Lovas Ildikó
Rajz és barátság

Nem tudom, ráérnek-e, mert hosszan szeretnék beszélni. Ha kiállítás-megnyitóra kérnek, általában rövid vagyok, úgy érzem, legkevésbé az érdekli az embereket, amit egy magamfajta magáníró megoszthat velük. Őket a kiállítás érdekli, és én csak egy akadály vagyok köztük. Akadály. Illedelmesen megvárják, hogy megszűnjek. Nem minden kiállítás-megnyitó egyén az, például a művészettörténészek, élő klasszikusok és mások, akik igen sziporkázó, szórakoztató emberek, azok szerves részét képezik az eseménynek.

De most megtisztelem a kivételt, ami én vagyok magam. És hosszan fogok beszélni.

Remélem, ráérnek.

Itt állunk farsang-farkán, félig-meddig elűztük a rossz szellemeket, ami maradt, arról nem veszünk tudomást. Itt állunk farsang-farkán Léphaft Pál karikaturista kiállításának közepében s nézünk megannyi arcot, melyről többet tudunk Pali ceruzája által, mintha hosszan beszélgettünk volna velük. Erről nem is mondanék többet, szeretném, hogy mindenki maga folytassa párbeszédét az itt kiállított arcokkal, portrékkal, lelkekkel. Nem akarom szétdumálni.

Inkább másról.

Miért farsang idejére terveztük ezt a kiállítást?

Több oka van: 1.) amikor eszünkbe jutott, egy iszonyú meleg nyári estén, meglehetősen messze volt a farsang, s meggyőződésünk volt, van időnk felkészülni. 2.) Azon az iszonyú meleg nyári estén azon merengtünk, mennyire mutatjuk a világ felé fájdítható, megbántható, védtelen arcunkat. Vajon azoktól, akik jól ismernek, hibáinkat-erényeinket egyként szeretik, elfogadjuk-e, amit látnak bennünk. Ah, bonyolult dolgok ezek, mondtuk, s valami poharak után nyúltunk, mert alapvetően lakodalomban voltunk. 3.) Léphaft Pál karikaturista, aki engem még nem rajzolt le, s gondoltam, így le fog, s akkor jókedvűen nézek a nagyböjt elé.

Ennyit a farsangi időzítésről. De annyit még mondhatok, amit a gyerekeink szoktak: csak.

Amiért hosszan akarok beszélni, annak oka egy igen megunt és tán elfelejtett szó: barátság. Léphaft Pál lénye a barát lénye. És most nem fogok arról beszélni, hogy műveinek vonalai a világ iránti barátságba, szeretetbe ágyazódnak. Igen, még a Más-világ című kötetében is, mely egy ördögi kor jegyében készült, s amelynek értékelését barátja, Keszég Károly adta, ki pedig a Napló adta. Ha van egy percük, adózzanak tisztelettel emlékük előtt. Egy másik művébe, a Kép másokba, másik barátja, Klemm József írt bevezetőt. Azt írta ott, hogy a karikatúra műfaján belül a portré ellentmondásos alműfajnak számít. És fontos tulajdonsága, hogy a megrajzolt személyeknek közismerteknek kell lenniük: megbecsülésnek vagy utálatnak örvendenek. A mi világunk kicsi, mondjuk azt, hogy a mi közismert személyeink mindegyikét szeretettel ismerik. Ami van, ahogy van. Az azonban biztos, hogy Léphaft Pál szeretettel, barátsággal rajzolta meg embereit. És az is biztos, hogy néhányukat már csak megidézni tudjuk, meghívni e kiállításra nem. Az ő emlékük előtt is adózzunk tisztelettel.

Van valami megmagyarázhatatlan, érthetetlen és idegenszerű ebben az itt létrejött kiállításban. Mindenki, aki ebben részt vett, jó szívvel viseltetik a másik iránt. Hogy azt ne mondjam, barátsággal. A művész, Léphaft Pál, kinek komoly segítsége és segéde volt Szalai Attila, a másik karikaturista, aztán a nyomda, mely összetörte magát, hogy időben meglegyenek a meghívók, ha nem is lettek, a Városi Múzeum, melynek igazgatója Hulló István híven őrizte a szükséges üvegeket, Bakos Árpád, a zenész és az ő barátai, meg tán én is, szóval mindezek az emberek, Újvidékről, Szabadkáról, Csantavérről, Bácskából és Bánátból - hogy is mondjam csak: régóta ismerik egymást, dolgoztak, felléptek együtt és úgy gondolták, talán mindez nem érdektlen az Önök, a közönség számára sem. És a továbbiakban, ha végre elhallgatok, Bakosék pedig megszólalnak, aztán pedig mindannyian jókedvvel és nyitott szívvel a megnyitott kiállítás portréi elé járulunk, szép lesz az esténk. Azt hiszem, azon az iszonyúan meleg nyári éjszakán nem is szerettünk volna mást, többet semmit: legyen egy szép estéje mindazoknak, akik megtisztelték a művészt, hogy eljöttek kiállításának megnyitójára, s legyen szép napjuk mindazoknak, akik betérnek a galériába és megnézik a rajzokat.

Akik itt vannak, meghallgattak, akik segítettek, akik zenélnek, és külön Léphaft Pálnak, akinek kezére és lelkére vigyázzanak az égiek, köszönöm.

(Elhangzott február 19-én, Szabadkán, Léphaft Pál tárlatának megnyitóján, a Szabadka Galériában.)