Mérey Katalin
A fű szaga

Műfű. Mesterséges, csinált fű. Zöld színű és tarka; sárga, narancs, piros, kék vegyesen. Illatosított és nem illatosított, tehát illattalan, illetve illatosítatlan.

Elhiszem, hogy vannak nagyvárosok, ahol fű nem nő, ahol egy csöpp fű sem terem, azt is elhiszem, hogy lehetnek szegény, szerencsétlen gyerekek, akik sose tapostak igazi füvet, de mi itt az Alföldön vagyunk, a nagy rónán, rónaságon – volt kollégáim kedvenc aratási szavaival élve – ide műfüvet hozni ugyanaz, mintha földet hoznánk ide, vagy a tengerbe vizet cepelnénk.

Gyerekkoromban otthonszaga volt a fűnek. Földnek, fűnek, víznek szaga volt, nem illata. Ránk is szóltak párszor, de az illat nekünk idegenül hangzott; úriasnak, nem közénk valónak, előkelősködőnek látszott, vendégségbe jött úri dámák szájába valónak, miközben illatos csipke zsebkendővel legyezgetik magukat.

Mindennek szaga volt, a húsvéti fűnek pedig olyan édes, lágy, selymes, fényes, simogató, kedves és meleg volt a szaga, mint maga a tavasz. És a színe is. Harsogó, harapható, éles, csillogó, ragyogó, üde, élő, lélegző zöld, és mindez a levegőben szállongó szirmokkal, a barka hamvas, bársonyos szürkéjével vagy kibomló sárgájával, a föld szagával, a vízével, a pocsolyákéval, az alig kihajtó levelekével, az ébredező fák fanyar cserszagával, a gerlicék búgásával együtt. A fűhöz tartozott az ibolya meg a csillagvirág, és persze a kicsi, véznácska, soványka, nem a legszebbke, de csodásan bódító szagú, udvari, házi jácint. Az a nem hibrid, ami még a fal tövében is kinyílik, nem kaparják ki a tyúkok, nem bántja a kutya, nem rágja le a macska, nem fagy ki, nem szárad el, mindent kibír, és minden évben kinyitja azt a néhány kis csenevész kelyhét. És a gyöngyvirág persze, amit az ember ha egyszer megtelepít, nem veszik ki többé.

Fölnőtt koromban otthonról mindig gyöngyvirágot vagy azt a jácintot hoztam, az apám gondosan nedves újságba csavarta, hogy ne hervadjon el, s úgy tettük be együtt az autóba, mint a legnagyobb kincset.

*

Éppen frissen szedett füvet vittem be óvakodva, lopva, sandán surranva, kicsit félve; figyelve, hogy figyelnek-e, megláttak-e, észrevették-e, megtudták-e. Észrevették persze, hogyne vették volna észre, hiszen ott laktak nálunk. Ők hárman hajszálpontosan olyan idősek voltak, mint mi hárman, együtt játszottunk, együtt keltünk, együtt feküdtünk. Azonnal rá is kérdezett a játszótársam, hogy mi ez. Trava, mondtam én. Nem, hanem trává, mondta ő. Igen, trava, mondtam. Nem, hát nem érted!? Trááává, kiabálta. Hát persze, mondtam: trava; úgy mondtam, ahogy egyedül mondanom adta az Isten. És mondtuk, mondtuk mind a ketten, és egyszer csak rájöttem, hogy az én füvem más, az én szám más, az én fejem nem fogadja be ugyanúgy, ahogy mi otthon nem fogadjuk be az illatot. Én ugyanúgy nem illek bele az ő világába, ahogy a mi világunkba nem illik az illat. Idegen vagyok. Vadidegen. Hiába játszottunk egy utcában, egy udvarban, hiába voltunk sülve-főve együtt, nem tartozom hozzá, hozzájuk, más vagyok. Annyira más, hogy ki lehet nevetni. Pedig engem addig mindig mindenki csak dicsért azért, hogy lám, íme, tessék, nini, milyen kicsi, hogy igyekszik, és milyen jól tud...

Megrepedt, kettétört a homogén világ, nem értettem egészen, de tisztán éreztem, hogy valamiképpen valamiért kimaradtam valamiből.

Addig csak azért voltam más, mert tőlünk elvettek, ők meg kaptak; más-más oldalon voltunk, de ez nem sokat számított, megfértünk; ugyanúgy pirospaprikás zsíros kenyeret ettünk, ugyanúgy átalakított ruhában jártunk, de akkor megzavarodtam. Egyszeriben nem tudtam, hova tartozom tulajdonképpen. Nekünk mindig mindenki azt mondta, mi csak hallgassunk, mert mi jól jártunk!

Mi hallgattunk is, hiszen csak egy nagynénémet lőtték a Dunába, csak egy nagyanyám pusztult el a járeki lógorban, csak egy nagybátyámat verték agyon a fölszabadítók, különben mindannyian éltünk. Megúsztuk.

Soha többé nem lett egész a megrepedt világ. Egy ideig pótolgattam a repedéseket, kitömködtem az újra meg újra támadó réseket, ragasztgattam a mindig megújuló lyukakat, aztán föladtam. Rájöttem, műfű az egész. Illatosított műfű.