Győrffy Ákos
Az árkádiai kör
Az árkádiai kör úgy nagyjából tizenöt kilométernyi út. Biciklivel, kényelmes tempóban, az erősebb emelkedőknél sétálva sem több, mint másfél óra, míg bejárom.
Árkádia nem létezik. Árkádia valamikor, felfoghatatlanul régen: létezett. Árkádia most is létezik.
Ez a három mondat,mint látható, tökéletesen ellentmond egymásnak. Látszólag. Valójában, úgy érzem, ez a három mondat tökéletesen kiegészíti, erősíti egymást.
Párhuzamosan, egymás mellett, egymást fedve akár, de mindenképp egyazon időben több világ létezik. Az árkádiai világ egyazon időben létezik a - mondjuk így - sötét és pokoli világgal. Az árkádiai világ területe rohamosan fogy, de az árkádiai világot nem foglalkoztatja semmiféle revizionista gondolat, mert tisztában van azzal, hogy területe legyen bár akármilyen kicsi, hogy területe fogyjon akármilyen rohamosan is, az, ami árkádiai világ, legyen bár alig talpalatnyi, sokkal erősebb és intenzívebb, mint az őt eltüntetni vágyó világ. Egy négyzetméter az árkádiai világból erősebb, mint a másikból földrésznyi területek.
Az árkádiai kör csúcspontja, földrajzi értelemben is, egy fennsík.
A vadvirágok szirmai összeérnek a felhőkkel.
Szelíd táj, a hegyek alacsonyak, magas dombok inkább, hosszan nyúlnak el a látóhatár széléig.Semmi attrakció, semmi különleges. Lent a széles völgyben falu, fehérre meszelt tornya messzire látszik. Pacsirták lebegnek egyhelyben a mezők fölött.
A fennsík legmagasabb pontján imádkozni kell. Illetve dehogy kell, inkább az, hogy nem tehetek mást. Az árkádiai táj egyetlen, szelíd kérése a vándorhoz, hogy mondjon egy imát, ha területére lép.
Az árkádiai tájat nem őrzik aknazárral és sorompókkal. Az árkádiai táj egyetlen kérése az átutazóhoz: az ima.
A patak, a forrás, az ég, a pacsirták, a messzi templomtornyok, a vadvirágos mezők és az erdők az árkádiai táj polgárai.
Mióta először léptem árkádiai földre, folyton csak visszavágyom. Az ember kénytelen életének nagy részét az árkádiai tájtól távol tölteni. Az árkádiai világtól távol nem az vagyok, aki vagyok. Nem az vagyok, akivé lenni vágyom.
Az árkádiai világon kívül élő embereket az árkádiai világot megsemmisíteni vágyó világ szándéka alakítja.
Az embernek fogalma sincs, hogy mi történik vele. Nincs tisztában a mozdulataival és a szavaival, nincs tisztában a tetteivel. Mivel a mozdulatai, a szavai és a tettei nem a saját mozdulatai, szavai és tettei. Valaki más él helyette. Valaki más él benne.
A fennsíktól erdei úton gurulok le a forrásig.
Aztán a patak partján elszívok egy cigarettát.
Ez már a határ, autók zúgnak el mellettem.
Érzem, ahogy megváltoznak a mozdulataim, ahogy ismét belebújok abba a maskarába, amit itt, ebben a másik világban viselni vagyok kénytelen.
És máris jön a honvágy.
Visszanézek, a hegyoldalakon felhők árnyékai vonulnak.