Samu János Vilmos
A valkűr

Mint az először vágytól érintett, hegyesen púposodó ingecskében futkározó kamaszlány, akinek szapora léptei egymáshoz érintik a combközép tojás-belső lágyságú, tehetetlenül ringó testmeleg húsát, illetlen bizsergést és valamely távolabb eső életszakasz nyugtalan-verejtékes forgolódásainak ágyék-elnehezülését, Muspell lángoló erdeiben a számos tisztás vakmerőbb-hiszékenyebb, nedvdús szárú, telten bimbós reménykedő virágainak derűs téli napon kitárulkozó csalatkozás gyönyörét idézve elő, a párás fügeillatú, édes-here súlyú mennysötétség Ős Nap közepe egymás után kialvó ondókék csillagok fényében záporozik az egyetlen kőrisfa fellegeket megtartó pornó-monitorának derengő lombjába, amely alatt az óriások honának rejtekén található kútfő, a Mimir felé bandukol a gyönyörű-hős Akhat, és szívében a szomorúság nagyobb, mint ágyékkötője alatt a szűz Anat istennő, Él leányának kitágult ánusznyi vastagságú, kívánt, ám meg nem kapott áhítat-nyílvesszője, meg a titokban valahol mindig megbúvó Dionüszosz oktatójának, szarvas Szilénosznak eres-szilárd, duzzadó férfidárdája, amely öklel, akár az égi bika, és végül keserűen elvérzik, mint a sudár-nemes hérosz a halhatatlanság kavargó csatájában.

A macskahátszerűen domborodó hártya ezerszínű, mézédes túlvilági, Gylfi elégületlen faggatózásából világot és felvilágot összekötő, fáradtolaj, yellow extreme, izgalom-kebelbimbó, áfonya és tejszín, valamint szikra narancsszín derengő-hatalmas szivárvány borzongás-lúdbőr kéjsikoly ívének ámulatos horgadása, az országnak, Odin isteni-teremtő ihletet sóhajtó jóságos-sóvárgó magány gyűlöletének, és tökéletlenség áhítatának fölérhetetlen áttöltődése a tűz országának röpködő szentjánosbogár-szikráival telis-telehintett, díszes-világló egébe, ami éppígy jelenti a Ködök Birodalmában eredő kútból előtoluló folyamok által kitöltött szakadék, a forró levegő és tűzsercenés jeges folyamokba ütközésének, a gonosz Ymir időtlen, isteni-libertinus, felelőtlen mosolyába áramlás pokoli halál érintését, a (dromo-)csatában a felhők és tengerek, sötétség és derültség elválását követően kialakult földszíni lét szempontjából elbukott, ám a hősi hírnév és elvetemült-korláttalan, tesztoszteron-életes tettre kész (motoros)lendület felől diadalmas sorsának egyirányú pályája, amelyet bejárni újabb virtus, és amelynek amúgy korántsem egyenes útját csak a vörösen hullámos hajú, bozontos fenékközű csöcsös-könyörtelen, néma-dermedt, macskaszemű, sarutlan valkűr (tévedés azt gondolni, hogy több volna belőle) kalauzolja. Akhat a Yoshimura dobvégekből harsogó, D.I.D.-láncos nitro-sebességének Egli-techno csatájában, az Uvex körüli légörvénybőgés dobhártyaremegtető kéjzúdulatának lendületcsábításában bizonyult érthetően gyöngé(d)nek - a Z4 elbicsaklik ott, ahol a Michelin Pilot Sport még megnyugtatóan kapaszkodik -, és miközben az aszfaltba maró lábtartó, és az üstökösszerűen elrepülő kuplungház-fedél lelassuló, édes-szaggató, rettenet-csonkítás lélegeztetőgép szuszogású harántcsapódásában csókot hintett szétszóródó gépe távoli világokat megidéző hangzású, bonyolult totemnevének, ahogy a harcos a legádázabb háborúban: hatalmas merevedéssel, és már fénylő végű, ám kissé tompa lándzsájával kezében halt meg, hogy az Yggdrasil világfa fanszőrzet-puha gyökere, a lombkoronáról hulló harmat alá, mindazonáltal mégis az égbe vezető szivárvány-ösvényének bonyolult labirintusához kerüljön.

Nem lehet szabadulni a vádlit bizsergető rítus-száguldás gyönyörű sötétségétől, mondta egészen hangosan és bátran, mert az integrálsisak éles állvédője nyomban szétszaggatta a szavakat, akár a hirtelen támadt szél a vattacukrot, és nem kellett félnie, hogy a magának szánt megállapítást bárki is meghallja. Már megint repülünk. Micsoda kemény-remegő, dacos és illatos, súlyos és gömbölyű hatalmas-csúcsos orchideaszirom-keblek, hova fokozódhatott volna tovább az a - sajnos ki kell mondani - kissé rosszul kiszámított tapadású festői U-kanyar? Pedig mennyire gyönyörű... A mandulával töltött olajbogyó húsának kacskaringós rosttérképe, amely a dél-afrikai záporozónap-nedű olykor kissé kidolgozatlan forróságú, nyálsűrű cseppjeinek nyelőcső-szökkenését, a szúrós szőrszálon fönnakadó síkos oralitás záróorgazmusát szólítja meg, a szelíd-enyhe hullámokban imbolygó szakadékmélyi tenger opál-csillogásába feledkezik... Mögötte persze, hogy a halál, abban meg megint a szédült rohanás, meg ez a Valhalla-nimfa, vagy istennő/bögyöske, nagytudású elmúlásszakértő, ahogy épp méltányos. Csak ne feszülne úgy a hólyagom! Alig bírom már!

Az ég északi határán trónoló, élénken figyelő jégóriás had, amelytől a téli éjszakán vágy-szakadt, oltalmazó-takaró vastag ruhadarab alól fölfüstölgő nedves testpára, a hangszálak mögül távozó nyöszörgő-sikolygó kéjünnep mindahányszor idegen, akár a szivárvány tüzes vasból való, a szörnyek és koboldok ellen emelt forró közepe, a csók szívében megnyíló mézédes ajak-űr, fölsorakozott a magasztos-mitikus szélsőesemény sajnos csupán szövegbe töltődő (vagina)szűk, de jól látható kerete köré, és mint amikor a sejtmagig hatoló szerelem megtöri a fegyelmezett fogalmi-következtető lépegetést, szétzilálva kötelességtudatot, meg célt/irányt, megnyugtatta a lángoló boglyahajú valkűr hangtalanul sörényét lobogtató, vágtató lovát, és a csodakút olajszín habjain imbolygó, hajlékony nyakú gyémánt hattyúpár mellett megpihenhetett a hős.

Micsoda szerencse, gondolta, és amíg a poros szarvasbőrbe csavart, valószínűtlenül hatalmas szemű és kissé kirepedezett ajkú, izmos combú alvilágtündérre sandított, akinek hófehér, meredek-feszes, kissé kifelé csúcsosodó, nyelvhegynyi-bimbójú emelkedő-süllyedő, kibukó varázsos keble libabőrös-kemény lett a szőr szúrós érintésétől, Dainese, csípő-, és térdprotektorokkal egyaránt fölszerelt, kengurubőr nadrágjából figyelmesen kicsomagolta sértetlen-duzzadt, ám korántsem merev férfi-büszkeségét, és arcát a ködök országából áradó dér és a tűz birodalmából fölfelé szálló meleg levegő találkozásánál keletkezett magasságos égi tehén, Ymir táplálója felé emelte, majd lehunyva szemét, vastag-aranyszín sugárban a keletkezőfélben levő világ még puha pereméről a tátongó-acsargó, sötét semmibe vizelt, ahogyan az óceánok kialakulása előtt fütyörészve az Ősatya is tette.

A rózsaszínű, kitapinthatatlanul finom vájatokkal-ráncocskákkal behálózott érzékeny hús, amelyet csúcsánál váladékozó, élénkpiros hosszanti bemetszés választott ketté, és amely a vezérlő ujjak óvatos-kíméletes, de határozott és pontos irányításának szorításában alkalmanként kékesbe fordult (a függélyes barázda ilyenkor szabályos körré nyílott), langyosan-sisteregve, boldogan és megkönnyebbülten úgy ontotta magából a befejezetlen világmű meredély-nihiljébe hulló, és valahol alkalmasint habos tócsában találkozó, hol megszaladó határozott sugárba, hol meg a körömágyba freccsenő aprócska-pajkos cseppekbe töltődő aranyszín adományát, akár az ínyenc Kinürasz és elvetemült tekintetű, ajka közt csillogó nyelvével játszadozó leánya, Mürrha nászából előgömbölyödő, gyönyörű fiúcska a kék, sárga, lila és fehér kökörcsinekké bomló patakzó, fertőzött és mézízű vért, melyet a nekibuzdult vadkan öklelése ontott ki, már a szerelmes férfikorban. A nyergében vékonyan lefutó, kikerekedő, szabálytalanul fújtató lyukakká táguló éles-szeplős orrú, hirtelen mozdulatú csöcsös valkűr, omló-vörös göndör tincsek hattyúnyakra csüngő, kékes erezetű fülcimpát simogató illatos hajcsigák hideg boszorkánya, eltávolodott kissé patáját az FZ6-osok alumínium hídvázához hasonló szivárványba süllyesztő, prüszkölő paripájától, és cserzett bőrszagot árasztó szőrös testét, ezt az Ázok kéjsóvárságától szántott, törékenynek tetsző, hajlékony-rugalmas, megfelelően lágy, omlós és kerekded-gőzölgő fölsebzett kocsonyás burjánzást a szakadék épp csak megkapaszkodó hegyes köveihez vetette, és kinyújtott, kolduló tenyerét a zuhanó csöppek felé tartotta, miközben arcát keblébe temette, és érthetetlen nyelven nyöszörgött valamit. Bimbója, és mély hajolása mögül kitetsző, síkos nedvekben fürösztött élénk csiklója, akár egy ízletes, ragadósan összemosódó ürmösbor-csepp a reszkető ujjbegyen, előcsalogatta a Frigg eperajkában kényeztetett heréjű Odin egyre szélesedő mosolyának boldogságából kikandikáló tétova nyelv érdes hegyét, amely a mindenhatóság felelőtlenségében összeroppantotta a tér derengő-homályos titánium lebegését, és mint az őskígyó nyálkás bőre, szabadon siklott a gondolat végtelen pályáin.

Ha Simone volnék, bizonyára azt kívánnám, bárcsak pisilne a széthúzott seggembe, és csúsztatná a távoli légáramtól megtermékenyített fekete szárnyú Nüksz ezüsttojását fölvetett combom rendezetlen-szőrös, osztriga ízű zugába; a szél gyermekének, a vonzás szellemének szétfolyó-nyálkás abortusz-áldozata, mielőtt még kibújhatna, ábrándozott a borzongó-remegő gyönyörű valkűr, és még mindig ég és föld, az éles kanyarokat ígérő csipkés érchegység és a talán hűvös-türkiz tengert ringató bársony-zuhanó mélység szélén kuporgott.

Mikor pedig a fellegek fölé nyújtózó és a terjedelmes, display sugárzású Uranosz-test, a szőke Baldrnak utálatos, a Muspellben elfogott pattogó szikrákkal teleszórt, valamint a gyönyörű Freyja istennő macskáktól vont fogatával fölvert, ám amiként az ezüsttojás megrepedt Nüksz-héjából kibuggyanó nyúlós-kocsonyás, hatalmas csepphez hasonlatos farközép-csusszanás, a váll fölé fordított fehér combok vékony bőrén (csupán az arc érezheti a forralt bor felszínén keletkezett hullámoknál finomabb puhaságot, süppeteg simítást) iramló mélybe tartó siklás, az alvilágba hanyatló, itt is/sem, meg ott is/sem látható, szövegen túli, forró és didergető vonzalom-honba értek, ahol mégis a világosság és különbségtevés, az Ázok, sőt emberek és istenek legbölcsebbike, a kútból merítő uralkodik, és csodálatos, büszke tartású testes szarvasok legelnek, leszállt Akhat a prüszkölő ménről, és bár a szélső henger megsütötte kissé bokáját, az összesereglett óriások és törpék, istenek és tündérek kíváncsi kuncogása mellett öntudatosan a trón felé kezdett lépdelni.

A valkűr leghátul maradt. Isteneink éppen keletkezett szőkegyermek-holdjának éj-tengerszem ragyogása halványan megvilágította illatos sörényét, tekintete pedig, mely tétova volt akár a párzó szukáé, a szegycsontra bicsakló áll mozdulatát követve, hatalmas pillájú szemhéjak mögé rejtőzött.