Szloboda Tibor
Ablakok a világra*

1.

- .hogy az elmúlt egy év alatt az ellenséges erők a városokra mintegy négymillió rakétát és tüzérségi lövedéket lőttek ki, amelyek több ezer nő és gyermek halálát okozták, továbbá leromboltak több száz házat, kórházat és egyéb közintézményt. Az elmúlt hét hónap alatt csupán egyetlen városra 1460 rakéta csapódott be, meggyilkolva 2700 polgári lakost, mintegy 6000-et pedig megsebesítve.

Alkonyodott. A szürkület oly észrevétlenül szállta meg a külvárosi tájat, mint ahogy az ember szempilláit a fáradtság: először csak egyet hunyorít, majd egyre gyakrabban, végül teljesen lecsukódik. Közben a homály egyre alább ereszkedett. Az emberek lenn az utcán most a hangyabolyra emlékeztettek. Úgy jártak-keltek ide-oda a helyüket változtatva, mintha nem is tudnák, valójában mit is akarnak, hová is igyekeznek tulajdonképpen. Innen fentről az egész most úgy hatott, mint egy értelmetlen jártatás. Mint egy hiábavalóság. Mint minden. Mint semmi.

2.

- .vasárnap óta olyan döbbenetben él, amilyenre az utóbbi időben nem volt példa. A turistákat szállító autóbuszt megtámadták a terroristák, amely újból arra emlékeztet, hogy külföldön polgárai nem érezhetik magukat biztonságban. A vasárnap délután történt támadásban kilencen életüket vesztették, tizenheten megsebesültek. Ez valószínűleg nem végleges, mert több sebesült állapota válságos.

Az önkiszolgáló ajtaja néha-néha kitárult, vagy becsukódott. Néhányan teli szatyrokkal, mások kosarakkal igyekeztek a sarok felé. Szerette volna látni, hogy e pillanatban mi is van a sarok mögött, azonban teljesen tudatában volt annak, hogy ez képtelenség. A trafik körül egyesek összegyűltek, majd szétszéledtek. Más-más időpontban, de ez néhányszor megismétlődött. Az út szélén még mindig ott ugrándozott, lökdőcskézett egy csoport gyerek. A buszmegállónál egy kupacban várták a helyi járatot. Egy pillanatra lehunyta a szemét és az egész jelenség egy fakult képpé fixálódott agyában.

3.

- .város egyes részei a nyolc napja tartó heves keresztény összecsapások után romosabbak, mint valaha a tizenöt éve tartó polgárháborúban. Eddig mintegy 350 ember lelte halálát.

A szemközti tömbház emeleti ablakait nézte, mint mindig ilyenkor alkonyatkor. Ma is, tegnap is, tegnapelőtt. már jó néhány hónapja figyelte rendületlen. Semmi különösebb oka nem volt rá, csak úgy maga elé bangult, olyannyira, mintha csak egy moziban ülne, ahol a program változatlan és ugyanazt a filmet pergetik már napról napra. Egy-két autó befúrta magát a sűrűsödő szürkületbe, majd a kanyart meghaladva, felbúgva elhúzott a házak mögött. Csak ennyi volt, ami megtörte az eddigi rezdületlen némaságot. És semmi sem változott. A környék továbbra is olyan maradt, mint előtte. Lassacskán kigyulladtak a fények is.

4.

- .a 47 000 lakosának az egyharmada AIDS-vírussal fertőzött. Az elmúlt három év folyamán ennek a városnak 1272 lakosa halt meg AIDS-ben, és emiatt mintegy 7000 gyermek maradt árván.

Három ablakot látott kivilágítva. Utána hirtelen kigyulladt még egy, és még egy fény. Majd mintha csak rámutatott volna, mintegy varázsszóra az az ablak dobta ki magából a sárga fényt, amelyre éppen gondolt. Telitalálat! Sokszor, nagyon sokszor előfordult már eddig, hogy eltrefelte, melyik ablakban fog a következő pillanatban kigyulladni a fény. A találatokat képzelete alkotta füzetébe jegyezgette. Olyan játékforma volt ez számára, amitől mindig lázba jött: sejtelmes és misztikus is egyben. Úgy tűnt, mintha egy tarkabarka mozaikképet rakosgatna össze így apránként. Vagy inkább olyan volt, mintha egy óriás keresztrejtvény állna előtte, amelynek a meghatározásait saját magának kell megszerkesztenie.

5.

- .hogy hazánkban a botrány 150 részese ellen lehetetlen megindítani a bírósági eljárást, mert az ügy elavult. Ezen személyek bűncselekménye az 1978-1983. évi időszakban történt, ezért a törvény értelmében elavultak, valamint minimális a lehetőség a társadalom kártalanítására is. A 150 egyén esete az ügyész szerint rámutat arra, hogy az állami szervek nem törődnek a visszaélésekkel, valamint a.

Hirtelen mozdulattal elzárta a rádiót. Gyomrában egy ideg ciklon cikázott és kúszott egyre feljebb. Megint az ablakokat nézte, mint egy megbabonázott. A második emeleten kettő, a harmadikon egy, a negyediken meg három ablak volt fénytelen. Csak tátogtak vissza reá sötéten és rejtelmesen. Még hosszasan nézte tűnődve ezeket, aztán hunyorított egyet. Ezt olyan hangsúlyozott nyomatékkal tette. Még sohasem történt, hogy két ablakban egyszerre gyúlt volna fény. Nézte az ablakokat, de már nem látta őket felgyülemlett dühétől. Ugyanakkor levert szomorúság környékezte, és nem tudott mit kezdeni hirtelen támadt szégyenérzetével sem. Fokozatosan a régmúlt távlatába révedt. Arra gondolt, mi értelme volt egy ilyen világért, egy ilyen életért végigharcolnia a háborút. A békéért, az igazságért: meghalni, vagy haldokolva élni érte. Fátyolos szemmel nézte csonk lábait, ahogy mozdulatlanul tespedtek a tolószékben. Ebben a pillanatban ezt a csekély áldozatot is túl soknak érezte egy ilyen világért. Szinte észrevétlenül az alkonyat már sötét estévé változott. Elfordította tolószékét és az ablak elől a szoba ásító torkába gördült. Még hallotta, ahogy az autóbusz zsémbeskedve megrázkódik, és dohogva nekiindul. Mintha csak az lenne a feladata, hogy utasaival együtt széthordja az éjszakát. És agyában mindjobban burjánzó emlékeit.

* A 7. Podolszki József Publicisztikai Pályázat első díjas munkája.