Nincs többé mennyei égbolt
Párizsi beszélgetés Nagy Józseffel legújabb darabjának bemutatója kapcsán

Nagy József koreográfus, színész, rendező, az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ igazgatója, magyarkanizsai művész, egykori újvidéki és budapesti diák, nemcsak Franciaország, de a világ kultúréletének is állandó középpontjában áll. Legújabb előadása, a Nincs többé mennyei égbolt ismét nagy érdeklődést keltett világszerte. Beszélgetésünk e darabnak a párizsi Téatre de la ville-ben történt franciaországi bemutatója alkalmával készült. Az előadás ősbemutatója 2003-ban Svájcban volt.

Az előadás bővelkedik szép képekben, amelyeket emberi testek, játék, zene, költészet és valamiféle pozitív enegia formáz. Mi ihlette erre a darabra Önt és a címnek van-e valamiféle különleges jelentése?

Nagy József: Az elsődleges inspirációt, valamiféle látomást a Balthusnál tett látogatásomkor kaptam. A festőt a műtermében látogattam meg, hogy pár fényképet készíthessek róla. Többféle témáról beszélgettünk. Így tudtam meg, hogy Balthus barátja volt Antonin Artaud-nak, az eklektikus művésznek, színházi embernek, akinek óriási szerepe volt a kortárs színház kialakulásában. Amikor megértettem, hogy Balthus-nak mennyire fontos volt az Artaud-val való barátkozás és együttműködés időszaka, módszeresen kezdtem tőle mindent elolvasni, emlékezvén, hogy egyes művei mennyire lelkesítettek tanulóéveim alatt. Szerettem volna mindkettőjüknek egyfajta hommage-t készíteni, ezért Balthus-t még egyszer felkerestem, és búcsúzáskor üdvözlés helyett azt mondta: "Jozef, ne feledd Artaud barátomat!" Így kezdődött a Nincs többé mennyei égbolt kibontakozása.

A címet Artaud-tól kölcsönöztem, aki tervezett egy ugyanilyen című színielőadást, de korai halála megakadályozta elkészítésében. Ezt az áthallást is a köszönet egyfajta alakjának szántam. Balthus, akinek festői opus-át nagyra értékelem, késői öregkorban hunyt el Sválcban, ahoil éppen ezt az előadást kezdtük próbálni. Abban a pillanatban megértetten, hogy erkölcsi kötelességem ezt az előadást befejezni és a legjobb tudásom szerint elkészíteni.

Véleményem szerint ez teljes mértékben sikerült. A néző az Ön előadása után mintegy elvarázsolva jön ki a színházból.

N. J.: Az érdem mindezért a színészeké is.

Artaud, mint ihlet

Balthus alakját a nyolcvanéves Jean Babillet játsza, aki remeklésével megerősíti az Ön véleményét, hogy a táncszínházban az évek nem jelentenek akadályt.Önnek ez az első előadása, amelyben nem játszik, miért?

N. J.: Nem az első, az úgynevezett cirkuszelőadásban sem vettem részt színészként csak rendezőként. Mindenesetre tény, hogy a táncszínházban a klasszikus balettal ellentétben az évek jüszerivel nem számítanak. Az érzelmek mozdulattal és mímmel szinte minden életkorban kifejezhetők. igaz, a repertoár a késő öregkorban némileg szűkül, mert nagyobb fizikai erőfeszítésről van szó. Babillet úr táncos legenda, remekül játszotta szerepét és eljátszott egy pas de deux-t a kínai Jing Livel.

Legújabb darabomban azért nem játszok, mert nagyon leköt a darab körüli többi munka. De amikor kell, én ugrom be Artaud alakjába, amelyet begyakoroltam, mert szeretem előadásaimat belülről megélni. Mozgás és játék nélkül nem tudok létezni. Számomra ez nélkülözhetetlen, mint a lélegzés. Remélem, hogy addig tudok játszani, ameddig élek.

Jean Babillet játsza Balthus-t aki több, mint 90 évet élt és öregkorában legszebben a nagyon fiatal lányokat festette. Sokan felrótták ezt neki, egyfajta elfajzásnak minősítették. Ön miként tekint erre?

N. J.: Nem így gondolom. Balthus már fiatal korában is a nő szublimációját festette, ezért logikus, hogy egészen fiatal lányok voltak modelljei. Egész életében ihletének fő forrása volt az az időszak, amikor a kislány nővé változik. Nem látom miért ne lehetett volna festészetének ez a témája? Nem könnyű egy életen át úgy festeni egy motívumot, hogy az ne legyen önismétlés. Balthus-nak ez sikerült.

Az a fejével rángatózó fejű, fekete kabátos furcsa figura, Artaud a darabban?

N. J.: Igen, ő ihlette ezt a figurát, de rajta kívül még Rilke egyik alakja is, aki hosszú fekete kabátban, furcsa rángások közepette járja Párizs utcáit, mintha valamit állandóan keresne. Artaud-nak is voltak hasonló fizikai kényszerei. Robbanékony alaptermészete sok összeütközéshez vezetett, jónéhányszor megverték emiatt, aminek fizikai nyomai maradtak. Nehéz természetű, furcsa ember volt, de nagy művész. Költő, regényíró, rendező, színházi elméletíró, akinek esszéi nagyban segítették a modern színház fejlődését.

Az előadásban képzőművészeti elemeket is találunk. Amikor a figurák egy pillanatra megállnak, nagy festményként hatnak.

N. J.: Ezzel is hangsúlyozom, hog elsődleges ihletem Balthus műterme volt.

Ön is alkotó képzőművész. Miért van az, hogy az Ön rajzain, installációin a figurák arcai fedettek?Az az érzésem, hogy elrejtik valódi arcukat.

N. J.: Így is értelmezheti. Az én elsődleges szándékom mindenesetre az, hogy az ember még mindig a kialakulás fázisában él, tehát nem végleges alakban, formában él. Egyúttal persze a test és lélek közti disszonanciát is elemzem. A lélek állandóan saját útját szeretné járni. Ritkán van a test és lélek összhangban, és az sem tart sokáig. Talán ezek azok a pillanatok, amelyeket boldogságnak nevezünk.

A szereplők kölcsönös ihletettsége

Az Ön előadásai a játék, tánc és a színház szűk határvonalán mozognak, ezért nehéz a műfajukat meghatározni. Hogyan fogalmazná meg azt, amit testmozgással olyan eredetien megfogalmaz?

N. J.: Arra törekszem, hogy ezeket a stílushatárokat átlépjem és valami olyat alkossak, amely számomra és társaim számára eredeti formát nyújt. Ezenkívül minden egyes szereplő személyes szenzibilitására is építünk. Franciaországban bennünket táncszínházként tartanak számon, amelyet Nyugaton Pina Bausch korosztálya nevesített.

Példaképe Önnek Pina Bausch?

N. J.: Eleinte az volt, mostanság jobban érdekel a japán bhuto és az úgynevezett kontakt-rögtönzés. Mindkettő teljesen eltérő előadásmódot művel, amelyek alapján mi létrehoztuk sajátos stílusunkat. A bhutóval a legmélyebb emberi érzelmeket lehet kifejezni, a kontakt-rögtönzéssel pedig a játékosok egymás folyamatos ihletettségét hozzák létre. Munkámban természetesen nagy szerepe van még a zenének és a képzőművészetnek. A gondolat megtestesítésének illetve vizuális alakjának létrehozásáról van szó esetemben.

Az előadás alatt rögtönöznek?

N. J.: Általában nem, de a darab létrehozásának kezdete szinte teljes egészében rögtönzés. Minden próbával közeledünk a végső forma felé. Általában már kész partitúrával lépünk a néző elé.

Fiatalok tanítása

Az orléans-i központ, amelynek ön az igazgatója, nagy hangsúlyt fektet a fiatalok nevelésére is. Milyen témakörökben?

N. J.: Miként Franciaország minden koreográfiai központja, a miénk is előadások alkotásával és azok utaztatásával foglalkozik elsősorban. Minden évben van egy új bemutatónk. Munkánk nagy része fiatalok nevelését foglalja magában. Művészeti műhelyeket szervezünk hivatásos táncosoknak, színészeknek, zenészeknek: Külön órákat a gimnazistáknak, egyetemistáknak, pedagógusoknak, nyilvános próbákat, művész-közönség találkozókat stb.

Előadásaival az egész világot beutazza. Jelenleg hét darabot tartanak műsoron. Hogyan sikerül ennyiféle munkát egyeztetni?

N. J.: Megszakítás nélkül dolgozom. Sokszor a teljes kimerültségig. De ez engem kitölt. Mozgás, játék, színház, alkotás, előadások, - ez valójában az életem. Hogy mindemellett tudásomat megpróbálom átadni a tőlem fiatalabbaknak, az tulajdonképpen az én adósságom azok iránt is, akik engem tanítottak. Minden körbejár, s ez így van jól.

Éden a BITEF-en

Noha a Nincs többé mennyei égbolt-ot csupán pár hónapja fejezte be, feltételezem, hogy már a következő előadáson gondolkodik. Mi lesz az?

N. J.: Egy olyan költő sorsát szeretném elmesélni, aki otthonától távol, hosszú évekig arról álmodik, hogy hazatér, és amikor ez a vágya teljesül, hazaérve a börtönbe kerül. Az Éden elnevezés az otthont azonosítja az édennel, amely a valóságban pokollá változik. Ezzel az előadással a BITEF fesztiválra készülünk és közös szervezésben készül a Kanizsai Kör Művészeti Műhellyel és a BITEF színházzal. Nyárvégén folytatjuk a már tavaly elkezdett próbákat és a jazzfesztiválon, szeptember 8-án lesz az ősbemutató.

Milina Vrtunski (Dnevnik)