Fekete J. József
A világ legöregebb élőlényéről
Töprengések
Az ezredfordulón írtam egyik töprengésemben arról, hogy az élet és az irodalom elválaszthatatlan párhuzamban halad egymás mellett, csak hol az egyik, hol a másik sík csúszik el nóniusz módjára a párhuzamosok mellett. A gondolatmenetem kézzelfogható magva egy magyarul 2000-ben megjelent Dean R. Koontz-regény, az Ősellenség, valamint egy ugyancsak ebben az esztendőben megjelent tudományos felfedezés egybecsengése volt. Azt mondtam akkor el A világ leghatalmasabb élőlényéről című dolgozatomban, hogy az amerikai rémregényíró még 1983-ban megálmodott egy olyan óriási, föld alatt élő, és a geológiai törésvonalak mentén közlekedő, minden útjába kerülőt elpusztító élőlényt, amelynek egyik legfőbb tulajdonsága az alakváltás lehetősége volt. E jellegzetessége alapján a figyelmetlenebb olvasó is azonosíthatja a Sátán attribútumát, és a kaliforniai üdülőhelyen pusztító lényt magával a Gonosszal, vagy annak egyik teremtményével azonosíthatja.
A tudományos felfedezésről adott újsághír alig tizenhét év múltán igazolta a regényíró fantáziaszüleményének meglétét, annyi különbséggel, hogy az nem a pokol szülötte, hanem nagyon is földi lény, egyszerű mézgomba (Armillaria ostoyac). Az élőlény egyetlen, csupán mikroszkóppal látható spóraként kezdte meg életét az időszámításunk előtti negyedik évszázadban, majd 2400 év alatt "felnevelkedett". Jelenleg 880 hektáros a területe, vagyis 1665 futballpálya felületét foglalja el, közel hat kilométer hosszan húzódik, és átlagosan egy méter mélyre hatol le a föld felszíne alá, és akárcsak a regénybeli testvére, a föld felszínén élő teremtményekkel táplálkozik, szerencsére csak a növényeket kedveli.
Az a megközelítőleg négyezer év, amiről ilyen vagy olyan emlékeink vannak, olyanok, amelyek az embernek a környezete iránti kíváncsiságát tükrözik, vagyis tudományos érdeklődésének többé-kevésbé dokumentált időszakának számít, kevés volt az élőhely - a Föld - megismeréséhez, így az életről kialakult fogalmaink is állandó újraértékelést kívánnak. Amióta az ember rájött, hogy az élelmiszerek termikus kezelése elpusztítja a bennük élő szervezeteket, amelyek számára kórokozót jelentenek, biztosak vagyunk, hogy ha fölforraljuk a vizet, elpusztítjuk a benne levő élő szervezeteket, és abban is szinte biztosak vagyunk, hogy a magas hőmérsékletet egyetlen élőlény sem képes túlélni.
Bizony, nem így van: az elmúlt években a vulkanológusok élő organizmusokat, termofil, vagyis hőtűrő baktériumokat azonosítottak 800 oC-os vulkáni lávában. Olyan ez, mintha a cigaretta parazsában találná meg valami az optimális életterét. Vagyis a föld belsejében, iszonyatos nyomás és elképzelhetetlen hőség alatt, számunkra tömörnek tűnő környezetben is van, lehet élet, csak éppen más formájú. Ős, de talán nem ellenség, mint ahogy Koontz regénye ábrázolta. De mióta? Az idők kezdetétől létezett már az életnek valamiféle formája az univerzumban?
A válaszban sohasem lehetünk biztosak, de Szalay Iván szakíró valamelyest útbaigazíthat a ma érvényes lehetséges feleletek egyike felől: "Az élet keletkezésének természetes körülmények között (világegyetem) nincs meghatározható, 'megfogható', behatárolható első teremtési pillanata, mivel a folyamatosan végtelen világegyetem térségét 100 és 1000 fényévekben kitöltő szerves és szervetlen anyagokból álló (atomok és molekulák) gázfelhők - nebulák - alkotják, melyek a teremtés 'első' pillanatának bölcsői. [...] A világegyetem végtelen térségét folyamatosan kitöltő nebulák szerves és szervetlen anyagokkal telített gázfelhőiben az élet első pillanatainak születése folyamatos állandó, nem tekinthető befejezett múltnak." Magyarán: a teremtés permanens, folyamatos és állandó.
De végre nézzünk körül idehaza, ha már a legősibb, de ma is élő lények felől vizsgálódunk. A matuzsálemeknek kijáró tiszteletet mindenképpen kiérdemli az a Tasmánia egyik nehezen megközelíthető részén néhány évvel ezelőtt felfedezett faóriás, amit a kutatók először egész erdőnek véltek. A tízezer évnél idősebbnek vélt fa a felfedezésekor gyökereivel és elágazásaival két futballpályányi helyet foglalt el. A fenyőgigász legrégebben keletkezett része négyezer éves. Az ennél öregebb részek mélyen a föld felszíne alatt találhatók, mert a hótömegek évszázadokon át a felszín alá nyomták őket. A fa talán azonos korú a Kaliforniában - megint csak ez az állam kerül szóba - nőtt, King Clone néven ismert kreozotcserjével, amelynek korát tizenkétezer évre becsülik.
Sokat láttak ezek a növények, sokkal többet, mint amit emberi ismereteink rögzítettek bolygónk életéből, s az ilyen felismerés nagyon jó orvosság a kevélység ellen. Én folyton a nyolcszáz fokos lávában élő baktériumra gondolok - testvérem ő a földi létben, de képtelen vagyok meghatározni az iránta való érzéseimet.