Káich Katalin
Zsüli néni Zomborban

Szeptemberi budapesti tartózkodásom idején a könyvesboltokat jártam. Egy kirakat előtt állva szemem megakadt egy néven: M. Hrabovszky Júlia. Azonnal ahogyan Hercule Poirot mondaná, a szürkeállományom tekervényeiben beindult a mozgás, és egy szempillanat alatt tudtam, olyan vezetéknevet fedeztem fel a kiállított könyv fedelén, mely szülővárosom, Zombor árnyas fái hűvösének simogató emlékét idézi fel bennem. Nem voltam biztos abban, vajon a távoli gyermekkori játszótársaim valamelyikének nevéről van-e szó, esetleg szüleim ismerősei közül hívtak valakiket Hrabovszkynak, ne talán levéltáros koromban találkoztam ezzel a családnévvel. A kérdés eldöntését későbbre hagytam, jómagam viszont bementem a könyvesboltba és megkerestem a Helikon kiadásában megjelentetett Ami elmúlt. Egy polgárasszony vallomásai című könyvet, melynek fedeléről a századforduló párizsi divatja szerint öltözött üri nő tekintett a kiadványt kézbe vevőre, de az is lehet, hogy "vigyázó szemeit" Párizsra vetette.

Elég volt egyet lapoznom hogy kiderüljön, Hrabovszky Júliának igenis van köze Zomborhoz nem éppen a vezetéknév okán, hiszen apja a "felvidéki, Túróc megyei nemesek Bihar megyébe került famíliájából eredt", viszont édesanyja, a Zomborban született Lujza annak a Grosschmid családnak sarja, kinek Márai Sándor is leszármazottja. Az író nagyapja és Hrabovszky Júlia anyja édes testvérek voltak. Érthető tehát, miért ajánlotta visszaemlékezéseit szeretett unokaöccsének, Márai Sándornak Zsüli néni, akinek alakját írónk az Egy polgár vallomásaiban gyengéd odafigyeléssel és szeretettel hívta életre. "Zsüli néni igazi nő volt, a - fin de siecle- remekműve, ritka tünemény" - olvashatjuk a többi között.

Hrabovszky Júlia közvetlenül a boldog békeidők előtt született és a második világháborút követő évben halt meg. Márai Sándor életében megkülönböztetett helyet foglalt el: az első eleven íróval való ismeretséget is neki köszönhette. Merthogy Zsüli néni korán özvegységre jutott és a megélhetéshez szükséges pénzt írásaival kereste meg. Bejáratos volt a szerkesztőségekbe, az írók nagy része pedig megkülönböztetett reverenciával viszonyult hozzá. Ő volt a "grande dame", akihez hasonlót keresve sem lehetett találni az első világégés után. "Mozgalmas és nagy" életét "a legegyszerűbb és legbecsületesebb eszközökkel valósította meg. ..., fillérekből ragyogott és sleppesen úszott az életen át, ... a sors mostohán bánt vele, de sohasem panaszkodott".

Az Ami elmúlt e mozgalmas és "nagy élet" eseménydús történéseivel ismerteti meg az olvasót, s mindebben az életszerűség dominál, az őszinteség meg a véleménynyilvánítás pedig hitelt ad leírásainak. Ebből következik az is, hogy a visszaemlékezésben a maga teljességében érhetők tetten osztályának erényei és hibái. Egyfelől az elvszerűség és a tisztesség, a becsület, a lelkiismeretesség, a megalkuvásra való képtelenség határozza meg viszonyulását a környezetéhez meg a világhoz, másfelől viszont meghatározó élménye a trianoni vesztesség, s ebből következően mind a Tanácsköztársaság mind pedig Hitler és Mussolini megítélése nélkülözi az éleslátást. Károlyi Mihályban osztálya megcsúfolóját látja, a két utóbbi esetében pedig "nem ismeri fel demagógiájuk embertelenségét, nem veszi észre, hogy a revizióért milyen nagy árat kell majd Magyarországnak fizetni".

Hrabovszky Júlia emlékirata közel száz év történéseiről vall a mindennapi élet relációján szavahihető tárgyilagossággal, ugyanakkor közvetlen, őszinte ihletettséggel. Gyermek- és ifjúkora élményeit épp úgy elénk tárja, mint örömteli asszonyéveit, majd pedig az özvegységével kezdődő hosszú korszakot, amelyet utazásai, irodalmi- és társasági élete, valamint több mint húsz éves tanárnői tevékenysége fémjelez. A polgárasszony vallomások valóságos kincsestára a korszak művelődéstörténetének mind szellemi mind, tárgyi vonatkozásaiban. E kincsesházban találtam rá a többi között egy újabb, eddig számomra ismeretlen Zomborra vonatkozó színháztörténeti adatra is.

Hrabovszky Júlia gyakran járt Zomborban, hiszen nagyon szerette Grosschmid Gábort, "a nagyúri modorú, ...amellett szeretere méltó, lebilincselő" nagybácsit. A körszakállas, választékosan, finoman öltözködő, előkelő vidéki magyar úr, aki igazi européer volt, "sokat utazott nagy tudású, zeneértő, széles látókörű ember volt" meghatározó szerepet töltött be a megyeszékhely társadalmi és kulturális életében. Volt alispán, törvényszéki bíró, a Bach-korszak idején azonban nem vállalt hivatalt. Az egykori Történelmi Társulat titkára valamint az Évkönyv szerkesztője volt haláláig. Számos helytörténeti szakdolgozatot jelentetett meg az Árpád-kor és a szabadságharc ideje közötti periódusra vonatkozóan. Zsüli néni azonban mindenek előtt mint a színészet nagy pártfogóját említette, s mintegy mellékesen jegyezte meg: a szerelemben nem volt szerencséje, "Nem is házasodott , és futó szerelmekben keresett kárpótlást, amit talált is a művész-színész világban".

A Párizst számtalanszor megjárt emlékirat szerzőjének látószögéből a hetvenes évek végi Zombor leírása nem mindig hízelgő. A "kevéssé művelt Bácská"-nak székhelyét Kassa után például melegnek, porosnak, léggyel telinek, prózainak élte meg 1874 júniusában a fiatal leány, de mint írta "tizenhat éves korában az ember hamar hozzászokik az új élethez". Végül is a legelőkelőbb helyi társaság körében forgolódott, szórakozás is volt bőven, s udvarlókból sem volt hiány. A négylovas főispáni hintón, vagy Szemző Pista pompás hajtó kocsiján járta körbe társaságával a szállásokat, kiadós vacsorákon vehetett részt, s az első úri részeg emberrel is itt találkozott Hrabovszky Júlia. Az ennek okán jelentkező undort azonban hamar feledtette vele a jólét és "az alföldi bőség", hiszen a gyakori pénzzavar, a szűkös körülmények állandó és kellemetlen kísérői voltak a korán apa nélkül maradt családnak.

Az írásra való hajlandóság rügyfakadásának színhelye is Zombor lett. Nem tudni, vajon a több nyelvet bészélő, művelt nagybácsi jelenléte pattintotta-e ki Julieből az írói szikrát, vagy pedig az eseménydús társasági élet, de tény, hogy gyakran megesett vele amikor egy-egy izgalmas est után ágyba került, hogy egész történeteket gondolt ki, melyeknek természetesen ő volt a főszereplője. A zongorajáték rejtelmeibe is egy zombori jó mester vezette be, s hogy később nem iratkozott be a Zeneakadémiára, annak a közfelfogás volt az oka, jelesül, a 19. század utolsó harmadában az úri leányok nemigen jártak még zeneakadémiára.

A vagyontalan családból származó Julienek sok udvarlója volt, a házasságok azonban máshol köttettek. Egy sikertelen kapcsolat után ismét Gábor bácsinál kötött ki a család a nyári hónapok idején. A kisvárosi örömöket Krecsányi Ignác társulatának jelenléte fűszerezte. 1878-at írtak és a társulat nyári állomáshelyei között Zombor is ott szerepelt. Feltehetően a Vadászkürt szálló udvarán felállított nyári aréna adott színteret a színpadi produkcióknak. A bérlethelyes víg társaság cigányzenés, kiadós vacsorával végezte a napokat. A szép termetű, szellemes és okos, pesti ruháiban igen mutatós, szegény sorsú lánynak Szemző Laci, a helybeli igen gazdag özvegyember volt a gavallérja. "... ha kicsit ügyesebb vagyok, a felesége lehettem volna.- írta Hrabovszky Júlia. - De anyám nem tanított ilyen ügyeskedésre, és én még fiatal és tapasztalatlan voltam, és elmulasztottam az alkalmat." Mint sorsának további alakulása bizonyítja, nem a fiatalságon és tapasztalatlanságon múlott a férjjelölt elszalasztása, de erkölcsi magatartásának kérdéskörébe tartozott az az emberi méltóságot mindenekelőtt preferáló beállítottság, amely a későbbiek során is gyakran megnyilvánult, nevezetesen a kedvező anyagi feltételéket biztosító házasságkötést mint kivezető utat a szűkös anyagi viszonyokból Zsüli néni sohasem tudta felvállalni.

Mint kitetszik a visszaemlékezésekből, 1878 júliusában Krecsányi Ignác társulata mielőtt újra Szabadkára utazott volna, a zomboriakat tisztelte meg színházi előadásokkal. Erre vonatkozóan eddig még nemtaláltam adatokat, így természetes hogy igencsak megörültem Hrabovszky Júlia élménybeszámolójának. A távozni készülő trupp színészeinek "felsegélyezésére műkedvelői előadást remdeztek". Ez azt jelentette, hogy a város úri leányai a színészekkel együtt állították színpadra a kiszemelt darabot, ami ezúttal a Tündérlak Magyarhonban volt. A női főszerepet " a csinosan éneklő Vojnich Bella játszotta". Zsüli néninek egy kisebb szereppel kellett beérnie. Amikor felgördült a függöny, dobogó szívvel lépett közönség elé, de mint írta "teljesen elfogulatlanul és olyan jól mozogtam és beszéltem, hogy a nézők közül sokan azt hitték hogy a színtársulathoz tartozom. Gyönyörű fehér csipkeruhámban, kifogástalan karcsú alakommal nagyon jót mutattam".

S hogy ez valóban így lehetett, kiderül abból az ajánlatból, amit Krecsányi színidirektor tett neki arra vonatkozóan hogy legyen a társulat tagja. Akárcsak a Zeneakadémia kapcsán, most is előjött: úri leány nem léphet színésznői pályára, még akkor sem, ha szűkös anyagi körülmények között él, és a felkínált fizetés havonként száz forintot tenne ki, ami abban az időben igen nagy pénzösszeg volt. Gábor bácsi is jót nevetett az ügyön, s nem is vette komolyan a dolgot. A kísértés azonban nagy volt, hiszen színésznőként egy vonzó karrier körvonalai rajzolódtak ki Julie szemei előtt. Mindenesetre az ajánlat csábító volt azért is, mert a megélhetés alternatívájaként a jövőben egyedül egy nevelőnői státus kínálkozott, hacsak nem sikerül jól férjhez menni.

Hrabovszky Júlia függetlenül attól, hogy bevallása szerint is nagystílű életre vágyott, és sok pénzre volt szüksége hogy ezt valóra válthassa, nos tehát ennek ellenére a színésznői pályát mely esetleg az említett elvárásokat lehetővé tehette volna, nem tudta felvállalni. Szegény, tönkrement úri leány volt, akinek azonban következetesen gerinces magatartása révén sikerült kivívnia egy megkülönböztetett társadalmi pozíciót és kiérdemelni unokaöccsének, Márai Sándornak szeretetét és nagyrabecsülését. Titka "a romos , feldúlt világban" lelki sértetlenségében keresendő, meg abban hogy "Egyedül élte le (ugyan) hosszú életét, okos és méltóságteljes, nemes önzéssel. (De) soha nem kért, mindig adott".

Én is kaptam tőle valamit. Az egyenes derekú emberi magatartás példaértékű megnyilvánulásának bizonyosságát egy olyan korban, amikor a gerincesség árkínálata a nullával egyenlő. Meg egy új, értékes színházi adatot. Meg szülővárosomról egy nem éppen előnyös leírást a 19. század utolsó harmadából. De leírása nyomán mégis felidéződött az az ellenállhatatlan varázsba burkolódzó zombori hangulat, mely a mindenkori körülmények ellenére utat képes törni magának, hogy nemcsak a helybeliek de az idegenek vonzalmát, rokonszenvét is felébressze, életben tartsa.