Hamvas a személyes ügyem
A hetvenéves Sava Babićtyal Molnár Eleonóra beszélget

- Irtózom a mindennapi, marginális, lényegtelen dolgoktól, nem érdekel a politika, inkább olvasok - mondja Sava Babić, ki idén töltötte be 70. életévét. De nemcsak olvas - tegyük hozzá azonnal -, ír és fordít továbbra is rendületlenül. Teszi mindezt saját örömére, s csak mosolyog, mikor irodalmár barátai- mint Laza Lazić, vagy Branimir Čović - sem győzik már elolvasni az önálló, és a magyar nyelvről lefordított munkáit. Míg időt találnak erre, ő addig lefordít egy másikat, meg értekezést is ír a lefordított műről és szerzőjéről. Így azután több száz önálló alkotást számlálhatunk meg, ezek nagy része eddig 14 kötetbe gyűjtve látott napvilágot, 23 munkája pedig még kiadóra vár. Fordításainak száma ennek kétszerese, hisz 75 kötetnyi már megjelent, 50 pedig várja az érdeklődő szerkesztőket. Műfordítói tevékenysége és művelődésközvetítő szerepe egyedülálló a XX. századi szerb kultúrában. Legtöbb Petőfi-verset, de Cseres Tibor, Sáfrány Imre, Kopeczky László, Gál László, Majtényi Mihály, Pap József, Tolnai Ottó, Örkény István, Hubay Miklós, Illyés Gyula, Déry Tibor, Krúdy Gyula, Lukács György, Szeli István, Eörsi István, Sántha Ferenc, Popper Leó, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Göncz Árpád, Oravecz Imre, Weöres Sándor, Esterházy Péter és mások műveit is általa ismerhette meg a szerb olvasóközönség. Hamvas Béla munkáit is természetesen, hisz az eddig megjelenteket már mind lefordította, sajnos azonban még nem talált mindegyik szerkesztőre, ugyanúgy, ahogy kiadóra várnak Márai Sándor naplói, Krúdy Gyula Szindbádja, Forgács András, Szabó Lajos, Dér Zoltán, a Cholnoky fivérek több munkája, meg Esterházy Harmonia caelestise is.

70. születésnapján köszöntve az írót és műfordítót, több művelődési intézmény tervezi munkássága és művei bemutatását rendezvények sorozatával. Ennek apropóján kértük fel mi is egy kötetlen beszélgetésre.

- Egyértelműen Hamvas-rajongónak tartják...

- Tagadhatatlanul az is vagyok. Hamvas a személyes ügyem. Eddig 46 könyvét fordítottam szerbre. Most kezdem majd annak a kettőnek a fordítását, melyek a múlt év decemberében, karácsonytájt láttak napvilágot. Számomra ez egy egész életre szóló nagy kaland. Remélem, be tudom majd fejezni a többit is.

- Amikor Hamvasról beszél, szavaiból érezzük, hogy haragszik mindenkire, dühös az egész világra, mert nem olvassák őt többen...

- Elkeserítő, hogy mennyien nem olvassák, még szűkebb környezetemben sem. Haragszom is rájuk, hisz nem tudják, hogy mit veszítenek. Hamvas gondolataival a menekvés útját nyújtja mindenkinek. Semmi más nem kell hozzá, csak hogy ráérezzünk az értékekre. Mert vannak értékek, csak nem ott, ahol hisszük. Aki ezt megleli, és ezen az úton indul el, annak már nem okoz nagyobb meglepetéseket az élet... Derűlátóbb lesz, mert megvilágosodik előtte, hogy az élet káoszán túlnőhet az értelem. Az értékeket azonban először önmagunkban kell megtalálni, felfedezni, és önmagunkat kell megváltanunk. Aztán majd az egész világot át lehet rendezni...- mondja, majd miután magyarra fordítjuk a szót, szemöldökét ráncolva hozzáteszi:- Tudja, különösen a magyarokra vagyok dühös, amiért nem olvassák Hamvast. Szinte elképzelhetetlen számomra, hogy egy olyan kultúrával rendelkező nép, mint a magyar, saját fiának, e kiváló gondolkodónak a műveit figyelmen kívül hagyja. Ezt nagy butaságnak vélem. Meglehet, hogy nincs igazam, mert miért ne létezhetnének a világon buta emberek is. Mégis haragszom rájuk, hisz anyanyelvükön írt művekről van szó, amelyek csak karnyújtásnyira vannak tőlük, s mégis nagyon sokan vannak olyanok, akik Hamvas létezéséről sem hallottak. Na meg aztán van még egy hátulütője a dolognak. Hisz olyanokkal is találkoztam, akik kezükbe vették ugyan, olvasgatták is, de nem értették meg, vagy egész másképpen értelmezték. Tudom azt is, hogy mi ennek a sajnálatos ténynek a magyarázata. Hiszen már az iskolában, meg aztán később is, évtizedekig, generációkon keresztül bizonyos gondolkodásmódra szoktatták az embereket. S ebben a bizonyos racionalizmuson alapuló gondolkodásmódban nem találhatjuk meg Hamvas megfelelő értelmezését. Ezért azok, akik nem hajlandóak írásaiban elmélyülni és gondolkodni róluk - lehet a szöveg a legtisztább magyarsággal megírt, és könnyen olvasható -, nem mennek sokra vele, ezért inkább elutasítják.

- A tudást utasítják el?

- Valójában igen, és ez már az egész emberiségre vonatkozik. Rendkívül nagy bajt okoz, és ezt a bajt csak tetőzi, hogy napról napra tapasztalhatjuk, az emberek azt is elfelejtették, amit elődeik már tudtak. E tudásból származó értékek mentek veszendőbe, s most tétlenül, a tudománytól várják a megoldásokat, a nagy igazságok felfedezését. De hol tart a szegény, vergődő tudomány az emberiség tudásával való összehasonlítás skáláján? Még a legnagyobb felfedezések is eltörpülnek a teremtőtől valamikor kapott emberi tudás mellett. Az a baj, hogy ezt az emberiség nagy része már elfelejtette. Kevés embernek adatott meg, hogy felismerje eme örökké létező tudás nagyságát és még kevesebben vannak olyanok, akik rendelkeznek is vele, ha csak egy kis hányadával is, hisz ez mindig magányossá teszi őket, nagyon kevés megértésre és megértőre számíthatnak környezetükben. Példaként hozhatnánk fel a Biblia vagy más szent könyvek magányos tudáshordozóit, kiket öröm töltött el, ha tanítványaik sorában értő embertársakat véltek felfedezni. Bár később sokszor kiderült, hogy legtöbbjük tanítása nemhogy saját korában, de évtizedek, évszázadok múltával sem vált érthetővé a szélesebb tömegek számára. Így van ez ma is, csak egy bizonyos réteg érti a nagy gondolkodókat, és sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez a réteg soha nem lesz tömeges.

- Ehhez azt is hozzátehetnénk, hogy ez a réteg nincs a megfelelő helyen, megfelelő pozícióban?

- Természetesen ennek lehetősége is mindig fennáll. De ettől még fájóbb talán az, hogy a számuk nagyon kicsi... - teszi hozzá mosolyogva, majd távolba nézve folytatja: - Egyszer talán, ha minden népnél felfedeznék az ilyen típusú gondolkodókat, mint Hamvas - mert a legtöbb népnél, a legtöbb kultúrában vannak ilyen marginális gondolkodók, filozófusok, írók, költők -, és ha összehoznák őket, akkor a vágány mellett, amelyen mindannyian haladunk, kialakulhatna még egy vágány. Gondoljuk csak el, milyen nagy dolog lenne, ha az emberiség ezen a másik vágányon haladhatna!... Feltételezve természetesen, hogy azt egyszer valóban megtaláljuk.

AZ OLVASÁS SZENVEDÉLYE

- Szenvedélyes olvasónak tartják, s korábbi interjúiban ön is bevallotta, hogy foglalkozásszerűen űzi az olvasást. Mi az, amit nem szeret, amit nem szívesen olvas?

- Ez igaz, hisz minden, amit eddig csináltam, levezethető az olvasási szenvedélyemből. Legtöbbször több könyvet is olvasok egy időben. Az is igaz, hogy nagyobb biztonsággal mozgok a könyvek között, mint az emberek között. Emiatt sokszor olyan érzésem is van, hogy kirekesztem magam a valóságos életből. De nehogy úgy képzeljen el, mit aki mindent elolvas, ami a kezébe kerül, mert sok minden van, amit nem szeretek olvasni, és amint észreveszem, hogy a megkezdett könyv nem színvonalas, már teszem is félre. S tudja, az úgynevezett realisztikus irodalmat egyáltalán nem szeretem. Számomra nincs benne semmi, ami megragad, leköt, gondolkodásra késztet, hiszen csupán azt írja le benne az író, ami történik, ami az adott körülmények között a legtöbb ember elképzelése szerint előreláthatóan megtörténhet, s azt is sokszor túlságosan aprólékosan. Ilyesmit olvasni puszta időveszteség. Az olyan írók gondolkodásmódja tud magával ragadni, mint amilyen például Krúdy, hisz kora kultúráját meghaladva, az általa megálmodott Magyarországról szóló gondolataiból építkezik. Ezért szeretem Márait és Hamvast is, mert amit ők írtak, az nem csupán az élet puszta másolata. A körülöttem folyó életet én magam is látom, s ha erre vágyom éppen, akkor kinézek az ablakomon. S legtöbbször nem igazán érdekel, amit kint látok. Olvasás közben meg csak a színvonalas irodalom köt le, a sűrített szimbólumok világában való elmélyülés, hisz egy-egy remekműben - a regény pár oldalán, egy novellában, egy esszében vagy netán egy pár soros versben - ily módon benne foglaltatik az egész élet, az egész világ. Ez kell nekem! Irtózom a lényegtelen dolgoktól. A mindennapok eseményeiből csak a marginálisak keltik fel igazán az érdeklődésemet, azok, amelyekből nem származik soha kézzelfogható haszon, de van mondanivalójuk. S ha ezeket az üzeneteket hordozó gondolatokat egymás mellé illesztjük, felfedjük, kihámozzuk, egyben rendkívüliségükre is rámutatunk. Hol találni ilyesmit a banális napi eseménysorok között, netán a politikában?

- Mit tart a leghaszontalanabb dolognak?

- Ha az ember olyan dolgokkal foglalkozik, melyek előreláthatóan holnapután már semmit sem jelentenek. Azzal nem szabad foglalkozni. Az embernek nyitottnak kell lennie, s észrevenni, különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen dolgok között. Minél hamarabb tudatossá válik ez az egyén számára, annál egyszerűbb, tartalmában mégis gazdagabb, minőségében jobb életet élhet.

MI MARAD AZ ASZTALFIÓKBAN?

- Mintegy 70 kéziratban levő önálló munkája és fordítása van. Ez vajon azért van így, mert kizárólag saját ízlése szerint válogatja témáit?

- Ez valójában az én hibám, gyengeségem. Nem tudok elég ügyesen tárgyalni a kiadókkal, a szerkesztőkkel. Nyugodtan sorolhatnak azon szerzők és fordítók közé, akik legtöbbször szerződés nélkül dolgoznak. Soha nem puhatolózom afelől, hogy mi érdekelné a kiadókat, hanem beállítok a szatyrommal, és megmutatom nekik, hogy mennyi munkám van már készen. A szerkesztők ettől a mennyiségtől rendszerint megijednek. Én meg egy cseppet sem vagyok rámenős. Legtöbbjük azt szeretné talán, ha a felkérésére készítenék valamit. Én meg előre dolgozom. Nem tudom kivárni a szerkesztők felkéréseit, az én érdeklődésem sokkal tempósabb. Néha évekkel előbb lefordítok egy munkát, még mielőtt az bármelyik kiadó szerkesztőjének eszébe jutna. Így aztán tényleg sok gondolatom és fordításom van még kéziratban, de nem panaszkodom. Egyszerűen nem kenyerem a semmittevés, szerencsésnek tartom magam, hogy mindezt megcsinálhattam, és örömmel csináltam... Ha nem kell, sajnálom.

- Min dolgozik most?

- Most fejeztem be Márai naplóinak fordítását, azokét a naplókét, melyeket teljes terjedelmükben kiadtak magyar nyelven. A válogatások nem érdekelnek. E fordításom az 1943-1953-ig, és az 1984-1989-ig terjedő teljes Márai-naplót foglalja magában. Erre a munkámra már jelentkezett egy kiadó, remélem, ebben az évben meg is fog jelenni - tette hozzá mosolyogva, majd rajongását nem palástolva folytatta: - Párhuzamosan e nyomdai előkészítéssel elkezdtem a mindeddig kiadatlan, de karácsonyra végre megjelent két új Hamvas-kötet fordítását is. Ezt kötelességem lefordítani, mert Hamvas a személyes ügyem. Ha nincs kiadó, hát nincs. Tudomásom szerint Hamvasnak még két műve van kéziratban, ezek magyar nyelven még nem jelentek meg. Nem tudom, mikor jelenhetnek majd meg, de nagyon szeretném a fordítást megcsinálni, hogy kereken ötven Hamvas-fordításom legyen.

- Nem titkolt vágya, hogy a világ nagy elméinek gondolatait mások számára is ismertté tegye. Lényegbevágó, elgondolkodtató mondásokat gyűjtött kötetbe Hamvas műveiből...

- A nagy elméknek néha az emberiség létének egészét sikerül egy mondatba sűríteniük, olyan örök igazságokat, melyekből újabb és újabb nagy igazságokat is ki tudunk következtetni, ha visszavonatkoztatjuk őket az események sorára. Nagyon sokat tanulhatnának belőle az emberek. Hamvas gondolataiból már összegyűjtöttem egy kötetrevalót. De ha ezt a válogatást most újból kezdeném, akkor másfajta könyv születne, új gondolatok is kerülnének bele, hiszen olyan sok van belőlük Hamvas munkáiban, hogy az ember nem győzi őket válogatni. S ez így van nemcsak Hamvasnál, de más nagy gondolkodóknál is. Akár az év minden napjára kiválaszthatnánk egy ilyen szép, elmélyedésre késztető gondolatot.

- Melyik gondolatot választaná a mai napra?

- Sok gondolat motoszkál a fejemben. Lehet, hogy most meglepődik, de az utóbbi időben nem Hamvas Béla, hanem barátja, Szabó Lajos egyik gondolata foglakoztat elég gyakran. Mert még rövidebb, még szebb és még lényegbevágóbb. Így szól:"Nem az isten antropomorf, hanem az ember teomorf." Bámulatos, hogy ebből a pár szóból mennyi tanulság levonható az emberiség eddigi útjára, de a mára vonatkoztatva is. Végig kell csupán gondolni. S ha ezt megtesszük, rájövünk, mi mindent felejtett el az emberiség, mi az, ami miatt eddig is számtalanszor, és napjainkban is ilyen kilátástalanságba sodródtunk.