Káich Katalin
Összefüggések a csokoládé okán

Újvidéki székhelyű múzeumaink az utóbbi időben számos európai színvonalú kiállítással kedveskedtek nemcsak nekünk helybelieknek, de mindazoknak az érdeklődőknek, akik meglátogatják a tartományi székvárost. Mintha, hallgatólagosen versenyre keltek volna egymással, egymás után izgalmasabbnál izgalmasabb látnivalókat gyűjtöttek csokorba, s az újvidékiek kezdik megszokni, hogy ha egy múzeum kiállításra invitál, oda el kell menni. A látvány mellett mindenekelőtt a tartalom az ami érdemessé teszi a rendezvényeket a fokozottabb odafigyelésre. A legfiatalabb intézmény, a Vajdasági Színházmúzeum 2oo2 oktoberében szervezte meg a japán nagykövetséggel karöltve az óriási érdeklődést kiváltott Japán bábok elnevezésű kiállítást, melyet országunkban akkor egyedül még Budván mutattak be. A Városi Múzeumnak állandó tárlata az a tárgyakban igen gazdag, dekoratív kiállítás, mely a várostörténet/művelődéstörténet több mint kétszáz éves múltjába ad betekintést a térségünkre jellemző polgári fejlődés viszonylatában. Az idén ugyancsak ez az intézmény tette lehetővé azt, hogy kibővítsük, gazdagítsuk múltra vonatkozó ismereteinket, hiszen a legújabb ásatások alkalmával felszínre került leletek révén, igencsak kitolódott az az idő, amely az ember megjelenésével kapcsolatos ebben a régióban, s az is kiderült, hogy a római kor maradványai nemcsak Sirmiumhoz kötődnek, de a péterváradi térség is sok meglepetéssel szolgál ebben a vonatkozásban Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az Árpád-házi meg a többi magyar királyra vonatkozó tárgyi emlékeket milyen nagy bőségben mutatja be ez a kiállítás, s feltehetően ez a tény annak a népbolondító politikai hadjáratnak megfékezésében is szerepet játszhat, amely arról igyekszik meggyőzni hallgatóságát, hogy a mai Vajdaságba a magyarok 1956-ban telepedtek le a szerb nép nagylelkűségének köszönve, mint ahogyan az ún, jogurt forradalom idején erre vonatkozó állításokkal igyekeztek jó poéneket szerezni a történelemhamisító újsüttetű népvezérek.

Legutóbb, május utolsó napjaiban a vajdasági Múzeumban tekinthettük meg azt a nem mindennapi "édes" kiállítást, melynek értelmi és gyakorlati szerője Bánszky Mária múzeumi tanácsos. A tárlat középpontjában egy interdiszciplináris megközelítésben a csokoládé áll. Történelem/művelődéstörténet, gazdaságtörténet/mezőgazdaságtörténet, az iparosság történetének vonatkozó aspektusai éppúgy részei ennek a prezentációnak, mint az irodalomtörténeti vagy szociológiai utalások, a társasági élet megnyilvánulási formáinak kialakulása, illetve az angliai politikatörténet, lévén, hogy a torik látogatták a The Cocoa Tree-t, míg az arisztokraták meg az írók többsége a White"s Chocolate House-t részesítették előnyben.

A kiállítás megtekintése közben az jutott eszembe, hogy a küszöbön álló felsőoktatási iskolareform szelleme miképpen mutatkozik meg ennek a kiállításnak kapcsán, ugyanis a linearitás ellenében pontosan azt a vertikális ismeretanyagátadást teszi lehetővé, ami a nevezett reform követelményei közé tartozik. Ez a fajta megközelítés módot adhat egy-egy probléma, téma, jelenség egységben láttatására, s a széttöredezett, beskatulyázott, formákba préselt, élettelenségbe taszított tudás helyett az emberi gondolkodásban helyet biztosíthat az egységbe sürített világlátás esélyének.

Az "édes" kiállítás Bánszky Mária tudásgazdag szakértelmét, széleskörű tájékozottságát, jártasságát dicséri, a már megnevezett diszcipínákban, s éppen ezért történhet utalás arra vonatkozóan is, hogy ebben a világban, melyben élünk, minden mindennel összefügg, tehát a szakosított, szűkre méretezett, konvencionális tudományosság ideje lejárt, "az eddig működtetett és a megismerést segítő módszerek" többé már nem lendítik/lendíthetik előbbre a továbblépést, ergo új nézőpontokra, vagy ha úgy tetszik paradigmaváltásra van szükség ahhoz, hogy a kialakulóban lévő igényeknek, elvárásoknak meg tudjunk felelni. Úgy tűnik, az egységben való láttatás az az egyik járható út, amely az ember tudásának horizontjait kiszélesítheti, minőségét feljavíthatja a magasabb fokú todatosság irányába.

Mindez nem véletlenül jutott eszembe Bánszky Mária kiállításának megtekintése okán, ugyanis ez a kiállítás pontosan azt tudatosítja benünk, miképpen köthető össze Középamerika, Mexikó Európával, s azon belül a Vajdasággal, , mi rendelheti egymáshoz Marcel Proust Az eltünt időnyomában című regényciklusát Thomas Mann Varázshegyét meg a Buddenbrookkokat, Márai Sándor Egy polgár vallomásait meg a jó öreg Svejket, esetleg Casanova Memoárjait.Mi köze van egymáshoz a tchocolatl-nek az első 18.századi európai kaváházakhoz meg a francia királyi udvarban felszolgált chocolat du roi-nak vagy az ugyancsak 18. századi olasz utazó kereskedők által árúsított cioccolatierinek ahhoz a forró csokoládéhoz, melyet Szavoyai Jenő ivott tiszttársaival közvetlenül a zentai ütközet előtt 1697. szeptember ll-én. Arra is választ kaphatunk, hogyan kapcsolható össze - hogy csak a mindenki által ismert csokoládékészítményeket idézzük emlékezetbe - a Milka a Stollwerkkel, a Toblerone a Mozat-kugeln-nel, a Sacher torta a budapesti Gerbeaud készítményeivel, vagy az újvidéki Mojsović-féle Plevna a szabadkai Ruff-testvérek cégjével - ma Pionir -, illetve a francia Daniel D. Peshmajou alapította zimonyi csokoládégyár, melynek termékei ma a Soko Stark nevével fémjelzettek, megtudhatjuk pl. azt is, hogy hogyan függnek össze a már említett európai cukrászdák a Schiller és Goethe által kedvelt lipcsei Fesche-t is beleértve az újvidéki Cityvel, a Nešić-féle, meg a zentai Almássy-féle illetve a szabadkai Bódis-féle cukrászdával.

A kiállítás létrehozásában természetszerűleg, Bánszky Máriának több munkatársa is volt, a többi között Léphaft Pál, az ismert karikatúrista, akinek szövegképei a tőle megszokott - és elvárt - ötletgazdag szellemességgel egészítik ki a kiállított tárgyak-mesélte csokoládétörténetet.

A Bánszky Mária megálmodta és megvalósította "édes" tárlatot akár az összefüggések kiállításának is nevezhetnénk, bizonyítékául annak, hogy az emberiség viszonyrendszerében mennyivel több az összekötő kapocs mint a széjjelválasztó, elkülönítő és összeegyeztethetetlen aspektus. Ennek az állításnak nyilvánvalósága abban a pillanatban megmutatkozik, amikor egy részkérdés megvilágításában az interdiszciplináris megközelítés révén az egység láttatása válik dominánssá, meghatázozóvá, ennek feltétele viszont a széleskörű, átfogó, lényegrelátásra összpontosítani képes, igen kemény munkával megszerzett tudás, Ilyen összefüggésben a dilettantizmusnak, lett légyen az bármilyen látványos is, nincsen helye. A csokoládé történetét bemutató kiállítás példaértékű ebben a viszonylatban. Értékrendzavarban fuldokló világunkban olyan minőség, melynek üzenete van arra vonatkozóan, hogy a huszadik század végére részeire züllesztett sokszor geopolitikai tényezőre degradált emberi világban hogyan lehet mégis a tudás révén, de csakis a tudás révén, megtalálni azt a kivezető utat, amely lehetővé teszi az emberi kapcsolatok minőségének jobbítását. S ez már 21. századi üzenet.