Gobby Fehér Gyula
Tagjaim sötét árnyak

Aki piacra jár, gyorsan megismeri a várost.

Minden pénteken megjelentem a Halpiacon, két kosaram volt, azokba vásároltam a hétre valót. Három kiló krumpli, egy kiló zöldség, sárgarépa, hagyma, tekercselt túró, aznapra egy ponty, vasárnapra kacsa vagy liba.

A kacsát idős házaspártól vettem. Az asszony valamikor takarítónő volt a Villamossági Műveknél, ahol gyakornokoskodtam. Temerinben laktak, de minden hétvégén hozták a baromfit az éhes városi nép számára. Katica néni szerint sokkal többet kerestek, mint amennyit a nyugdíj kitett.

A nyugdíjamat az unokáimra költöm. Mondta. Vegyen, kedveském, egy kis májat is. Megörül a férje, meglátja.

A férjem valóban örült, de Katica néni nem miatta kedveskedett nekem. Minden vevőjének telebeszélte a fejét, mindnek kitanulta a szokásait, mindnek ígért valami különlegeset. Magához kötötte az embereket. Én is leraktam előtte a kosarat, elbeszélgettünk a régi időkről, az időjárásról, az árakról.

Pénteken megint az ő pultjuknál pihentem meg.

Mikor visszaértünk a nyaralásról, alaposan megraktam a kosarakat. Alig vártam, hogy a sok tengeri herkentyű után igazi kacsasültet készíthessek. Az asztalon ketrecben gubbasztottak a kacsák, de Katica néni sehol.

Hol az asszony? Kérdeztem a férjétől.

Lehajtotta a fejét.

Már négy hete meghalt. Mondta alig hallhatóan.

Meghalt?

Évei ellenére Katica néni életerős, mozgékony asszony volt.

Egyszer csak lefordult a székről. A férfi pityeregni kezdett. Éppen tésztát gyúrt. Nagyon szeretem a krumplis tésztát.

Kék színű zsebkendőt vett elő, abba fújta az orrát.

Jöjjön ide, kedveském. Nézze, milyen szép kacsáim vannak.

A jobboldali kofa csalogatott. Mérgesen pillantottam rá, de egy csöppet se szégyellte magát.

Annál a tehetetlennél csupa csont-bőr baromfit kap. Kiabálta tele szájjal. Az a búval szalasztott etetni se tud rendesen.

A férfi törölgette könnyes szemét, nem válaszolt a vetélytársnak. Lesunyta a fejét, nem is nézett felém.

Idepillantson, aranyoskám.

A hátam mögött árusító kofa kiabált rám egy akkorát, hogy összerezzentem. Úgy rázta a kezében levő gágogó libát, mintha zászlót lengetett volna felém.

Ez a gúnár négy és fél kiló, pedig nagyon fiatal. Könnyen főzhető. Ennek a húsán egész héten kitart a család. Higgyen nekem.

Ismét Katica néni férjére pillantottam.

Nem is figyelt a szemtelen szomszédokra. Bánatába zárkózott. Nem próbálta túlkiabálni a kofákat, úgy tett, mint aki nem hallja, mi történik körülötte.

Nem tehettem meg, hogy elpártolok tőle.

Pedig elég ványadt kiskacsák ültek a ketrecke alján.

Mérje ki ezt a tarkát. Mutattam a legnagyobbra.

Nem nézett föl, amíg lemérte az állatot.

Nálam sokkal szebbet kapott volna a nagysága. Ordította a baloldali kofa.

Nézze meg azt a gúnárt. Ordította a másik a hátam mögött. Olyan omlós húsa van, hogy mind a tíz körmét megnyalja az ura, ha megfőzi neki.

A férfi kapkodva kötötte össze a lábát a kiválasztott kacsának.

Miközben fizettem, meredten nézte a kezem. A kofák ordítoztak mellettünk, lármájukba pár hete még beletartozott Katica néni hangja is. Az asszony nem szégyellte volna jól lehordani őket. Mellette biztosan nem lehetett volna párbeszéd nélkül elmenni.

Köszönöm szépen. Suttogta a férfi.

Eltette a kacsáért járó összeget, de továbbra sem nézett a szemembe.

Kissé sajnáltam, hogy nem a fiatal gúnárt szereztem meg vasárnapra.

Mikor elfordultam az embertől, már én se mertem nyíltan az arcába nézni.