Gobby Fehér Gyula
Feljő a pusztából

Kopogtattak.

Szeretem, ha valaki kopog az ajtómon. Még a postás is izgalmat hoz életembe. Az a néhány pillanat, amíg feltépem a borítékot, amíg elolvasom a levelet, egész napra felüdít.

Ketten álltak az ajtóban. A hideg novemberi szél süvített mögöttük, s egyikükön se volt télikabát. Zoli, a becskereki osztálytársam állt előttem, szorosan mellette egy tőle magasabb leány.

Szia, haver. Mondta Zoli. Bejöhetünk?

Megrohanták a vaskályhát. Parázs volt benne, nem sok, mert nekem is takarékoskodnom kellett, kicsi volt az ösztöndíjam. Nem sajnáltam tőlük, öt fadarabot dobtam tűzre.

Megszöktettem Piroskát. Mondta Zoli.

Piroska inkább sápadtka volt, didergett a kályha fölött, kék szeme a semmibe nézett.

Nagyon szerelmesek vagyunk. Mondta Zoli. Átköltözünk Újvidékre, munkát keresek magamnak, családot alapítunk. A szülei ki akartak dobni, mikor megkértem a kezét. Faragatlan fickónak tartanak.

Négy évig súgtam Zolinak. Minden dolgozatomat átmásolta, hogy ne bukjon meg. Mit csináljak vele?

A szobám háromszor négy métert tett ki. Az ágyam meg az íróasztal, a szekrény meg a kályha között alig lehetett közlekedni. A fát is itt tároltam, mert ha kinn hagyom, a háziasszonyom vagy valamelyik lánya ellopja kegyetlenül.

Az apja szerint én egy semmirekellő vagyok, aki tönkreteszi a lányát. Piroska azonban engem szeret, s velem tart tűzön-vízen át. Igaz, szívem?

Piroskán kék blúz feszült, kezét még mindig a kályha sütőlapja fölé tartotta, szemében az íróasztal fölött világító lámpa sárga fénye tükröződött.

Feljöttünk hozzád, hogy új életet kezdjünk. Mondta Zoli. Adjál egy kis pénzt, amíg nem veszek ki lakást, megalszunk az állomás melletti hotelban.

Pénzt?

Nem tudok nevetni mostanában. Túl komolyan veszem magam.

Pénzt?

Nincs pénzed? Kérdezte Zoli. Aztán maga felelt a kérdésre. Semmi pénzed. Akkor megalszunk nálad, s majd holnap szerzek pénzt valahonnan.

Nálam?

Zoli megrázta hosszú sörényét. Már a középiskolában varkocsba kötötte haját. Azt állította, mint Sámsonra Delila, úgy ragadnak rá a szép szőke haja miatt a lányok. Minden áldott nap mosta a fejét, és egyre drágább szalagokat vásárolt. Most addig rázta a sörényt, amíg körülhordozta tekintetét a falakon.

Ez az ágyad van?

Én becsültem. Régi és kopott volt, de ha eluntam az üldögélést, kinyújtózhattam rajta. Belsejéből múlt nemzedékek dohos illata áradt. Karfájának vésett mintái azt mutatták, valamikor az asztalosok nem sajnálták idejüket szorgos munkával tölteni. Szélessége lehetetlenné tette egykori padtársam képzelgéseit.

Menj át valamelyik barátodhoz. Mondta határozottan Zoli. Mi ketten meghúzzuk nálad magunkat, holnap meg új szobát keresünk.

Leültem az íróasztalhoz.

Nincs barátom. Mondtam.

Zoli széles kézmozdulatot tett, mintha csúnya madarat hessentett volna el az ablakból.

Találd föl magad. Mondta szigorúan. Egy éjszakára megteheted. Nem mindennap jövök föl hozzád.

Rendezgettem a könyveimet. Reggelig még át kell vennem a módszertanból kapott feladatokat.

Miféle barát vagy? Kiáltotta patetikusan Zoli. Segítséget kérek tőled, te meg oda se figyelsz.

Hátrafordultam. A lány a kályhának udvarolt, Zoli ismét megperdült a tengelye körül, de mást nem láthatott, mint amit én három hónapja nézek. A foltos falakat, a hajnalra befagyó vizeskannát, a négy birsalmát a szekrény tetején, amit nagynéném hozott ajándékba.

Akkor elmegyünk. Határozott Zoli. Éjnek idején is találok helyet valamelyik ismerősnél.

Elkapta a lány balkezét, rántott rajta.

Gyere, Piroskám, ez egy szívtelen alak.

A lány nem mozdult. A kezét megint a kályha fölé tartotta.

Maradok. Mondta.

Zoli megsimította sörényét.

Még csak tizenegy óra. Harsogta. Van még két osztálytársam ebben a városban, ők nem ilyen fafejűek.

A lány nem mozdult.

Maradok. Mondta. Fázom a szélben.

Zoli elégedetlenül szemlélte szerelmét. Aztán bólintott.

Jó. Mondta. Te alszol az ágyon, a haver meg az íróasztalon is elfér egy éjszakára. Igaz?

Nem válaszoltam, kinyitottam a Módszertani jegyzetek című kötetet, megszámoltam, hány oldalt kell átnéznem reggelig.

Akkor megbeszéltük. Mondta Zoli. Elmegyek Moravcsik Petyihez, nála biztosan megalhatok. Majd reggel visszajövök érted.

Megcsókolta a lány arcát. Rám nézett, felmutatta a tenyerét, ahogy államférfiak szokták, aztán kirohant a süvítő szélbe. Bezártam mögötte az ajtót, majd némi tétovázás után még három darab hasított fát tettem be a vaskályha ajtaján. A lány nem mozdult el lökdösődésemre.

Mikor felegyenesedtem, mellére tettem a kezem. Feszes melle volt, szeme a semmibe meredt, csak a lámpa fénye játszott benne.

Mikor megcsókoltam, nem ellenkezett.

Egyszerre elment a kedvem a Módszertani jegyzetektől.

Gyere, lefekszünk. Mondtam Piroskának, és a foga közé dugtam a nyelvem.

Olyan íze volt a szájának, mintha birsalmát evett volna.