Gobby Fehér Gyula
Hold és csillagok

Ki teremtette a holdat?

Simogatom a fiam kerek fejét. Az anyja kívánságára nullásgéppel nyírtuk le, haja tarlója most kellemesen bizsergeti az ujjaim begyét.

És a csillagokat?

Nyáreste van. Kinn ülünk a teraszon. Igazság szerint már aludnia kellene, de mivel egyedül maradtunk, a fegyelem kissé fölengedett. Simogatom, s arra gondolok, mi történik, ha egyedül maradok vele. A feleségemnek emlőrákja van, az orvos azt állítja, a műtét megmentheti.

Egy bagoly száll a meggyfa felé, hirtelen irányt változtat, röpte megtörik, széles szárnycsapásokkal igyekszik előre, az út fölött eltűnik a sötétben.

Ki teremtette a baglyokat?

A baglyok tojásból születnek. Mondom gépiesen.

És a hold?

A holdat a Biblia szerint Isten teremtette. A tudósok azt állítják, hogy valamikor földünk darabja volt. Régebben meg azt mondták, el akart szállni a föld mellett, de annak vonzereje befogta.

A fiam négy éves, nem értheti, mit hordok össze, de szereti, ha komolyan veszem.

És te mit hiszel?

Jó kérdés. Napok óta töröm rajta a fejem, mit higgyek. Luther szerint a hit a halálfélelemből ered. Most éppen elég okom van rá, hogy féljek a haláltól. Tehát éppen elég okom van a hitre. Nemcsak okom van rá, inkább szükségem. Gyorsan egy olyan kozmoszt kellene teremteni, amelyben biztonságosan és zavartalanul élek. Nemcsak én, hanem a kisfiam is meg a feleségem is. Elkéstem vele, a jelenvalóm szörnyűséges és fenyegető. Most a félelem uralkodik benne, a semmi vesz körül bennünket. Nem akarok a pusztulásba beleegyezni. TaIán imádkozni fogok, hogy hitem legyen.

Jancsi azt mondta, hogy a holdon is élnek emberek.

Jancsi kis csacsi.

Nem élnek?

A holdon nincs levegő. Ott csak az marad életben, aki levegőt visz magával. Csak addig élhet, amíg el nem fogyik a levegője.

Mikor megszerettem Marit, elindultam a bizonyosság felé. Mikor megszületett a kisfiam, elindultam az erősség felé. Most itt ülök, bizonytalanságban és erőtlenségben, és rettegek. Úgy jártam, mint akinek a kezében kővé válik az arany. Lehet, a bagoly is tőlem ijedt meg. Rám nézett, és azt gondolta, ennek mennyi baja van, gyorsan tovaszállt.

Miért nem csináltak levegőt a holdra?

A levegő önmagától keletkezik. Némelyik bolygón van, némelyiken nincsen. Attól függ, milyen folyamatok játszódtak le a bolygó életében.

Ezer meg ezer esztendők múltak el, mi nem tudunk róluk semmit. Ezer és ezer esztendők követnek majd minket, semmit se sejtünk róluk. Miért kell fájdalomban élni azt a kis időt, ami nekünk jut? Csak kérdezni tudok napok óta, egyetlen épkézláb válasz se jut eszembe. Úgy állok a véletlen előtt, mint a kisfiam a hold kereksége előtt. Nem tudok kilépni a fájdalomból, egyetlen igyekezetem, hogy a gyerek meg ne sejtsen semmi rosszat, pedig lehet, ez is hiábavaló törekvés.

A hold az bolygó?

Kering körülöttem ez a gyerek a kérdéseivel. Megcsókolom a fejét. Száz hajszál csonkja szúr az ajkamba.

A hold egy kis égitest, ami a föld körül kering.

A föld az bolygó?

Úgy érzem, sok bölcselkedésem csak árt nekem. De nem kerestem magamnak veszedelmet, jött a fenyegetés maga. Emlékszem, a tisztelendő úr azzal vígasztalt minket, hogy mindennek rendelt ideje van. Nagyon utáltam a sors könyvét gyerekkoromban. Anyám gyakran emlegette, ha baj történt a családban. Mikor eltörtem a lábam, akkor is kijelentette, hogy ez előre meg volt írva. Kissé megkönnyebbültem, amikor felfogtam, hogy egy nem létező könyvre hivatkoznak anyám is meg a tisztelendő úr is. Most nagyon érdekelt volna, mi van abban a könyvben.

A föld miért bolygó?

A föld a nap körül kering. A nap a mi csillagunk. Kilenc bolygója van, majd az iskolában megtanulod a nevüket.

Sose tudtam felsorolni a bolygók nevét. Olvastam, hogy újabb kisbolygót fedeztek fel, nevet is adtak neki, de nem érdekelt. Saját világomban éltem, saját naprendszerem volt, csak azzal törődtem. Mari meg én kiegészítettük egymást, azt terveztük, ha letölti a gyakornoki évet, születik még egy gyermekünk. Titokban reméltem, sikerül rábeszélnem, hogy még két gyerekünk legyen. Most mit reméljek?

Hova megy aludni a hold?

A hold a kiserdőben alszik.

Ott jó neki?

Ott a fészke.

Felálltam, és megfogtam a gyerek vállát. Olyan vékonyka csontocskái voltak, mindig féltem, hogy elroppannak. A szobában fényképek hevertek az asztalon, a nyaralásunk képeivel vigasztaltam a gyereket. Magamat vigasztaltam?

Neked ágyban a helyed.

Az a fészkem?

Gyere, fogat mosunk.

Az a rossz, az ember tudja, hogy meghalhat. Ezzel a tudással fizet embervoltáért. Hordozzuk magunkban a szenvedést, mégis szomjúhozzuk az életet. Öt éve ismertem meg a feleségem, ezerkilencszázöt napja. De ha ötezer éve ismerném, akkor se lenne elég. Miképpen alhatok nélküle? Mit ér az életem nélküle? Hogyan vigasztaljam holnap?

Apu, te sírsz?

Megmosdok én is, kisfiam.

Utána mesélsz?

Egy mesét, annyi elég legyen.

Hogy leljek menedéket önmagamban? Én csináltam ezt a zűrzavart, amibe kerültem? Keresztre feszített az élet, amiről nem tudom megfogalmazni, mi is az.

Mesélsz a holdról?

A holdról meg a csillagokról.

Betakarom a gyereket. Biztonságban érzi magát az ágy melegében, összegömbölyödik. Mivégre született? Mivégre születtem én? Az én napjaimra ki fog emlékezni? Emlékezni fog rá holnap, amit ma mesélek neki a holdról meg a csillagokról? Okos kisfiú, azt mondta anyám, hogy ő lesz az életem folytatója. Ki tudja, büntetése lesz ez vagy jutalma.

Ő az én dolgom a földön, neki majd meg kell találnia saját dolgát.