Dr. Kovács Károly
A nyílt társadalomért

Az idén lesz 10 éve, hogy elhunyt Karl Popper, a nyílt társadalom elméletének megalkotója

Karl Raimund Popper1902-ben született egy ügyvéd fiaként Bécsben. A bécsi egyetemen matematikát, fizikát, filozófiát és pszichológiát hallgatott. Itt ismerkedett meg Sigmund Freud pszichoanalízisével, valamint Albert Einstein relativitáselméletével. Részt vett az Alfred Adler (1870-1937) által alapított nevelőintézetek munkájában. Időközben képesítést nyert matematika, kémia és fizika tanítására, s az 1930-as években mint e tantárgyak tanára tevékenykedett Bécsben. Ekkor fogott hozzá első könyvének, A kutatás logikájának (Logik der Forschung) a megírásához, amelyben megtalálhatók a későbbi munkáiban közölt tudományos kutatásainak alapjai. A harmincas évek közepén, tehát a második világháború kezdete előtt huzamosabb ideig Angliában, Londonban, Oxfordban és Cambridge-ben tevékenykedett mint vendégelőadó. Bécsbe való hazatérése után kapott meghívást Új-Zélandra, hogy ott filozófiát tanítson. Az állást elfogadta, és a háború alatt írta meg két jelentős művét: A történelmiség nyomorát (németül: Das Elend des Historizismus, angolul: The poverty of historicism) 1944-ben, és A nyílt társadalom és ellenségeit (németül: Die offene Gesellschaft und ihre Feinde, angolul: The open society and its enemies) 1945-ben. Londonba hívták, ahol a gazdasági és politikai tudományok egyetemén tanított logikát és a tudományok módszertanát. Itt tanított egészen 1969-ig, amikor nyugdíjba vonult.

Popper filozófiájának lényege: Nincs lehetőség a teljes igazság felderítésére, hanem csupán lépések tehetőek az igazság megközelítésére. Popper liberális-szkeptikus nézetei alapján tagadja azon igyekezetek indokoltságát, amelyek a történelmi folyamatokban a törvényesség létezését feltételezik. Azon állításokkal, amelyek szerint a történelmi jövő megjósolható a történelmi események folyamán kialakult törvények útján, Popper a nyitott társadalmat, illetve az angolszász nyugati liberalizmus elvének indokoltságát állítja szembe, s nézete szerint a társadalmi haladás megfelelő reformok útján érhető el.

Érdemes megjegyezni, hogy Popper nézeteit a nyílt társadalmat illetően egy tanítványa igyekezett és igyekszik megvalósítani. A magyar származású amerikai milliárdos, Soros György számos országban, többek között hazánkban is, jelentős anyagi eszközökkel igyekszik Popper nézeteit megvalósítani. A Soros által létesített alapítványok számos pályázatot hirdetnek egyetemi hallgatók részére további tanulmányaik folytatása céljából, egyetemi tanárok különböző projektumokban való részvételének serkentésére stb. A sajtó közlése szerint az említett alapítvány jelentős összegekkel, illetve adományokkal (gyógyszerekkel, élelemmel, ruházattal stb.) segélyezett számos menekülttábort (többek között Palicson is) és más jótékony célú akciót.

Popper nyugdíjba vonulása után sem ült tétlenül, hanem igen tevékenyen részt vett a tudományos életben. 1994-ben hunyt el a London közelében levő Croydonban.