Varga István
A motoros és az autós

Tomáš Mazal: Bohumil Hrabal zajos magánya. Sziget Könyvkiadó, Budapest, 2002; Pawel Huelle: Mercedes-Benz - Levelek Hrabalnak. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003

Még élete folyamán Bohumil Hrabalról és szépirodalmi műveiről, mint sajátos irodalmi jelenségről, számos írás jelent meg. Halála után ezeknek az írásoknak a száma csak megnőtt. Az a benyomásom, hogy egyszeriben többen úgy érezték, közölnivalójuk van Hraballal kapcsolatban, tudnak róla valamit, méghozzá csak ők, és az perdöntő Hrabal emberi alakjának vagy esetleg egy művének értelmezésekor. Vonatkozik ez elsősorban azokra az emberekre, akik szorosabb kapcsolatban voltak vele hosszabb időn át. Régi barátja Egon Bondy joggal állítja, hogy "Hrabalról ma már áttekinthetetlen mennyiségű irodalom szól".

A közelmúltban Tomáš Mazal jelentetett meg könyvet Hrabalról, amely most magyarul is olvasható. Mazal Hraballal annak élete alkonyán kerül kapcsolatba, valamilyenfajta támasza volt az írónak annak magányában, és ahogyan a könyv szerzője könyvének előszavában kiemeli, Hrabal lehetővé tette, hogy "bepillantsak életébe és lelke csendes zugainak legmélyébe". Mazal nem csak emlékeire támaszkodik, hanem jegyzeteire is, úgyhogy jelzi: könyve olyan intimitásokat is tartalmaz Hrabalról, amelyek hitelességét és eredetiségét ő garantálja. Tehát a Hrabal-ismerő olvasó joggal elvárja, hogy a vaskosra sikeredett könyv segít majd neki Hrabal írásművészetének megérésében. A könyvhöz Egon Bondy írt előszót némileg fáradt hangon, mivel ki tudja hányadszor fordultak hozzá: mondja el élményeit, benyomásait Hraballal kapcsolatban. Kissé szertelen írásából kiderül, hogy elhunyt barátja "magával ragadó, elbűvölő személyiség volt. nem volt naiv ember..fölöttébb érzékeny ember volt". Ez az elősző végeredményben semmi újat nem közöl Hrabalról.

Mazal tizenöt fejezetben mondja el ismereteit Hrabalról. Ha röviden jellemezni szeretnénk könyvét, akkor talán azt mondhatnánk, hogy egy hibrid művel állunk szemben .A Hrabal zajos magánya tudniillik egy szabálytalan életrajz. Azok, akik Hrabal írásmódjának tanulmányozásával, értelmezésével és megfejtésével foglalkoznak, kevés új adatra lelhetnek ezt a könyvet olvasva. Szabálytalan azért is, mert nem időrendi sorrendben követi a cseh író életét, hanem egy-egy olyan téma köré csoportosítja mondanivalóját, és ezek képezik e fejezeteket, amelyek Hrabal életében a csomópontokat jelentették. Már a nyitó fejezet is rendhagyó: a szerző azon napját mondja el, amikor Hrabal meghalt. Benne szerepük egyenrangú, de aztán a következőkben természetesen Hrabal a hős, bár Mazal is előbukkan néhányszor. Melyek azok a kulcsszavak, amelyek köré Hrabal élete összpontosítható? Iskolái, kedvenc könyvei, szerelmei, anyjához fűződő kapcsolata, viszonyulása a valós valósághoz, kocsma, sport zene, macskái, viszonyulása a hatalomhoz, a halálhoz. Az utolsó fejezet pedig tulajdonképpen egy hagyományos, rövid, évekhez kötött életrajz, tények gyűjteménye, bár itt is előfordulnak szubjektív megjegyzések.

Mazal könyve tehát Hrabal életét beszéli el, írásmódjának elemzésére csak néhány alkalommal vállalkozik azzal a megjegyzéssel, hogy a könyvnek lesz folytatása (állítólag 2004-ben fog megjelenni), és annak központjában az életmű vizsgálata lesz. A mostani könyvből mindenek előtt arra a kérdésre kaphatunk választ, hogy hogyan alakult Hrabal élete és milyen ember volt. Azonnal ki kell hangsúlyozni, hogy Hrabalról nem könnyű életrajzot írni, mégpedig két okból. Az egyik az, hogy Hrabal valóságos grafomániás volt, tehát mindenről beszámolt, a másik pedig az, hogy szinte szenvedélyesen kitárulkozó alkat volt, azaz mindent leírt vagy élőszóban elmondott magáról. Oly annyira, hogy szinte nem maradt titokban semmi sem vele kapcsolatban. Óriási nehézségekkel küzd az az életrajzíró is, akinek "hőséről" szinte nincs adat, mert akkor neki kell a kevés tény alapján megrajzolnia az illető író portréját, ez pedig magában hordozza a félreértés és a teljes melléfogás veszélyét. Nos, Hrabal életrajzának megírásakor ez a veszély egyáltalában nem áll fenn. Mazal azt a megoldást választotta, hogy a hatalmas önéletrajzi vonatkozású anyagból kiszelektálja azokat a mozzanatokat, amelyek véleménye szerint a legjellemzőbbek Hrabalra. Így aztán könyvében szinte legalább annyit, ha nem többet "beszél" Hrabal, mint ő. Könyve egy óriási kollázsra kerekedett ki, benne a gyakran többször előforduló Hrabal-idézetek dominálnak. Mazal megjegyzései, észrevételei, Hraballal kapcsolatos személyes élményei afféle kötőanyagként szerepelnek. Gyakran nem szó szerint idéz, hanem átmesél, azaz Hrabal egy-egy megnyilatkozását röviden és szelektíven elmondja. De ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy Mazal könyve nem egyéb, mint idevágó Hrabal-idézetek gyűjteménye. Bepillantást nyerhetünk Hrabal magánéletébe, de feldolgozásra kerül közéleti szerepe is.

Könyvében Mazal több helyen is utal arra, hogy Hrabal nem tartozott semmilyen csoporthoz, emberi-szellemi autonómiáját igyekezett a végsőkig megtartani, bár, épp ezért, politikai és értelmiségi csoportok egyaránt hol jobbról, hol balról támadták. Számos példát idézve a szerző egy helyen joggal szögezi le, hogy "Hrabal persze továbbra is önmaga maradt, átlagfelettien összetett, eredeti személyiség". Ez a rövid megállapítás végeredményben nagyon találóan utal Hrabal emberi jellemére. Mazal egész könyvéből szinte árad az az óriási ambivalencia, amelyet Hrabal egész életében magában hordozott. Elegendő csak utalni a szereplési vágy és a természetes szégyenlőség, a munkás életmód és az élet folyamán abszorbeált szellemi ismeretanyag közti áthidalhatatlannak tűnő ellenmondásra. Mazal értelmezésében Hrabal egyszerre volt átlagember és lángelméjű alkotó. Ugyanakkor, és ez nagy pozitívuma Mazal életrajzának, hogy Hrabal a szerző nem ragadja ki a az őt körülvevő világból, amelyben élt, sőt: kora produktumának tekinti, egyfajta tipikus közép-európai magatartásforma élő megtestesítőjének, aki mintegy átmenetet jelentett egy letűnőben levő és egy eljövendő szellemiség között. Hrabal szerinte "térdre kényszerített ember, vannak elképzelései, de nem teljesült ideáljai, alkotószellem, hóbortos lelkesedéssel". Vagy idézzünk még egy ambivalenciát Hrabal életéből, amelyre Mazal nagy hangsúlyt fektet. Ez pedig a halál és az élet úgymond egyidejű igenlése. Hrabal valóban szeretet élni, akárcsak egyik múzsája Pepin, ő is csodálatosnak találta a világot, de 1997. február 3-án már tudatosan választotta a halált.

Az életrajz két fejezetben átcsap mélyebb műelemzésbe. Az Őfelsége pincére voltam-ról szólva Mazal a mű keletkezésével foglalkozik, elsősorban arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen valóságelemek segítségével írta meg Hrabal e regényét. A kérdés jogos, mivel talán ez az egyetlen Hrabal-mű, amely a szokottnál kevesebb önéletrajzi elemet tartalmaz, cselekménye kitalált. Így aztán ez a fejezet izgalmakat hordoz magában, megtudhatjuk, hogyan is keletkezett a regény, milyen is a valós valóság és a regénybeli valóság egymáshoz való viszonyulása benne. Mazal arra a megállapításra jutott, és korántsem újszerű, hogy Hrabal úgymond "kiigazította" a valós valóságot. Egyébként Mazal a Túlságosan zajos magányt tartja Hrabal legjobb könyvének és talán épp ezért alapos elemzés alá veti. Ez a fejezet a könyv egyetlen műelemző szakasza és valahogy nem illik bele, mivel a többi Hrabal életének elmondását tartalmazza.

A könyvet az egyik fordító, Kocsis Péter utószava zárja, címe Bohumil Hrabal, a félénk hős. Ez az írás igen értékes, mivel az életrajzin túl igyekszik felderíteni Hrabal írásművészetének titkát. Némileg zavaró a tény, hogy írásának elején Kocsis szinte lebecslő hangnemben ír két korábban megjelent Hrabal-életrajzról. Az egyik közülük Monika Zgustová könyve (Fanyar gyümölcsök édenkertjében - Bohumil Hrabal élete és halála), amely magyarul 1998-ban jelent meg. Eddig nyolc nyelvre fordították le és, ahogyan Kocsis mondja, "jól előkészített kasszasiker volt". Szerinte számos pontatlanságot tartalmaz (de egyet sem idéz konkrétan), "a hrabali stílus felszínes megértése árad belőle". Ettől a kellemetlen mozzanattól eltekintve, Kocsis utószava igen értékes, mivel a cseh "pábitel" szó értelmezésével foglalkozik. Tudniillik ez a szó szerinte a kulcs Hrabal igazi értelmezéséhez. A szavat magyarra több módon fordították már, Kocsis az "átlényegítés" mellett foglal állást. Értelmezésében Hrabal a valós valóság átlényegesítésében a totális realizmustól eljutott a mágikus realizmusig. Adós marad viszont a mágikus realizmus hrabali változatának magyarázatával, sőt magának a mágikus realizmusnak sem adja meg a meghatározását. Mindenesetre a mágikus realizmusról szólva Hrabal nevét eddig nem említették a kutatók. Ettől függetlenül Kocsis gondolatait követve érdemes lenne a kulcs segítségével alaposan megvizsgálni Hrabal írásmódját.

Amikor azon a végzetes februári napon Pawel Huelle, lengyel író tudomást szerzett Hrabal haláláról, elhatározta, hogy ír egy könyvet Hrabal tiszteletére. És már írta is az első mondatot: "Kedves Bohumil uram, az élet megint fura kanyart írt le." és ebben a hangnemben folytatódik az írás. Az elbeszélő író több alkalommal is Hrabalhoz fordul, mintha a könyv (címe Mercedes-Benz, Kertész Noémi kitűnő fordításában látott napvilágot, a kötet címoldalát itt közöljük) alcímét (Levelek Hrabalhoz) akarná igazolni, de más szempontból is Hrabalhoz igazodik: regényének hőse autósiskolába jár és vezetés közben végtelen történeteket mesél családjáról akárcsak Hrabal oktatójának az Esti tanfolyam című elbeszélésben. A különbségek azonban azonnal láthatók: az említett Hrabal-elbeszélés a hagyományos realista próza írásmódjában készült, míg a lengyel író "ömlesztett", a szabad képzettársításon alapuló szövege inkább Hrabal egy másik írására, a Táncóra kezdőknek és haladóknak-ra emlékeztet. Ezen túl Huelle egy családregény megírását tűzte ki célul, ugyanakkor pedig bepillantást nyújt a posztkommunista időszak változásaiba is (amikor a "dialektikus materializmust felváltja a materializmus"). Épp ezért a Mercedes-Benz két idősíkkal (a családtörténet a regény, az elbeszélővel a vezetés tanulása közben történtek pedig a regény jelen ideje) rendelkezik, és ezek ügyesen keverednek. A szertelennek tűnő mesélés folyamán, amikor is a végtelen mondatok megállás nélkül áramlanak az olvasó felé, aztán kibontakozik a huszadik századi lengyel történelem azzal, hogy az író apjának élete nagyon is hasonlít Hrabal hőseinek és magának Hrabalnak életére, amely igen csak gazdag volt fura kanyarokban és arra összpontosult, hogy megőrizze emberi méltóságát és autonómiáját egy olyan korban és társadalmi környezetben, amely épp ezek kioltására törekedett. Épp ezért Hrabal élete típusélet volt és egész Közép-Európára jellemző volt. Hrabal művei óriási hatással voltak Európa ezen tájain az egyszerű olvasóra és alkotó írókra egyaránt. Ahogyan Huelle leszögezi: ". hiszen a maga könyvei mindennél jobban segítettek átvészelnünk a legrosszabb éveket, mert felvidítottak, a szívünkhöz szóltak és felszárították könnyeinket." Összegező véleményét a lengyel író így mondja ki: "Bohumil Hrabal volt a huszadik század legmodernebb, legavantgárdabb írója". A Mercedes-Benz olvasmányos és esztétikai értékeket magában hordozó vékonyka könyv, amelyet már több nyelvre lefordítottak, legutóbb a német kritikusok üdvözölték a német fordítást, a szerzőt korunk talán legjobb lengyel prózaírójának tartják. A Hrabal-hatás, úgy tűnik, tartós lesz, de életének aprólékos felderítésénél fontosabbnak és izgalmasabbnak ígérkezik írásművészete titkainak felderítése, amelyet csak alapos vizsgálódások tesznek lehetővé.