezét, amíg annak szüksége van az útbaigazításra, onnan majd csak utalások segítik át a pergő eseménysoron, szinte forgatókönyvszerűen indítva el a képzeletet, hogy amit a filmben a kép mond el, azt a regényben az olvasó tudata fejtse ki. Nálam - talán mert némi közöm van Magyartarlóshoz, illetve az annak modelljéül szolgáló Magyarittabéhez -, kiválóan működött ez a módszer: egymást követően nyíltak meg a történés terei, elevenedtek meg legendás figurák, teljesedtek ki egykor hallott történetek, így párhuzamosan éltette bennem a regény az újdonság és a deja vu érzését. Ez természetesen személyre szabott, egyéni tapasztalat, de előre figyelmeztettem, hogy a könyv nyomán születő szövegben lelkesedésemnek kívánok hangot adni.

Az azonban már semmiképpen se szubjektív impresszió, hogy Deák Ferenc nyelvi tehetsége hozta létre Bánát regényét, egy kiváló család- vagy történelmi regényt, amely történetében nem idealizálja a térségben együtt élő svábok, szerbek, magyarok, románok kapcsolatait, szó sincs az egymás mellett, vagy együttélés negédes illúziójának habveréséről, a nemzeti tolerancia humánumának általános kényszerítő erejének a valósággal szembeforduló beteljesüléséről, az író kendőzetlenül mutatja be a regényhősök gyarló természetéből fakadó túlkapásait és azok törvényszerű bukását, akik emberek próbáltak maradni az embertelenségben, hiszen - a könyv tanulsága szerint - " a pokol házhoz jön" .

A hátország poklának és az e pokolban is megkapaszkodni akaró élniakarásnak az elbeszéléséhez igazán ökonomikus formát talált Deák Ferenc, amikor ötvözte a történések gerincét kiemelő, a körülményeket utalásokban jelző forgatókönyvet a hagyományos regény narrációjának a mondat gazdaságossága által fegyelmezett parttalan áradásával, amit a mindentudó elbeszélő szemlélete és párját ritkító nyelvi kimértsége fog egybe az utóbbi esztendők legfontosabb, folytatásra váró könyveinek egyikévé.