Nagy Abonyi Árpád
11 nap

Levél Hollandiából

Nemrégen ért véget Hollandiában az évente hagyományosan kora tavasszal megrendezésre kerülő, ezúttal nem hét, hanem tizenegy napig tartó könyvhét. Az ország nagyobb városainak könyvesboltjaiban és könyvtáraiban egymást érték a különféle rendezvények. A könyv eme ünnepe minden évben valamely téma jegyében zajlik. Tavaly A halál az irodalomban címmel rendezték meg, az idén pedig a Gare du Nord cím alatt, jelezvén, hogy ezúttal a francia irodalom lesz az idei könyvhét középpontjában. A Gare du Nord ugyanis Párizs ama vasúti pályaudvara, amelyre a Nyugat-Európából, így a Hollandiából is induló utas érkezik.

A könyvhét egyik esős napján, az erős szél miatt az ernyővel küszködve, épp az egyik maastrichti könyvesbolt kirakata előtt álltam, amikor az üveg mögött, a francia témájú könyvek között, az egyik kiadvány borítójáról Camille Claudel nézett velem farkasszemet. A dacos szájú fiatal nő fotója Camille egyik legismertebb portréja, melyet most itt közlünk a Kilátóban. Az elszánt tekintetű nő korának zseniális - azóta szinte elfeledett - szobrásza volt. Rodintól tanulta a mesterséget, majd kapcsolatuk egyre mélyebbé vált, s végül a szeretője lett. Sokak szerint túl is szárnyalta Rodint, aki kétségtelenül féltékeny volt rá - főképpen művészi szempontból, hiszen ő érezhette leginkább, hogy egykori tanítványa méltó, immár hírnevét veszélyeztető vetélytársává vált. Az elválásuk miatti fájdalom, illetve meg nem értettsége és nehéz életkörülményei végül az őrületbe sodorták Camille-t. Életének utolsó harminc évét az őrültekházában töltötte.

Kissé nehezen, de sikerült összecsuknom az ernyőt, és máris benn voltam a boltban. A jóleső melegben a könyvek ismerős, kellemes illata fogadott. Odaléptem a könyvhetet hirdető pulthoz, melyen feltornyozva álltak a holland szerzők francia vonatkozású könyvei, valamint a klasszikus és mai francia szerzők munkái. A könyvtornyok között ott lapult szerényen néhány példány a kirakatban látott könyvből. Kezembe vettem és belelapoztam. A kötet Camille Claudel leveleiből közöl válogatást, melyeknek nagy részét az őrültekházából írta harminc éven át öccsének és másoknak, kétségbeesetten kérlelve őket, hogy szabadítsák ki, hiszen már időközben meggyógyult. Leveleire többnyire nem kapott választ...

Egy ideig lapozgattam a könyvet, amikor valaki megfogta a karomat. Egy idős hölgy volt, fehér, feltornyozott frizurával.

- Uram, tudna segíteni? - kérdezte. - Megmondaná, mennyibe kerül ez a könyv? Sajnos nem tudom elolvasni, nincs nálam a szemüvegem.

Kezembe nyomott egy fóliába csomagolt, legalább ötszáz oldalas könyvet, valamelyik népszerű lektűríró szerelmes regényét. A fólia alatt kis piros, műanyag tükör lapult ajándék gyanánt. A könyv hátulján megtaláltam a világoszöld matricát, amelyen valóban apró szedéssel ott volt az ár.

- Tizenhét ötven - mondtam, majd visszadtam a könyvet.

- Köszönöm - szólt az idős hölgy. - De mondja csak - fordult vissza a kezében tartott könyvre bökve - olvasta a szerző előző regényét, Az álomittas pálmákat?

- Nem, nem olvastam - válaszoltam kényszeredetten.

- No, akkor azt el kell olvasnia! - mondta felemelt mutatóujjal. - Gyönyörű regény, igazi irodalom!

Hosszú, lakkozott körmével megkopogtatta a könyv borítóját, majd eltűnt a folyóiratokat tartó polc mögött.

*

A könyvhét zajlott tovább a maga kerékvágásában. A városonként számos helyszínen folyó fesztivál menete és témaköre a rendezvény napjai szerint tagolódott tovább: hétfő - a francia forradalom; kedd - a francia filozófia; szerda - a költészet és a sanzonok; csütörtök - a Pantheon, avagy a halhatatlanok; péntek - a francia film; szombat - a képregény Asterixtől Proustig; és így tovább. (A képregénynek egyébként nagy kultusza van főként belga és francia földön, de népszerű Hollandiában is. A közelmúltban ültette át a képregény műfajába Dick Matena a holland irodalom élő klasszikusának, Gerard Reve-nek híres (magyarul is olvasható) regényét, Az estéket, a szerző közreműködésével.)

A könyvhét során helyet kapott a francia konyha is: a fesztivál ideje alatt több helyszínen kóstolóval egybekötött főző- és bortanfolyamokat tartottak. A Thalys, a különleges gyorsvonat a fesztivál egy bizonyos napján jelentős kedvezménnyel "repítette" több mint 260 km-es óránkénti sebességgel Amszterdamból Brüsszelen át Párizsba csaknem két és fél óra alatt az utasokat.

Természetesen nem lett volna teljes a program, ha irodalmi esteken, kerekasztal-beszélgetéseken és interjúk során nem léptek volna fel a mai francia irodalom jelesei közül néhányan: Michel Tournier, Pascal Bruckner, Jean-Philippe Toussaint, J. M. G. Le Clézio, François Bon, Annie Ernaux és mások.

Volt tehát tizenegy nap, mely alatt a könyv- és irodalomszerető közönség tiszteletét tehette a művészet istennőjénél. Az istennők azonban - lévén szeszélyes természetűek - fenntartják maguknak a jogot, hogy csak a nekik megfelelő esetben fogadják el a halandó szerény áldozatát...

Számos holland író fellépésére is alkalmat nyújtott a rendezvény, így egyik este a maastrichti főkönyvtár szupermodern épületének aulájában a mai holland irodalom Arnon Grundberg mellett talán legismertebb fenegyerekével, Ronald Gipharttal találkozhatott a közönség.

Kíváncsian lépdeltem a könyvtárépület felé a korai alkonyatban, tűnődve, vajon milyen élményt nyújt majd ez a hírhedt irodalmi enfant terrible. A viszonylag fiatal, többkötetes szerzőre nem kellett sokat várni. A csaknem "telt ház előtt" megjelenő szemüveges, feketébe öltözött író egy jókora sporttáskát cipelve, öntudatos mosollyal lépett fel a pódiumra. Köszönésképpen elsütött néhány viccet a helyi nyelvjárás és a közönség számlájára. Aztán előkapta a sporttáskát. A jelenlevők izgatottan figyeltek, vajon mi történik majd. Magasra tartotta, majd megfordította a táskát, és némi grimaszkodás közepette rázni kezdte. Szamárfüles, szakadozott borítójú könyvek hullottak a szónoki emelvényre - mint kisvártatva kiderült -, a saját könyvei, kéziratai. Ezen ő maga is jót nevetett...

Ezúttal valahogy cserbenhagyott a humorérzékem. Pedig még csak ezután következtek az igazán kacagtató epizódok: néhányszor megperdült maga körül, majd egy sikkantással az előtte heverő könyvkupacból találomra felkapott egy kötetet, és véletlenszerűen felütve, elváltoztatott hangon, hadarva olvasni kezdett. A számára érdekesebb részeknél megállt, nevetett egy kicsit, és elmesélt néhány pajzán viccet. Körülbelül negyedóra elteltével megszakította a felolvasást; maga mögé, a földre dobta a könyvet, majd kiszúrt valakit a közönség közül, és megkérdezte, melyik könyvével folytassa. Miután elhangzott a cím, félrelökvén a többi könyvet, előkapta a kért kötetet, és időnként fél lábra állva, újra hosszas felolvasásba kezdett. Így zajlott ez két órán át, mígnem a szervezőnő fellépett a pódiumra, s súgott valamit a transzban lévő showman fülébe. Ez után Giphart kissé sértődötten bejentette, hogy tíz perc szünet következik, de biztosított mindenkit, a bőséges folytatás nem marad el.

Voltak néhányan, akik a szünetben a kabátjuk után nyúltak. Nem tartottam rossz ötletnek.

Kissé ingerülten érkeztem haza. A konyhába lépve a falon függő Camille Claudelt ábrázoló poszterre pillantottam, s nem tudtam megszabadulni a gondolattól, hogy ezen az estén valamiképpen az irodalomból űztek gúnyt; a nagybetűs Könyvet alázták meg tettekben és szavakban. De lehet, hogy csupán én vagyok kissé régimódi felfogású. Vagy talán valóban el kellene olvasnom Az álomittas pálmákat? Végül is, úgy hallottam, igazi irodalom.