Lennert Tímea versei

 

Jelen

 

Ember vagyok megátalkodottan,

Görnyedt tükörkép,

Felfedett titok,

Szavak szítanak,

Nem hiszed el, hogy igaz az

Apró-cseprő tehetetlen,

Az élet szent és sérthetetlen...

Vagyunk egymásnak

Hiába?

A jelen minden nyomorúsága:

Nem tudom, mennyi van még hátra...

 

Emlék

 

Tavaszhad: szerelem,

Törött cserepek közt: egyedem-begyedem,

Remény-kezű virtus, ahogy szeretlek,

Ahogy tavasz lesz,

Felduzzad a bánat,

Rügybeszakadt álmok -

S a valóság:

Fű között a tél: gyász-fehér...

 

Múlt

 

Madárhalál:

Szárnyszegett szellemek,

Nem vagyok,

Nem leszek:

Voltam...

 

Szerelem után

 

Elmúlás vizeken:

Tavasz?

Térdedre ültetsz,

Gyermeknek tűnhet -

Mire megnőnék, nem leszek...

Egymás szemében:

riadt tükör-csend,

nyugodt harc:

egy test,

két arc...

 

Vigasz

 

Képtelen mozaik,

Se út,

se víz,

híd a végtelenben:

szabadság:

pille rebben,

nincs arca,

szárnyainak színes harca:

az élet...

 

Homály

 

Hazudócska-játék:

Tied a világ,

A szakadék szép...

Végtelen iramban szeretlek,

Nem mozdulok,

Őszintén akarok

Élni,

Hogy lehet?

Rengeteg,

Színes, bontatlan cukorka vár,

A hely:

Homály...

 

Hiányzol

 

Az ápolatlan világból,

Minden ápol,

Lenyűgöző gyász,

Túlvilági nász:

Kérdezlek - nem felelsz,

Kérdezlek - nem felelsz....

 

Pillanat

 

Elvágynak a kötelékbe tévedt szirének:

Süllyedés,

Senki sem ismer:

Menedék,

Örökké csak verset írnék,

Körülötted, árny arcú - mindegy,

Hó lepte bor,

Ki látja, mikor földet ér

A pehelynyi tél....