Vanger László
Lidércnyomásom

Vizsgaidőszak és az Alien-paradigma

Amikor belefáradva a súlyos könyvekbe, az elérhetetlennek tűnő tudás vég nélküli hajszájának fogaskerekében egy pillanatra hátradőlök, akkor érzem a súlyt magamon. Mint egy állat, aki csupán a kérődzésből próbál megélni. Az abszolút történeti gondolkodás, mikor mindent csak a múlt dicső fénye ragyoghat be, és MI a jövő alázatos szolgáiként hajtjuk nap mint nap nyugalomra fejünket. Érzem, mint ezer meg ezer tonnát a mellkasomon, hogy agyonnyom és nem hagy lélegezni.

Egy lassan tekergő féregmassza. Egymás húsát harapdossák.

Egy meghasonlott tanári kar.

Egy elmélet, miszerint a bölcsesség gyarapítható, átmásolható (könnyed mozdulat: F5), lejegyezhető.

Egy kiüresedett szó: ISKOLA.

Egy másik elmélet: a luxus, az oltár és a pénz valószerűtlen szövetsége.

Elképesztő, hogy így is működik.

És ekkor a mindent benyálazó, ragacsos, félelmekkel teli szörnyárny végre életre kel:

Az isenheimi fekélyek piros kis kráterei kékesfekete Batman színű Légy nyálkát folyatnak egy bőrtojásra, melyből - egy élő emberi test bordáinak széttördelése után - a napvilágra bújik a perzsa gnózis sötét árnya, a megtestesült rossz mithraszi reinkarnációja, az emberi lények tudatának kipárolgása, a korszellem materializált kulturgenetikai egysége, egy élő mém.

Érzem szája felszabadító, velőtrázó bűzét. Katartikus leszámolás. Moziszemfényvesztés. A koponyacsont finoman reped meg, hátrébb állok, nehogy rám fröccsenjen a mindent szétmaró vér. Csonthidegen nézem, ahogy az agy kifordul a helyéből. Melengető érzés, mintha ÉN számoltam volna le vele. És a mintha a valóság helyébe lép. Az igazság és a referencia nem létezik többé.

Hagyom, hogy ne létezzen. Elégedetten sétálok ki a moziból.

Így vesz elégtételt a bátortalanabbja. A bátrabbak előkapnak egy 44-es kaliberű Smith & Wesson 629 Classic DX hosszú csövű forgótáras pisztolyt, és szétlövik kedvenc tanáruk fejét. Csonthidegen nézik, ahogy az agy kifordul a helyéből. Azért örülök, hogy nincs ennyi bátor ember, aki feláldozva önmagát hangot (messzire elhallatszó vérig ható dörrenés) ad elégtelenségének.

L' art pour l' art. A hatékonyság és az életrevalóság finoman gyűrődik be az életre nevelő intézmény struktúrájának mindenre kiterjedni akaró védőszárnyai alá. Elképesztő tempóban folyik a hülyítés. A tőke legnagyobb ellensége az egységes világnézet, a független filozófiai karok kártyavárként omlanak majd össze, elsodorja őket a kapitalista vihar. Bár itt (boros, bús, lomha) egyszerű dekadenciáról van csak szó.

A kommunikáció szent aktusa hullik porba minden egyes belépéskor, a megértés után örökké éhes vágy mögött lassan éhen hal a szervezet. Füleim hegyezem, vigyázó szemeim jobb, ha befelé fordítom. Halk, zavaró zúgás, mintha rohadna valami. Hallom, ahogyan rohad. Talán nem sok van már hátra.

Bekezdések végtelen sora sem elég, hogy kárpótoljam az üresben telt órákat, hogy veszni hagytam lehetőségeimet. Kényszerérdek, ösztönélet. A nagy fekete fabábuk erősebbek. Visszamenekülök, és inkább elhallgatok.

Valamennyi holt nemzedék hagyománya lidércnyomásként nehezedik az élők agyára.